Véres Hétfő

Ma volt András kromoszómavizsgálata. Már tegnap este megfogalmazódott bennem, hogy nekem is el kellene vele mennem, és közben elintéznem legalább a vércsoport meghatározást, hogy legalább egy vizsgálattal beljebb legyek. Aztán reggelre ez el is dőlt, mentem vele én is. 

A kromoszómavizsgálattal először gondban voltunk, mert nem tudtuk pontosan, hogy hova kell menni. Kérdeztem fórumon is, mert volt olyan aki ezen már keresztülment. Este még nem kaptam választ, de reggel csörgött a telefonom és az egyik kedves fórumos lány útbaigazított. Nagyon jól esett a segítőkészsége és hogy ennyire lehet rá számítani. Jegyzem meg, nem ő az egyetlen.  

Szóval Andrásnak 8-ra volt időpontja, így el is indultunk itthonról fél 8-kor. Hiába akartunk ügyesek lenni és a legrövidebb úton a leggyorsabban odaérni, minden egyes kanyar egy újabb dugót hozott magával. Így a végén megkerültük a várost - és most nem túlzok. 

Beértünk a kórházba, én a vérellátónál leváltam Andrásról, szétosztottuk a beutalókat és mindenki ment a maga dolgára. Szokás szerint nem voltam a helyzet magaslatán, szerintem még egy GPS is kevés lett volna a tájékozódáshoz. Velem együtt jött be egy doki is aki látván a kétségbeesésem a segítségemre sietett és útbaigazított:

Doki: Jó reggelt! Segíthetek?

Én: Jó napot! Vércsoport meghatározásra jöttem.

Doki: Erre jöjjön, ez az ajtó lesz az!

Én: Köszönöm! - majd megálltam az ajtó előtt. A doki elment, de még visszafordult és azt mondta:

Doki: Kopogjon!

Kopogtam. 1x. Vártam kicsit, majd kijött egy hölgy. Igaz nem az én kopogásomra, mert meglepődött, hogy ott állok az ajtó előtt. Egyből a segítségemre sietett, és elvette a beutalót. A beutalómon ügyes, okos, kedves háziorvosom nemcsak vércsoport meghatározásom kérte, hanem bepróbálkozott egy HIV teszt kérésével is. Azt rögtön le is húzták róla, merthogy ugye azt ők nem, csak a Laboratórium Kft. végez. Innentől az is tiszta volt, hogy nem fog nekünk az ANTSZ  HIV tesztet végezni. Elpanaszoltam a hölgynek azt is, hogy hogy jártam a Hepatitis teszttel, mire Ő ezt is megoldotta. Csak annyit ígértetett meg velem, hogy szerzek még ma beutalót és a vért leadom a laborban, és akkor ők leveszik nekem a Hepatitis C-hez is a vért. Én megígértem! A vért nagyon ügyesen levették, nagyon kedvesek voltak és még azt is tök jól elmagyarázták, hogy hol is van a labor a kórházon belül. 2x - mert most már a biztonság kedvéért mindent 2x kérdezek meg. 

Ezután András után mentem, nem sokkal később ő is sorra került. Levették tőle a vért és elmagyarázták neki, hogy hol van a Jósika u. - ahol a Laboratórium Kft. található. Mert közben megbeszéltük, hogy megnézzük  mit intézhetünk. 

A következő a sorban a háziorvosi rendelő volt, hogy beutalót kérjek a Hepa C teszthez. Ezidáig minden gördülékenyen ment - egészen idáig. Itt az események lelassultak, és bár csak 1 ember várt előttem (2 pedig gyógyszert íratott fel) azért a 3/4 órás várakozás megvolt. Tolakodni nem akartam - hogy csak egy beutalót akarok, az nem az én műfajom. A másik dokinő déltől rendelt, de azért volt ott egy cigánynő, aki a 9 óra ellenére be akart hozzá kéredzkedni, mondván, hogy ő beteg. Nem fogadták, erre közölte, hogy akkor ő megvárja a váróban.

Amikor sorra kerültem és kértem a beutalót, a dokinő nyájasan közölte, hogy "óh, most milyen sok helyre kell mennie!" - Jahh, leginkább a balf@szságotok miatt - gondoltam, de persze nem mondtam, csak mosolyogtam. 

Eddigre már nagyon éhes voltam, de András megoldotta - hozott a közelből fornettit. 

Újra nekiindultunk, most a Jósika utcába, hogy megnézzük leveszik-e beutaló nélkül a HIV teszthez a vért.

Levették.... 17.000 Ft-ért! Ebben benne volt András Hepa B és C tesztje is és a vérvétel díja, mert ugye azért is fizetni kellett. Újabb szúrás következett. András egy hős volt, ő ugyanoda kérte a bökést - ne kelljen még egyszer lyukasztani. Én már nem voltam ennyire bátor. Ráadásul jobban már ki sem tudtam volna tekerni a fejem, hogy véletlenül se lássak semmit a vérvételből. Nem láttam, de mindent hallottam - ugyanis a laboráns hölgy épp betanított valakit, így végigkommentálta az eseményeket. Ennyire még sosem vérzett vérvétel után a kezem... De most már tudom, hogy nagyon jó vénám van.

Vérvétel után még elrohantunk a kórházba, hogy a laborban leadhassuk az én véremet is Hepa C teszthez. Könnyen megtaláltuk és még várnunk sem kellett, csak beadtuk az ablakon. 

Holnapra meglesz a vércsoport meghatározásom és a Hepa C eredményem, a többit pedig postán fogják küldeni. Most már csak  abban bízok, hogy hamar meglesznek az eredmények és minden negatív lesz.

A szokásos fejfájás elmaradt - lehet a sok folyadéknak köszönhetően.

De a lényeg: vége a vizsgálatoknak!!! Egyelőre!

Kórház - egy kellemes csalódás

Múlthét pénteken megtörtént a HSG vizsgálat. Azóta jó pár nap eltelt, de még mindig él bennem a pénteki nap "emléke". A feszültség és izgalom teljesen felesleges volt, rég csalódtam ekkorát kellemesen. Az eredményeim szuper jók lettek, a dokik, nővérek nagyon kedvesek voltak.

Úgy kezdődött a pénteki napom, hogy András reggel bevitt 3/4 7körül a kórházba, ő ment is tovább egyből dolgozni. Nem is bánom, hogy hamarabb odavitt, mert elsőre nem tudtam, hogy hova kell mennem. Végül egy doki útbaigazított a nőgyógyászati ambulanciára. Itt már ekkor ültek páran, mindenki arra várt, hogy felvegyék a kórházba. Behívtak engem is, elkérték a papírjaimat, kaptam 2 nyilatkozatot, hogy olvasgassam át kint a váróban amíg a főorvos úr megérkezik. Majd megérkezett a doktor úr és megint visszahívtak mindenkit egyesével. Itt kezdődtek a meglepetések. A doktor úr olyan mosolygósan és kedvesen, barátságosan fogadott, mintha gyerekkorom óta ismerne. Nem megszokott ez azt hiszem a mai világban, hogy valakinek még jut is ideje kedvesnek maradni. Mivel közvetlen előtte nem volt vizsgálatom, ezért ő még végzett egy gyors vizsgálatot. Második meglepetés: a nővérke mellém állt a vizsgálat közben, megfogta a vállam, rám mosolygott és azt mondta, ne izguljak, minden rendben lesz, nem fog fájni. (Ha most de tudnék smiley jelet rakni, akkor itt egy óriási tátott szájú fejecske lenne) Megkaptam a papírjaimat és felmentem a Nőgyógyászatra. Az információhoz kellett mennem, leadtam a papírokat, meg a korábban elolvasott nyilatkozatokat kellett kitöltenem és aláírnom. A nyilatkozatokban az állt amúgy, hogy tudom mi a bajom, miért műtenek, ha altatás vagy műtét közben komplikáció történik, akkor a doki közbeavatkozhat, életmentő műtétet hajthat végre, be kellett írnom azt a hozzátartozómat, akinek információt adhatnak ki, stb. Kaptam egy kis karszalagot (zöld színű, strandokon és fesztiválokon szoktak ilyeneket adni) rajta a nevemmel, szoba és ágy számommal (203/3.) Ezután - és még kb. csak fél 8 volt, megmutatta a hölgy a "szobámat". Ebben a négy ágyas szobában, vagyis kórteremben az ágy melletti, jobb oldali megágyazott ágyat kaptam és rögtön hozzá egy kórházi hálóinget is, amit fel is kellett vennem. Első gondolatom az volt, hogy "most rögtön?" Elmentem még gyorsan pisilni és utána átöltöztem. Majd álltam az ágy mellett... ráültem... felálltam... fogalmam sem volt, hogy hogyan viselkedjek. Az volt bennem, hogy de én nem vagyok beteg, tök ciki így belefeküdni az ágyba, ülni meg kényelmetlen volt. Közben megérkezett az első szobatársam, aki abortuszra érkezett. Bemutatkoztunk, egyből megvolt a kontakt, kicsit oldódtam...de közben azért zavarban is voltam. Végül érkezett még két csaj, lány, hölgy... sajnos a nevét senkinek nem jegyeztem meg, ők is abortuszra jöttek. Fura is volt, de ellenszenvet egy percig nem éreztem ellenük. Mindhármójuknak megvolt a maga indoka:
1. védekezés mellet, rossz anyagi helyzet.
2. CT vizsgálat, ami károsíthatta a babát,akiről akkor még nem tudtak, rossz anyagi helyzet, sokat és külföldön dolgozó pár, egy éves gyermek
3. 2 hónapja agresszív pártól külön élő nő, aki egyedül nevelte 8 éves gyermekét.
Mindössze egyszer jutott eszembe, amikor elkezdték őket kitolni műtétre, hogy most 3 gyermek nem fog megszületni... az én helyzetemmel én annyira nem is hasonlítottam össze az ő esetüket, ők talán inkább.
Szóval, megtelt a szoba, negyed 9 körül bejött hozzám a doktor úr, aki a vizsgálatra ki volt írva.... és ő volt a Liezen M-ből a dokim, a Horváth Zoltán. Ennek nagyon örültem, nem is számítottam rá de már akkor is csak pozitív benyomásom volt róla. Elmondta, hogy majd nemsokára jön értem egy beteghordozó és majd átvisz a röntgenre, ott fogják majd a vizsgálatot megcsinálni. Van-e kérdésem, és hogy nyugodtan vegyem is be a kapott gyógyszeremet - lányok szerint nyugtató lehetett benne.
Amíg vártam, ahhoz képest, hogy nem ehettem, ihattam az altatás miatt, 3x voltam kint pisilni. Persze az, hogy nem voltam kórházban, rögtön ki is ütközött... jól mutattam a kórházi hálóingben és a fekete edzőcipőmben... se egy papucsot, se egy köntöst, se egy törölközőt nem vittem magammal. Még jó, hogy nem tél volt (csizmás korszak). Ahhoz képest, hogy arra számítottunk lányokkal, hogy értem jönnek először, én voltam a 3. akiért jött a beteghordó. Szépen felmásztam az ágyra, el kellett feküdnöm, betakart - ez is fura volt, úgy hogy nem voltam beteg - majd keresztülfuvarozott a kórházon. Nagyon kis szimpi hapi volt, András bátyára emlékeztettek a szemei. Végig poénkodta az "utat", én meg úgy fordítottam a fejemet mindig, ahogy kanyarodtunk - egyszerűen nem tudtam a fejemmel mit kezdeni. Amikor megérkeztünk, már egy nőt láttam, hogy a röntgen mellé ki volt tolva, és a Horváth Z. is ott állt kint, beszélgetett. Rögtön oda is jött hozzám, elmondta, hogy mi fog történni, jól vagyok-e, átnézte a papírjaimat, megígérte, hogyha tud, akkor műtét után bejön majd hozzám - bár fél 2ig dolgozik, majd kérdés hogy fent leszek-e, stb. Én persze azt gondoltam, hogy ugyan miért ne lennék fent fél 2kor, hiszen nem volt még 11 óra sem és kb. 20 perces az egész móka. Aztán nyílt az ajtó, megjelent 2 pasi és egy nő, betolt a beteghordó a műtőbe, ott is volt még egy beteghordó, meg jött az én dokim is. Odatoltak a röntgen gép mellé, át kellett szállnom rá - közben ráléptem a beteghordó lábára, fel a röntgenasztalra, hálóinget fel kellett húznom (persze mindezt tettem úgy, hogy amennyire lehetett takarjon). Hátradőltem és megkaptam az injekciót a bal kezembe. Már épp azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lesz majd ha hat az altató, fog-e egyáltalán hatni, amikor az aneszteziológus kérdezte, hogy érzek-e már valamit. És abban a pillanatban, mintha kettős látásom lett volna, mondtam, hogy kezdek, és az volt az utolsó kép. Vagyis én végig azt hittem, hogy csak pislogok, mintha nem is lettem volna olyan mély "álomban", de a következő kép az volt, hogy tolnak az ágyon és a liftben kérdezi tőlem a beteghordó (aki, mint később megtudtam egy tök jó pasi volt), hogy "Dóra, fent van?" Fent! Feleltem, de már csuktam is vissza a szemem. Visszatolt, belekapaszkodtam a nyakéba, átrakott az "ágyamba", mondta, h forduljak befelé és aludjak. Hát én próbáltam, de mélyen nem tudtam, mert egy: tök világos volt, kettő:hangosan beszélgettek a lányok, három: kíváncsi voltam, hogy miről beszélgetnek a lányok. Úgyhogy bóbiskoltam. Közben fel-fel keltem, próbáltam inni, de a fejem nagyon fájt... és egyre jobban fájt. Próbáltam enni - mert persze szendviccsel készültem - de csak 2 falat ment le. A doki végül nem jött be, az idő telt és mondták, hogy 4-re össze is készülődhetünk, kiülhetünk a váróba, hogy majd az ügyeletes doki átadja a zárójelentést. Nem akartam, hogy 4 óra legyen, mert egyre jobban kevergett a gyomrom is. Tényleg totál másnapos érzésem volt. Aztán kimentem nagy nehezen wc-re, mert azt mondták pisilni kell mielőtt elmegyünk, és végül hányás lett a vége. Igaz, utána kicsit jobban is voltam. Kiültünk a váróba, András is megérkezett, dőltem is rá, mert alig tudtam a fejemet megtartani. Szerencsémre másodjára engem hívtak be... és itt jött a következő meglepetésem. A dokim telefonon felhívta az ügyeletes dokit, hogy legyen szíves átadni nekem személyes bocsánatkérését, de el kellett mennie, és amikor benézett rám, akkor még aludtam. Mindent rendben találtak mellesleg. A zárójelentést átadó dokit kérdeztem, hogy nem gáz-e, hogy szarul vagyok, meg hánytam. Rám nézett és megkérdezte, hogy nekem Gilbert kórom van-e, mert sárga a szemem. ???????? Gilbert mi???? Mondtam neki, hogy nem tudok róla, de szokott ilyen lenni. Mondta, hogy egyek és jobban leszek, de ha akarok akkor nyugodtan bent maradhatok még 1-2 órát. Nem maradtam, hiszen jött értem András, mentünk haza Fehérvárra. Estére már csak a fáradtság maradt meg. Este még utánanéztem a Gilbert kórnak neten, de erről majd máskor.

Apa balesete

Egész nap feszült vagyok! Ennek 2 oka van igazából. Az egyik a holnapi HSG vizsgálat, a másik pedig az aput ért baleset.
Ma öcsémmel történt skype-olás során világossá vált előttem, hogy mennyire nem voltan képben apa balesetével kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy Várpalotán elkezdett szakadni az eső, és az én apukám gyorsan nekiállt összepakolni. Kivette a vízből a botját, és éppen szét akarta szedni, amihez felemelte, és a bot vége hozzáért a vezetékhez. 15.000 volt ment keresztül a testén. A bot vége szétrobbant a kezében, a zokni leégett a lábáról. Mellette horgászott egy hapsi, ő hívta ki a mentőket. Belegondolni is borzalmas, hogy az orvosok szerint is óriási szerencséje volt, hogy nem maradt ott. Késő délután engedték ki a kórházból, tesómék már persze 10 körül mentek érte de feleslegesen. Délután 5kor is azért engedték csak ki, mert saját felelősségre eljött. Aztán másnap reggel bátyám hívta öcsémet aki a barátnőjénél aludt, hogy apa nem veszi fel a telefont. Öcsém rohant haza, de kulcsa nem volt, mert azt apunál hagyta. A redőnyök lehúzva, kopogásra semmi. A kopogás egyre hangosabb lett, öcsém már dörömbölt az ajtón - már a szomszéd is kijött - mikor egy két perc után, amikor már tesóm az ajtó berúgásán gondolkozott, apa végül kinyitotta. Aranyszíve annyira mélyen aludt, hogy nem hallotta Árpi kopogását, aki ekkorra már sírt az ijedtségtől. Nem csodálom, szörnyű lehetett átélni a helyzetet, a legrosszabb futhatott végig a gondolatain... még én is újra és újra elérzékenyülök, amikor eszem bejut.
Apának még kötözésre kell járnia, mert az áramütés elég csúnya sérülést okozott a kezén és a lábán is. A kezét nem is tudja mozgatni, a kádból is tesómnak kellett segíteni kiszedni. Így jövőhéten még itthon marad pihenni, nem megy vissza Szarvasra. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy jövőhéten pár napot otthon maradok, főzök, meg amiben tudok, segítek. Remélem el tudjuk felejteni mihamarabb az egészet és többé nem fordul elő ilyen.

A holnapi kórházas "móka" miatt is izgulok. De nem a vizsgálat miatt - jó egy kicsit amiatt is - sokkal inkább azért, mert én még nem voltam kórházban. Éh gyomorral kell mennem, reggel 7-re és csak 11 körül fognak "megvizsgálni". Nem tudom minek számít ez, mindenesetre az altatás miatt nekem a műtét áll a számra. Igaz nem műtenek meg semmit, csak vizsgálnak.

Remélem összeszedtem minden fontos papírt.... túl lehetnék már a holnapon. :(

Rossz idő - Rossz hírek

A bátyám délután a következő hírrel hívott fel: "Szia! Aput ma egy kisebb (ez a jelző nagyon fontos volt, hogy idekerüljön, mert így is megijedtem) baleset érte. Kint volt pecázni és a horgászbot végével hozzáért a villanyvezetékhez és megrázta az áram. (MICSODA????) De átment rajta, hívott is engem telefonon, én meg hívtam a mentőket. De magánál volt a mentőben is." (Nem idéztem pontosan, csak amennyire emlékszem a mondottakra).
Mi jön még? Miért nem figyelt oda? Több mint 40 éve pecázik... ezt tudhatná.... Szerencsére jól van és nem lett komolyabb baja. Éjszakára bent tartják a Veszprémi Kórházban - mert Várpalotán pecázott és oda szállították. Holnap pedig haza is engedik! Már nagyon várom, hogy lássam!
Öcsém amúgy totál kiborult - szerintem nagyon dühös volt, hogy apu nem figyelt oda. Hát, a baj könnyen megvan!

Ma egész nap szakadt az eső és 10 'C volt. Augusztus 31.-én! Bolond az időjárás is!