Nem igazán van kedvem mostanában írni, nincs ihlet. Szívesebben vagyok levegőn délutánonként, élvezem a jó időt. Sokszor elkísérem Andrást az edzésre, mert ott mindig vagy akad 1-1 beszélgetőtárs, vagy nekem az is jó, hacsak ülök és nézelődök.
Hiába lettek hosszabbak a nappalok, hiába sötétedik csak 9 után, nekem kevés a napi 24 óra mostanában. Valahogy úgy érzem semmire sincsen időm. A munka előtt - után próbálok tanulni, mert mindjárt lejár a tanfolyam ideje, aztán főzök - ha épp nem András teszi azt, kreatívkodok, és jóformán sokszor mégsem csinálok semmit. Hova tűnnek az órák???
A hétvége marha jó volt. Végig nyomnám így a nyarat. Verseny volt itt Győrben így a szombatot és a vasárnapot is a Duna parton töltöttük. Néha rájövök, hogy nem értékelem eléggé Győr szépségét és lehetőségeit. Egyre jobban szeretem meg a várost, egyre inkább el tudom képzelni itt az életünk hátralevő részét, sőt egyre kevésbé tudom azt elképzelni, hogy haza költözzünk, úgy ahogy azt korábban terveztük. Biztos szerepet játszik az is, hogy egyre több számomra kedves embert ismerek meg András és az evezés révén, akikkel úgy érzem, hogy szorosabb barátságok is születhetnek. Ráadásul jelenleg igen jó helyen is lakunk (leszámítva a cigányokat) mindenhol családi házak, zöld és viszonylag csend, kevés autóval. Tőlünk csak 20 perc séta a belváros és az Aranypart. Egyre jobban érzem azt, hogy csak családi házban tudom elképzelni a jövőnket, vagy olyan társasházban, amelynek van egy min. 15 nm-es kis saját udvara.
A hétvégén 100 %-ban élhettem a hobbimnak, 700 fotót készítettem a versenyről és a szombat esti buliról. Lettek jobbak is és kevésbé jók, mindenesetre jó érzés volt, hogy vasárnap este már alig várták, hogy felöltsem a képeket a megszokott helyre. Viszonylag jó visszajelzéseket is kaptam, ami nagyon jól esett az erre sóvárgó lelkemnek.
A hétvége alatt eszembe sem jutott a lombik, a családtervezés... nem érdekelt. Nem gondoltam rá. És ez jó! Néha már fárasztónak érzem és egyfajta tehernek ezt a tervezett menetet, de persze máshogy nem megy, a véletlen nem igazán játszik szerepet e téren az életünkben. Mintha az utolsó nyaram lenne, úgy élem a mindennapokat. Furcsa, mert ezt nem tudatos. Egy olyan erő munkálkodik bennem, mely azt sugallja, hogy élvezzem ki, hogy most vagyunk utoljára kettecskén, utoljára tehetjük nyáron azt amit mi akarunk, nem alkalmazkodva senkihez. Nem tudom, hogy a jövő nyarat már valóban hármasban a gyermekünkkel fogjuk-e tölteni, de azt érzem, igen.
Egy éven belül család leszünk - ezt mondta a jósnő. Nem én mentem el jósnőhöz, hanem Dia kérdezett rá - persze nagy félelemmel, hisz félt a negatív választól, ami miatt én sem mertem soha rákérdezni. Akik nem hisznek benne, most inkább ne is figyeljenek ide, de nekem ez egy olyan fajta jelzés volt, mely teljesen megnyugtatott és talán ez is segít abban, hogy a nyarat vidáman, felhőtlenül és amennyire csak lehet a szép időt kihasználva töltsem el. Mert jövőre ezek az érzések és megélések másmilyenek lesznek.
Dia valamelyik nap tett egy megállapítást miközben a székesfehérvári belvárosban sétált és azt egyből közölte is velem telefonon.... Szerinte nekünk indigó gyerekünk lesz. Nézzek körbe, csupa olyan helyre születnek le a gyerekek (tisztelet a kivételnek), ahol szerencsétlenek a szülők, nem dolgoznak, nincs normális párkapcsolatuk, stb. Ezek a gyerekek mind olyan karmát kapnak az élettől, mely szerint küzdeniük kell, esetleg szenvedniük. Viszont - szerinte - mi annyira harmonikusan élünk és annyira jó helye lesz majd a gyerekünknek, hogy hozzánk olyan karmájú gyerek fog leszületni, akinek csak az lesz a dolga, hogy boldog legyen, szeressen, jóságos legyen. (most is libabőrös a kezem). Ezek a gyerekek pedig kevesen vannak, és nem akarnak akárhová leszületni. Ez persze Dia megállapítása és persze ő szebben meg is fogalmazta, de azért jó volt ezt hallani.
("Az indigógyerekeket gyakran nevezik a „fény gyermekeinek”, mivel azért születtek a Földre, hogy megmutassák a kiutat sérült világunkból a „fény” felé. Olyan problémák orvoslására hivatottak, amelyeket mi, felnőttek képtelenek vagyunk megoldani. Feladatuk, hogy a szeretet közvetítésével megtaláljuk életünk értelmét, az anyagiasság, az irigység és rosszindulat helyett meglássuk a pozitívumokat, és ismét felfedezzük belső harmóniánkat. Istenadta tehetségüknél fogva sokan művészek, gyógyítók, tanítók lesznek, de vannak, akik filozófussá, tudóssá vagy feltalálóvá válnak, késztetést érezve a Föld környezetvédelmi és szociális problémáinak megoldására, a természet rendjének visszaállítására. ")
Érdekes....Majd meglátjuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése