Egyszer már voltam tanú – anyukám esküvőjén. Akkor töltöttem be a 18-at, vagy 19-et, már nem is emlékszem igazán. Mindenesetre az az esküvő válással végződött – remélhetőleg ez nem rossz omen a jelen tanúzásomat illetően.
1-2 hónapja Judit skype-n keresztül megkérdezte tőlem, hogy lennék-e tanúja. Nem láthatta, de akkor örömkönnyeket hullattam. Nem tudom megfogalmazni akkor mit éreztem. Egyszerre voltam büszke és boldog barátnő, és mert tudom, számára milyen fontos a házasság intézménye, boldog voltam, hogy én voltam az a személy, aki szinte a legközelebbről lehetett ennek részese és aláírásával (mint a menyasszony tanúja) hitelesítette az ő „frigyüket”.
12:50-kor volt a találkozó megbeszélve, azért mi már 40-re odamentünk – biztos ami biztos alapon. Szép lassan mindenki megérkezett – vagyis István (a vőlegény) szülei és testvére mint tanú, majd Juditék az ő szüleivel kicsit később. Az épület előtt tanakodtunk, hogy vajon beférünk-e mindannyian abba a terembe, amiről senki nem tudott semmit a nagyságát illetően, illetve lehet-e majd fényképezni. Végül minden megoldódott, semminek semmilyen akadálya nem volt, így Juditék szép csendesen és mosolygósan kimondták az „Igenüket” – úgy, ahogy Ők ezt szerették volna. Számomra nagyon megható volt, hogy férjhez ment a barátnőm…
Mi pedig Andrással nagyon hosszú és boldog házasságot kívánunk Nekik!!!
1-2 hónapja Judit skype-n keresztül megkérdezte tőlem, hogy lennék-e tanúja. Nem láthatta, de akkor örömkönnyeket hullattam. Nem tudom megfogalmazni akkor mit éreztem. Egyszerre voltam büszke és boldog barátnő, és mert tudom, számára milyen fontos a házasság intézménye, boldog voltam, hogy én voltam az a személy, aki szinte a legközelebbről lehetett ennek részese és aláírásával (mint a menyasszony tanúja) hitelesítette az ő „frigyüket”.
12:50-kor volt a találkozó megbeszélve, azért mi már 40-re odamentünk – biztos ami biztos alapon. Szép lassan mindenki megérkezett – vagyis István (a vőlegény) szülei és testvére mint tanú, majd Juditék az ő szüleivel kicsit később. Az épület előtt tanakodtunk, hogy vajon beférünk-e mindannyian abba a terembe, amiről senki nem tudott semmit a nagyságát illetően, illetve lehet-e majd fényképezni. Végül minden megoldódott, semminek semmilyen akadálya nem volt, így Juditék szép csendesen és mosolygósan kimondták az „Igenüket” – úgy, ahogy Ők ezt szerették volna. Számomra nagyon megható volt, hogy férjhez ment a barátnőm…
Mi pedig Andrással nagyon hosszú és boldog házasságot kívánunk Nekik!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése