30 lettem

Egy nappal a születésnapom előtt, még kusza gondolatok keringtek a fejemben a 30-as számmal kapcsolatban. Talán kicsit túl is misztifikáltam a dolgot, és több jelentőséget tulajdonítottam neki, mint amennyit szükséges lett volna. 

Valahogy úgy éreztem a 30-as szám más, különleges. Már nem huszonnal kezdődik az életéveim száma, ez már olyan felnőttes.... egy ismerősöm szerint vén picsa lettem én is, de persze mindezt viccesen mondta s egy pillanatra sem vettem rosszallóan.

Elkezdtem számot vetni.... Mit értem el eddig, milyen terveim vannak, hova jutottam, mit tettem le az asztalra.

Azt, hogy egy ember hol tart, többféle képpen lehet megközelíteni. Megközelíthető mások szemszögéből, saját szemszögből, mások elvárásából és saját magamtól való elvárásokból, megközelíthető fizikális és elméleti szinten.... karrier, család, szellemi sík....stb.

30 éves koromra nincs felépített karrierem, nincs férjem - még csak vőlegényem sem, nem vagyok még anya, nincs saját lakásunk (na jó, ezt már nem kell felsorolnom, később elárulom miért).

Viszont, van egy csodálatos párom, akivel hivatalosan is élettársi kapcsolatban élek (szerinte az élettárs szebb szó mint a házastárs, mert milyen jó azt  kimondani, hogy "életem társa" ........ na melyik pasi tud még így érvelni???). Karácsonykor 7 éve lesz, hogy szeretjük egymást és bár a mi kapcsolatunk sem tökéletes és akadnak lentek is, még mindig hosszasan öleljük egymást minden reggel mikor elindulunk a munkába. (Bocs, hazudtam.... Ő indul el a munkába!). 

Az pedig, hogy nincs gyermekünk, nem a mi hibánk, hanem a természeté. 2 és fél éve küzdünk egy közös sarjért, egy piciért, hogy szebbé tegye a mindennapjainkat, így bármennyire is szerettem volna 30 előtt anya lenni, rajtunk kívülálló okokból ez nem sikerült. Ha a sors úgy akarja, talán nemsokára ez is másképp lesz. 

Azt gondolom leginkább a gondolkodásom változott meg. Talán érettebb lettem, sok mindent másképp látok. Még mindig kissé naív vagyok, és sokszor határozatlan, félek belevágni az újba és nem bízom magamban, de mégis sokat változtam. Tudom mi a fontos, miért érdemes kiállni, ismerem a vágyaimat és a félelmeimet. 

Most így egy nappal a születésnapom után, elmondhatom, hogy a számoknak egyáltalán nincs jelentősége. Semmi sem történik hirtelen, minden átalakulás folyamatos, minden út hosszú... Nem számít, hogy 25 vagy, nem számít, hogy 29 vagy 30, 35 csak az a fontos, hogy ne másoknak akarj megfelelni, hanem önmagadnak! Ne aszerint élj, hogy a társadalom mit vár el egy adott korú embertől, hanem aszerint, hogy Te mit vársz el önmagadtól. Legyenek céljaid, törekedj a jóra, az előrejutásra, de mindezt úgy és olyan léptekben, amit úgy tudsz meglépni, hogy közben nem szakadsz bele. Nem az a fontos, hogy 45-51 éves korunkra kiégve, elfáradva elmondhassuk, hogy ezt meg ezt értük el, hanem hogy a jelent mosolyogva, boldogan, vidáman és persze azért a jó felé törekedve éljük meg. Legyen minden napunk valamiért szép, és tartalmas, mert bármennyire is közhelyes, de egyszer élünk, és az élet rövid. Nem tudhatjuk, nem ismerjük a jövőt, ezért nem is élhetünk csak a jövőnek.

Szóval 30 lettem, de végülis ki nem sz@rja le!