Új kezdet

A mai nappal ezt a blogot befejezem és szeretettel meghívlak titeket új blogomra, mely már a családdá válásunkról szól!

Aki érdekel, visszaolvashat a kezdetekig, mely röviden, néhol egész vázlatosan foglalja össze hogyan is kezdtük családdá válásunk rögös útjait.

Remélem ugyanúgy olvasóimmá váltok ott is!

http://alegszebbpillanatok.blogspot.com/

Apáék Győrben

Végre sok év után (konkrétan 5) apukám meglátogatott minket Győrben. Nagyon bántott, hogy nem jött, annak ellenére, hogy tudom neki sem egyszerű Szarvasról kéthetente hazajőve másfél nap alatt 3 fele szakadnia. De most, hogy lakásunk lett, ő pedig szabit vett ki, öcsémékkel meglátogatott minket. Ebéddel vártuk őket, pácolt sült hússal, gombás-fokhagymást mártással és krumplipürével. A lakás nagyon tetszett mindegyikőjüknek - így félkész állapotban is, és ez tök jól esett. Kaja után bementünk a belvárosba egy kávéra - a nemrég nyílt Frei Café-ba. Az evezőstelepen raktuk le az autót, onnan csak át kellett sétálni a hídon és már a belváros kapujában is voltunk. Kb. 500 métert kellett sétálni - apumnak ez is sok volt.... :) Igaz a levegő is eléggé lehűlt, ő pedig elég vékonyan volt felöltözve. A kávézóban rengeteg kávé közül András választott a legmerészebben. A választottja nevét nem tudom, de szivar illata és íze volt - belenyaltam én is. Nagyon komoly volt! Apa sima olasz kávét ivott, Eszterére nem emlékszem, tesóm forró csokit kért, én pedig egy tejhabos, koffeinmentes nápolyi latte machiato-t. Amúgy bármelyik kávét meg tudják csinálni koffeinmentesre, és ez nagyon jó. Szerintem megyünk majd még párszor, Andrásnak nagyon bejött a hely - nekem meg a koffeinmentes élvezet!

Sajna ezután apuék haza is mentek, nagyon rövid volt ez az idő, de örülök, hogy itt voltak!

Megint egy álom

Az éjjel megint össze-vissza álmodtam mindent. Ezerféle dolgot, tök különböző sztorikkal, helyszínekkel, emberekkel. Nagyon nem is emlékszem a nagyjára, csak képekre, momentumokra, egy "epizód" azonban elég mélyen érintett. Naná, hogy a kisbabánkkal kapcsolatos!

Kedden végre találkozunk vele, vagy velük.... és ez itt a nagy kérdés: vagyis egy vagy két babával??? Jó pár napja úgy érzem egy kisbabánk van. Nem tudom honnan jön az érzés, de ezt érzem. Ezt már pár emberrel meg is osztottam - mindig kísérve azzal a gondolattal, hogy mi nagyon boldogok vagyunk/leszünk így is úgy is. Nem számít, csak nyilván foglalkoztat!

Aztán ma éjjel jött az álom. Ultrahangra mentem, egyedül. Fogalmam sincs, hogy maga az ultrahang hogy zajlott (hüvelyi, vagy hasi volt), mert arról nem álmodtam, csak arról, hogy a nővérhez mentem, aki be is kapcsolta a monitort. Nem szívverést hallgattam, nem kis pacát láttam, hanem a képernyőn egy 4D-s kép jelent meg fekete-fehérben egy babafejjel, aki csukott szemmel mosolygott rám. Aztán a nővér nyomott egy gombot és azt mondta, ő pedig a másik - egy szintén mosolygós babafej csukott szemmel. Igazából nem is az álmomban, hanem amikor felkeltem töltött el egy furcsa érzés. Most már vasárnap van, holnap hétfő, aztán kedd, 11 óra. Akkor majd megtudjuk végre ami annyira foglalkoztat minket és végre (remélhetőleg) a szívverést is hallani fogjuk.

Az első rosszullét, de nem biztos, hogy azért

Tegnap hazafelé rosszul lettem. No nem olyan vészesen, és valószínű magamnak okoztam a rosszullétet és nem a babánk, vagyis a hormonális változás tette ezt. 

Felszálltam a 22-es (vagy 23-as) buszra és helyet kerestem magamnak. Hátul volt egy hely, háttal menetiránynak, a keréken. A busz elindult és megkezdődött a közel 25 perces zötykölődés. Na a 81-es út ehhez képest kutyafasza. Nem tudom, hogy a kerék volt-e a ludas, vagy amúgy is ennyire lehet érezni a buckákat csak én eddig esetleg korábban nem figyeltem, de borzalmas volt. Fogtam a hasam és azon gondolkoztam leszálljak-e, vagy felálljak-e, mindenesetre folyton az járt  fejembe, hogy ki ne rázza a hasamból szegény gyereket a busz. Egy idő után aztán hirtelen melegem lett, émelyegtem és már sehogy nem volt jó. Az utolsó pár percben már álltam, kapaszkodtam és levegőhöz próbáltam jutni. Szakadt rólam a víz és alig vártam, hogy hazaérjek. Szerencsére a busz a házunkkal szemben tett le, így nem tellett sok időbe hazajutnom. Egyből lepakoltam, András citromos vizet hozott nekem, én meg nagyokat lélegeztem. Ültem a konyhában a széken, András fogta a kezem, én meg próbáltam összekaparni magam. Aztán kicsit jobb lett,  majd kb. egy fél óra múlva elmúlt... 

András szerint ez tuti a terhesség miatt volt, én inkább a buszra fogtam. 

Igen, útban van

Tegnap castingot tartottam. Az utolsó jelentkezőm egy 5 éves gyönyörű és tüneményes kisfiú volt, aki a szintén tüneményes kishúgával és a szuper kedves és vicces és szintén tüneményes fiatal szüleivel érkezett. Először a kislánnyal is próbálkoztak volna, én már ösztönöztem volna is őket, amikor megtudtam, hogy fotót nem azért nem hoztak róla, mert épp nem készült, hanem mert nem tudnak róla fotót csinálni - nem állt meg egy percre sem... :-))) Rengeteget dicsértem a gyerekeket, teljesen elvoltam tőlük ájulva. Szépek voltak és csinosan voltak felöltöztetve. Jókedvűek és felszabadultak voltak, folyamatosan mosolyogtak és szót fogadtak... mindemellett az elevenség ugyanúgy ott volt a viselkedésükben, amolyan minta gyerekek. A 100. ilyen ömlengésem után mondta a fiatal pár, hogy "na majd megtudod ha lesz, vagy esetleg van már, vagy esetleg útban van".... ekkor hirtelen lelassult az idő és a pár másodperc vagy fél percnek is tűnt, majd egyszer csak a szám önálló mozgásba kezdett: "Útban van már!"..... és így kimondani még soha nem mondhattam és így valamit kimondani, még talán soha nem esett ennyire jól, mint akkor, ott. Büszke voltam, hogy kisbabánk lesz, és talán először éreztem azt, hogy igaz.... mert először mondtam olyan embernek, akik nem ismernek, és a lombikról sem tudtak. Elmeséltem Andrásnak is a történetet, hogy milyen szuper érzés volt azt mondani, hogy útban van. A mi pici kis babánk, aki 7 és fél hónap múlva megszületik és általa mi is igazi családdá válunk.

Ez olyan mint a Schweppes szőlő!

Szombaton délután hazaugrottunk Fvárra megköszönteni András anyukáját, mert szülinapja volt, így vasárnap mamámékhoz is kiugrottunk, vagyis kidobott András amíg ő evezett. Sokan voltunk, unokatesómék, gyermekeik, jó volt! Aztán mindenki szemezgette a kertből szedett szőlőt, mellyel engem is kínáltak, mondván, hogy ez tele van vitaminnal és persze mindenki ismeri a marha egészséges étkezési szokásaimat. Először nem akartam enni, visszautasítottam, nem szoktam én szőlőt enni. Kérdezték szeretem-e, én meg mondtam, hogy igazából én csak a schweppes szőlőt szeretem de azt nagyon. Na persze, hogy kaptam kedves megjegyzéseket :))) és végül sikerült rábeszélniük, hogy egy szemet megkóstoljak - pontosabban a 3 éves Hannának, aki annyira kedvesen kínálta, hogy nem volt szívem visszautasítani. A hatás nem maradt el, ennek olyan íze volt mint a schweppes-nek, csak szénsav nélkül. Így kaptam a kertből még pár fürtöt, aminek a felét tegnap meg is ettem délután. Tettem mindezt marha büszkén, hogy ma is tettem valamit az egészségemért és persze a babánk egészségéért.

Egyveleg

Mostanában nem írok annyi bejegyzést. Hiába van ezer gondolatom, valahogy nem tudom őket megfogalmazni, leírni, nincs hozzá elég türelmem, kedvem.

Nyilván ha nagyobb esemény történik, azt megírom, csak nincsenek mostanában olyan mély gondolataim, vagy nem vagyok elég kreatív a megfogalmazásához.

Az az igazság, hogy pár hónapja elkezdtem írni egy új blogot, ami majd egyszer nyilvános lesz - egyszer amikor majd túl leszünk a babavárás kezdeti nehézségein, az első kritikus heteken. Először azt gondoltam, addig is írom párhuzamosan azt is és ezt is, de mindig a második blogra elfogy a kreativitás, így az összecsapottabbá válik. Ezért úgy döntöttem, hogy a kezdeti érzéseimet, aggodalmaimat, örömömet oda fogom leírni. Így megkímélem magam attól is, hogy esetleg azt kapjam meg, hogy túl sokat foglalkozok a témával, túl görcsölök, túl reagálok helyzeteket. Én most élem meg ezt a terhességet, nekem ez az első és hosszú évek óta (nekem a 2 és fél év igenis hosszú) most kaptam meg azt a lehetőséget, hogy kismama lehessek. Akik nem találkoznak velem nap mint nap, és csak a blogomat olvassák, joggal gondolhatják azt, hogy minden gondolatom ekörül forog. Csak azt tudja, hogy ez mennyire van így, vagy mennyire nem, akivel nap mint nap beszélek, aki sokat találkozik velem. Azt gondolom amúgy, hogy teljesen egészséges "mennyiségben" gondolok a tökmag(ok)ra a pocakomban, és nyilván ha valami érdekel, kérdezek. Ezentúl is fogok, olyanoktól, akiktől azt a fajta segítséget érzem, hogy nem rám erőszakolni akarnak dolgokat, hanem csak elmondják ők hogy csinálták, nekik anno mit javasoltak, mi vált be.

A soraimból talán észrevehető, hogy van egy terhességi tünetem... :D ... Érzékenyebb lettem. :-))))

Tegnap például miután az Okmányirodában végeztem és vártam a buszra, megint megmutatta magát az élet egy nehezebb oldala. Megjött a 14-es, az első ajtónál velem együtt 4-5 ember (én hátul, mert mindig magam elé engedem az embereket) felszállásra várva. Várnak, mert egy idős néni az első ajtón próbál leszállni. Mindenki csak állt és nézett. A néni nagyon lassan haladt. Közben a hangja hozzám is eljutott egy szenvedést tükröző "jajj" formájában. A sok birka áll előttem, meg sem mozdul... Én törtem előre, és nyújtottam a kezem a néninek, akinek annyira fájtak a lábai, hogy az elsővel lépett lefele, de a hátsót nem igazán tudta hajlítani. Mondtam neki, hogy nyugodtan támaszkodjon rám, fogom, nem fog leesni. Közben az egész teste remegett szegénynek a fájdalomtól és csak azt mondogatta, hogy "jajj, a lábam!". Rettenetesen sajnáltam, és dühös voltam a sok szerencsétlenre, aki meg sem mozdult, hogy esetleg kicsit is segítsen. Kérdezem én, mi a f@szra vártak??? Hogy majd a néni végső kimerültségében hátha legurul és akkor végre felszállhatnak??? Mert szegény annyira remegett már, hogy nem sok hiányzott. Komolyan mondom, ha néha lenne elég bátorságom ráordítanék emberekre, hogy szedjék már össze magukat! Nem értem miért olyan nehéz segíteni valakinek? Ráadásul utána az embert még jó érzés is tölti el, hogy segített valakinek, aki rászorult.

