Lánybúcsú-féle szerényen

Mivel az elmúlt időszakban nem nagyon volt internet hozzáférésem, így visszamenőleg próbálom meg összeszedni a történéseket.

2011. június 6-án szerda este Andrással átmentünk Juditékhoz. Ennek fő oka az volt, hogy másnap volt az esküvőjük és szerettem volna elbúcsúztatni Judit lányságát. Mivel hétfőn délután amikor náluk voltam és a részletek megbeszélése közben István javasolta, hogy inkább otthon legyünk náluk (vele együtt), úgy találtuk, András majd el lesz Istvánnal, amíg mi otthon beszélgetünk. De azért aranyos volt, hogy végig sem gondolta, hogy egy lánybúcsú – még ha nem is igazi – a leendő férj nélkül szokott zajlani. Jót nevettem mikor leesett neki.



Nem terveztem nagy dolgokat, vittem egy üveg pezsgőt és gondoltam majd beszélgetünk, Andrásék meg elmentek beülni valahová. Ez nem volt igazi lány és legénybúcsú, hiszen azt szerveztek nekik a barátaik – csak mi egyiken sem tudtunk ott lenni nyaralásunk miatt. Az az igazság, hogy szólt nekem a hét elején Judit barátnője, hogy meglepi bulit tartanak Juditnak, de akkorra már nekünk rég le volt szervezve az utazás, egy hét alatt már nem tudtam variálni. Nem gondoltam volna soha, hogy a legjobb barátnőm lánybúcsúján majd nem leszek ott, sőt ahogy a sors hozta, még a templomi esküvőjén sem. Érdekes az élet, főleg amiatt, hogy a templomira amiatt a lombik miatt nem tudtunk elmenni, amiről megint kiikszeltek minket. De erre szánok majd egy külön posztot.

Az este mindenesetre jól sikerült. Sokat beszélgettünk, nosztalgiáztunk, iszogattunk, gyereket neveltünk fejben, elvoltunk. Éjfél környékén Andrásék is visszaértek, és még nekiálltunk felnőtt activity-t játszani. Nagyon komoly az a játék, volt egy pár szó, kifejezés, amiről még életemben nem hallottam…. így volt az igazi elmutogatni és lerajzolni. Rengeteget nevettünk – rég volt már ilyen. Judit megkapta tőlem az esküvőhöz elengedhetetlen kék harisnyakötőt (fehér harisnya kék masnival) és közösen kaptak tőlünk egy szép, felakasztható papiruszra írt esküvői idézetet (jókívánságot).

Búcsúzáskor Judit megkérdezte, hogy akkor holnap tudjuk ugye, hogy hova kell mennünk. Mi meg mondtuk, hogy persze, a Lovas szoborhoz a Polgármesteri Hivatalhoz. Azt az arcot látni kellett volna… „Neeeem! Az Okmányirodához a Koch László utcába!” Hát igen, még jó, hogy utolsó pillanatban tisztáztuk a dolgot.