Asszem én sem leszek gasztro-blogger

Ezt azt hiszem bátran kijelenthetem, és azt hiszem mindenki nagy örömére. Amikor Dia barátnőmtől megkérdeztem, hogy szokott-e szilvás-gombócot csinálni, rögtön rávágta, hogy igen. Kérdeztem tőle, hogy hogyan, mire ő nemes egyszerűséggel közölte, hogy kiveszi a mélyhűtőből és belebassza (bocsánat) a felforralt vízbe.... Oké-oké, ezt a verziót én is ismerem - mondtam - de én most arra gondoltam,amikor a szilvát magad rakod bele a tésztába. Azt mondta, ő olyat nem csinál, mert nagyon macerás és öreganyja is egy csomót szokott vele szarakodni.

Mivel egy kedves ismerősünk egy csomó szilvát hozott nekünk, és lévén, hogy én nem szeretem a szilvát, csak a szilvás-gombócba, kellett vele kezdeni valamit. Jegyzem meg, én kiszedem a szilvát a gombócból - csak úgy tudom megenni.... és hogy akkor miért jó? Nem tudom, a leve benne marad....

Internetet megkértem segítsen nekem egy egyszerűbb receptet találni, és segített is. Nem akartam elhinni, hogy ilyen kevés dolog kell az elkészítéséhez és ennyire egyszerű a folyamat! Óhh, hát mi ez nekem, vágjunk bele. Mamámtól még azért rákérdeztem, ő mondott egy még egyszerűbb receptet, így nekiálltam az elkészítéshez.

Megpucoltam kb 1 kiló krumplit, felkockáztam, és felraktam főni... szétfőni. Majd szétnyomkodtam a kihűlt burgonyát, beleraktam egy tojást és lisztet... és még lisztet.... és még lisztet... és még lisztet, mert az a k_rva tészta csak nem akart összeállni! Tudtam nem adhatom fel, ott az a rakat tészta, de egyre erősebben élt bennem a "többé nem csinálok home-made szilvás-gombócot" gondolat!!! 

Amikor azt hittem a tészta rendben van, és elkezdtem kinyújtani, rá kellett ébrednem, hogy hát ez még mindig nem jó, mert a gyúródeszkaként funkcionáló reggeliző  asztalunkra a fele tészta ráragadt, ráadásul fel sem akart jönni. Mint ahogy a kutyák szobatisztaságra neveléskor újságpapírt szórnak oda, ahová a kutya odapiszkított, úgy tettem én is a leragadt tésztadarabokkal... lisztet szórtam rá.

Lassan, nagyon lassan eljutottam a szilvatöltés fázisához. Először gondoltam egyben belerakom, de András majdnem szívinfarktust kapott az ötlettől, így kettévágtam, kiszedtem a magot, becukroztam, fahéjaztam és elkezdtem a tésztát köré dolgozni. Na itt volt a következő pont, hogy majdnem feladtam. Ragadt, szétszakadt.... sehogy nem akart nekem engedelmeskedni. Aztán majd egy órás sz@rakodás után gombóc formájuk lett. Elkészült, kifőztem, zsemlemorzsába forgattam, és tálaltam. Érdekes módon Andrásnak nagyon ízlett - amire én csak annyit mondtam neki, hogy örülök, ennek ellenére többet nem csinálok. A bolti ugyanilyen finom! Remélem senki nem gondolja, hogy milyen gonosz vagyok, mert nem.... csak amit meg lehet oldani ugyanilyen minőségben egyszerűbben is, azt úgy kell megoldani! Mindenesetre ezt is kipróbáltam! Egyszer!