Engem most nem a jó érzés töltött el, hanem a szomorúság, hogy milyen bunkók az emberek, mennyire könnyen elfordítják a fejüket. Ott álltam a buszon, és könnyes volt a szemem... Mikor fog egy kicsit is megváltozni a világ?

Egy kellemes beszégetés

Ma átjött hozzám Aliz délután. Párja hozta, és ő is maradt még egy 15-20 percet. Megnézték együtt a lakást, megdicsérték, majd beszélgettünk. Igaz így hármasban csak rövid ideig, mert Aliz hamar útnak indította Krisztiánt, mondván, hogy menjen, hadd beszélgessünk. 

Alizéknál hamarosan megszületik Dorka. Az egész terhességet testközelből követtem végig, és éltem át velük hétről-hétre a nehézségeket és örömöket. Többször sírtam el magam látva Ali növekvő pocakját, melyben benne volt az öröm, hogy a sok küzdés meghozta gyümölcsét és a saját vágyakozásom is. Aliz áprilisban azt mondta, augusztusig kapunk haladékot, addigra tuti összejön a baba. Bár külső szemlélő most mosolyoghat, hogy ez milyen hülyeség, de úgy néz ki, határidőkben jó vagyok. Augusztusban megfogant a kisbabánk (vagy kisbabáink) és ha az élet továbbra is úgy alakul, ahogy szeretnénk, május elején anya és apa leszünk. 

Látom már Alizon a szenvedést, és ha valaki, ő nagyon akarta ezt a kisbabát. Tudom, hogy bármire képes lett volna érte, hogy megszülessen Dorka. De most már elfáradt. Nem alszik, egyfolytában fájásai vannak, már semmi sem jó. Dorka pedig eleven kislány lévén, még rá is tesz egy lapáttal izgő-mozgóságával. Ők hamarosan tényleg igazi családdá válnak, anyává, apává és Dorkává. 

Azt hiszem jót tett az én lelkemnek is Aliz. Ahogy már korábban is írtam, nem sok tünetem van. Elmondtam Aliznak, hogy egyelőre olyan óvatosan kezelem ezt a terhességet, egyelőre még mindig hihetetlen és egy csoda és nem érzem át. Egyszerűen még nem tudom elképzelni, hogy egy (vagy kettő) új élet elkezdődött. Nem merem beleélni magam, de közben meg szeretném. Aztán ahogy így beszélgettünk róla, megnyugodtam, és talán kezdtem elhinni, átérezni, barátkozni az egésszel. Aliz azt mondta, hogy amennyire nem merek róla beszélni és beleélni magam, annyira mások a mozdulataim. Az arckifejezésem, az, hogy a kezem egyfolytában a hasamon van, stb. Aztán megbeszéltük, hogy majd jönni fog ez és erősödni, és ahogy múlnak a hetek és túl leszünk az első nehezebb időszakon, amikor majd megmozdul, minden más lesz. Úgyhogy köszi Aliz, jó volt beszélgetni és köszönöm a könyvet, újságokat is. 

Aztán 1-2 órája András is felhívott. Mostanában elég olyan semmilyen, fáradt, életunt, nem tudom mi van vele. Nem éreztem úgy a törődését, ami most különösen rosszul esett. Aztán telefonban rögtön kérdezte mi újság, milyen napom van, meg vagyok-e fázva, mert rekedtes a hangom, és amúgy hogy vagyok, jól vagyok-e. Mondtam fájdogál a hasam, ami állítólag természetes és jó, erre éreztem a hangján az örömöt, hogy akkor az szuper! Szóval újra éreztem, hogy fontos vagyok. Tényleg valószínű csak egy nehéz időszak ez és amúgy nincs semmilyen probléma. Valószínű csak az hiányzik, hogy visszatérjen az életünk a napi kerékvágásba. Túl legyünk a lakásfelújításon, vége legyen a gyakorlatnak, újra mehessen rendszeresen edzeni, ne kelljen semmilyen hivatalos ügyet intézgetni. Talán lassan...

Alakulunk

Háló - radiátor le lesz fújva fehérre, virágoknak is más helyük lesz

Háló - alakul (majd az íróasztal helyén lesz a kiságy :))

Nappali - még függöny nélkül

Nappali - még kép nélkül

A jobb oldali káosz még rendeződni fog...

Nappali + étkező rész (lesz)

Konyha (félkész)

Konyha - tűzhely menni fog, csempe, padló csere

Egyedül

Ez a második hete, hogy András gyakorlaton van. Az elsőt könnyű volt elvészelni, mert itt volt anyukám péntekig, aztán hétvégére András is haza jött.

Néha szeretek egyedül lenni, ilyenkor fényképeket nézegetek, olvasok, csajos filmeket nézek. Ilyenkor a kajálásokat is lazábban veszek és nem nagyon főzök magamnak. Ezt persze most nem tehetem meg, muszáj főtt kaját ennem. 

Most kettős érzés az egyedüllét. Egyrészt jó is, próbálom belakni az új lakást, másrészről néha magányosnak érzem magam. Hiányzik András reggeli ölelése, és jó lenne beszélgetni. A telefon nem ugyanolyan. 

Ma elmentem délután a Győrszol-hoz pecsétet kérni a lakcímkártya bejelentéséhez szükséges nyomtatványra. Hazafelé másfele jöttem, hogy kicsit megismerjem a környéket. Először egy általános iskola mellett haladtam el, majd egy bölcsi mellett - a mi ablakunk pedig egy óvodára néz. Mindenhol gyerekzsivaj, pici és nagy gyerekek. Imádom! A nap még mindig melegen süt, még nem igazán érezni az őszt. Hazafelé betértem a Tesco-ba, hogy vegyek valami gyümölcsöt. Vettem 3 szem almát.... most már csak rá kell szánnom magam, hogy meg is egyem. Ebédre (délutáni ebédre) spenótot csináltam virslivel. Azt hiszem még holnapra is marad belőle. 

Amúgy mellesleg jegyzem meg, kedd van, 6.-a. Kerek két hét múlva megyünk Kaáliba... :)

Mit szabad enni terhesen?

Gondoltam megnézem Google-ben mi az, amit ilyenkor kerülni kell és mi az amit nagyobb mennyiségben kell enni. Nem vagyok egy egyszerű eset, elég beszűkülten táplálkozom, de azért foglalkoztat a dolog, mégis mi az amin változtatnom kellene. 

Azt eddig is tudtam, hogy alkohol, drog, cigi, kávé kerülendő, utóbbi kis mennyiségben még elfogadható. Tudtam azt is, hogy nem ilyenkor kell tatárbeafstek-et lakmározni a nyers hús miatt és a nyers tojás (lágy-, tükörtojás) is kerülendő. Nem ajánlják a majonézt, a pasztőrözetlen tejet, a penészes és lágy sajtokat, a felvágottat (helyette szalámit), kenőmájast, a májat és belsőségeket, teát, cukrot, sót, és nem is tudom még miket olvastam. 

Gondoltam fasza, az előbb számomra vásárolt camembert sajt akkor Bandimra marad, és tök jó, hogy mostanában minden szendvicsre majonézt tennék. Ezenkívül tegnap kenőmájast ettem és a máj is elég gyakori kaja az étrendünkben. A sajtot imádom, de innentől kezdve abból is csak pasztőrözöttet ehetek. Még jó, hogy aputól meg tudom kérdezni, hogy milyen a pasztőrözött sajt.... 

Nem tudom mi lesz így velem, soha nem voltam egy egészséges evő.

Így is egyfolytában lesem a boltokban a zöldség-gyümölcs pultot, hogy barátkozzak a gondolattal, hogy lassan vásárolnom kellene onnan is.Paradicsom, paprika, retek, stb. kiesik, mert én ilyeneket nem eszem.

Azért ötleteket tanácsokat szívesen fogadok.... a penészes sajtot, nyers tojást, nyers húst minden gond nélkül ki tudom iktatni, de a többit.... 

Ti figyeltetek erre?

Segítségem

Azt hiszem illene megemlítenem, hogy hogyan sikerült átvészelni az első hetet az új lakásban, amikor András már vasárnap hajnali 1-kor elindult gyakorlatra. 

Anyukám már korábban kitalálta, hogy kivesz pár nap szabit, hogy segíthessen nekem, ne nekem kelljen emelnem, takarítanom. Ennek nagyon örültem, hiszen nagy félelmem volt, hogy egyedül kell mennem a Kaáliba az eredményt megtudni, és ezt nagyon nem akartam. Így anya úgy intézte, hogy aznap mindenképpen még Győrben legyen. 

Hétfőn érkezett, délelőtt hozta meg a párja - aki Árpi (mint öcsém és apukám is). Előre szóltam neki, hogy ne lepődjön meg, doboz doboz hátán, mindenhol zsákok és kosz - hiszen szombat-vasárnap cipekedtünk csak át, és időnk nem volt még semmire a régi lakás leadási, kitakarítása miatt. Bár a telefonban szinte leintett, hogy ugyan, ne szabadkozzak, tudja ő hogy ez milyen, mégis láttam az arcán amikor megérkeztek, hogy ekkora káosszal nem számolt. 

Megmutatom kb mi fogadta: 

A képeken amúgy már látható (rákattintva nagyban is), hogy a nappalink fala zöld lett, a kisszobáé pedig lila (fantázianevén mesevirág). Mindkét színt együtt választottunk, és mindkettőnél féltem, hogy vajon tényleg tetszeni fog-e, de imádom! Mindkettő tök nyugtató és hangulatos. 

Anya hétfőn miután bevásárolt a hűtőbe neki is állt pakolni. Kezdett a konyhával, délután munka után csatlakoztam a ruhák szekrénybe pakolásával, másnap takarított, könyveket pakolt, aztán jött egy egész napos ablakpucolás, mely során kiderült, hogy sajna mind a konyhai, mind a háló ablaka meg van vetemedve, és nem lehet rendesen becsukni. Ráadásul a külső üveget szinte nulla gitt tartja. Andrásnak mondtam is, hogy ki kell hívni az inszolosokat, hogy csináljanak valamit az ablakokkal, mert így nem mehetünk bele a télbe, akármennyire is fűtenek durván a panelokban. 

Anyával ittléte alatt voltunk moziban is és egy castingra is elkísért. Főzött nekem, és még azt sem engedte, hogy valamiért a magasba nyújtózzak. Pénteken és már az előtte való nap is hősiesen tűrte a feszültségemet és egyszer sem tett helyre, hogy ne vele legyek ingerült, amikor ő csak segít nekem. (Nem anyával volt gondom, hanem a feszült várakozás készített ki). 

Nemcsak én örültem neki, hogy itt volt, de ő is nagyon jól érezte magát. Megbeszéltük, hogy lesz még ilyen alkalom, ha máskor nem, majd májusban.

Nagyon nagy segítség volt ő nekem mind fizikailag mind lelkileg. Nem is tudom mikor töltöttem ennyi időt egyhuzamban együtt anyukámmal. Talán igazán kettesben még soha.

Még egyszer köszönöm anyukám, hogy eljöttél, és bár Te nem szereted, ha ilyeneket megköszöngetek, mert ez természetes, azért én KÖSZÖNÖM!!!

Terhességi teszt

Most, hogy már biztos voltam a sikerben, úgy döntöttem mégis csinálok egy terhességi tesztet. Hogy most már miért, amikor úgyis tudom az eredményt??? Mert nekem még soha nem volt pozitív teszt a kezemben, még korábban nem tapasztalhattam azt, hogy milyen amikor egy teszt két csíkossá válik. Ráadásul nem remegő kézzel, pusztán csak kíváncsisággal tartottam a kezemben a kis teszt csíkot. 

Íme az én terhességi tesztecském:

ET 15. nap - Az eredmény!

 Eljött az "igazság" napja, a várva várt vérvétel. Amennyire jól bírtam az elmúlt két hetet, úgy vált pokollá a tegnap és az éjszaka. Nem tudom mikor izgultam utoljára ennyire, totál parán voltam. Este már lefeküdtem fél 9-kor, reménykedve, hogy hamar elalszom és hamar reggel lesz. Elaludtam, mert fáradt voltam, de hajnali fél 4-kor felébredtem és nem tudtam visszaaludni vagy másfél órán keresztül. Tiszta ideg lettem, aludni akartam, átugrani pár órát, tudni végre az eredményt. Hajnalban gyorsan teszteltem a kezemmel, van-e lent nedvesség, és volt. A szívem majdnem megállt, alig mertem felkapcsolni a villanyt, hogy megnézzem, piros lett-e az ujjam. Végül villanyt kapcsoltam és megnyugodtam, hogy nem. Aztán 6-kor ébredtem újra, amikor is ébresztett a telefonom. Most kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, egészen addig amíg 7 óra nem lett és el nem indultunk a Kaáliba. Bóbita jött értünk, ő ma ment 2. vérvételre és ultrahangra, neki most lesz majd a petesejtleszívása jövőhéten. Nagyon örülök, hogy ott volt, rengeteget segített, próbált nyugtatni, és igazán éreztem, hogy tényleg neki is fontos, hogy a mai nap minden jól sikerüljön.

A vérvétel előtt már nagyon parán voltam. Bóbita előre engedett, kérték a TB kártyámat, majd hogy mondjam el a kúrámat. Először azt hittem, hogy arra gondolnak, hogy milyen protokollal volt a lombik, aztán leesett, hogy az alkalmazott gyógyszerekre gondoltak. Kicsit akadoztam, gondolkodnom kellett, mert nem számítottam a kérdésre, hirtelen azt sem tudom mit mikor rakok magamban reggel és este. Majd mondta, hogy mehetek fel. Kérdeztem, hogy mikorra kell jönnöm vissza..... ultrahangra... mondta szigorúan, hogy nem lesz ultrahang.... javítottam: konzutációra.... mire ő, nem lesz konzultáció.... öööö, eredményért, elnézést, nagyon izgulok - mondtam, de ekkor már ő is nevetett és mondta, hogy ne izguljak!

Felmentem, vártam, hogy sorra kerüljek vérvételre, majd 1-2 percen belül mentem is be. A főnővér vette le a vért, mosolygott, kérdezte hogy vagyok, van-e valami problémám. Mondtam neki, hogy nincsen, csak nagyon izgulok. Nevetett és azt mondta, akkor tuti terhes vagyok. Feszül-e a mellem. Mondtam neki, hogy nem, de remélem igaza van. Azt mondta, tutira, fogadjunk és már nyújtotta a kezét és közölte, hogy a fehér csokit szereti és a Szamos marcipánt. Azt mondta ő csinálta a TB-s adminisztrációt és látta a papírjaimat, és szép eredményeim voltak eddig. Hááát, gondoltam, legyen neki igaza, és álltam a fogadást, reménykedve, hogy elveszítem. Kifelé még hallottam, hogy mondja a másik hölgynek, hogy "tuti terhes! Fiatal, szépek az eredményei..." - és jegyzem meg, ekkor még nem volt a vérvételnek eredménye. Utánam Bóbitát is megcsapolták - szegénynek valahogy nem megy ez a vérvétel, annyiszor szúrták már az elmúlt időszakban, hogy a vénái már nehezen bírják a megpróbáltatásokat.

Vérvétel után elmentünk a Mekibe megreggelizni. Ahhoz képest, hogy a kezeimet egyfolytában tördeltem, a reggeli könnyen lecsúszott. Meki után vettünk a benzinkúton szamos marcipánt, reménykedve, hogy elveszítem a fogadást. Innentől megint olyan feszültség lett rajtam úrrá, hogy azt elmondani nem tudom. A szívem majd kiugrott e helyéről, izzadtam, kiszáradtam, minden bajom volt és már anyukámra is átragadt az egész. Próbált nyugtatni, de nem akartam beszélgetni, nem akartam semmit, csak tudni végre, hogy sikerült-e. Bóbita hamarabb végzett az ultrahanggal, mint ahogy én sorra kerültem volna, így megvárta velünk együtt az eredményt és közben olyan megnyugtatóan nézett és mosolygott... de azért én izgultam. A várakozás közben elmentem pisilni, ekkor már eléggé megcsappant a várakozók száma, és sikerült úgy magamra zárni a wc-t, hogy beragadtam. Egy darabig próbálkoztam, majd felhívtam a Bóbitát, hogy segítsen, mert beragadtam a wc-be. Ő szólt a recepción, így amikor kijutottam, mindenki a beragadásomon mosolygott, de jó is volt, egy kis időre feloldódtam. Közben behívták előttem az utolsó hölgyet is, és a főnővér keresve a tekintetem, rám mosolygott. Bár láttam a mosolyt, nem mertem elhinni, hogy esetleg ez annak szólt, hogy sikerült. Újabb negyed óra telt el, és már csak ketten voltunk. Már nem tudtuk elképzelni, hogy miért váratnak minket annyi ideig. Aztán az asszisztensnő két mappával a konzultációs iroda felé vette az irányt, és odaszólt nekünk: "Ne izguljanak! Nincs miért!" Anyukám ebben a pillanatban sírni kezdett és majdnem én is. Megölelgettem, és kezdtem megnyugodni - bár a főnővér szájából is szerettem volna hallani a pozitív eredményt. Majd szólított is és mosolyogva mondta - már a konzultációs szobában, hogy hallotta a kolléganő nem bírta ki, és kikotyogta a hírt.Én meg csak vigyorogtam, és mondtam, hogy rég nem izgultam ennyire. Ő is boldognak tűnt és ez jól esett! Elmondta, hogy 700 vmennyi lett a bétaHCG értékem és 60 feletti a progeszteronom, ami nagyon szép eredmény. Felírta nekem az újabb adag utrogestant és crinon-t (mindkettőből 2-2 dobozzal), majd a szeptember 20-i 11 órás terhes ultrahang időpontommal útjára engedett. Anyukám még mos is sírt, nagyon boldog volt! 

3-asban még elmentünk a gyógyszertárba, kiváltottuk a kis adagjainkat Bóbitával, majd különváltak útjaink. Anyukám is mondta, de én is így gondolom, hogy Bóbita  jelenléte rengeteget jelentett mindkettőnknek. Az ő nyugodtsága és támogatása nélkül sokkal nehezebb lett volna a délelőttöt átvészelni. 

Innentől kezdve a nap nagy részét a telefonálgatás tette ki. Mindenkit próbáltam tájékoztatni, ők pedig mind-mind visszahívtak engem telefonon. A fórumos lányok végig izgulták a délelőttöt, és nagyon kedves dolgokat írtak nekem. 

Most már Bandym is hazaért a gyakorlatról és végre jól megölelgethettem. A terhes ultrahangra már együtt megyünk!

Nekem kissé még mindig hihetetlen az egész, még nem jutott el a tudatomig, hogy kisbabánk lesz, sikerült! Pedig igaz! Szülők leszünk!

ET 13. nap - Kezdődik a türelmetlenség....

Más már ilyenkor rég tesztelt - én nem merek! Félek, hogy esetleg nem olyat mutatna amilyet szeretnék, amit szeretnénk, és akkor inkább tudjam meg később. Nem jó ez a hozzáállás tudom, de fel kell készülni arra is, hogy 2 út van a kimenetelt illetően. Persze ha meg sikerült, akkor már rég tudhatnám.... de én beszari vagyok! Szóval nagy a dilemma! Eddig a nem tesztelés mellett voltam, és nagyon kis nyugodtan éltem a mindennapokat! Ma meg már,  hogy közeleg a vérvétel ideje, átváltottam "MIKOR LESZ MÁR PÉNTEK" görcskisasszonyba. Legszívesebben pisilnék egyet arra a kis pici csíkra....

2 nap múlva vérvétel, és nekem semmi különös jelem nincsen. Nem feszülnek a melleim, nem vagyok kívánós, és úgy ámblokk nem tudom mit kellene éreznem. Talán amit elmondhatok, hogy tegnap délután óta van enyhe - nagyon enyhe émelygésem, de ez nem hányinger és tényleg akár mástól is lehet. A hasamat ma kicsit éreztem, olyan menzesz előtti érzés volt, meg is ijedtem tőle, mert holnap vagyok a ciklusom 28. napján... De csak remélem, hogy mikulásmentes időszak következik!

Ez van, most már nehéz! Szeretném tudni, hogy laknak-e a pocakomban, mert addig nem tudom szeretni a pocakomat, amíg nem tudom biztosan, hogy van-e benne élet. 

Még kettőt kell aludni....