Ma kicsit megint megszakadt a szívem! Reggel, miután András elment dolgozni, felöltöztem, és elindultam a kisboltba zsemlét, felvágottat és sajtot venni. Amikor kiléptem az utcára, szörnyű látvány fogadott. Teli - ürítésre váró kuka, egy idős, vékony, beesett arcú néni, félig a kukában. De a legszörnyűbb az volt, hogy evett. A kukából!!! Közeledtem felé, járt az agyam, tudtam, hogy csak nagy pénz van nálam, az aprót Andrásnak adtam reggelire. Elhaladtam mellette, rám se nézett, csak keresgélt tovább. Távolodva a tekintetem újra és újra visszatalált rá. A boltban kettővel több zsemlét vettem és reménykedtem abban, hogy visszafelé még mindig a közelben lesz a néni. De visszafele csak egy szippantós autót láttam a kuka mellett, a nénit sehol. Aztán elhaladva az autó mellett, a ház tövében, egy beugróban elbújva ott volt a néni. Berohantam a lakásba, 2 zsemlét kikaptam a nejlonból, előkaptam a párizsit és mindkét zsemlét telepakoltam vele. Bedobtam a 2 zsemlét egy tiszta nejlonba és elindultam - rohantam vissza az utcára. Amint kiléptem a bejárati ajtón a néni már elment, de még láttam. Futni kezdtem, próbáltam utolérni. Közben az járt a fejemben, hogy mit fogok neki mondani, hogy ne sértsem meg. Szólongattam, de nem fordult meg. Aztán arra gondoltam, hogy miért is fordulna meg, valószínű nem szokott hozzá hogy leszólítják idegenek az utcán. Aztán odaértem:
- Elnézést! El tetszik fogadni tőlem ezt a 2 szendvicset?
Nem válaszolt... rám nézett, elmosolyodott és odanyúlt a szendvicsekért. Idegesen elmosolyodtam én is, majd hátat fordítva neki visszaindultam. Patakzottak a könnyeim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése