Pont egy hónap múlva 30 leszek....

Ez is az is...

Nem igazán van kedvem mostanában írni, nincs ihlet. Szívesebben vagyok levegőn délutánonként, élvezem a jó időt. Sokszor elkísérem Andrást az edzésre, mert ott mindig vagy akad 1-1 beszélgetőtárs, vagy nekem az is jó, hacsak ülök és nézelődök.

Hiába lettek hosszabbak a nappalok, hiába sötétedik csak 9 után, nekem kevés a napi 24 óra mostanában. Valahogy úgy érzem semmire sincsen időm. A munka előtt - után próbálok tanulni, mert mindjárt lejár a tanfolyam ideje, aztán főzök - ha épp nem András teszi azt, kreatívkodok, és jóformán sokszor mégsem csinálok semmit. Hova tűnnek az órák???

A hétvége marha jó volt. Végig nyomnám így a nyarat. Verseny volt itt Győrben így a szombatot és a vasárnapot is a Duna parton töltöttük. Néha rájövök, hogy  nem értékelem eléggé Győr szépségét és lehetőségeit. Egyre jobban szeretem meg a várost, egyre inkább el tudom képzelni itt az életünk hátralevő részét, sőt egyre kevésbé tudom azt elképzelni, hogy haza költözzünk, úgy ahogy azt korábban terveztük. Biztos szerepet játszik az is, hogy egyre több számomra kedves embert ismerek meg András és az evezés révén, akikkel úgy érzem, hogy szorosabb barátságok is születhetnek. Ráadásul jelenleg igen jó helyen is lakunk (leszámítva a cigányokat) mindenhol családi házak, zöld és viszonylag csend, kevés autóval. Tőlünk csak 20 perc séta a belváros és az Aranypart. Egyre jobban érzem azt, hogy csak családi házban tudom elképzelni a jövőnket, vagy olyan társasházban, amelynek van egy min. 15 nm-es kis saját udvara.

A hétvégén 100 %-ban élhettem a hobbimnak, 700 fotót készítettem a versenyről és a szombat esti buliról. Lettek jobbak is és kevésbé jók, mindenesetre jó érzés volt, hogy vasárnap este már alig várták, hogy felöltsem a képeket a megszokott helyre. Viszonylag jó visszajelzéseket is kaptam, ami nagyon jól esett az erre sóvárgó lelkemnek.

A hétvége alatt eszembe sem jutott a lombik, a családtervezés... nem érdekelt. Nem gondoltam rá. És ez jó! Néha már fárasztónak érzem és egyfajta tehernek ezt a tervezett menetet, de persze máshogy nem megy, a véletlen nem igazán játszik szerepet e téren az életünkben. Mintha az utolsó nyaram lenne, úgy élem a mindennapokat. Furcsa, mert ezt nem tudatos. Egy olyan erő munkálkodik bennem, mely azt sugallja, hogy élvezzem ki, hogy most vagyunk utoljára kettecskén, utoljára tehetjük nyáron azt amit mi akarunk, nem alkalmazkodva senkihez. Nem tudom, hogy a jövő nyarat már valóban hármasban a gyermekünkkel fogjuk-e tölteni, de azt érzem, igen.

Egy éven belül család leszünk - ezt mondta a jósnő. Nem én mentem el jósnőhöz, hanem Dia kérdezett rá - persze nagy félelemmel, hisz félt a negatív választól, ami miatt én sem mertem soha rákérdezni. Akik nem hisznek benne, most inkább ne is figyeljenek ide, de nekem ez egy olyan fajta jelzés volt, mely teljesen megnyugtatott és talán ez is segít abban, hogy a nyarat vidáman, felhőtlenül és amennyire csak lehet a szép időt kihasználva töltsem el. Mert jövőre ezek az érzések és megélések másmilyenek lesznek. 

Dia valamelyik nap tett egy megállapítást miközben a székesfehérvári belvárosban sétált és azt egyből közölte is velem telefonon.... Szerinte nekünk indigó gyerekünk lesz. Nézzek körbe, csupa olyan helyre születnek le a gyerekek (tisztelet a kivételnek), ahol szerencsétlenek a szülők, nem dolgoznak, nincs normális párkapcsolatuk, stb. Ezek a gyerekek mind olyan karmát kapnak az élettől, mely szerint küzdeniük kell, esetleg szenvedniük. Viszont - szerinte - mi annyira harmonikusan élünk és annyira jó helye lesz majd a gyerekünknek, hogy hozzánk olyan karmájú gyerek fog leszületni, akinek csak az lesz a dolga, hogy boldog legyen, szeressen, jóságos legyen. (most is libabőrös a kezem). Ezek a gyerekek pedig kevesen vannak, és nem akarnak akárhová leszületni. Ez persze Dia megállapítása és persze ő szebben meg is fogalmazta, de azért jó volt ezt hallani. 

("Az indigógyerekeket gyakran nevezik a „fény gyermekeinek”, mivel azért születtek a Földre, hogy megmutassák a kiutat sérült világunkból a „fény” felé. Olyan problémák orvoslására hivatottak, amelyeket mi, felnőttek képtelenek vagyunk megoldani. Feladatuk, hogy a szeretet közvetítésével megtaláljuk életünk értelmét, az anyagiasság, az irigység és rosszindulat helyett meglássuk a pozitívumokat, és ismét felfedezzük belső harmóniánkat. Istenadta tehetségüknél fogva sokan művészek, gyógyítók, tanítók lesznek, de vannak, akik filozófussá, tudóssá vagy feltalálóvá válnak, késztetést érezve a Föld környezetvédelmi és szociális problémáinak megoldására, a természet rendjének visszaállítására. ")

Érdekes....Majd meglátjuk!

Egyedül

András ma nem alszik itthon, hazament Fehérvárra, hogy evezzen egyet a fehérvári társaival is, illetve, hogy 1-2 dolgot megbeszéljen a bátyjával nagypapáját illetően, aki sajnos nagyon beteg.

Néha szeretek egyedül lenni - ilyenkor nem kell főzni, nem zavar úgy, hogy szanaszét vannak a cuccaim, sokáig tévézhetek a nappaliban, pötyöghetek a laptopon, nasizhatok büntetlenül. Na jó, ez utóbbi nem igaz. Na jó, nem igaz, hogy nem igaz! Ettől függetlenül azért hiányzik András, megszoktam már, hogy este mindig összebújva nézzük a tévét és úgy alszunk el. Tegnap is kérte, hogy feküdjek a mellkasára miután lekapcsolatuk a tévét, és maradjak egy kicsit. Ez olyan jó érzés. Persze mindez tart kb. 5-10 percig, miután mindketten megunjuk a pózt, beáll a nyakam, melegünk lesz, és felvesszük inkább a kényelmesebb fekvésmódot.

Ma átmentem Alizhoz, hogy megcsodáljam Dorkájukat 4D-ben is. Mert ugye most már tudjuk, hogy kislány, aki Dorka, és aki egy igazi kis angyal - így ultrahangon keresztül is. Én voltam az első aki a videót láthatta - erre roppant büszke is voltam. Jó volt látni, hogy a 3 hetes kis magzatból (én ekkor tudtam meg a nagy hírt) egy ilyen szép kislány lett és hogy sikerült az eddig felmerült akadályokat ilyen szépen leküzdeni. Dorka egy stramm és klassz kiscsaj. Számomra ő egy kis csoda, olyan mintha már ott bent Aliz pocakjában is ezerszer bölcsebb lenne mindannyiunknál. Hihetetlenül tud küzdeni, és aki így küzd, az csak különleges lehet. 

Ma Kaáliban is voltam a vényt kijavíttatni - én azt hittem újat írnak, de csak beikszeltek tollal 2 rubrikát. Én meg csak néztem, majd közöltem, hogy ha mondják mit ikszeljek be, ezt otthon is megtehettem volna... Ráadásul állítólag a vényemet el kellett volna fogadni gyógyszertárnak, mert a szükséges 2 pecsét rajta volt. Azt javasolták, inkább a másik patikába járjak... és ehhez kaptam egy fura mosolyt is. 

Amíg vártam a vényre bejött egy család is az intézetbe. Apuka-anyuka, nagymama.... és egy 3 hónapos csecsemő. Egy lombikcsoda, akit elhoztak megmutatni, és megköszönni az intézetnek az áldozatos munkáját. Nagyon meghatódtam, olyan szép és kedves pillanat volt. Még jó hogy volt napszemüveg az arcomon...  :)

:)

Én most olyan boldog vagyok...... :)

Tovaszállt az előző bejegyzés érzése!

"Féltem az egészséged!"

Mindig is olyan személy voltam akinek küzdenie kellett a kilókkal. Főleg azért is mert nagyon szeretek enni és és azért mert a mozgás szép lassan kivonult az életemből. Voltak nagyobb fogyásaim. Az első, amikor 16 évesen szalmonellás voltam, és 4 nap alatt 6 kilótól szabadultam meg. Hányszor akartam én utána ismét szalmonella fertőzést kapni... Aztán utána 2000-ben, akkor amikor először igazán szerelmes lettem. Akkor is közel egy hét alatt ment le 6 kiló. Nem bírtam enni izgalmamban. A következő közel 10 kilós fogyásom akkor volt mikor ennek a szerelemnek vége lett (2004) - pontosabban a szerelemnek már korábban, fogalmazzunk inkább úgy, hogy a kapcsolatnak ért véget. András ebben a "vékony" állapotban ismert meg, akkor közel 14 kilóval voltam kevesebb a mostani súlyomnál. Na erről tudok mutatni egy képet is!

Azóta még egyszer sikerült fogynom, ez 2007-ben volt a 90 napos diétával. Aztán azóta mindig csak az elhatározásig jutok. A fogamzásgátló és a cigi abbahagyását követően 10 kilót híztam, Norbival lement jó pár kiló, de aztán abban sem voltam kitartó. Nem tudom, hogy mi hiányzik... talán a motiváció. Bár vékonynak szeretnék vékony lenni (akárki akármit mond, én látom magam a tükörben), de mindig megakadok. 

De most muszáj lesz változtatnom, és igazából nem is a kilókon van a hangsúly. Elmondom mi történt:

András épp nekiállt főzni, én kivittem a konyhába a poharakat, adtam neki egy puszit, ő rám nézett...

- Beszélhetnék veled majd valamiről?

- Persze, mondjad - közben persze kissé ijedten néztem rá, mert amikor ilyet kérdez, akkor az komoly dolog szokott lenni

- De ígérd meg, hogy nem fogsz megsértődni, nem kapod fel a vizet - na, gondoltam magamban, ebből már jó nem fog kisülni. Rögtön az jutott amúgy eszembe, hogy a munkámmal lesz gondja.

- Nem, nem fogok, - de ezt is lekonyuló szájjal mondtam.

- Te neked jó ez? - és biccentett a nappali felé, ahol a laptopom volt.

-  Mi?

-  Az, hogy egész nap ott ülsz? - itt megint azt hittem a munkám lesz a baja, hogy ő úgy látja, hogy nem csinálok semmit.

-  De én dolgozok! Miért?

-  Azt tudom, hogy dolgozol, de nem mozogsz. Egész nap ülsz.

-  De ha máshol dolgoznék, akkor is ülnék.

- Nem, biztos mászkálnál, meg eleve amíg elmész, hazajössz - és totál igaza van, durván keveset mozgok. Pont múltkor gondolkoztam el azon, hogy mennyire kevés kalóriát éget el a szervezetem, hiszen tényleg a napi mozgásom abból áll, hogy ágyból ki, nappali, fürdő, konyha. Néha kiviszem a szemetet, elugrok boltba vagy postára, vagy átugrok Alizékhoz. Majd András folytatta.

-  Én féltem az egészségedet, ez nem jó így, nem lesz ennek jó vége!-és ez nagyon szíven ütött.

- Megígérem, hogy mától mindennap mozogni fogok. Jó? - és bújtam is Andráshoz, mert ő tényleg nem az alakom miatt aggódik (bár lehet csak nem mondja ki, hogy kicsit el vagy hízva, le kéne adni pár kilót), szóval ő azt szeretné ha mozognék. Igaza van! Teljesen igaza van! Muszáj lesz erőt venni magamon. Bár kissé meggondolatlanul vágtam rá a mindennapi mozgás kijelentést... Ez egy új megközelítés lesz. Nem a fogyás lesz a cél, hanem hogy megmozgassam a testemet, az izmaimat, hogy András is megnyugodjon és ezt most érte is fogom tenni! 

Nem ígérek semmit se neki, se magamnak.... mert ismerem már magam sajnos, de a mondat egy életre belém ivódott: "Féltem az egészségedet!"

Életfeladat

"Nincs okod aggodalomra. Tartsd szem előtt céljaidat, utad bármilyen göröngyös is, végül célba érsz. Légy türelmes, és kitartó, ne veszítsd el önbizalmadat! Személyes kisugárzásod sikerhez vezet."

Ezt a Tarot kártyát húztam. Nem vagyok az a típusú ember, aki minden egyes kérdésével az ezoterikában keresi a választ, sőt!, de hiszek sok mindenben. Úgy mint a Vonzás törvényében, a velünk született életfeladatokban, stb. Kíváncsiságból húztam ma egy Tarot kártyát és az "Erő" lapot kaptam a fent található üzenettel. Tetszett az üzenet, mert természetesen rögtön beépítettem az életembe, a vágyaimba. 

Tegnap elkezdtem nézni a Titok című filmet. Tavaly előtt már láttam egyszer Andrással, akkor mindketten nagyon lelkesek voltunk. Mint később kiderült András meg is próbálta alkalmazni, de feladta, mert szerinte az egész semmit nem ért. Nyelvtanfolyamra akart menni, nem jött neki össze... .akkor!!! Mert rá fél évre igen. Na mindegy, ő ezt nem sikerként könyvelte el. 

2-3 éve Dia barátnőm elvitt egy barátjához, egy íróhoz, aki asztrológiával és karmakutatással foglalkozik. Akkor ő megcsinálta a horoszkópomat, és abban az jött ki, hogy tavaly márciusra babánk lehet. Sajna ez nem jött be, de mondott olyat is, ami viszont egyezett egy korábbi részemre elkészített elemzéssel, mely már inkább az életfeladattal volt kapcsolatos. Eszerint azt az életfeladatot kaptam, hogy adjak. Adjak szeretetet, jóságot, ... adjak magamból. Amióta pedig ezt tudom, rájöttem arra, hogy engem tényleg boldoggá tesz az, ha örömet okozhatok másoknak, adhatok lelkileg vagy adhatok esetleg adomány formájában. És adok is! A Tesconál a hajléktalannak, a Skála előtt a tolókocsis lánynak, Fehérváron a Liszt Ferenc utcán a Fedél nélkül újságot áruló otthontalannak, de adtam a Vörös iszap károsultjainak, a Minden gyerek lakjon jól alapítványnak és ma reggel pénzt utaltam az Unicefnek a Japán gyerekek részére is. És jól esett! Mert segíthettem. Igaz a ma reggeli akcióm után fél óráig a frász kerülgetett, mert miután a neten keresztül úgy adtam pénzt, hogy megadtam a bankkártyaszámomat és nem is a saját Bankomon keresztül utaltam el, végigfutott az agyamon, hogy mi van ha mindjárt érkezik a következő egyenleg értesítő sms a telefonomra, hogy leemeltek 100 ezer Ft-ot a számlámról. Ez nagyon rossz lett volna, mert az a Kaális pénzünk. Nagyon haragudtam magamra, hogy megint előbb cselekedtem, minthogy utánajártam volna a weboldal valóságának. Aztán szerencsére kiderült, hogy tényleg az Unicef oldala volt az ahonnan utaltam és nem egy kalóz oldal.

Szóval az egészből csak annyit akart kihozni, hogy függetlenül attól, hogy mi az életfeladatunk próbáljunk meg segíteni másokon, kedvesek lenni másokkal! Azt gondolom, ne féljünk adni, hiszen mindent visszakapunk az élettől. Ez kb. olyan lehet, hogy ha valakire őszintén rámosolyogsz, bárkire, az biztos visszamosolyog rád.

Home alone

Ez az eredeti címe a Reszkessetek betörőknek, de én azért nem szeretném ha betörők reszketnének tőlem. Péntek este van, itt maradtunk Győrben. Holnap munkanap van, így András dolgozik - nekem nem kell. Amúgy sem terveztünk hazamenni, és ezt valószínű egyre gyakrabban csak havi egyszer fogjuk megtenni.

Most, este 7-kor, azonkívül, hogy megy a Való Világ a tévében, várom a pizzámat - ami ebben a pillanatban meg is érkezett - iszom a colámat, és próbálom jól érezni magam. Mindezt egyedül, mert András elment itthonról munkatársaival. Nekem azt mondta, hogy nem sok kedvvel, de ismerem már annyira, hogy tudjam hamar feltalálja magát. Megfogadva múltkor Aliz tanácsát, hogy örüljek és foglalkozzak ilyenkor kicsit magammal, rendeltem egy pizzát, vettem 2 és fél liter colát, meg fogok enni még egy csomag sajtos chio popcorn-t és megnézek egy jó filmet. Vicces, hogy nekem megint a kaja köré csoportosul minden, de hát ez van. Engem nem tesz boldoggá egy kád forró víz gyertyafénnyel és zenehallgatással, vagy olyan dolgok amik általában a nőket. Nekem Milka csoki kell sajtos popcorn-nal, cola light, boldoggá tesz egy jól sikerült fotó, egy új műszaki cikk, egy gyermek ölelése vagy puszija. Ez utóbbi most csak onnan jutott eszembe, hogy a hétvégi túráról hazafelé vonatozva az egyik edzőnek a 4 éves kisfia velem szemben ült és mesélte a Hófehérkét:

Botika: -... és tudod mit? Te láttad a Hófehérkét?

Én: - Igen láttam amikor kicsi voltam.

B: - És tudood, nekem az nem tetszett, hogy meghalt benne a Hófehérke - na erre nem tudtam mit mondani, mert én nem így emlékszem a történetre, de 6 éves nővére helyesbített: "Tetszhalott volt!"

Ezután Botika egy-két tündéri grimasz után lemászott az ülésről, odakecmergett hozzám, az arcomhoz hajolt és adott egy hatalmas nagy puszit Köpni-nyelni nem tudtam, csak olvadoztam. Ezután Botika visszaült, a lábait a térdemre helyezte, én meg megcsikiztem. Elkapta, majd újra visszarakta és az alábbit közölte velem:

- Ha megint megcsikized a talpamat, adok egy puszit. - megcsikiztem, és már jött is a puszi. Jajjjjj, hát kell ennél több??? 

Szóval, visszatérve a péntek estére, most keresek (letöltök) egy filmet, és kényelembe helyezem magam! Valami jó is csajos filmet!

Vörös lett!

Tudom kissé sokat foglalkozok ezzel a témával, de gondoltam egy képet is mutatok arról, mennyire lett vörös a hajam! 

Mindenről ami eszembe jut

Elsőnek arról, hogy vásárolni teli hassal kell menni, különben minden szart megvesz az ember - tudom, tapasztaltam már párszor. Ma elmegyünk este Tesco-ba, megvesszük a 4 napi élelmiszeradagunkat. Persze nem emiatt kajáltam be, egyszerűen csak így sikerült. Brokkoli krémlevest szerettem volna csinálni, de elromlott a botmixerem. Nem most, már régen, ennek ellenére mindig megveszem a brokkolit... csak aztán nem leves lesz belőle. Botmixert pedig egy okból nem vettem másikat: apától komoly készletet kaptam anno, 20 millió tartozékkal, és a tartozékokhoz akarok egy ugyanilyen, de legalábbis kompatibilis eszközt venni. 

Szóval a vacsim brokkoli volt olyan sajtos szósszal, amit a "híres" sajtos tésztámhoz szoktam csinálni. (vaj megolvaszt, bele húsleveskocka, bele liszt, aztán tej - besamel alap-, aztán füstölt és sima  reszelt sajt. (néha kevés mustár és wörcseszter :) szósz, csak hogy kicsit megbolondítsam). Na, én most bedobtam egy teljes brokkolit egyedül! a sajtszósszal. Nem hizlaló kaja, a liszt is update 1-es volt. Bár mindegy is, mert annyira teleettem magam, hogy aztán emésztéshez kellett egy kis sütit is ennem.

Ma már 13 fok volt délután. Nagyon élveztem a napsütést - a lakásból is. Egész nap nyitva volt az ablak. Egyszer csaptam csuktam csak be, amikor rágyújtottak az ablak előtt. Mindig jól elhatározom, hogy elmagyarázom az ablakunk alatt pontosabban előtt dohányzóknak, hogy ha már veszik a fáradságot, és megkímélik saját lakásukat a cigaretta füsttől, akkor tiszteljenek már meg bennünket is annyival, hogy a mi lakásunkat nem füstölik tele! Mert a füst bejön, és amióta nem dohányzom, egyből megérzem km-ekről a dohányszagot. Az elhatározásom sajna még nem került megvalósításra, mindig meghátrálok és ahelyett, hogy jól megmondanám, becsukom - vágom az ablakot. Néha arrébb is állnak, úgyhogy veszik a lapot.

Most, hogy végre ilyen jó idő van alig várom, hogy kimozdulhassak - görkori, séta, fotózni menni, mindegy csak menjek és érezzem a nap melegét! 

Tegnap Judittal beszélgettem egy csomót skype-n. Nem szoktunk chatelni, Judit elég leterhelt, így általában maradnak az e-mail váltások. Nekem most már nehezebben megy a levélírás azon személyeknek akik a blogomat is olvassák, mert itt én szintem mindent megírok, és a levélben már sokszor nem tudok mit mondani. Ülök a gép előtt, beírom a cím mezőbe az e-mail címet, a tárgyrészt általában kihagyom, mert soha nem jut oda eszembe semmi, és ezután jön a gondolkodás, hogy miről írjak.... szóval bocsi azoknak akik mióta blogolvasóim lettek nem írok levelet, de ez nem azért van mert nem jutnak eszembe, csak nem tudok miről írni.

Most pedig befejezem az írást. András hazaért, s bár tagadja, de látom, hogy durrog, hogy megérezte a sajtos brokkoli illatát én meg nem hagytam neki! Sorry! Nem volt olyan sok. Különben nem bírtam volna megenni.....

Soha nem gondoltam volna....

.... hogy egyszer népdalokat fogok hallgatni. Szégyen, nem szégyen, soha nem szerettem őket. Aztán pár hónapja elindult valami. Az X Faktorban - Veca elénekelte a "Most múlik pontosan" című dalt. A mai napig borsódzik a hátam, ha meghallom ezt a verziót. Sőt, már nemcsak ez a verzió, hanem a Csík zenekaré is nagy hatással van rám. Meglepiben letöltöttem megszereztem a zenekar egyik albumát, és ezt hallgattuk hazafelé Andrással. A kocsiban nem funky, nem tucc-tucc és társaik szóltak, hanem gyönyörű hangszerelésű népdalok. Bár nem mindegyik tetszett (a szomorú, siránkozósak nem), de voltak olyanok, melyeket többször is meghallgattunk.

A Most múlik pontosan után ez lett a kedvencünk: Ez a vonat ha elindult

A legjobban a 7:25 percnél induló rész tetszik nekünk Andrással, de az egész szám szerintem úgy ahogy van nagyon szép. 

A most múlik pontosan szám nemcsak a dallama miatt tetszik. Tele van gyönyörű metaforákkal. Már sajna nem emlékszem annyira az irodalom órákra, így lehet nem is így hívják... Andrással a Győr - Székesfehérvári szakaszon azt fejtegettük miről szól a szám. Miután elmondta az ő verzióját (meghalt személyről énekel a hölgy), még jobban liba-bőröztem a számtól.

Aztán végül kiderült - internetről - hogy ez nem egy népdal, még csak nem is a Csík zenekartól indult, akkor ledöbbentünk. 

A Quimby zenekar frontembere írta a számot és a zenét, és nem a szerelemről, de még csak nem is a halálról szól. Sokkal inkább a drogról, a heroinról. Ugyanis az énekes függő volt és a zeneszám is így született, pontosabban azután, hogy ő lejött a drogról... 

Azért így is nagyon szép! 

Elszólás

Telefonálás Bandyval

Előzmény: András még edzésen, lassan talán hazaér. Észreveszem, hogy anyukájának ma van a névnapja. Nem tudom hívta-e. Felhívom (Bandyt), hogy megkérdezzem, mert talán most még nincs késő.

Én: Sziaaa, hívtad ma anyukádat?

Bandy: Igen, már mondtam neki (tudta miért kérdezem).

Én: Na akkor jó, mert most vettem észre wiw-en (mert Fanni, az unokája felregisztrálta, de úgy, hogy  Jutka néni még bekapcsolni sem tudja a számítógépet). Hazafelé jössz már?

B: Igen, mindjárt otthon vagyok, egy 10 perc.

Én: Jól van csajszi.... öööööö (röhögök torkom szakadtából)

B: tessék? Min nevetsz (mert nem értette, hogy lecsajsziztam)

Én: Csak annyit mondtam (röhögök), hogy "jól van csajszi!

B: Lehet többet beszélsz a Diával telefonon, mint velem? 

Hát Bandym lehet....

Terv mára:

1. reggeli

2. felöltözni (az első kettő valószínű fel fog cserélődni)

3. nyelvtanulás

4. porszívózás, felmosás a parkettaápolóval

5. ebéd (amit András főz)

6. nyelvtanulás

7. Zumba

8. vacsora

9. Tv (vacsora közben és után)

Érzitek a tavaszt?

Jó pár éve a tavasz számomra az egyik legcsodálatosabb dolog. A tél után szinte megőrülök a napsütésért, a fényért, a csicsergő madarakért, a nap cirógató melegéért. 

Igaz, még február van, február eleje, de az időjárás pár napig megajándékozott bennünket egy pici kis tavasszal. Ilyenkor olyan jól esik kimozdulni, beleszagolni a levegőbe, szellőztetni. Nem utolsó szempont, hogy a fűtést 1-2 napig minimálisan kellett csak használnunk. 

Szeretlek Tavasz, gyere gyorsan, maradj sokáig és tégy nagyon boldoggá!

Boldogan élni

Bár már korábban is írtam, hogy apukámmal egyre jobb a viszonyom, de úgy látszik, hogy ez még tud hova fejlődni. Újra kezd visszajönni az az érzés, mint régen. Napi szinten beszélünk telefonon, pedig pár hónappal ezelőtt olyan is előfordult, hogy akár 2 hétig sem beszéltünk. Persze tudom, hogy nem én, hanem apa változott, és azt is tudom, hogy nem a balesete miatt. Egyszerűen boldogabb lett. Mostanában több minden is összejött neki, több pozitív dolog érte. Azt veszem amúgy észre, hogy annak ellenére, hogy sokan azt mondják (főleg ezoterikus körökben), hogy a 2011-es év még kemény lesz, a környezetemben ez mégis másként van. Én is érzem, hogy az év eddig jól indult, boldogabb apum, öcsém is újra szerelmes. Ezek a pozitív rezgések pedig csak még jobb és szebb élményeket, történéseket hozhatnak nekünk. Persze néha azért előjönnek a negatív tényezők, de egy ideje próbálom másképp kezelni ezeket. Mások ezt "leszarom tablettának" hívják, én pedig tudatosan törekszem az elfogadásra. Elvem lett, hogy ami megtörtént, és nem lehet rajta változtatni, azt hagyni kell, nem szabad vele foglalkozni, nem szabad rajta búslakodni. Csak előre, csak a jövőre érdemes koncentrálni. Tavaly és az elmúlt 1-2 évben több szar dolog is ért. Sokat stresszeltem, sokszor forgolódtam alvás helyett, sokszor fájt a gyomrom. Aztán nyáron Dia születésnapomra megajándékozott egy programozott kővel. A követ (kristály, de nem tudom milyen) eredetileg babára akarta nekem beprogramoztatni, de lebeszéltek róla. Azt mondta nekem a hapsi, hogy ezt nem szabad erőltetni. Higgyem el, hogy pontosan akkor fog az a baba leszületni hozzánk, amikor itt lesz az ideje. Ez pedig nem annak a függvénye, hogy megvan-e az anyagi háttér, egzisztencia, de még csak nem is arról szól, hogy akarjuk-e vagy sem. Szóval visszakanyarodva a kőhöz, választanom kellett más "programot". Nehéz volt, mert el kellett döntenem, hogy mi az amit a gyerkőcön kívül szeretnék, és rájöttem, hogy igazából "mindenem" megvan, egészségem, kapcsolatom, családom rendben van. Aztán végül úgy döntöttem, hogy programozzuk be a követ az elfogadásra. Ha már babára nem lehet, akkor tudjam elfogadni hogy még nem sikerült, és persze vágytam egy kevésbé stresszes életre. A mai világban pedig mivel szinte lehetetlen a stresszt kizárni, akkor tudjam kezelni. A követ heteken keresztül a párnám alatt tartottam, azon aludtam, aztán átkerült a pénztárcámba (azt hogy ott is van-e még, azt nem tudom). A változás pedig megkezdődött. Persze nem mondom, hogy ez a kőnek, vagy csak a kőnek köszönhető, de azóta változtam meg. Lehet én kezdtem el tudatosan másképp szemlélni a világot, lehet én akartam változni, de ma már próbálom az "élet napos oldalát" nézni, és úgy élni, hogy csak egy életünk van, amit mi formálunk, mi alakítunk, és csakis mi vagyunk felelősek annak megéléséért. Mindenki más sorsot kapott. Valakinek szenvednie kell mindenért, sok nehézség éri, van akinek mindent tálcán kínál az élet. Ez van. Ha nehezebb utat kaptunk, akkor ezt el kell fogadni és boldogan végigmenni rajta. Hiszen az évek csak mennek... gyorsan mennek!

Relax és minden más

Jó volt otthon lenni az ünnepek alatt, de már vágytam vissza, hogy újra ketten lehessünk Andrással. Aztán amikor visszajöttünk Győrbe, akkor meg pár napig attól tartottam, hogy nagyon hamar visszalaposodunk a hétköznapokba, mert egyikőnk az egyik szobában az egyik gépnél, a másikunk a másik szobában a másik gépnél ütötte a billentyűzetet. Aztán persze észrevettem, tapasztaltam, hogy nem. 

A 2011-es év eddig jól indult a kapcsolatunkat tekintve - amivel persze baj eddig sem volt. De most közösen hallgatunk zenéket az ágyon fekve, együtt relaxálunk - ez új -, rengeteget hülyéskedünk, kaptam már szuper masszást és a  január 1. eddig hozta magával a következményeket és a turbékolásaink is mindennapossá váltak... és ez jó!

A mérleg nyelve

Az ünnepek - főleg a karácsony - mindenki számára mumus a kilók szempontjából. Mikor visszaértünk Győrbe tegnap este, András ráállt a mérlegre, mely 3-4 kilóval többet mutatott mint korábban. Na ezek után még annyira sem akartam a mérleg közelébe menni. A sok-sok süti, csokika, alkohol - mind mind kalóriabomba. Azt már eldöntöttem, hogy visszább fogom magam ha visszajövünk és megpróbálok megint Updatelni (sokadjára), hiszen van egy súly amit szeretnék tavasz végére elérni. De attól nagyon féltem, hogy honnan kell elindulnom újra. Aztán András addig unszolt, míg ma ráálltam a mérlegre. Ráálltam és a mérleg nem mutatott többet. Úgyhogy az update tényleg működik, a nem gyorsan leadott kilók valóban nem jönnek vissza csak úgy hipp-hopp. 

Szóval ma megkezdtem, és hajrá én, le a hájjal - legalábbis egy részével - és bár nem fogadtam meg semmi különöset, de ezt megpróbálom betartani.

Ég a gyertya ég....

.... el ne aludjék.... Hát nem tudom milyen gyertya ez amit tegnap délután fél 3 körül meggyújtottam, este 10-ig égett, de még mindig csak a teteje fogyott el ... takarékos gyertya! 

Aztán vettem tegnap egeret is, a legolcsóbbat, az is 1600 Ft volt a Saturn-ban ( yőri Media Markt). Elhoztam András ajándékát és még az öcsémnek is vettem egy kis apróságot. Így kell pénzt költeni.

A könyvtárból kikölcsönzött könyveket múlthét pénteken vissza kellett volna vinnem, de elfelejtettem. Tök kétségbeestem, hogy már az első kölcsönzött könyvekkel így járok. Hétfőn megint elfelejtettem visszavinni, kedden nem voltak, tegnap pedig hazafelé vásárlásból akartam bemenni, de ezt is elfelejtettem. Felhívtam könyvtárat, hogy bocsi ezt tettem, erre a könyvtáros csaj mosolyogva (nem láttam, de a hangján éreztem) mondta, hogy semmi gond, meghosszabbítja nekem még egyszer a kölcsönzési határidőt. (már egyszer hosszabbítottam, mert lusta voltam visszavinni). Még ő mondta, hogy milyen rendes vagyok - mert persze mondtam neki, hogy azért megijedtem, meg szégyelltem magam.

A könyvek - szám szerint kettő -  amúgy Eszperantó nyelvkönyvek és még eddig csak belelapozgattam, de nem tanultam belőlük.... de ezek után tegnap elkezdtem tanulni az egyikből, ha már itt maradnak nálam január elejéig....

Becenevek

Ma, amikor az internetezők világában élünk, és az információcsere milliószorosára gyorsult, szinte pillanatok alatt válhatunk részeseivé különböző közösségeknek. Fórumok, chat- és közösségi oldalak, regisztrációt igénylő site-k. A személyes adatok megadásába, az adathalászatba most inkább nem is mennék bele, mert az egy külön posztot igényelne. 

Becenév... amikor kitöltesz egy ilyen regisztrációs űrlapot, a legtöbb esetben kérik, hogy add meg becenevedet. Szinte minden embernek van valamilyen beceneve, csak nem mindegyiket adjuk tudtára a nagyközönségnek.

Nekem is van pár becenevem, olyan becenevem, amit Andrásom használ, amin szólítgat. Fura, mert amikor azt mondja, hogy Dóri, akkor szinte meg is sértődök - annak ellenére, hogy szeretem a keresztnevemet. Olyankor tudom, hogy vagy "rosszat" csináltam, vagy nincs jó kedvében. A mamám jelezte anno felém így ha valamiért mérges volt rám, akkor mindig DórAAA voltam. Így is szép, ha így szokod meg.

Szóval nézzük, hogy milyen kreatív volt az elmúlt 6 évben az én párom:

Eleinte - amikor még szégyenlősebb voltam, és szinte vinnyogva nevettem - főleg mikor csikizett, akkor CSUBI voltam, vagy CSUBAKKA. Aki ismeri a Star Wars filmeket, az már gondolom be is azonosította a figurát. Neeeem, nem a külső megjelenésre gondolta. 

Aztán következett a MORCOGÓ, illetve MORCI amit a reggeli hangulataim aggattak rám. Na de ki az aki vigyorogva kell reggelente, amikor álmos????

Aztán voltam DORCY... ez olyannyira kedvelt forma volt, hogy András nővére már jó ideje így hív, sőt néha András anyukája is.

De akadnak azért még itt szépségek, amikhez nagyon történet sem adódik, ezek csak úgy kipattantak életemnek az agyából: PANCA, PANCÚR, HANCÚR PANCÚR, MANCA (ezt már csak egy betű választja el a kancától), ....és a legújabb, amit a napokban kaptam, és ez tényleg nagyon tetszik: CSUPOR, CSUPORKÁM!

Szeretem a beceneveket, mert szeretetet tükröznek. Kreativitásomat tükrözi - de nem a szeretetemet - hogy én Bandynak hívom Andrást. (Andrist sose mondtam neki, azt utálom). Egyszer kérdezte, hogy milyen becenevet adnék neki. Aztán néztem rá... gondolkoztam, távolba meredtem,.... megint ránéztem..... "Broki"??? Na ezen aztán 10 percig röhögtünk, meg persze én sem gondoltam komolyan, de nekem a Bogaramon és a Manómon kívül csak a Bandy áll a számra. Inkább adok puszit... azzal is ki tudom mutatni, hogy én nagyon is szeretem!