Ez a második hete, hogy András gyakorlaton van. Az elsőt könnyű volt elvészelni, mert itt volt anyukám péntekig, aztán hétvégére András is haza jött.
Néha szeretek egyedül lenni, ilyenkor fényképeket nézegetek, olvasok, csajos filmeket nézek. Ilyenkor a kajálásokat is lazábban veszek és nem nagyon főzök magamnak. Ezt persze most nem tehetem meg, muszáj főtt kaját ennem.
Most kettős érzés az egyedüllét. Egyrészt jó is, próbálom belakni az új lakást, másrészről néha magányosnak érzem magam. Hiányzik András reggeli ölelése, és jó lenne beszélgetni. A telefon nem ugyanolyan.
Ma elmentem délután a Győrszol-hoz pecsétet kérni a lakcímkártya bejelentéséhez szükséges nyomtatványra. Hazafelé másfele jöttem, hogy kicsit megismerjem a környéket. Először egy általános iskola mellett haladtam el, majd egy bölcsi mellett - a mi ablakunk pedig egy óvodára néz. Mindenhol gyerekzsivaj, pici és nagy gyerekek. Imádom! A nap még mindig melegen süt, még nem igazán érezni az őszt. Hazafelé betértem a Tesco-ba, hogy vegyek valami gyümölcsöt. Vettem 3 szem almát.... most már csak rá kell szánnom magam, hogy meg is egyem. Ebédre (délutáni ebédre) spenótot csináltam virslivel. Azt hiszem még holnapra is marad belőle.
Amúgy mellesleg jegyzem meg, kedd van, 6.-a. Kerek két hét múlva megyünk Kaáliba... :)
Gondoltam megnézem Google-ben mi az, amit ilyenkor kerülni kell és mi az amit nagyobb mennyiségben kell enni. Nem vagyok egy egyszerű eset, elég beszűkülten táplálkozom, de azért foglalkoztat a dolog, mégis mi az amin változtatnom kellene.
Azt eddig is tudtam, hogy alkohol, drog, cigi, kávé kerülendő, utóbbi kis mennyiségben még elfogadható. Tudtam azt is, hogy nem ilyenkor kell tatárbeafstek-et lakmározni a nyers hús miatt és a nyers tojás (lágy-, tükörtojás) is kerülendő. Nem ajánlják a majonézt, a pasztőrözetlen tejet, a penészes és lágy sajtokat, a felvágottat (helyette szalámit), kenőmájast, a májat és belsőségeket, teát, cukrot, sót, és nem is tudom még miket olvastam.
Gondoltam fasza, az előbb számomra vásárolt camembert sajt akkor Bandimra marad, és tök jó, hogy mostanában minden szendvicsre majonézt tennék. Ezenkívül tegnap kenőmájast ettem és a máj is elég gyakori kaja az étrendünkben. A sajtot imádom, de innentől kezdve abból is csak pasztőrözöttet ehetek. Még jó, hogy aputól meg tudom kérdezni, hogy milyen a pasztőrözött sajt....
Nem tudom mi lesz így velem, soha nem voltam egy egészséges evő.
Így is egyfolytában lesem a boltokban a zöldség-gyümölcs pultot, hogy barátkozzak a gondolattal, hogy lassan vásárolnom kellene onnan is.Paradicsom, paprika, retek, stb. kiesik, mert én ilyeneket nem eszem.
Azért ötleteket tanácsokat szívesen fogadok.... a penészes sajtot, nyers tojást, nyers húst minden gond nélkül ki tudom iktatni, de a többit....
Azt hiszem illene megemlítenem, hogy hogyan sikerült átvészelni az első hetet az új lakásban, amikor András már vasárnap hajnali 1-kor elindult gyakorlatra.
Anyukám már korábban kitalálta, hogy kivesz pár nap szabit, hogy segíthessen nekem, ne nekem kelljen emelnem, takarítanom. Ennek nagyon örültem, hiszen nagy félelmem volt, hogy egyedül kell mennem a Kaáliba az eredményt megtudni, és ezt nagyon nem akartam. Így anya úgy intézte, hogy aznap mindenképpen még Győrben legyen.
Hétfőn érkezett, délelőtt hozta meg a párja - aki Árpi (mint öcsém és apukám is). Előre szóltam neki, hogy ne lepődjön meg, doboz doboz hátán, mindenhol zsákok és kosz - hiszen szombat-vasárnap cipekedtünk csak át, és időnk nem volt még semmire a régi lakás leadási, kitakarítása miatt. Bár a telefonban szinte leintett, hogy ugyan, ne szabadkozzak, tudja ő hogy ez milyen, mégis láttam az arcán amikor megérkeztek, hogy ekkora káosszal nem számolt.
Megmutatom kb mi fogadta:
A képeken amúgy már látható (rákattintva nagyban is), hogy a nappalink fala zöld lett, a kisszobáé pedig lila (fantázianevén mesevirág). Mindkét színt együtt választottunk, és mindkettőnél féltem, hogy vajon tényleg tetszeni fog-e, de imádom! Mindkettő tök nyugtató és hangulatos.
Anya hétfőn miután bevásárolt a hűtőbe neki is állt pakolni. Kezdett a konyhával, délután munka után csatlakoztam a ruhák szekrénybe pakolásával, másnap takarított, könyveket pakolt, aztán jött egy egész napos ablakpucolás, mely során kiderült, hogy sajna mind a konyhai, mind a háló ablaka meg van vetemedve, és nem lehet rendesen becsukni. Ráadásul a külső üveget szinte nulla gitt tartja. Andrásnak mondtam is, hogy ki kell hívni az inszolosokat, hogy csináljanak valamit az ablakokkal, mert így nem mehetünk bele a télbe, akármennyire is fűtenek durván a panelokban.
Anyával ittléte alatt voltunk moziban is és egy castingra is elkísért. Főzött nekem, és még azt sem engedte, hogy valamiért a magasba nyújtózzak. Pénteken és már az előtte való nap is hősiesen tűrte a feszültségemet és egyszer sem tett helyre, hogy ne vele legyek ingerült, amikor ő csak segít nekem. (Nem anyával volt gondom, hanem a feszült várakozás készített ki).
Nemcsak én örültem neki, hogy itt volt, de ő is nagyon jól érezte magát. Megbeszéltük, hogy lesz még ilyen alkalom, ha máskor nem, majd májusban.
Nagyon nagy segítség volt ő nekem mind fizikailag mind lelkileg. Nem is tudom mikor töltöttem ennyi időt egyhuzamban együtt anyukámmal. Talán igazán kettesben még soha.
Még egyszer köszönöm anyukám, hogy eljöttél, és bár Te nem szereted, ha ilyeneket megköszöngetek, mert ez természetes, azért én KÖSZÖNÖM!!!
Most, hogy már biztos voltam a sikerben, úgy döntöttem mégis csinálok egy terhességi tesztet. Hogy most már miért, amikor úgyis tudom az eredményt??? Mert nekem még soha nem volt pozitív teszt a kezemben, még korábban nem tapasztalhattam azt, hogy milyen amikor egy teszt két csíkossá válik. Ráadásul nem remegő kézzel, pusztán csak kíváncsisággal tartottam a kezemben a kis teszt csíkot.
Eljött az "igazság" napja, a várva várt vérvétel. Amennyire jól bírtam az elmúlt két hetet, úgy vált pokollá a tegnap és az éjszaka. Nem tudom mikor izgultam utoljára ennyire, totál parán voltam. Este már lefeküdtem fél 9-kor, reménykedve, hogy hamar elalszom és hamar reggel lesz. Elaludtam, mert fáradt voltam, de hajnali fél 4-kor felébredtem és nem tudtam visszaaludni vagy másfél órán keresztül. Tiszta ideg lettem, aludni akartam, átugrani pár órát, tudni végre az eredményt. Hajnalban gyorsan teszteltem a kezemmel, van-e lent nedvesség, és volt. A szívem majdnem megállt, alig mertem felkapcsolni a villanyt, hogy megnézzem, piros lett-e az ujjam. Végül villanyt kapcsoltam és megnyugodtam, hogy nem. Aztán 6-kor ébredtem újra, amikor is ébresztett a telefonom. Most kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, egészen addig amíg 7 óra nem lett és el nem indultunk a Kaáliba. Bóbita jött értünk, ő ma ment 2. vérvételre és ultrahangra, neki most lesz majd a petesejtleszívása jövőhéten. Nagyon örülök, hogy ott volt, rengeteget segített, próbált nyugtatni, és igazán éreztem, hogy tényleg neki is fontos, hogy a mai nap minden jól sikerüljön.
A vérvétel előtt már nagyon parán voltam. Bóbita előre engedett, kérték a TB kártyámat, majd hogy mondjam el a kúrámat. Először azt hittem, hogy arra gondolnak, hogy milyen protokollal volt a lombik, aztán leesett, hogy az alkalmazott gyógyszerekre gondoltak. Kicsit akadoztam, gondolkodnom kellett, mert nem számítottam a kérdésre, hirtelen azt sem tudom mit mikor rakok magamban reggel és este. Majd mondta, hogy mehetek fel. Kérdeztem, hogy mikorra kell jönnöm vissza..... ultrahangra... mondta szigorúan, hogy nem lesz ultrahang.... javítottam: konzutációra.... mire ő, nem lesz konzultáció.... öööö, eredményért, elnézést, nagyon izgulok - mondtam, de ekkor már ő is nevetett és mondta, hogy ne izguljak!
Felmentem, vártam, hogy sorra kerüljek vérvételre, majd 1-2 percen belül mentem is be. A főnővér vette le a vért, mosolygott, kérdezte hogy vagyok, van-e valami problémám. Mondtam neki, hogy nincsen, csak nagyon izgulok. Nevetett és azt mondta, akkor tuti terhes vagyok. Feszül-e a mellem. Mondtam neki, hogy nem, de remélem igaza van. Azt mondta, tutira, fogadjunk és már nyújtotta a kezét és közölte, hogy a fehér csokit szereti és a Szamos marcipánt. Azt mondta ő csinálta a TB-s adminisztrációt és látta a papírjaimat, és szép eredményeim voltak eddig. Hááát, gondoltam, legyen neki igaza, és álltam a fogadást, reménykedve, hogy elveszítem. Kifelé még hallottam, hogy mondja a másik hölgynek, hogy "tuti terhes! Fiatal, szépek az eredményei..." - és jegyzem meg, ekkor még nem volt a vérvételnek eredménye. Utánam Bóbitát is megcsapolták - szegénynek valahogy nem megy ez a vérvétel, annyiszor szúrták már az elmúlt időszakban, hogy a vénái már nehezen bírják a megpróbáltatásokat.
Vérvétel után elmentünk a Mekibe megreggelizni. Ahhoz képest, hogy a kezeimet egyfolytában tördeltem, a reggeli könnyen lecsúszott. Meki után vettünk a benzinkúton szamos marcipánt, reménykedve, hogy elveszítem a fogadást. Innentől megint olyan feszültség lett rajtam úrrá, hogy azt elmondani nem tudom. A szívem majd kiugrott e helyéről, izzadtam, kiszáradtam, minden bajom volt és már anyukámra is átragadt az egész. Próbált nyugtatni, de nem akartam beszélgetni, nem akartam semmit, csak tudni végre, hogy sikerült-e. Bóbita hamarabb végzett az ultrahanggal, mint ahogy én sorra kerültem volna, így megvárta velünk együtt az eredményt és közben olyan megnyugtatóan nézett és mosolygott... de azért én izgultam. A várakozás közben elmentem pisilni, ekkor már eléggé megcsappant a várakozók száma, és sikerült úgy magamra zárni a wc-t, hogy beragadtam. Egy darabig próbálkoztam, majd felhívtam a Bóbitát, hogy segítsen, mert beragadtam a wc-be. Ő szólt a recepción, így amikor kijutottam, mindenki a beragadásomon mosolygott, de jó is volt, egy kis időre feloldódtam. Közben behívták előttem az utolsó hölgyet is, és a főnővér keresve a tekintetem, rám mosolygott. Bár láttam a mosolyt, nem mertem elhinni, hogy esetleg ez annak szólt, hogy sikerült. Újabb negyed óra telt el, és már csak ketten voltunk. Már nem tudtuk elképzelni, hogy miért váratnak minket annyi ideig. Aztán az asszisztensnő két mappával a konzultációs iroda felé vette az irányt, és odaszólt nekünk: "Ne izguljanak! Nincs miért!" Anyukám ebben a pillanatban sírni kezdett és majdnem én is. Megölelgettem, és kezdtem megnyugodni - bár a főnővér szájából is szerettem volna hallani a pozitív eredményt. Majd szólított is és mosolyogva mondta - már a konzultációs szobában, hogy hallotta a kolléganő nem bírta ki, és kikotyogta a hírt.Én meg csak vigyorogtam, és mondtam, hogy rég nem izgultam ennyire. Ő is boldognak tűnt és ez jól esett! Elmondta, hogy 700 vmennyi lett a bétaHCG értékem és 60 feletti a progeszteronom, ami nagyon szép eredmény. Felírta nekem az újabb adag utrogestant és crinon-t (mindkettőből 2-2 dobozzal), majd a szeptember 20-i 11 órás terhes ultrahang időpontommal útjára engedett. Anyukám még mos is sírt, nagyon boldog volt!
3-asban még elmentünk a gyógyszertárba, kiváltottuk a kis adagjainkat Bóbitával, majd különváltak útjaink. Anyukám is mondta, de én is így gondolom, hogy Bóbita jelenléte rengeteget jelentett mindkettőnknek. Az ő nyugodtsága és támogatása nélkül sokkal nehezebb lett volna a délelőttöt átvészelni.
Innentől kezdve a nap nagy részét a telefonálgatás tette ki. Mindenkit próbáltam tájékoztatni, ők pedig mind-mind visszahívtak engem telefonon. A fórumos lányok végig izgulták a délelőttöt, és nagyon kedves dolgokat írtak nekem.
Most már Bandym is hazaért a gyakorlatról és végre jól megölelgethettem. A terhes ultrahangra már együtt megyünk!
Nekem kissé még mindig hihetetlen az egész, még nem jutott el a tudatomig, hogy kisbabánk lesz, sikerült! Pedig igaz! Szülők leszünk!
Más már ilyenkor rég tesztelt - én nem merek! Félek, hogy esetleg nem olyat mutatna amilyet szeretnék, amit szeretnénk, és akkor inkább tudjam meg később. Nem jó ez a hozzáállás tudom, de fel kell készülni arra is, hogy 2 út van a kimenetelt illetően. Persze ha meg sikerült, akkor már rég tudhatnám.... de én beszari vagyok! Szóval nagy a dilemma! Eddig a nem tesztelés mellett voltam, és nagyon kis nyugodtan éltem a mindennapokat! Ma meg már, hogy közeleg a vérvétel ideje, átváltottam "MIKOR LESZ MÁR PÉNTEK" görcskisasszonyba. Legszívesebben pisilnék egyet arra a kis pici csíkra....
2 nap múlva vérvétel, és nekem semmi különös jelem nincsen. Nem feszülnek a melleim, nem vagyok kívánós, és úgy ámblokk nem tudom mit kellene éreznem. Talán amit elmondhatok, hogy tegnap délután óta van enyhe - nagyon enyhe émelygésem, de ez nem hányinger és tényleg akár mástól is lehet. A hasamat ma kicsit éreztem, olyan menzesz előtti érzés volt, meg is ijedtem tőle, mert holnap vagyok a ciklusom 28. napján... De csak remélem, hogy mikulásmentes időszak következik!
Ez van, most már nehéz! Szeretném tudni, hogy laknak-e a pocakomban, mert addig nem tudom szeretni a pocakomat, amíg nem tudom biztosan, hogy van-e benne élet.
Ma van az én Bandym születésnapja. Sajna ez a szülinap nem igazán lett olyan mint amilyen szokott lenni, az ajándéka sem jött meg. Vacsizni is mentünk volna, de olyan hulla volt szegénykém, hogy végül az éttermet lefújtuk és rendeltünk a Zöld Elefántból. Holnapra remélem megérkezik a meglepije!
Ezt a 15 perces kis videót egy számomra nagyon kedves blogban találtam. Hihetetlen felvételek, érdemes megnézni, nekem rendesen potyogtak a könnyeim (főleg ahol beágyazódott az embrió, hiszen mi itt tartunk) - annyira csodálatos és.... minden nőnek, anyának és leendő anyának ajánlom!!! András is megnézte velem...
Sokan kérdezik meg tőlem az elmúlt napokban, hogy hogy vagyok, mi van velem, jó néhányan azt is, hogy érzek-e valamit??
Először is köszönöm szuperul vagyok és nem érzek semmit. Kellene???? Egy természetes fogantatásnál egy nőnek ilyenkor még gőze sincs róla, hogy a méhében egy új élet kezdődött. Az első jelek a menzesz (elmaradt menzesz) környékén jelentkeznek, vagy annál is később. Szerintem ez a lombiknál sincsen másképp. A beültetés után 1-2-3 nappal megtörténik a beágyazódás. amit talán érezhettem, mert szombat délutántól vasárnapig baromira szurkált jobb oldalt a hasam, de az is lehet, hogy nem is azt éreztem. Akkor még eleve érzékenyebb volt a hasam. Hétvégén még nagyon óvatos voltam, s bár nem feküdtem végig - sőt leginkább ültem - nem csináltam semmi megerőltetőt.
Hétfőn viszont már nem volt bennem aggodalom a mozgás iránt, mertem mosogatni, főzni, kocsikázni - bár minden egyes buckánál a hasamhoz kaptam, hogy remélem nem rázza nagyon a kocsi a bent lakókat.
Megkérdezik tőlem azt is, hogy mit érzek... mármint van-e bármilyen megérzésem a kimenetelt illetően.
Nem tudom, nem tudom merjek-e bármilyen találgatásba bocsátkozni. Nem merek és egyáltalán nem is akarok ezzel túlságosan foglalkozni szeptember 2-ig. Minden vágyam az, hogy azon a napon majd mosolyogva közöljenek velem egy magas bHCG értéket, de nem akarok egyelőre arra gondolni, nem akarom visszaszámolgatni a napokat, nem akarom körmöt rágva várni a szeptember 2-át.
Néha arra is gondolok, hogy nem foglalkozom-e túl keveset azzal a ténnyel, hogy beültettek két kis életet, és vajon ők hogy vannak. Nem érzik-e azt, hogy nem forog minden gondolatom körülöttük...
Andrást is foglalkoztatja a hogy létem. Tegnap megkérdezte, hogy érzek-e valamit, nincs-e hányingerem, nem undorodom-e a kávé szagától. Mosolyogtam és úgy szerettem, de úgy szerettem abban a pillanatban (máskor is), és mondtam neki, hogy még nem érzek semmit az még odébb van. Erre csak annyi volt a reakciója, de "érezzek!" Jól esik, mert ebből látom, hogy neki is mennyire fontos, hogy kisbabánk legyen. Tegnap a legnagyobb szekrényünket választotta ki a babának, magunknak meg a fele akkorát. Akik ismerik Andrást, tudják, hogy nem egy álmodozó típus, sőt ő előre soha nem örül semminek, ahhoz ő túlságosan realista.
Röviden összegezve: Nálam minden oké - zajlik az élet!
Szombaton reggel jött hozzánk András bátyja Gyuri, és kedvese Enikő, hogy segítsenek a költözködésben. Enikő az új lakásban takarított, meg a régiben csomagolta még össze a maradékot, Gyuri meg segített parkettázni és a nappalit festeni. Ez volt a szombat, vasárnap pedig sor került a bútorok transzportálására is. Aliz férje, Krisztián jött segíteni, ő hozta furgont is. Nagy,on ügyesen pakoltak, 2 fordulóval a cuccok 80%-át sikerült átvinni. Ami itt maradt, az már befér majd az opelba is.
Mindezalatt én feküdtem, ültem, néztem őket.... szóval kimaradtam az egészből. András még a cserepes virágot sem engedte megemelni.
