2011. április 28., csütörtök

Szolidaritás

Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen, és most a saját bőrömön tapasztalhattam... 

András tegnap amikor hazaért munkahelyéről egyenesen a hálóba vette az irányt - és nem, most nem következik semmilyen pikáns jelenet - szóval az első útja a hálóba vezetett és egyből az ágyra vetette magát. Kissé keserves hangon elmesélte, hogy sikerült megint tönkretenni a derekát és rettenetesen fáj neki. (Pár éve úgy jött haza hogy a felső teste az alsóval 90 fokos szöget zárt be). Súllyal guggolt, meg is lett az eredménye.  

Mondtam neki, hogy semmi gond, nálunk van kölcsönben egy bioptron lámpa (arcomra kaptam kölcsön), ha elkezdjük lámpázni, szombatra - a versenyére - rendben lesz. 

A lényeg pedig most jön. Miután András hazajött nekem is el kezdett fájni a derekam mindenféle előjel nélkül. A fájdalom egyre erősebb lett, estére már hajolni sem tudtam. A fájdalom nem múlt el, ráadásul olyan hülyén is érzem magam, mintha magamra akarnám vonni a figyelmet, pedig nekem tényleg fáj!!!! Olyannyira, hogy azt sem bánnám ha egy 10 centis tűt szúrnának a derekamba. 

András felhívott egy csontkovácsot, ma este megy is hozzá - remélem használni fog neki, mert egy vagyon lesz! Ráadásul nem bánnám ha az övével együtt az én hátfájásom is megszűnne!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése