Terjeszkedünk

Tegnap Diával Szlovákiában jártunk, pontosabban Komarno-ban. Úgy döntöttünk terjeszkedünk, és ehhez a terjeszkedéshez mentünk felmérni a telepet. Reggel felvett Győrben Dia, és fél 10 körül már Komarno-ban voltunk. Nagy durranásra számítunk - András szerint is az lesz. No, majd meglátjuk, mindenesetre nagyon nehezen állt össze a kép. 

Komarnoban mindenhol rendőrökbe botlottunk - és bár nem volt miért, meg általában nincs is miért, de nekem mindig izzadt lesz a tenyerem a látványuktól. Mindig azt gondolom, hogy ha akarnak, úgyis bármiért megbüntethetnek. Én nem haragszom rájuk, nem utálom őket, hiszen nekik van egy szakmájuk, csak tartok tőlük. 

Szóval a városba érve első dolgunk volt parkolót találni. A belváros szélén találtunk is, leraktuk az autót és a parkoló tábla szlovák betűit próbáltuk értelmezni. Mivel kb 60 m-re 2 rendőr állt, gondoltam megkérdezem őket kell-e parkolódíjat fizetni és hogyan. Ez utóbbi konkrétan úgy kérdeztem meg, hogy tőlük kell-e jegyet venni. Mit tudom én Szlovákiában mi hogy működik.... A parkolóautomata sem volt 50 m-nél távolabb a parkoló autónktól, csak épp a másik irányba. Mivel ekkor még csak papír euróval rendelkeztünk, muszáj volt váltani, amit egy nem messze lévő újságos bódénál eszközöltünk. Addig meg imádkoztunk, hogy nem büntessenek meg. Kb. 10 perc múlva értünk vissza autóhoz, akkor már a rendőrök végignézték az ott parkoló autókat és folyamatosan bűntették a bliccelőket. Dia az autó fele, és a parkolóautomata felé vettem az irányt, ahol rögtön meg is kérdeztem a rendőröket, hogy mi kaptunk-e büntetést. Mosolyogtak és mondták, hogy nem, mert gondolták, hogy pénzt váltunk. Hát mit mondjak, rendesek voltak!

A belvárosban kezdtünk szórólapozni - pontosabban névjegykártyákat osztogatni. Nem nagyon haladtunk, ugyanis alig volt ember a belvárosban. De nemcsak a belvárosban nem nagyon voltak emberek, máshol sem. Nagyon kihalt a város! Aztán egyszer csak Dia döntött és stratégiát váltottunk. "Akkor plakátolunk!" - mondta, és bár a szórólapozásról tudtam, hogy engedélyezett és ingyenes, hiszen a polgármesteri hivatallal leleveleztem, de abban is biztos voltam, hogy a plakátolás nem az. Úgyhogy Dia plakátolt, én meg lestem, hogy nem jön-e rendőr. Izgalmas volt.... A végén annyira belejöttünk, hogy volt olyan buszmegálló, ahová 7 plakát került - minden oldalára minimum egy. 

Komarno bár többségében magyar lakta terület és leginkább magyar nyelven kommunikáltak az emberek, azért egy gyorskajáldában nem voltak hajlandóak magyarul megszólalni és úgy kellett elmutogatnunk, hogy mit szeretnénk enni. Ami furcsa volt, és bizonyos feszültségekre engedett következtetni, hogy a rengeteg plakát, és táblák között akadtak olyanok amelyeken csak szlovák nyelvű írás szerepelt. A furcsa persze nem ez, hanem, hogy ezekre egy sárga matricát ragasztottak kb ezzel a felirattal (nem pontos idézés): Tiszteld a magyar nyelvet egy többségében magyar lakta területen! 

Hazafelé elkapott minket a zuhé, szerencsénk volt, hogy a plakátolást még megúsztuk. Még kicsit tekeregtünk Komáromban is kávézó után kajtatva, aztán úgy döntöttük többet már aznap nem tehetünk. 

Összességében elmondható, hogy sikeres napot zártunk. Kiosztottunk kb 50 névjegykártyát (ez nagyon kevés), kiplakátoltunk kb 20 plakátot, és begyűjtöttünk egy csomó "szuperinfó" típusú újságot hirdetési felülettel kapcsolatos tájékozódás céljából. A többi a jövő kérdése....

Casting

Mielőtt haza mentünk hétvégére, pénteken még castingot tartottam. Kicsit necces volt a helyzet, mert 1-kor kaptam egy sms-t a kávézótól, hogy zártkörű rendezvényük van, nem tudnak fogadni. Egyfajta pánikhangulat tört rám, hogy honnan fogok én most kávézót keríteni sec-perc alatt (most, hogy ezt leírtam, most jöttem rá a szószerkezet eredetére, hogy honnan jött :) ), hiszen 2-től dolgoztam, és még jelezni kellett a jelentkezőknek is. Dia javasolt egy kávézót, ahová nem akartam menni, mert nekem túl exkluzívnak tűnt, de aztán az idő hiánya miatt talán ez volt a legjobb megoldás. Elkezdtem felhívogatni az emberkéket és rögtön az első nő totál kiakasztott. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyunk négyszemközt... Az első reagálása az volt, hogy idén leszünk-e még... mérges lettem, mert eszébe sem jutott szólni, hogy nem akar jönni a castingra, annak ellenére, hogy kifejezetten kérni szoktuk, hogy jelezzék, ha bármi közbejön. A lényeg, hogy én végig baromira kedves és normális voltam, mondhatni nyájas, ennek ellenére a nő a végén közölte velem - miután el kezdett kérdezgetni minden szarról és kértem, hogy ezt ne most tegye, mert fel kell hívnom a többi jelentkezőt a casting meg mindjárt kezdődik....hogy nem igazán voltam kedves, aztán meg kinyomott mielőtt reagálhattam volna. Jobb is, hogy nem jött castingra!

A kávézó meglepetés volt számomra. Az exkluzív külső ellenére olyan emberek jártak be, hogy nem akartam hinni a szememnek. Nem arról van szó, hogy egy egyszerűbb ember nem mehet be egy ilyen kávézóba, de itt a maffiózó kinézetű és nagydarab cigány emberektől elkezdve volt mindenféle. Nem dohányzó részre ültem, de a cigarettaszag így is totál áthatotta mindenem. Bécsi Kávézó, francos külső ide vagy oda, nem biztos, hogy fogok még ott kávét inni.

Technikai körút

A múlt héten rendeltem egy Lightscribe Dvd írót a netről. 2-5 nap közötti szállítási időt adtak meg, de én bíztam benne, hogy hamar meghozzák. Aztán ma volt az ötödik munkanap, és felhívtam őket, hogy mégis mire számítsak. Ekkor közölték velem, hogy az általam kiválasztott író még csak holnap fog megérkezni - sajnálják. Ennyit a szállítási határidőről. A megrendelést visszamondtam és eszeveszett telefonálgatásba kezdtem a győri számítástechnikai boltokba. Az a baj, hogy szinte mindenhol csak belső író volt, ahol meg mégis tartottak külső box-ot, ott az 5-6ezer forinttal drágább volt. Végül megtaláltam a megfelelőt, ami sajna szintén drágább volt, de ilyen az amikor szorít a határidő. Rögtön el is indultam a városba, hogy minél hamarabb megkezdhessem a lemezek írását és meglepetésemre az adott boltban az egyik ismerősöm dolgozott. Kicsit a világ - rögtön lett is kb. 15 % kedvezményem. 

A srác, aki az ismerősöm - Dávid - szintén hasonló cipőben jár a barátnőjével mint mi. Ők is a Kaáliba járnak és talán írtam is már róluk, pontosabban arról, hogy milyen infókat adtak a Kaális árakról. Sajnos az első inszemináció nem sikerült nekik, mindezt 70 ezer Forintjuk bánta és sajna a következő is ugyanennyibe kerül. Beszélgettünk róla, hogy minek mi a menete, mi mire számíthatunk, mi van akkor ha nem az ellenanyag termelés a gond, milyen vizsgálatok lehetnek még. A durva az, hogy ha ellenanyagról van szó, akkor arra nincs gyógyszer, csak az inszemináció a megoldás. Ha viszont nem az a gond, akkor asszem még két vizsgálat van és utána rögtön lombik. 

Istenem mit tegyek, hogy változzon a helyzet? Kérlek ne hagyd, hogy lombikra kerüljön a sor!

Ez van!

Néha fáj az élet! Pedig nem mondanám, hogy nem alakulnak jól a dolgaim. Ennek ellenére mindig van valami ami elkeserít. Most jelen esetben a munkám, pontosabban a munkahelyem. Egyszerűen nem akar működni. Nem tudunk talpra állni. Igazából fogalmam sincs, hogy meddig lehet még húzni, miben kell még megújulni... Úgy látom, hogy Dia - bár nem mondja - de valahol feladta, nem látom a küzdést, a tetteket. Tele van problémákkal ő is, egyfolytában beteg, lázas, torka fáj és igazából mindig van valami ami ágynak dönti és így nem nagyon tudunk haladni. Ötletei vannak, de sajnos nem kiforrottak, és folyamatosan változnak. Nem tudunk végigvinni semmit, mert sajnos most a gyors megoldásra lenne szükségünk és nehéz kivárni. Eredményeket szeretnénk, de azonnal. Mert most már azonnal kellene. Jön a karácsony, majd a január, és ... nem tudom mi lesz...

Csak pozitívan

Mostanában megint nehezebbe alszom el, feszült vagyok, fáj a hasam, ütnék, kiabálnék, és mindezek közben próbálok odafigyelni, hogy nehogy véletlenül a páromon csattanjon a pattanásig feszülő idegszálam. Mert azt nem érdemelné meg.

A lényeg, hogy van sok-sok probléma körülöttem, leginkább munkára és pénzre koncentrálódva. DE! Próbálok pozitívan hozzáállni mindenhez, és csak a jövővel foglalkozni. Tudom, hogy csak úgy tudom jobbá tenni a mindennapokat, az életemet és a munkámat, ha csak az elkövetkezendő feladatokra koncentrálok.

Például hírt kaptam arról, hogy a céget, ahová be vagyok jelentve, felszámolják. Ez ciki, mert nekem nagyon nem mindegy, hogy van-e folyamatos munkaviszonyom vagy sem. Hiszen babát szeretnénk, és ehhez minimum egy éves munkaviszony szükséges. Esélyes, hogy egy új vállalkozásba leszek bejelentve, de ugyanazon  személyhez tartozó vállalkozásba, akinek a cégét felszámolják. DE! Ez a személy az a személy, akinek kölcsönadtam pár éve - apám pénzét. ÉS... öcsém fogja az ügyet kezébe venni, és meglátogatni az "úriembert" - ebből következik, hogy ebből balhé lesz, és lehet nem sokáig leszek oda bejelentve. 

Mi lesz ha most fogant meg éppen a babánk? Akkor kihez forduljak és kinél könyörögjek, hogy jelentsen be legalább 4 órára, hogy folyamatos munkaviszonyom legyen.

De az is lehet, hogy nagyon sokáig nem lehet még babánk és akkor meddig húzzam azt az idegtépő helyzetet, meddig akarok még ezzel játszani. És ha rászánnám magam arra, hogy akkor elmegyek máshova dolgozni - ez nem áll fen, mert munkám van - akkor mi van ha 1 vagy 2 vagy 3 hónapon belül teherbe esnék.

Aztán mi van ha a jelenlegi munkahelyemen végleg beüt a krach. Mert most egy ideje napi 10-12 órában dolgozunk azon, hogy megmentsük és mellette egy új dolgot bevezessünk, hogy a cég működőképes maradjon. ÉS persze félek, mert az utóbbi egy évem erről a bizonytalanságról szólt és jó lenne biztosra tudni már, hogy minden hónapban megkaphatom a fizetésemet, mert ezt a biztonságérzetet még nem nagyon volt szerencsém megismerni.

Ettől függetlenül tényleg próbálok pozitív lenni. Azt próbálom tudatosítani, hogy mások is élnek szar körülmények között, szóval valahogy megoldanánk, max elmondanám a netet, a sok extra csatornát, megszüntetném az életbiztosításomat, és spórolnék az árammal, vízzel, fűtéssel amennyire lehet. (Csak a Bandym, aki rendesen dolgozik és keres, ezt nem érdemli meg, hogy miattam kelljen lemondania sok-sok dologról). 

De hogy az egészből ne az érződjön ki, hogy nagyon nagyon negatív vagyok, én azért dolgozok lelkesen, és próbálok pozitív lenni. Ennek ma meg is lett az eredménye, mert 100%-osan teljesítettem castingon, és ha tényleg ügyes voltam, akkor holnap mindketten ott lesznek oktatáson és fotózáson is. Ezért nagyon imádkozom!!! 

ÉS tudom, hogy és-sel nem kezdünk mondatot, de én most megtettem.

Cím nélkül - mert nem jutott eszembe semmi frappáns

Pár napja írtam, hogy milyen kedves volt az én Bandym, amikor kávéval ébresztett. Hát ma is meglepett engem! :) Munkából hazafele vett nekem túró rudit, Norbi Update 1 -es túró rudit. Jó-jó biztos másnak is szokott a párja venni ezt-azt, de András nem az a vásárolgatós típus, így amikor meglep valamilvel - általában csokival - akkor az mindig nagyon boldoggá tud tenni. Az pedig, hogy ki mennyire szereti meglepni a másikat és hogy milyen egyszerre, rögtön kiderült abból, amikor kinyitotta a hűtőt és meglátta a süti csomagolását, amit a cukrászdában vettem neki. (mármint nem a csomagolást... :D hanem a sütit)  Mellékesen jegyzem meg, hogy magamnak is, csak én már megettem délig (12:20-ig) a Norbis diéta miatt. 

2 napja nagyon fájnak a cicijeim, sokszor csak úgy magától, hozzá sem kell érnem. (Nem szoktam tapogatni amúgy :) ) Szokott fájni persze máskor is, de mindig nehezen viselem. Ezenkívül az alhasam is szurkál... lehet a palástfű teától, amit annak reményében iszom, hogy hátha "hamarabb" teherbe eshetek. Főleg amilyen mennyiségben iszom... :)

Ma nagyon sokat dolgoztam, próbálunk elrajtoltatni egy új dolgot az ügynökségnél, amivel talán újra beindulhat a gépezet. Egy ideje nem úgy működik ahogy kellene, és egyszerűen hiába próbálkozunk mindennel, nincsen hatalmas nagy változás. Na de erről majd máskor... 

Amikor mélyponton vagyok...

Már június van, de én még mindig álláskereső vagyok. Ez pedig egyre inkább ráül a hangulatomra és kezdek depissé válni tőle. Vagy talán már az is vagyok. Szar érzés amikor az embernek nincs munkája és úgy érzi hogy mivel nem is talál, nem jár sikerrel az állásinterjúkon, ezért olyan mintha nem is válna hasznára a társadalomnak, nem lenne rá szükség. Nem érzem a helyem a világban, nem tudom mivel kellene foglalkoznom, mihez értek egyáltalán. Főiskolát hiába végeztem, már nem is emlékszem a tanultakra. Hiába van nyelvvizsgám, mivel nem használom a nyelvet, a tudás egyre inkább elvész, megszólalni meg pláne nem merek. Hiába van már lassan 3 éves munkatapasztalatom, 3 különböző helyen dolgoztam...és ebből az első munkatapasztalat kiesik, mert biztosítónál dolgoztam, de nem akarok a továbbiakban többet foglalkozni vele. Hiába dolgoztam marketing asszisztensként, amikor ez csak egy titulus volt, jóformán, és nem is voltak olyan jellegű feladataim. Magamnak gyártottam feladatokat ezzel kapcsolatban, próbáltam versenytársakat elemezni, a céget előnyösebb helyzetbe hozni, de a cég maga volt a bukás - no nem miattam. Voltak is fizetési problémák.... Aztán legutolsó munkahelyemen pedig olyan feladatot láttam el, amivel az életben máshol még nem találkoztam. Egy konkrét szakma, konkrét feladattal. Kicsit a HR-hez volt közel, interjúztattam. De ez igazából szakmai tudást nem sokat igényelt, hiszen kommunikálni kellett, tudni kellett kedvesnek lenni az emberekkel. lereagálni helyzeteket.

Keresem a helyem a munkavállalók sorában, a dolgozók világában. Szeretnék dolgozni, hasznára válni az embereknek, a társadalomnak. Mindemellett nem utolsó szempont a fizetés sem. Na, a mai gazdasági helyzetben ez sem áll a helyzet magaslatán. Ma, amikor a benzin ára a plafont veri, amikor emelték a gázt, a villanyt, ma amikor minden drágább, ma visszaestek a fizetések 4-5 évvel ezelőtti szintre. Nem szeretnék ám olyan sokat... én azt gondolom nincsenek nagy igényeim, mégis kerekedik a szemük a munkaadóknak amikor a fizetési igényükre reagálva közlöm, hogy 100.000 Forintot szeretnék keresni, kézhez kapni. Miért sok ez? Egyszerűen 70.000 Forintból nem jövök ki. Nem élünk nagy lábon, ok van olyan amin tudnánk spórolni, pl tévé vagy internet, de talán másra nagyon nem is költünk. Főzni is tök sokszor főzök főzeléket, amihez aztán sokszor virsliből csinálok pörköltet, mert az olcsóbb.... vicc! Amúgy szeretjük a főzeléket - nagyon is! Szerencsére!

