Adni jó

Reggel  délelőtt elmentünk bevásárolni. (Megint hétvége és gondoltuk megint megpróbálkozunk az oldalassal.) Gyalog mentünk, és tök jól esett a séta. A Kaiserben vásároltunk be, megvettük a húsokat és 1-2 apróságot még. Mikor kijöttünk, az áruház oldalában András vett fel pénzt az automatából. Miközben álltam mellette és nézelődtem, egyszer csak észrevettem tőlem balra egy lányt. Kb. 20 év körüli lehetett, vékony volt, az arca megtört és szomorú. Egy tolókocsiban ült. A kezében pedig egy műanyag pohár volt. Egyből nyúltam a táskámba, kerestem a pénztárcámat, de sajnos nem volt apróm. Szóltam Andrásnak:

- András, van egy százasod?

- Nem tudom, megnézem. Mihez kell?

- Adni szeretnék...

- Kinek?

- Annak a lánynak, aki a tolókocsiban ül....

- Szegény - és közben adta is a kezembe a nadrágzsebből előkerült pénzérmét.

Odamentem, ráköszöntem a lányra, beledobtam a műanyag pohárba a százast. Rám nézett és olyan őszintén, és szomorúan mondta, hogy "köszönöm".... minden fájdalom és keserűség benne volt.

Hogy megindított? Igen, nagyon! Amint elfordultam tőle, potyogtak a könnyeim - miközben persze próbáltam visszatartani, megszólalni nem tudtam.

András elkezdett nevetni, hogy mi van velem??!!

-Ennek a lánynak egyszer adtam már, és akkor is nagyon sajnáltam, olyan szomorú és amikor ránézel, belenézel a szemébe, akkor tudod, hogy szüksége van rá! 

András azt mondta, hogy ez nagyon szomorú, de ne féljek, ne izguljak, biztos sokan adnak neki pénzt. 

Igen, biztos, de egy beteg embernek ki kell ülnie egy forgalmas belvárosba, hogy pénzt kolduljon? Mert biztos nem jó dolgában és unalmában ült ki, hanem mert szüksége van rá..... ez nagyon elkeserítő.

/Ezek után szégyelld magad Dóri, hogy az objektíveden lévő karc miatt omlasz össze, amikor a fényképezőgéped többe kerül, mint egy havi átlagkereset..../

Adni jó! Jó azért, mert segíthetsz másoknak és azért is, mert a Te lelkednek is egy megnyugvás, hogy foglalkozol mások sorsával, hogy együtt érző ember vagy. Ha adok, soha nem mérlegelek, hogy vajon mire fogja költeni az illető a pénzt, tényleg rá van-e szorulva. Mert ha eldöntöttem, hogy adok, akkor nem teszek különbséget, és nem formálok jogot arra, hogy válogassak. 

Múltkor a nagy Tesco parkolójában egy hajléktalan szedte össze a bevásárlókocsikat. Odament egy 3 tagú családhoz is - akik mellettünk parkoltak- el akarta vinni a kocsijukat, ami ugye egy 100-assal működik. Nem adták oda neki.... viszont kivettek a kocsiból egy zacskó zsemlét (kb. 6 zsemle lehetett) és egy fél literes kakaót. 

Aztán András szólt, hogy szerencsétlen tök éhes lehetett, mert két pofára tömi magába a zsemlét....

Hát nekem sem kellett több, megint potyogtak a könnyeim... Két dolog hatott meg. Az egyik a család hozzáállása, hogy gondolkodás nélkül odaadták a zsemléket és a kakaót, a másik pedig, hogy szegény ember mennyire éhes lehetett. NA EZÉRT NEM MÉRLEGELEK ha adni akarok.