6 év alatt az első külön töltött éjszakánk volt tegnap éjjel Andrással, úgy, hogy egy lakásban voltunk.
Történt ugyanis, hogy olvastam egy könyvet, András pedig fürdésből bebújva az ágyba belekukkantott mit olvasok. Mondtam neki, hogy a regressziós hipnózisról olvasok. Elkezdtünk róla beszélgetni, de kértem ne nagyon feszegessük, mert nem vagyok túl jártas a témában, még csak ismerkedek vele. András ugye az örök realista én meg az ellentétje. Ő nem hisz a gyógyító, problémamegoldó mivoltában én hiszek. Kérte, hogy magyarázzam meg, majd mondtam neki, hogy de hát nem tudom, mert nem vagyok a téma ismerője. Nem tudok vitázni olyanon, amiről nem tudok mit mondani. Hagyjuk! A lényeg, hogy András megsértődött. Az hagyján, hogy megsértődött, de el is magyarázta, hogy miért sértődött meg, mit jelent a megsérteni szó. Aki ismeri Andrást, tudja, hogy a bátyjával együtt szeret mindeni megmagyarázni, mindent értelmezni, és mindenben logikát keresni. Így miközben magyarázta a sértettségét, elkezdtem nevetni. Az hagyján, hogy nevetni, de röhögőgörcsöm lett. Ő egyre idegesebb lett, hogy kinevetem, én meg fúrtam a fejemet a párnába és nem bírtam abbahagyni a nevetést. A vége az lett, hogy felpattant az ágyból dühösen és kiköltözött a nappaliba. Nem is jött vissza. Kint aludt a szerintem hideg nappaliban, takaró és párna nélkül. 3x ébredtem fel az éjjel, kerestem magam mellett de nem jött vissza. Ez van, ezt is megéltük.
Mostanra, sőt már reggelre sem volt feszültség köztünk. Nem beszélünk róla, de talán jobb is, mert lehet ma is kint aludna, mert ahányszor csak eszembe jut a sztori, csak röhögök mosolygok magamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése