Mai jótékonykodásom

Hazafelé tartottam a városból, még a belváros egyik kis utcáját róttam, amikor az egyik boltból kijőve velem szembe került egy bácsi - hapi - hajléktalan... Még kb 20 méter volt közöttünk. Telefon a kezemben - Andrást próbáltam elérni, hogy megtudjam a 14-es busz a forgalmi rend változás ellenére megáll-e ott ahol én fel kívánok szállni - nem értem el. Aztán ahogy közeledett az ember, én irányt változtattam, és megpróbáltam átérni az út másik oldalára. Ő is jött velem. A kezében egy fehér fóliázott papír volt, gépelt felirattal, de nem olvastam el. Amikor odaért, és mutatta a papírját, elfordítottam a fejem és annyit mondtam neki, hogy nem és továbbmentem. Mentem.... mentem... majd lelassítottam, nem értettem az előbbi viselkedésemet. A pénztárcámban kezdtem keresni, tudtam van egy csomó apróm. Kivettem egy 100-ast és visszafordultam. Az ember ekkor már egy másik üzletben volt, egy képgalériában. Utánamentem és jeleztem az eladónak, hogy én csak az úr után jöttem. A kezébe nyomtam a 100-ast, ő rám nézett, és olyan kedvesen és mosolyogva köszönte meg, hogy megint ott volt a gombóc a torkomban.
Kijöttem, és haragudtam magamra a pár perccel azelőtti viselkedésemért, majd éreztem azt a különös érzést, amit olyankor szoktam, amikor ilyen módon segítek valakin.
Nem tudom ki hogy vele, de ez olyan különleges érzés. Olyan jó segíteni valakinek aki rászorul - akár 100 vagy akár 200 Ft-tal. 

Én ma vettem egy mosolyt - és csak 100 forint volt....