2011. április 4., hétfő

Az első futólecke

Túl vagyok rajta! Igaz egy órája szüntelenül köhögök. Nem bírja a tüdőm, ez van.

András tegnap - folytatva a múlt heti "féltem az egészségedet" beszélgetést - a kocsiban felajánlotta újra, hogy ő szívesen fut velem mindennap. Az érzések vegyesek voltak. Tudtam, hogy mozognom kell. Ha szeretnék fogyni és elsősorban egészséges lenni - de leginkább fogyni :)) - akkor előbb vagy utóbb és inkább előbb el kell kezdenem mozogni. Jól esett, hogy segíteni szeretne, ezért rábólintottam. Persze amikor elmondta az "edzés-tervet" rögtön kifogásokat kerestem és szinte meghátráltam. De csak a távtól, nem a mozgástól. Mert ő kitalálta, hogy mindennap amikor edzésre megy, menjek el vele az evezős telepig, pontosabban fussunk el odáig, onnan meg majd visszasétálok vagy kocogok. Na most kezdjük ott, hogy nemhogy 3 km-t nem tudok lefutni, de 500 métert sem. A másik, hogy nekem a "futás" egyenlő a "kocogással", tehát ha nekem visszafele is kocognom kellene, az maga lenne a pokol, de legalábbis mission impossible. Úgyhogy mára előirányoztam egy "körforgalomig megpróbálom" távot, amit majd meg kell kérdeznem, hogy hány kilométer, vagyis méter... Azért bízom benne, hogy egy másfél kilométer azért volt, mert nagyon elfáradtam. Már féltávnál sípolva vettem a levegőt és a kocogás tempóján is visszavettem, DE! nem álltam meg. Ezt pedig csak annak köszönhetem, hogy Andrással futottam, mert egyedül nem lettem volna ilyen kitartó. A körforgalomnál András közölte velem, hogy nagyon szomorú, mert nem hitte volna, hogy ennyire szarul megy nekem a futás, hogy ennyire nincs állóképességem, mert ezt egy 120 kilós ember is meg tudja csinálni, de persze azt is hozzátette rögtön, hogy nem baj, mert higgyem el hogy ez változni fog, javulni fog. Meglátjuk, de nagyon szeretném én is. 
Azért annyit még hozzá tennék, hogy kicsit sem volt ciki szakadó esőben futni..... Mert az eső esett, már akkor amikor elindultunk, de tudtam, hogy ha most elindulok és nem kifogást keresek, akkor van esélyem arra, hogy változtassak.
Hogy most hogy érzem magam? Még mindig köhögök, de büszkeséget érzek és jól eső fáradtságot. Ugyanakkor felfrissültem és nem utolsó sorban .... kicsit meg is éheztem. :) Remélem majd eljön az az idő is amikor majd nem akarok enni este, bár Andrásnak erről az a véleménye, hogy ne fogyózzak, csak mozogjak - mindennap. Végülis ha jobban végiggondolom, a mozgást könnyeben tudom beiktatni a mindennapjaimba, mint a jóízű kajálásokat ki. 
És tudom, hogy most van valaki aki a "jóízű kajálásokat" olvasva nagyokat bólogat és mosolyog. :)

2 megjegyzés: