A következő címkéjű bejegyzések mutatása: költözés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: költözés. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 21., vasárnap

Költözős hétvége

Szombaton reggel jött hozzánk András bátyja Gyuri, és kedvese Enikő, hogy segítsenek a költözködésben. Enikő az új lakásban takarított, meg a régiben csomagolta még össze a maradékot, Gyuri meg segített parkettázni és a nappalit festeni. Ez volt a szombat, vasárnap pedig sor került a bútorok transzportálására is. Aliz férje, Krisztián jött segíteni, ő hozta furgont is. Nagy,on ügyesen pakoltak, 2 fordulóval a cuccok 80%-át sikerült átvinni. Ami itt maradt, az már befér majd az opelba is. 
Mindezalatt én feküdtem, ültem, néztem őket.... szóval kimaradtam az egészből. András még a cserepes virágot sem engedte megemelni. 
Egyelőre még káosz minden, sok dolog van a lakással, és jövőhét vége felé legkésőbb tényleg teljesen át kell cuccolnunk, mert szeptember 1-jével költöznek be az újak, ráadásul András is megy 29-kével Szolnokra gyakorlatra.

Köszönjük szépen a hétvégi segítséget Gyurinak, Enikőnek, és Krisztiánnak, ezer meg ezer hála!!! és persze András anyukájának, aki a finom szombati ebédről gondoskodott! :)


2011. augusztus 14., vasárnap

Úristen költözünk!

Úristen, mert azt sem tudom hol áll a fejem és kb 2-3 napba akarom besűríteni azt, amire egyébként lenne 2 hetem is, de most nem lesz. 
Marha ügyesen már van 3 dobozunk - András azt mondta elég lesz.... AHA!!! Naná hogy nem! .... van egy ragasztó szalagunk és zsugorfóliánk. 

Győrbe visszaérve gondoltam én megkezdem a csomagolást. Összeraktam a 3-ból 2 dobozt, és az elsőbe bepakoltam a tv-s szekrény tartalmát, a másodikba meg elkezdtem a könyveket pakolni. Tele! Aminek a végeredménye azt lett, hogy a dobozt nemhogy megemelni nem lehetett, de arrébb tolni sem. Én nem tudom más hogy szokott könyvekkel költözni, de én még keresem a megoldást. Visszapakoltam a doboz tartalmának a felét a könyvespolcra és hogy a doboz mégse legyen csak félig - az mégis milyen pazarlás lenne - ráraktam néhány ágynemű huzatot. 
A pakolásom eddig terjedt, nem volt értelme tovább erőltetnem, mert nincs mibe csomagolni.
Mondtam Andrásnak, hogy holnap szigorúan be kell szereznünk építési törmelékekhez készített zsákokat és azt hiszem kisebb dobozokat. Igen, valószínű a sok, kisebb doboz lesz a megoldás...Azt viszont nem tudom, hogy honnan szerzünk ilyen dobozokat... András bátyja munkahelyéről adott volna még, de András azt mondta nem kell....
Jelenleg nem tudom mi hogy lesz. Nekem kedden megtörténik a petesejtek leszívása és valószínű 3-5 nap múlva visszakapunk 1 vagy 2 kis embriót. Onnantól kezdve pedig semmit nem tudok és nem is akarok csinálni... és bár valahol egyértelmű, hogy most a legfontosabb a pihenés lesz, mégis marha rossz lesz, hogy semmit nem tudok csinálni, és talán így csomó minden el is fog maradni. Szerettem volna a radiátorokat letisztítani, az erkélyt kiganyézni... stb. De valószínű már nem lesz rá lehetőségem és minden András nyakába szakad. A parkettázás, a tapéta leszedése, falfestés, előszoba+konyha leparkettázása (járólap szerű vmi kerül le), a konyha csempézése, az ajtók, radiátorok, ablak keretek lefestése, a konyhabútor régi elemeinek lefestése, a fürdő és wc lejárólapozása stb..... Akkor nem beszéltünk majd a dolgok helyére kerüléséről... András pedig augusztus 29-től 2 hét gyakorlatra megy Szolnokra.... Ez most tényleg az a "majd lesz ahogy lesz" helyzet.