2011. június 16., csütörtök

Egyedül

András ma nem alszik itthon, hazament Fehérvárra, hogy evezzen egyet a fehérvári társaival is, illetve, hogy 1-2 dolgot megbeszéljen a bátyjával nagypapáját illetően, aki sajnos nagyon beteg.
Néha szeretek egyedül lenni - ilyenkor nem kell főzni, nem zavar úgy, hogy szanaszét vannak a cuccaim, sokáig tévézhetek a nappaliban, pötyöghetek a laptopon, nasizhatok büntetlenül. Na jó, ez utóbbi nem igaz. Na jó, nem igaz, hogy nem igaz! Ettől függetlenül azért hiányzik András, megszoktam már, hogy este mindig összebújva nézzük a tévét és úgy alszunk el. Tegnap is kérte, hogy feküdjek a mellkasára miután lekapcsolatuk a tévét, és maradjak egy kicsit. Ez olyan jó érzés. Persze mindez tart kb. 5-10 percig, miután mindketten megunjuk a pózt, beáll a nyakam, melegünk lesz, és felvesszük inkább a kényelmesebb fekvésmódot.

Ma átmentem Alizhoz, hogy megcsodáljam Dorkájukat 4D-ben is. Mert ugye most már tudjuk, hogy kislány, aki Dorka, és aki egy igazi kis angyal - így ultrahangon keresztül is. Én voltam az első aki a videót láthatta - erre roppant büszke is voltam. Jó volt látni, hogy a 3 hetes kis magzatból (én ekkor tudtam meg a nagy hírt) egy ilyen szép kislány lett és hogy sikerült az eddig felmerült akadályokat ilyen szépen leküzdeni. Dorka egy stramm és klassz kiscsaj. Számomra ő egy kis csoda, olyan mintha már ott bent Aliz pocakjában is ezerszer bölcsebb lenne mindannyiunknál. Hihetetlenül tud küzdeni, és aki így küzd, az csak különleges lehet. 

Ma Kaáliban is voltam a vényt kijavíttatni - én azt hittem újat írnak, de csak beikszeltek tollal 2 rubrikát. Én meg csak néztem, majd közöltem, hogy ha mondják mit ikszeljek be, ezt otthon is megtehettem volna... Ráadásul állítólag a vényemet el kellett volna fogadni gyógyszertárnak, mert a szükséges 2 pecsét rajta volt. Azt javasolták, inkább a másik patikába járjak... és ehhez kaptam egy fura mosolyt is. 
Amíg vártam a vényre bejött egy család is az intézetbe. Apuka-anyuka, nagymama.... és egy 3 hónapos csecsemő. Egy lombikcsoda, akit elhoztak megmutatni, és megköszönni az intézetnek az áldozatos munkáját. Nagyon meghatódtam, olyan szép és kedves pillanat volt. Még jó hogy volt napszemüveg az arcomon...  :)

1 megjegyzés: