"Busójárás"

Ez így elég csúnyán hangzik, és nem akarok vele senkit sem megsérteni, de sok volt a jövés-menés, és én nagyon fáradt voltam. Egyszerűen nem bírtam kipihenni magam. Esténként sokáig fent voltunk, mindig máshol aludtunk, napközben meg vagy főztünk, vagy mentünk. 

Anyuék után András nagypapájához mentünk Dombóvárra, ahová a család többi tagja - Andit leszámítva aki dolgozott - már megérkezett 26-án reggel. Nem sokat voltunk a papánál, igazából 2-3 körül haza is indultunk. Papa kicsit feltöltődött, megmutatta mit rendelt a Teleshopból, ami mindig egy nagy küzdés, mert ő tipikusan az az öregember, akinek mindent el lehet adni. Például a beteg lábára, ami talán olyan mintha pikkelysömörös lenne, de nem tudom, hogy pontosan mi a baja, rendelt a teleshopból egy krémet, amit azt hiszem fáradt, visszeres lábra kínálnak és azt mondja, hogy most jó, most nem fáj a lába. De van neki már otthon gőzölős állványa ami kivasalja a ruhát, gőzölős porszívója, vagy takarítógépe - a nevüket sem tudom - rovar riasztója, festékszórója, hot panje, késkészlete, meg ugye ajándékokat nekünk is onnan szokott rendelni. Épp mutatott egy katalógust, amiben egy krém eltünteti a foltokat az arcról... "Áhhh! Papa ezt meg ne rendelje! Ez smink, kozmetikai cucc, make up!" - már nem tudtam, hogyan mondjam neki, hogy ez nem meggyógyít, csak elfed.

Dombóvárról hazaérve rögtön mentünk is Pákozdra Viktorékhoz - most ott laknak egy hétvégi házban. Ott aludtunk náluk és úgy mentünk másnap délelőtt unokatesómékhoz, Viriékhez. Ott már két kislány van, Hanna - aki 2 éves múlt, és Villő, aki szeptemberben született. Tüneményes mindkét kislány. Csináltunk róluk fotókat, András úgy is, ahogy a kezemben volt a 3 hónapos Villő. 

Itthon, amikor visszanéztük a képeket a számítógépen Andrással, elkezdtek potyogni a könnyeim és nem bírtam abbahagyni a sírást. Ettől a képtől:

András csak odabújt és szorított magához. Tudta miért sírok! 

Viri amúgy megkérdezte, hogy ha nem sikerül, akkor szóba jött-e már az örökbefogadás. Meglepődtem a kérdésen, mert még nem telt el annyi idő, és bár én már gondoltam rá, hogy ha sehogy nem sikerülne akkor én nem tudnék gyerek nélkül élni és akár örökbe is fogadnék, de Andrással nem beszéltünk még róla - korai is lenne, meg erre nem is szabad gondolni. András itthon el is mondta, hogy neki nagyon szarul esett a kérdés, és ő nem is akar örökbefogadni, mert nem tudna úgy szeretni egy örökbefogadott gyereket, mint a sajátját és hogy ilyen biztos nem is lesz, mert már annyi lehetőség van, és ha kell, akkor inkább hosszú éveket vár rá. Megértem amit mond, és igaza is van, csak jó lenne ugrani az időben. 

Viriéktől hazaérve átmentem Diához egy órára, megajándékoztuk egymást. Úgy volt, hogy négyesben fogunk találkozni (fiúkkal együtt), de aztán betáblázták magukat. Végül nem is bántam, meer kettesben olyan ritkán találkozunk.