Egy kellemes beszégetés

Ma átjött hozzám Aliz délután. Párja hozta, és ő is maradt még egy 15-20 percet. Megnézték együtt a lakást, megdicsérték, majd beszélgettünk. Igaz így hármasban csak rövid ideig, mert Aliz hamar útnak indította Krisztiánt, mondván, hogy menjen, hadd beszélgessünk. 

Alizéknál hamarosan megszületik Dorka. Az egész terhességet testközelből követtem végig, és éltem át velük hétről-hétre a nehézségeket és örömöket. Többször sírtam el magam látva Ali növekvő pocakját, melyben benne volt az öröm, hogy a sok küzdés meghozta gyümölcsét és a saját vágyakozásom is. Aliz áprilisban azt mondta, augusztusig kapunk haladékot, addigra tuti összejön a baba. Bár külső szemlélő most mosolyoghat, hogy ez milyen hülyeség, de úgy néz ki, határidőkben jó vagyok. Augusztusban megfogant a kisbabánk (vagy kisbabáink) és ha az élet továbbra is úgy alakul, ahogy szeretnénk, május elején anya és apa leszünk. 

Látom már Alizon a szenvedést, és ha valaki, ő nagyon akarta ezt a kisbabát. Tudom, hogy bármire képes lett volna érte, hogy megszülessen Dorka. De most már elfáradt. Nem alszik, egyfolytában fájásai vannak, már semmi sem jó. Dorka pedig eleven kislány lévén, még rá is tesz egy lapáttal izgő-mozgóságával. Ők hamarosan tényleg igazi családdá válnak, anyává, apává és Dorkává. 

Azt hiszem jót tett az én lelkemnek is Aliz. Ahogy már korábban is írtam, nem sok tünetem van. Elmondtam Aliznak, hogy egyelőre olyan óvatosan kezelem ezt a terhességet, egyelőre még mindig hihetetlen és egy csoda és nem érzem át. Egyszerűen még nem tudom elképzelni, hogy egy (vagy kettő) új élet elkezdődött. Nem merem beleélni magam, de közben meg szeretném. Aztán ahogy így beszélgettünk róla, megnyugodtam, és talán kezdtem elhinni, átérezni, barátkozni az egésszel. Aliz azt mondta, hogy amennyire nem merek róla beszélni és beleélni magam, annyira mások a mozdulataim. Az arckifejezésem, az, hogy a kezem egyfolytában a hasamon van, stb. Aztán megbeszéltük, hogy majd jönni fog ez és erősödni, és ahogy múlnak a hetek és túl leszünk az első nehezebb időszakon, amikor majd megmozdul, minden más lesz. Úgyhogy köszi Aliz, jó volt beszélgetni és köszönöm a könyvet, újságokat is. 

Aztán 1-2 órája András is felhívott. Mostanában elég olyan semmilyen, fáradt, életunt, nem tudom mi van vele. Nem éreztem úgy a törődését, ami most különösen rosszul esett. Aztán telefonban rögtön kérdezte mi újság, milyen napom van, meg vagyok-e fázva, mert rekedtes a hangom, és amúgy hogy vagyok, jól vagyok-e. Mondtam fájdogál a hasam, ami állítólag természetes és jó, erre éreztem a hangján az örömöt, hogy akkor az szuper! Szóval újra éreztem, hogy fontos vagyok. Tényleg valószínű csak egy nehéz időszak ez és amúgy nincs semmilyen probléma. Valószínű csak az hiányzik, hogy visszatérjen az életünk a napi kerékvágásba. Túl legyünk a lakásfelújításon, vége legyen a gyakorlatnak, újra mehessen rendszeresen edzeni, ne kelljen semmilyen hivatalos ügyet intézgetni. Talán lassan...