Kisöcsémtől....

"Ritka szerencse, hogy olyan testvérem van, mint Te!"

Papa nézőben

Szombaton össznépileg (András testvérei, sógornőm és mi Andrással) Dombóvárra utaztunk. Papa - Andrásék anyukájának az édesapja - pár hete kórházba került agyi infarktussal, illetve kiderült, hogy parkinson és archeimer kórja is van. Onnan hazaengedték, Andrásék anyukája ápolta, de kezdett lelkileg rámenni így újra visszakerült papa a kórházba, amíg nem sikerül neki otthont találni.

Szombaton még csak Andrásék mentek be hozzá - hiszen ők sem tudták milyen állapotban lesz papa, de vasárnap már mi is csatlakoztunk Enikővel. Kicsit féltem tőle, hogy elérzékenyülök ha meglátom összeszakadva - nagyon szeretem én is! De szerencsére jól nézett ki, és bár néha zavaros dolgokat mondott, de lehetett vele normális beszélgetni. A szívem viszont majd megszakadt, amikor újra és újra visszakanyarodott a "haza fogok menni" témára. András és Gyuri próbálta vele megértetni, hogy nem lehet egyedül, felügyelet nélkül, amit meg-megértett, de mégis 10 percenként újra és újra ide lyukadtunk ki.

Rossz volt tőle elköszönni és otthagyni a kórházban. Ő pedig csak állt az az ajtóban, és nézte ahogy távolodunk. Visszafordultunk, integettünk - amit ő már akkor valószínűleg nem látott, a szürkehályog miatt, de azért ő ott állt rendületlenül a távolodó unokáit figyelve.

Hétvége Székesfehérváron

Elég sok pótolni valóm van blogolvasás ügyileg, szinte minden általam olvasott blog frissült. Előtte azonban leírom a hétvégét.

Ez a hétvége Székesfehérváré volt és leginkább a családé - szokásunkhoz híven. András anyukája nem volt otthon, ő a papához utazott Dombóvárra. 3-4 hetente le szokott menni, hogy kitakarítson, kimosson és finomakat főzzön neki.

 Szombaton apával a Praktikerben kezdtük a napot. Csapokat vett, fürdőszobaszekrényt, és 2 képet. Ezután öcsém még elment apa kocsijával edzésre, majd 4-esben (apa, tesó, András és én) kimentünk mamiékhoz. Nem maradtunk sokáig, mert bátyámékhoz is mentünk, akikkel beültünk Sukorón egy cukrászdába. A lányok tüneményesek voltak. Maja megfogta a kezem, és még a fagyijából is megkínált. Lili választott magának egy (hozzá képest) hatalmas nagy tortaszeletet, melyről közölte 1-2 falat után, hogy ő ezt annyira nem is szereti. Nem igazán édesszájú. Inkább rollerezett, a többi kisgyerek -főleg kisfiúk - pedig mind körülötte legyeskedett. Tüneményesek voltak!

Érdemes a képekre kattintani és nagyban is megnézni...

Sokáig üldögéltünk a cukrászda teraszán, élveztük a jó időt, a szabad levegőt. Sütizés után még kicsit felmentünk bátyámékhoz, a lányok pedig jobbomra és balomra ülve hallgatták a matricás albumuk állatainak a leírását. Én megpróbálkoztam a kontinens szó elmagyarázásával, és a térkép megismertetésével is, de nem hiszem, hogy túl nagy sikerrel. A következő kérdés ugyanis az volt Lilitől - miközben Dél-Amerikára mutatott - hogy ebben az országban milyen állatok laknak? A mesekönyvet - pontosabban a "lutra" albumot még a fürdéshez is bevittük. No persze ők fürödtek én meg kísértem őket.

Krisztával -sógornőmmel - beszélgettünk a lombikról illetve elmondta, hogy mit jelent a GGT a laboreredményemen. Ő ugyanis kórházban dolgozik, laborban. Azt mondta, hogy a GGT emelkedését hormon, illetve fogamzásgátló szedése is okozhatja és hogy nézték-e már nekem korábban. Mondtam, hogy nem, nem néztek még nekem teljes vérképet soha. Azt mondta ne ijedjek meg, nem nagy az eltérés, de nézessem meg majd újra, és ezentúl ezt érdemes lenne figyelni. Most már csak abban bízom, hogy a lombikot nem fogja befolyásolni és a lombik sem az értékeimet.

Húsvét

Pénteken hazamentünk Fehérvárra. Először a horgászboltba mentünk András nagybátyjának a botjáért. ("A" horgászbolt a bátyámék boltja). Elhoztuk, majd elvittük András bátyához, Gyurihoz. András vett egy nagy kenyérbe sült csülköt húsvétra, ennek a felét otthagytuk Gyuriéknak, másik felét levittük anyáékhoz.

Tesómék kocsijával mentünk Zákányra. Autópályán mentünk, így az út kb. 2 óra volt. Szerencsére még így is világosban érkeztünk. Marha éhesek voltunk már mindannyian, így egyből vacsiztunk amikor megérkeztünk. Anyuék a hegyen aludtak, mert ilyenkor így kényelmesebben elférünk, Árpiék a hálóban, mi meg a nappaliban. 

Szombaton - szokás szerint - bőséges reggelivel indítottuk a napot. Szerintem egyikőnk sem tud sehol ilyen jóízűen reggelizni, mint anyáéknál. Minden kikészítve, együtt mindnyájan az asztalnál, a friss kenyér pillanatok alatt elfogy az asztalról.

Délelőtt elmentünk sétálni egyet a közeli erdőbe, ami nem tartott sokáig, tesómék nem bírták a bogarakat. 

  Aztán András nekiállt anya biciklijét megszerelni, melyből minden kipotyogott és öcsém mint a vércse csapott rá a ..... valami spray-re.

Délután felmentünk a hegyre anyuék hétvégi házához grillezni. Scrabble-eztünk, iszogattunk, én tollasoztam is anyu munkatársának a kislányával, mely felért egy 20 perces futással - de jó volt! 

Vasárnap ebéd után indultunk haza, ebédelni pedig egy nagykanizsai étterembe mentünk. Voltunk már ott máskor is, jó konyhájuk van és nem is olyan drágák. Mondjuk fizetni nem mi fizettünk, így az, hogy drága, vagy sem, relatív.

Ja, azért anyától húsvétra még mindig kaptunk ajándékot - édességet és egy kis anyanázst (apanázs helyett)... 

4 körül értünk haza, apa már otthon volt. Így azért vele is sikerült találkozni így 6 vagy 8 hét után újra. 

Este találkoztunk Andrással az egyik barátunkkal, aki évek óta Írországban él a családjával és most hazajött pár napra Magyarországra. Gábor egy nagyon rendes srác, nagyon szeretem, olyan jószívű. Hozott nekem meglepetést is - ecetes chipset, pringles-t!!!! Persze nem ezért szeretjük!!! :) Beültünk először a Jé-be, majd egy másik helyre, annak a nevére már nem emlékszem.

Másnap - ez már hétfő - reggel átmentem Kelemenre, hogy még apával együtt legyek kicsit mielőtt visszaindul Szarvasra. Úgy terveztem, hogy amikor kimegy Velencére kimegyek vele én is, és majd Andrással hazajövök - Fvárra haza. 10-re már kint voltunk és nagy örömömre mindegyik unokatesómmal (és a gyerkőceikkel) sikerült találkoznom. Apa ebéd után ment is vissza Szarvasra, közben pedig András is megérkezett. Elvoltunk még kicsit, játszottunk a kicsikkel, majd visszaindultunk Fehérvárra. Útközben megálltunk Viktoréknál Pákozdon, ittunk egy kávét, majd Fehérváron összepakoltunk és elindultunk vissza Győrbe. 

Hosszú volt a hétvége, sokat mentünk, elfáradtunk, de azért jó volt.

Jelentem...becsiccsentve

Írtatok már részegen blogot? Hhha, én most az vagyok! No ha nem is teljesen részeg, de rendesen becsiccsentettem. Bátyáméknál voltunk, és félédes vörösbort ittam. Nem sokat, 2 decit kb, de lehet annyit sem. Eredmény? 2. tányér babfőzeléket eszem... eszem? Zabálom! Andrást nyugodt szívvel engedtem el sörözni a barátokkal - mármint itt az a fontos, hogy én nem akartam menni, nem érzem magam "árva angyalnak". Tudom, hogy lezuhanyzom a kaja után és lehet utána rá 10 percre fogok aludni.

Befejeztem a 2. tányért is. Tele a hasam. Szóval bátyáméknál Kriszta borral kínált és nagyon örülök, hogy elfogadtam, mert egy idő után teljesen feloldódtam. Ugye benne mindig van egy kis félsz, izgalom mikor tesómékhoz megyünk, mennyire lesz oldott a hangulat, miről beszélgetünk majd. 

Először semmi. Felértünk a felső szintre, Maja fekszik a kanapén, köszönünk, nem köszön. Kérdezünk, nem válaszol. Nem reagál, felénk sem hederít. Nem meglepő. Lilivel ők ilyenek, kell egy kis idő, míg feloldódnak, és partnerek lesznek akár egy beszélgetésben, akár játékban. Ezt már tudjuk, próbálunk hozzájuk alkalmazkodni, hiszen ők a gyerekek, mi vagyunk a felnőttek. Szerencsére mindez nem tartott sokáig. Lufik kerültek elő egy zacskóból, holnapi névnapi zsúrra várták, hogy jó nagyra fújjuk őket. Nem sokkal néhány lufi felfújása után odaadtuk Majának is az ajándékot (Eperkés medence tartozékokkal) amit névnapjára kapott tőlünk. Eleinte lett volna hozzá egy Barbis játék is, de úgy döntöttünk, hogy azt Lili kapja meg tőlünk, hogy ő is kapjon valami ajándékot, noha neki nem volt sem szülinapja sem névnapja. Gyerekek, a gyerekek pedig szeretnek ajándékot kapni, még ha ezt sokszor próbálják leplezni is. Megint beletrafáltunk és olyan jó úgy ajándékot adni, hogy utána a gyerekek nem tudnak az adott játékról lekattani. Itt is, most is ez történt. Először félve bontották, majd egyre inkább a rabjává váltak és még a fürdéshez is magukhoz vitték. 

Mátéékkal is  nagyon jól elbeszélgettünk. A katonaságról, a családról, horgászboltról, Maja leendő sulijáról, mai ifjúságról. Igazából most még szívesen maradtam is volna, ha egyrészt nem tudtam volna, hogy András még szeretne találkozni Gáborékkal, illetve ha Mátéékon nem láttam volna, hogy fáradtak. Mindenesetre számomra az este úgy ért véget, hogy szívesen megyek legközelebb is. Bár legközelebb ez pont fordítva lesz. 18-án - amikor Kaáliba is megyünk - jönnek Lilivel Győrbe és megint bejönnek hozzánk. Már most várom! Mindjárt itt lesz! :)

Gratula!

Fanni: András nővérének (Andinak) a kislánya. 11 éves lesz nyáron - bár már majdnem olyan magas mint én. Lehet én vagyok alacsony? Fannit felvették 8 osztályos gimibe a Kodolányira. Annyira de annyira boldogok vagyunk és büszkék rá! én személy szerint nagyon szerettem volna, hogy kikerüljön a jelenlegi iskolájából. Osztályelsőként simán vette a mindennapi akadályokat és még az sem okozott problémát, hogy egy hónapot betegség miatt kihagyott az iskolából. Andrással tuti biztosak voltunk a sikerében, hiszen nem igazán láttuk küzdeni a jó jegyekért, a versenyeken amiken elindult mindig elért helyezéseket és múltkor amikor eszperantót tanultam, akkor simán ráérzett annak is az ízére és tudta a megoldásokat ő is. Andi és mama (András anyukája) azért kétkedtek, nem hitték, hogy Fanni zökkenőmentesen, biztosan bekerülhet a gimisek közé, hiszen rengetegen jelentkeztek... pedig szerintem tök egyértelmű volt. Fanni 4 év alatt végig kitűnő volt, így a vitt pontjaival a maximumot elérte. Az iskola nyílt napján meg megnyert egy versenyt. 

A lényeg, hogy bent van, gimis lesz ősztől! A mi Fannink! :)

Én és a kisöcsém...

...mi ketten jó testvérek vagyunk, szeretjük egymást, sok mindent megbeszélünk és számíthatunk egymásra. A kisöcsém 26 éves kigyúrt, kopasz, de a szíve aranyból van. Egy nagy gyerek, akiről egy kívülálló nem is gondolná, hogy mennyire tud hízelegni, bújni, szeretni. Mennyire tud lelkesedni, mennyire fontos neki a szeretet, a család. A kisöcsém sokszor felhív, hogy hogyan panírozza a húst, a fagyasztott nudlit hogy csinálja meg, lejárt a mosógép - mit csináljon vele, felmoshat-e öblítővel, hogy kell cd-t írni, milyen az a tangás tisztasági betét, hol van a lakásban ez vagy az (4 éve nem élek otthon). A kisöcsém nem dob ki semmit a hűtőből, így nagyon kell figyelnünk, hogy vasárnap ne hagyjunk maradékot, mert az akkor bíz 2-4 hét múlva is ott lesz a hűtőben. Nem igénytelen - mert tényleg nem az - csak nem nyúl hozzá. 

Anya mondta, hogy múltkor az én kisöcsém, hogy zokogott a telefonba - az oka lényegtelen - és én is láttam már sírni felnőtt fejjel. Akkor, amikor anyukánk elköltözött Zákányba. Emlékszem bepakoltak a kamionba mindent, anya elköszönt és akkor eltörött a mécses és a 21-22 éves nagy gyerek zokogott. Zokogott, mert ő egy ilyen fiú. Aki külsőleg kemény, de ugyanakkor érzékeny is. Aki néha csak úgy felhív - mint ma is, hogy megossza örömét, vagy esetleg bánatát.

Gyerekként sok mindenen keresztül mentünk - jó és rossz dolgokon, de leginkább jókon. 

Amikor kicsik voltunk és néha együtt aludtunk, sokszor kérdeztem hogy ő szeretné-e ha apa meg anya újra együtt élne. Tudtam, hogy igen, ő pedig volt, hogy ezen elsírta magát, de akkor én mindig jól megvigasztaltam. Amikor elaludt, megfogtam a kezét, és úgy aludtam el én is.

Volt amikor nem tudtam megvédeni, mert még én is kicsi voltam. Lent játszottunk, labdáztunk és véletlenül fejbe dobott vagy rúgott labdával egy nőt. (kb. 4 éves volt tesóm). A nő sipákolt, a pasija pedig lepofozta öcsémet, aki ijedtében bepisilt. Tombolt bennem az igazságérzet, de mit tehettem  alig 7 évesen. 

Most már ő a "nagy", engem is sokszor húgomnak hív, most már ő az aki ha kellene megvédene. Azért írom, hogy ha kellene, mert én viszont nem vagyok az a "balhés csaj", soha nem is voltam, a konfliktusokat is mindig kerültem. De tudom, hogy számíthatok rá, és ez jó! Jó hogy van egy öcsém!

Én is Téged

Én is Téged Anya! Én is szeretlek!

Korrekt

" Jól nézel ki! ... Nem vagy túl sovány.. (hatásszünet)... No Kövér sem!"

(András papája)

A bátyám és a számítógép

Nem szép dolog másnak a hozzá nem értését kinevetni és lehet nem szép dolog, hogy egy blogon keresztül mutatom be a bátyámnak ezt az oldalát, de úgyis leírom.

Az "Akkó' mi most chatelünk" témát kielemeztük Mátéval. Mindezt tettük akkor, amikor Győrben meglátogattak minket Krisztával és Lilivel.

M: - Akkor most légy szíves magyarázd el, hogy mi ez a chat, hogy csináltuk és miért tudtunk mi chatelni, amikor én nem is jelentkeztem be a chatre.  Sőt azt sem tudom hogy azt hogyan kell.

D: - A facebook-ra elég ha bejelentkezel, és ott alapban az van beállítva, hogy tudj beszélgetni azokkal, akik veled egy időben vannak fent az oldalon. Ezt ki lehet kapcsolni, ha akarod kikapcsolom neked.

M: - Nem, nem kell, csak marhára nem értettem, hogy hogyan írtál nekem.

D: (ezen felbuzdulva, hogy maradhat a chat) - Tényleg skype-otok, vagy msn-etek nincsen?

... és ekkor látni kellett volna a tesóm arcát. Egymásra néztek Krisztával és kb. annyit lehetett az összenézésükből leolvasni, hogy "mi van???"

Nem érdekli őket a számítógép. Arra használják, amire a legszükségesebb. Horgászós oldalak, receptes oldalak nézegetésére, Maja szokott játszani Barbis játékkal, de mélyebben nem bonyolódnak bele. Nem mindenkit érdekel a számítógép és internet világa. Ezt el kell fogadni.

Nem baj, 1-2 éven belül Maja majd úgy is megmutat nekik. :)

Nem könnyű minket megtalálni

Előre szólok minden olyan személynek aki még nem volt nálunk itt Győrben, de tervezi meglátogatásunkat: nem könnyű hozzánk eljutni! Sok kanyargós kisutca, utcajelző tábla nélküli utak jellemzik Győr városát.

Bátyámék is megszenvedtek az idejutással. Komolyan már attól tartottam, hogy visszafordulnak i

és be sem jönnek hozzánk. Már a dokihoz is én navigáltam el őket telefonon, oda még nagyjából ment is. Aztán doki után amikor elindultak hozzánk a Széchényi Egyetemnél jártak, amikor felhívtak, hogy most merre. Hogy hogyan jutottak el odáig... A Széchenyi Egyetemnél van az új híd. Ott jártak, amikor utoljára beszéltünk. Elmondtam merre jöjjenek, onnan kb 5 percre lakunk kocsival. 20 perc után rájuk csörögtem....

Végül megérkeztek. Maját nem hozták, ő oviban volt. Sütni nem sütöttem, pedig terveztem egy gyors muffint, végül átmentem a cukiba sütiért.

Kb. egy 2 órát voltak itt Mátéék, beszélgettünk, meghívtam őket úgyis, hogy egyszer egy szombati napon, hiszen van itt programlehetőség Győrben bőven gyerekek számára. Annyira nem lelkesültek be, mindenesetre 5 hét múlva újra jönnek kontrollra.

Sajna Lili hallása nagyon rossz. Az egyik  fülére csak 20-30%-ban hall, de a másikra is csak 80 %-ban. Egyelőre nem tudják a halláskárosulás okát, de remélhetőleg lassan kiderül. 

Ja, bátyám megkérdezte, miért nem én fotózok a modellügynökségnek. Egyrészt ezek marha jól esnek, másrészt szerencse, hogy hozzáértő az ilyen megjegyzéseket nem hallja. 

Hiszen nem tanultam, nem gyakoroltam, nem is tudom ja és nem utolsó sorban, nincs hozzá felszerelésem. A én kis csodagépem - imádom - nem való modellfotózásra.... de ha mégis próbálkozni szeretnék, kb. fél millióért még költhetnék felszerelésre (nem profi felszerelésre). 

Maradok a családi fotózásoknál. Bár a blogomat oly kevesen olvassák, de jelzem, hogy szívesen lefotózom bárkinek a gyerekét tök ingyen természetesen!!! Ez pedig nem azt jelenti, hogy tudok is fotózni, de szeretnék, ehhez pedig kellenek a modellek gyakorolni.

Jönnek a bátyámék Győrbe

Holnap jönnek a bátyámék, ide hozzánk!!! Az előbb hívott fel, hogy jönnek Győrbe és egyúttal akkor eljönnének hozzánk is. Úgy megörültem, mert még nem voltak nálunk - Anyuékat és András családját leszámítva a családból még senki nem volt nálunk... 

Lilit hozzák egy Egészségügyi Szolgáltatóhoz a füle miatt, amiről már korábban már írtam is. 10-re kaptak időpontot, ha végeztek eljönnek, megnézik az otthonunkat. András nem lesz itthon, ő dolgozik, így csak én fogom őket várni. Kíváncsian várom, hogy mit szólnak majd a lakáshoz, mennyire lesznek közvetlenek, kedvesek, milyenek lesznek a lányok (jön-e egyáltalán a Maja is)... ilyen és sok hasonló kérdés kavarog most bennem.

Gyerekszáj

Virág az unokatesóm, Hanna a 2 és fél éves kislánya (a nagyobbik). Van egy pici is, Villő, de most nem róla fogok írni.

Viriék próbálják Hannát nagyon következetesen nevelni, sok mesével, játékkal, énekkel, zenehallgatással TV mentesen. Közösségbe is el szoktak járni, suliba (Virág és egyben nagynéném munkahelye is), játszóházba, piciknek szóló előadásokra. Hanna értelmes, huncut kislány, 2 éves gyerekhez képest hatalmas szókinccsel.

Story: Sétáltak a Bartók Béla utcában (ott laknak mamámék nagynénémmel), ahol van egy pici kis füves terület egy Bartók Béla szoborral. Az utcában van egy ismerős is, vmilyen Béla, akivel séta közben találkoztak. Nem sokkal utána....

Hanna: Béja bácsi

Virág: A Bartok Béla bácsi?

H: Neeeem

V: A vmilyen Béla bácsi?

H: Neeeeeeeeeem (huncutan vigyorogva)

V: Kicsi Hannám, akkor melyik Béla bácsira gondolsz?

H. A Cd-s Béla bácsira (otthon hallgatott cd borítójáról)

V: Ja, a Varga Béla bácsi!!! (fogalmam sincs ki lehet ő) Ő jó hapsi. 

H: Jó faszi!

V: Hanna, ugye azt mondtad jó hapsi

H: Neeeeem - fülig érő szájjal - jó faszi! 

De honnan veszik ezeket a gyerekek?

Akko' mi most chatelünk?

Délután mikor facebook-ra felléptem, észrevettem, hogy bátyám, Máté is fent van. Ráírtam chat-en....

D: Szia bátyám, puszi! 

M: Halló! Honnan?

D: Győrből, most hétvégén itt maradtunk

M: Akko' mi most chatelünk? Én még sosem csináltam ilyet!

Majdnem legurultam ágyról annyira elkezdtem nevetni. Pár mondatot még váltottunk, ("Lassabban, nem bírlak követni, én csak egy ujjal pötyögök" - Máté) aztán el is köszöntünk.

Kontrol nélkül

Maja és Lili általában véve kulturált, szófogadó gyerekek, akik tudnak viselkedni. Főleg a szülők jelenlétében. Aztán amikor apának és anyának dolga akad, és papára, dédszülőkre és nagynénire hagyják egy órára őket, akkor a gyerkőcök megnyílnak ... 

Mira

Hétvégén találkoztam unokatesómékkal Lóciékkal és a pici Mirával. Olyan édes az a kislány, egyfolytában mosolyog, mindig jókedve van. Jól meg is szeretgettük mamival! Nálam volt a fotóapparátusom, így csináltam róla pár fotót, amiből 1-2-t meg is mutatok. Az elején amikor meglátta a nagy fényképezőgépet csak nézte, lefagyott a mosoly a szájáról. Nem sírt, csak lesett. Nagyon fotogén baba amúgy! Tüneményes!

Ha szeretnéd nagyobb méretben is megnézni, kattints a képekre!

Szerelem és minden más

Mostanában sajnos nagyon sok helyről hallom emberektől, emberekről, hogy gondok vannak a kapcsolataikban. Ráadásul olyan pároknál, ahol már esetleg összeházasodtak, vagy már gyerkőc is van. Ez mindig megrémiszt. Egyszerűen nem értem, hogy hogy tudnak eldobni maguktól házasságokat, családot. Andrásnak erről az a véleménye, hogy ha két ember csak marni tudja egymást, akkor jobb ha külön utat választanak. Értem hogyan gondolja és miért, de mégis nehéz elfogadnom. Az élet nem egyszerű, problémák mindenhol vannak, voltak és lesznek is. Ma már olyan könnyen adják fel az emberek, hogy megmentsék a házasságukat, kapcsolataikat. Nincs meg a küzdés, egyszerűbb út odébbállni. Ahol pedig már gyerek is van.... Múltkor amikor Andrással arról beszélgettünk, hogy a munkatársai körében hány kapcsolat megy tönkre, mondtam neki, hogy ez olyan ijesztő. Ő erre mondta, hogy - pedig ilyen az élet. 

Aztán kérdeztem tőle, hogy  - de ugye ez nálunk soha nem fog megtörténni? 

- Neem, nálunk ilyen nem lesz! - és ez nekem elég volt. Persze tudom, hogy egy kapcsolat magától nem működik. Rengeteg olyan dolog van amire figyelnünk kell. Az egyik ilyen a tisztelet és talán ez az egyik legfontosabb. Tudjuk tisztelni a párunkat. Egyrészt legyen miért, másrészt tegyük meg.  Nagyon fontos az is, hogy tudassuk a másikkal: Szeretjük Őt! Szavakkal, tettekkel, de tudassuk vele. Ne feledkezzünk meg az érintésről, ne csak lakótársai legyünk kedvesünknek, hanem az az ember akihez jó hozzábújni, akitől csókot lophat. Bár szerencsére ezek nálunk megvannak, nekünk erre nagyon agy igényünk is van. 6 év után is elköszönéskor és amikor valamelyikünk hazaér a köszöntő puszinkat egy hosszú bújós ölelés követi. Este mindig összebújva tévézünk, és a becézések is mindennaposak (ez csak András részéről, mert ahogy ezt már korábban írtam, én képtelen vagyok beceneveket kitalálni). A lakásban amikor elmegyünk egymás mellett, szinte mindig hozzáérünk a másikhoz - akár egy hát végigsimítása, vagy egy puszi legyen az... és ez jó! 

Persze mielőtt bárki azt gondolná, hogy nálunk minden tökéletes, el kell hogy mondjam, egyáltalán nem. Vannak problémák nálunk is. Néha - 2-3 havonta - nagyon össze tudunk veszni mi is. Általában hülyeségeken, de ilyenkor jól kikiabáljuk magunkat. Azért arra figyelünk, hogy csúnyán ne beszéljünk a másikkal (na jó... nagyon csúnyán ne). Aztán a veszekedések nem tartanak sokáig, mert képtelenek vagyunk haragban lenni a másikkal. Eddig 4 nap volt egyszer a nem beszélünk egymással, de nehezen ment nagyon és csak azért tartott addig, mert makacsak vagyunk minket. Mostanában viszont már nincs haragtartás. Egyszerűen én nem bírok úgy lefeküdni, hogy haragudjunk egymásra. Amúgy mi mindig röhögve békülünk. Ugyanis tudom, hogy ennek András nem tud ellenállni. Próbál, de nem megy neki. Múltkor is elkezdtem csikizni, meg nevetni. Először mérgesen mondta, hogy ő most haragszik hiába csinálom, de aztán a végén nem bírta, átragadt a nevetésem. Na visszatérve a hibákra, nekem van egy pontosabban 2 nagyobb hibám. Az egyik, hogy marha nehezen mondom el ha bajom van. Egyszerűbb azt mondanom, hogy semmi, aztán persze magamban puffogok, meg várnám, hogy András kitalálja a nyűgömet, de újra és újra semmi a válaszom a "mi a baj" kérdéseire. Őt ez nagyon zavarja, és a vitáink nagy része ebből szokott fakadni. Mert ő csinál valamit, nekem nem tetszik és ahelyett, hogy megmondanám neki, hogy pl. ne menjen edzésre, vagy el otthonról, inkább bevágom a durcát. A másik nagy hibám, hogy rohadtul elvárom tőle, hogy mindig velem akarjon lenni. Az eszem tudja, hogy nem szabad, mert meg kell hagyni a saját kis szabadságát, de a szívem mást akar. Ő például hagyná - ennek már hangot adott többször is, hogy miért nem megyek, miért nem találok ki magamnak valami hobbit, - de én nem akarok. Én vele akarok hobbizgatni, menni jobbra-balra... 

Hát nekem igazán erre a két dologra kell odafigyelnem! Próbálok, mert fontos nekem András, mert szeretnék mellette megöregedni, szeretném ha az életemet végigkísérné és együtt nevelnénk fel a gyerkőceinket. És persze fontos, hogy ezt Ő is ugyanígy érezze!

Szóval nem igazán értem, hogy miért dobják el ilyen könnyen emberek maguktól a kapcsolataikat... és most főleg azokra gondolok, ahol már született egy vagy két gyerkőc. Miért nem lehetett hamarabb gondolkodni, miért nem gondolták végig, hogy tényleg akarnak-e gyereket. Ezeknek az embereknek a többsége valószínű nem csonka családban nőtt fel. Ha így lenne, tudnák hogy mit okoznak egy gyereknek ha nem láthatja nap mint nap az egyik vagy a másik szülőjét, ha két otthon között kell ingáznia, ha nem láthatja együtt az anyukáját és apukáját, ha nem élhet igazi családban. Nekem is elváltak a szüleim és bár meg tudtam szokni, hogy külön élek az anyukámtól és öcsémtől, de a család - a szó igazi értelmében - mindig is hiányzott. Az én helyzetem speciális volt, mert én apukámmal és mamámékkal éltem, és nekem anyukámat kellett "nélkülöznöm". Nem volt nekem rossz életem, mindent megkaptam (szeretetet, normális gyerekkort), csak azért jobb lett volna együtt. Andrással viszont azt beszéltük, hogy talán pont ennek a megtapasztalása miatt (ő is megtapasztalta) vágyunk mindketten a családra és akarunk családként élni.  

Boldogan élni

Bár már korábban is írtam, hogy apukámmal egyre jobb a viszonyom, de úgy látszik, hogy ez még tud hova fejlődni. Újra kezd visszajönni az az érzés, mint régen. Napi szinten beszélünk telefonon, pedig pár hónappal ezelőtt olyan is előfordult, hogy akár 2 hétig sem beszéltünk. Persze tudom, hogy nem én, hanem apa változott, és azt is tudom, hogy nem a balesete miatt. Egyszerűen boldogabb lett. Mostanában több minden is összejött neki, több pozitív dolog érte. Azt veszem amúgy észre, hogy annak ellenére, hogy sokan azt mondják (főleg ezoterikus körökben), hogy a 2011-es év még kemény lesz, a környezetemben ez mégis másként van. Én is érzem, hogy az év eddig jól indult, boldogabb apum, öcsém is újra szerelmes. Ezek a pozitív rezgések pedig csak még jobb és szebb élményeket, történéseket hozhatnak nekünk. Persze néha azért előjönnek a negatív tényezők, de egy ideje próbálom másképp kezelni ezeket. Mások ezt "leszarom tablettának" hívják, én pedig tudatosan törekszem az elfogadásra. Elvem lett, hogy ami megtörtént, és nem lehet rajta változtatni, azt hagyni kell, nem szabad vele foglalkozni, nem szabad rajta búslakodni. Csak előre, csak a jövőre érdemes koncentrálni. Tavaly és az elmúlt 1-2 évben több szar dolog is ért. Sokat stresszeltem, sokszor forgolódtam alvás helyett, sokszor fájt a gyomrom. Aztán nyáron Dia születésnapomra megajándékozott egy programozott kővel. A követ (kristály, de nem tudom milyen) eredetileg babára akarta nekem beprogramoztatni, de lebeszéltek róla. Azt mondta nekem a hapsi, hogy ezt nem szabad erőltetni. Higgyem el, hogy pontosan akkor fog az a baba leszületni hozzánk, amikor itt lesz az ideje. Ez pedig nem annak a függvénye, hogy megvan-e az anyagi háttér, egzisztencia, de még csak nem is arról szól, hogy akarjuk-e vagy sem. Szóval visszakanyarodva a kőhöz, választanom kellett más "programot". Nehéz volt, mert el kellett döntenem, hogy mi az amit a gyerkőcön kívül szeretnék, és rájöttem, hogy igazából "mindenem" megvan, egészségem, kapcsolatom, családom rendben van. Aztán végül úgy döntöttem, hogy programozzuk be a követ az elfogadásra. Ha már babára nem lehet, akkor tudjam elfogadni hogy még nem sikerült, és persze vágytam egy kevésbé stresszes életre. A mai világban pedig mivel szinte lehetetlen a stresszt kizárni, akkor tudjam kezelni. A követ heteken keresztül a párnám alatt tartottam, azon aludtam, aztán átkerült a pénztárcámba (azt hogy ott is van-e még, azt nem tudom). A változás pedig megkezdődött. Persze nem mondom, hogy ez a kőnek, vagy csak a kőnek köszönhető, de azóta változtam meg. Lehet én kezdtem el tudatosan másképp szemlélni a világot, lehet én akartam változni, de ma már próbálom az "élet napos oldalát" nézni, és úgy élni, hogy csak egy életünk van, amit mi formálunk, mi alakítunk, és csakis mi vagyunk felelősek annak megéléséért. Mindenki más sorsot kapott. Valakinek szenvednie kell mindenért, sok nehézség éri, van akinek mindent tálcán kínál az élet. Ez van. Ha nehezebb utat kaptunk, akkor ezt el kell fogadni és boldogan végigmenni rajta. Hiszen az évek csak mennek... gyorsan mennek!

"Busójárás"

Ez így elég csúnyán hangzik, és nem akarok vele senkit sem megsérteni, de sok volt a jövés-menés, és én nagyon fáradt voltam. Egyszerűen nem bírtam kipihenni magam. Esténként sokáig fent voltunk, mindig máshol aludtunk, napközben meg vagy főztünk, vagy mentünk. 

Anyuék után András nagypapájához mentünk Dombóvárra, ahová a család többi tagja - Andit leszámítva aki dolgozott - már megérkezett 26-án reggel. Nem sokat voltunk a papánál, igazából 2-3 körül haza is indultunk. Papa kicsit feltöltődött, megmutatta mit rendelt a Teleshopból, ami mindig egy nagy küzdés, mert ő tipikusan az az öregember, akinek mindent el lehet adni. Például a beteg lábára, ami talán olyan mintha pikkelysömörös lenne, de nem tudom, hogy pontosan mi a baja, rendelt a teleshopból egy krémet, amit azt hiszem fáradt, visszeres lábra kínálnak és azt mondja, hogy most jó, most nem fáj a lába. De van neki már otthon gőzölős állványa ami kivasalja a ruhát, gőzölős porszívója, vagy takarítógépe - a nevüket sem tudom - rovar riasztója, festékszórója, hot panje, késkészlete, meg ugye ajándékokat nekünk is onnan szokott rendelni. Épp mutatott egy katalógust, amiben egy krém eltünteti a foltokat az arcról... "Áhhh! Papa ezt meg ne rendelje! Ez smink, kozmetikai cucc, make up!" - már nem tudtam, hogyan mondjam neki, hogy ez nem meggyógyít, csak elfed.

Dombóvárról hazaérve rögtön mentünk is Pákozdra Viktorékhoz - most ott laknak egy hétvégi házban. Ott aludtunk náluk és úgy mentünk másnap délelőtt unokatesómékhoz, Viriékhez. Ott már két kislány van, Hanna - aki 2 éves múlt, és Villő, aki szeptemberben született. Tüneményes mindkét kislány. Csináltunk róluk fotókat, András úgy is, ahogy a kezemben volt a 3 hónapos Villő. 

Itthon, amikor visszanéztük a képeket a számítógépen Andrással, elkezdtek potyogni a könnyeim és nem bírtam abbahagyni a sírást. Ettől a képtől:

András csak odabújt és szorított magához. Tudta miért sírok! 

Viri amúgy megkérdezte, hogy ha nem sikerül, akkor szóba jött-e már az örökbefogadás. Meglepődtem a kérdésen, mert még nem telt el annyi idő, és bár én már gondoltam rá, hogy ha sehogy nem sikerülne akkor én nem tudnék gyerek nélkül élni és akár örökbe is fogadnék, de Andrással nem beszéltünk még róla - korai is lenne, meg erre nem is szabad gondolni. András itthon el is mondta, hogy neki nagyon szarul esett a kérdés, és ő nem is akar örökbefogadni, mert nem tudna úgy szeretni egy örökbefogadott gyereket, mint a sajátját és hogy ilyen biztos nem is lesz, mert már annyi lehetőség van, és ha kell, akkor inkább hosszú éveket vár rá. Megértem amit mond, és igaza is van, csak jó lenne ugrani az időben. 

Viriéktől hazaérve átmentem Diához egy órára, megajándékoztuk egymást. Úgy volt, hogy négyesben fogunk találkozni (fiúkkal együtt), de aztán betáblázták magukat. Végül nem is bántam, meer kettesben olyan ritkán találkozunk.

Szüli- és Névnapok

November 11-én volt a bátyám névnapja és mivel szombaton az osztálytalálkozó miatt nem találkoztam vele, vasárnap felhívtam, hogy 4-5 körül ha otthon vannak átmennénk hozzájuk Andrással. Kicsit tartottam az egésztől, de én annyira vágyok arra, hogy normalizálódjon a kapcsolatunk, újra legyen egy bátyám, hogy úgy érzem muszáj lépéseket tennem ez ügyben. Tartani azért tartottam az átmeneteltől, mert féltem hogy nem fogunk tudni miről beszélgetni, Kriszta sem lesz közlékeny, vagy kedves... de jól sikerült. Beszélgettünk, jó kedvük volt, lányok közben játszottak. El is ment az idő, ott voltunk 2 órát és csak utána indultunk vissza Győrbe. 

Előtte még felugrottunk András bátyáékhoz is, ott pedig Gergőt köszöntöttük, mert neki meg névnapja volt 17-én. Vettünk neki pókemberes, vagy superman-es pizsit (nem emlékszem). Andrást is megköszöntötték bátyjáék, mert neki is névnapja lesz 30-án. Az ajándéka nagyon ötletes és egyben megható volt. Enikő nagypapája gyűjtötte régen az Ország-világ számait,  és azokat minden évben beköttette. András jelenleg tulajdonosa az 1979-es év összes számának bekötve! Én is nagyon örültem neki, ennek hatalmas eszmei értéke van!

Nem mellesleg, tőlem Bandym egy TAZ-os pizsamát kapott....