A búcsúzás, búcsúzkodás érzése rányomta a bélyegét a hangulatomra. Tudtam, hogy mai ebéd után elköszönünk nagynénéméktől és évekig nem fogjuk egymást újralátni. Még most is fájdalmat érzek amikor ezeket a sorokat leírom, pedig ez kicsi koromtól fogva így zajlik, ennyi idő alatt meg lehetett volna már szokni.
Reggel felkeltünk, összepakoltuk a ruháinkat, cuccainkat, rendet tettünk a házikóban és átmentünk anyáékhoz. Éva nénjéék épp reggeliztek, csatlakoztunk hozzájuk mi is. Igazából tök érdekes de nem sok mindenre emlékszem a délelőttből - noha nem ittam semmit. Megnéztük egy 1988-as családi videót, ahol Éva nénje megmutatta Luenéknek a maroshegyi kis házukat, ahol anyával felnőttek. Amúgy a felvételeken mi is szerepeltünk tesómmal, én 7 éves, öcsém 3 és fél éves volt. Öcsém édes volt, én pedig szerintem tök idegesítő.
Aztán bepakoltunk mindnyájan az autókba - ki-ki a magáéba - és elindultunk ebédelni. Ide:
Na és mit ettem???? Valami olyat, amit senki nem gondolna rólam. Krémsajtos csírával töltött csirkemellet rántott patisszonnal. Nagyon finom volt, nem gondoltam volna, hogy egy csíra is lehet finom.
Aztán elfogyott az ebéd és eljött a búcsú pillanata! Az étteremből kifele menet, már a szívem a torkomban dobogott. A kocsihoz érve egymás felé fordultunk,majd megkezdtük az elköszönést. Nagynénémmel csak öleltük egymást, folytak a könnyeink, mintha örökre búcsúztunk volna. Luen olyan aranyos volt, meghatódott ő is, neki is potyogtak a könnyei. Ő amúgy úgy köszönt el tőlem, hogy "You're wonderful Dora, and so special ("Csodálatos ember vagy Dóra és nagyon különleges). 2x is mondta a nagynénémnek, hogy ő haza szeretne vinni - bárcsak komolyan is gondolta volna :) ! Persze nekem itt van András... de lehet ha adódna lehetőség kimenni, élnék vele (persze Andrással együtt!) Akárki akármit mond Amerikáról, engem mindig is vonzott a kontinens, a környezet, a kultúra.
András a kocsiban csak annyit kérdezett: "Most nagyon szomorú vagy?"
Igen, az voltam.
Hazafelé Dombóvárnak mentünk András anyukájáért, de ... eltévedtünk, tettünk egy jó egy órás kerülőt. Így Győrbe csak valamikor este 9-kor értünk.
Vége tért ennek a hétnek is, ennek a látogatásnak is....
Éva nénje! Csodálatos ember vagy, és irigylésre méltó, példakép. 19 évesen hoztál egy döntést, és tudom, hogy nem volt könnyű egy új életet kezdeni egy olyan helyen, ahol idegenek az emberek, a nyelv és a kultúra is. De te kitartottál, és az évek folyamán rengeteg dolgot elértél.... és mindezek mellett, soha nem feledkeztél el rólunk, Magyarországról, a családodról és a barátaidról. Köszönjük, hogy vagy nekünk, nagyon szeretünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése