Mai jótékonykodásom

Hazafelé tartottam a városból, még a belváros egyik kis utcáját róttam, amikor az egyik boltból kijőve velem szembe került egy bácsi - hapi - hajléktalan... Még kb 20 méter volt közöttünk. Telefon a kezemben - Andrást próbáltam elérni, hogy megtudjam a 14-es busz a forgalmi rend változás ellenére megáll-e ott ahol én fel kívánok szállni - nem értem el. Aztán ahogy közeledett az ember, én irányt változtattam, és megpróbáltam átérni az út másik oldalára. Ő is jött velem. A kezében egy fehér fóliázott papír volt, gépelt felirattal, de nem olvastam el. Amikor odaért, és mutatta a papírját, elfordítottam a fejem és annyit mondtam neki, hogy nem és továbbmentem. Mentem.... mentem... majd lelassítottam, nem értettem az előbbi viselkedésemet. A pénztárcámban kezdtem keresni, tudtam van egy csomó apróm. Kivettem egy 100-ast és visszafordultam. Az ember ekkor már egy másik üzletben volt, egy képgalériában. Utánamentem és jeleztem az eladónak, hogy én csak az úr után jöttem. A kezébe nyomtam a 100-ast, ő rám nézett, és olyan kedvesen és mosolyogva köszönte meg, hogy megint ott volt a gombóc a torkomban.
Kijöttem, és haragudtam magamra a pár perccel azelőtti viselkedésemért, majd éreztem azt a különös érzést, amit olyankor szoktam, amikor ilyen módon segítek valakin.
Nem tudom ki hogy vele, de ez olyan különleges érzés. Olyan jó segíteni valakinek aki rászorul - akár 100 vagy akár 200 Ft-tal. 

Én ma vettem egy mosolyt - és csak 100 forint volt....

A régi mosógép sorsa

Andrással úgy döntöttük, hogy a régi mosógépünket megpróbáljuk eladni az interneten. Egy fél órája fel is mentem egy weboldalra, hogy megnézzem, hogy használt mosógépeket mennyiért adnak el és milyen állapotban. Aztán ráakadtam erre a hirdetésre:

"Olyan segiteni tudo és segiteni szeretö embereket keresek akinek van felesleges müködö képes mosogépe és nekünk adná.Mi egy33 nm es lakásban élő 3 kiskoru gyermekes család vagyunk, a karácsonyunk is nehezen telt de sajnos karácsonykor tönkre ment a mi mosogépünk és egy gyesböl nem tudok még használtat se venni.Szálitási költséget valahogy kiszoritanánk mert személygépkocsink nincs.Szivesen látnánk és megismernénk nálunk a felajánlott .,Egy meleg kávéra és hogy személyesen tudjuk megköszöni neki.Nekünk csak ez van és a megbecsülés amitt nyujtani tudunk érte.
Köszönöm elöre is mindenkinek aki megprobál valami uton modon segiteni vagy tevölegesen részt probál venni a gondunk megoldásába" 

(nem javítottam a helyesírást, így hiteles)

 

Miután elolvastam nem is gondolkodtam egy percig sem, felolvastam Andrásnak és ugyanazt gondolta mint én. Így megírtam a családnak, hogy bár régi és nem tökéletes működésű a gépünk, de szívesen odaadjuk nekik.