Budapesti hétvége

A hétvégét Pesten töltöttük barátainknál. Szombat reggel indultunk Győrből. Úgy volt, hogy első utunk a Hősök terére vezet, ahol András demonstrált volna, de ugye csak volna, mert elment tőle a kedve és így egyből barátainkhoz vettük az irányt.
Tudtam, a hétvége a babázás jegyében fog telni, mert nemrég (január 5-én) született meg  barátaink második gyerkőce, Tündi, akivel most találkoztunk először. Nővére, Csenge pedig 4 éves lesz nyáron, és egy igazi kis tündér, aki teljesen odavan Andrásért pici kora óta. Bár régen találkoztunk és a gyerekek könnyen elfelejtik a sokáig nem látott arcokat, de a feloldódás szinte azonnal megvolt. A rajongás pedig András és Csenge között pillanatok alatt a régi volt. Arcot festettek, gipszet öntöttek, "lutra albumoztak", meséltek.... 

Nagyobb nézetért kattints a képre

Természetesen be kell, hogy valljam, hogy imádom Andrást ebben a "szerepben" látni. Türelmes, kedves, és olyan szépen magyaráz el mindent. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok, hiszen nemcsak azt az embert találtam meg, akit én annyira tudok szeretni s ő engem viszont, hanem azt is, akiről úgy gondolom, hogy egy igazi apa típus, akivel a szó legszorosabb értelmében közösen tudjuk majd felnevelni a gyermekeinket (mert bár egyelőre egy sincs, de én kettőt szeretnék).

Rengeteget babusgattam én is a 4 hónapos kis csöppséget, és folyton csak olvadoztam. Anyukájának mondtam is, hogy bár nem az én gyerekem, de mikor a fejét a mellkasomra hajtotta azt éreztem, hogy ilyen szeretetet csak gyerekek képesek adni, és ha egy "idegen" baba bújása ilyen eufóriát tud okozni, akkor mi lesz majd a sajátunknál.
Ma, amikor a kertben voltunk és én újból felajánlottam segítségemet, hogy majd én fogom Tündét, amíg anyukája és apukája eszik, megint csak csodás érzésben volt részem. Rosszul indult ,de jól végződött. A pici egy idő után elunta azokat a pozíciókat melyekben próbáltam tartani és már sehogy sem tetszett neki, sírni kezdett és nem akarta abbahagyni. András mondta, hogy énekeljek neki - neki tegnap abbahagyta rá a sírást. Aki ismer, tudja, hogy nagyon nem tudok énekelni, nincs jó hangom. Ráadásul még dalokat sem tudok, de azért megpróbáltam. Láláztam, halandzsáztam, és .... és .... abbamaradt a sírás. És ez a kis csöppség elkezdett figyelni, artikulálni, utánozni, válaszolni, dumálni. Tüneményes volt. Sajna ezt is megunta, újra sírni kezdett, én meg álltam ott kétségbeesetten, hogy nincs több ötletem, most már tuti az anyja kell neki vagy az apja. Közben magamhoz öleltem - ő folyamatosan és egyre hangosabban sírt - és elkezdtem puszilgatni a buksiját, paksolni a fenekét és ringatni.... és abbahagyta!!! A mellkasomra hajtotta a fejét, bekapta az ujjait és teljesen lenyugodott. Boldog voltam és néztem körbe, vártam az elismeréseket, hogy milyen ügyes vagyok, látja-e mindenki, hogy sikerült... 

Feltöltődtem a hétvégén. Eszembe sem jutott Kaáli, a hétfő, csak élveztem hogy egy pici van a kezemben és szeretgethetem őt! Emellett Csenge nemcsak Andrást tüntette ki szeretetével, ugyanúgy bújt hozzám is, játszani akart velem is. Ráadásul ma reggel amikor a pici a kezemben volt, befészkelte ő is magát az ölembe és kapaszkodott belém, bújt. És amikor a kicsi Tündi sírásra fakadt, nem tudtam megmozdulni, mert a nagy nem volt hajlandó kicsit sem segíteni, kiszállni az ölemből, sőt.... még jobban bújt. Végül Andrásra néztem ijedten, hogy vegye már ki a kezemből valamelyiket, mert mozdulni nem tudok.

De őszintén???? .... Már alig várom, hogy ilyen szituációk részesei lehessünk!
Végül pedig az én kis "akkumulátorom" . :)

 

A bejegyzés megfogalmazása kissé gyérre sikeredett mert nagyon fáradt vagyok, viszont az élmény most friss, nem akartam holnapig várni.