Sajnálom a páromat, mert jóformán csak az ő fizetéséből élünk - nekem kb 25-40 ezer forint bevételem van egy hónapban, és nem jó érzés, hogy ő veszi meg nekem a hajfestéket és mindent ő fizet. Nem jó, hogy nyár van, és nem tudunk nyaralni menni, mert nekem nincsen bevételem. Oké, ő a párom, egy család vagyunk, de egy fizetésből nehéz.

Szóval depis vagyok. Fáj a hasam és kissé kilátástalannak látom az életet. Az életet amit jó lenne élvezni, jó lenne tervezgetni és megvalósítani. Jó lenne már a családon gondolkozni, amin régóta gondolkozunk is, de így hogy nincs munkám, így felelőtlenség lenne egy kisbabát bevállalni. Pedig a gondolattól is elérzékenyülök és üvölteni tudnék fájdalmamban, hogy az élet nem ad könnyen nekem semmit.

Aki keres talál?

Hát igen, nem voltam valami szorgalmas írás terén. Na de szerencsére nem időre megy a blogolás.

Az a helyzet, hogy álláskereső lettem. A jelenlegi munkahelyemet - ahol még vagyok, de már csak minimális időben - idén elérte a válság. Szolgáltató cégnél dolgozom, ahol mondhatni luxus "terméket" árulunk. Az emberek már nem költenek ilyenre. Rossz a célpiacunk, amin persze lehet változtatni, de azt már az én pénztárcám nem tudja kivárni - hiába szeretem a munkámat. Sajnos a csekkek, a rezsi, a benzin, a kaja mind pénzbe kerül, és akkor még az ember nem is élt.

A munkakeresés kettős érzés:
Izgalmas, mert egyben ez egy felfedező túra is a lehetőségek "tárházában". Igen, idézőjelben, mert válság van, és bár lehetőségek vannak, de naná, hogy nem olyanok, amihez papírom, tapasztalatom, kedvem van. Ez pedig az elkeserítő része. Azt gondolná az ember, hogy ezt meg ezt tanultam, ezt meg ezt dolgoztam, kell, hogy legyen valami nekem való. De én nem azt, és olyat tanultam amit keresnének. Ilyenkor jövünk rá, hogy mennyit is érnek a nesze semmi, fogd meg jól diplomák. Amit zárójelben jegyeznék meg, hogy még kézhez sem kaptam, mert nincs meg a nyelvvizsgám. Nyelvvizsgám, amit már négy éve meg kellett volna szereznem... a másik nyelvvizsgával együtt. Ugye-ugye?

Szóval, álláskeresés! Milyen módszerek is vannak?
Én például ott kezdtem, hogy vannak nagyon jó kis weboldalak, ahová fel lehet regisztrálni. Kitöltöd az adataiddal, feltöltöd az önéletrajzodat, majd kijelölöd, hogy milyen területen kívánsz dolgozni. Persze azt remélni szerintem kár, hogy majd itt fognak rád találni! Nap mint nap nézni kell, keresni a lehetőségeket.
Aztán mivel munkanélküli nem vagyok papíron, így a munkaügyi központban kevesebb segítséggel tudok indulni, de azért megpróbáltam ezt is. Kitöltöttem egy nyomtatványt, elküldtem és már fent is vagyok a weboldalukon - hátha valaki rám talál.
Ma vettem egy napilapot is, de felesleges szinte. Ma már szinte mindenki az interneten hirdet, keresgél.
Jöhetnének még a barátok, ismerősök segítségei, én esetemben ez most kiesik, mert nem sok ismerősöm van ebben a városban.

Ez van! Ezzel töltöm most a napjaimat! Remélem mihamarabb arról számolhatok be, hogy van állásom, és szeretem és minden szuper.

Remélem!