Egyelőre még káosz minden, sok dolog van a lakással, és jövőhét vége felé legkésőbb tényleg teljesen át kell cuccolnunk, mert szeptember 1-jével költöznek be az újak, ráadásul András is megy 29-kével Szolnokra gyakorlatra.
Köszönjük szépen a hétvégi segítséget Gyurinak, Enikőnek, és Krisztiánnak, ezer meg ezer hála!!! és persze András anyukájának, aki a finom szombati ebédről gondoskodott! :)
Tegnap ott fejeztem be, hogy a biológus elmondta az embrióinkról amit tudni lehetett, kellett, aztán vissza kellett még ülnünk a váróba. Előtte amúgy annak ellenére, hogy félig telt - telt hólyaggal kellett a beültetésre mennem, elkéredzkedtem wc-re mert már nagyon kellett pisilnem. Megengedték, de mondták, utána igyak jó sokat. Megtettem 2 dl vizet még magamba toltam... András meg is kérdezte: "Ennyit pisiltél ki?" :)
Az az igazság, hogy bár délre volt tervezve a beültetés, csúsztunk. Nekem újra pisilnem kellett. Először András azt mondta, hogy kibírom, de aztán már fájt ülni és izzadt a tenyerem is, annyira kellett pisilnem. Nem mertem odamenni a recepcióhoz, féltem mit fognak gondolni, ráadásul előtte hoztak már egy gyógyszert is (izomgörcs oldót), szóval tudtam, hamarosan mi következünk. Eltelt újabb 5-10 perc és döntöttem, pisilek, különben a dokit fogom vizsgálat közben szemközt találni. Megengedte a hölgy, csak megkért utána igyak megint. Hát amint megittam az újabb 2 deci vizet, egyből szólítottak, hogy mehetek. Hát.... gondoltam, majd lassan öltözöm át, addig csak-csak leér a folyadék.
Az öltözőben ugyanazt a mintájú hálóinget választottam ki, de most már rutinosan tudtam hova kell nyúlni, mit kell csinálnom. Miután végeztem, kiültem a műtő elé, és az egyik lánynak a párjával beszélgettünk. Kb 15 perc múlva én következtem.
Kérdezték a pisit - elmondtam 2x is voltam, de muszáj volt. Szerintem ha azt mondták volna, hogy mindenképpen kell, tuti nem kellett volna ennyiszer, mert a srác is mondta, hogy a kedvese is 3x volt.
Felfeküdtem az ágyra, jött is a doki, kérdezte, hogy vagyok, fáj-e hasam, mi volt velem napokban, most mit érzek.... stb. Nagyon kedves volt és rendkívül kommunikatív. Én komolyan mondom olyan szeretetet éreztem tőle és a csapattól is... megsimogattak, mosolyogtak....
Közben lemosott "ott" meleg vízzel, letakart egy csak "ott" lyukas pléddel, majd elmondta, hogy a beültetés előtt csinál egy nőgyógyászati vizsgálatot, hogy megnézze minden oké-e ott bent, mert ennyi tüsző után a petefészkek hozzá nem értő számára ijesztően szoktak kinézni a normális állapotukhoz képest. De aztán mindent rendben talált és a biológussal együtt meg is kezdték a két kicsi felhelyezését. (András megkérdezte, miért nem azt mondom, hogy embrió, olyan furcsa, hogy azt mondom kicsi. Mondtam neki, hogy mert ez jön a számra, ettől emberibb. Tudom, hogy ő nálam még óvatosabb... szerintem az első szívverésig nem mer abba belegondolni, hogy apa lesz, nehogy csalódjon... ).
Íme az beültetésről egy rövid videó (animációs!)
Ráláttam a monitorra, így akár végig nézhettem volna a műveletet, de nem akartam látni, csak a végeredményt. Amit azonnal meg is tehettem, mert amikor kész volt a felhelyezéssel, nyomott egy gombot és már a kezembe is adta az első ultrahangos fotót már a méhemben lévő két kis embrióról.
Ezt a fotót kaptuk:
A fehér nyílnál a fehér kis vonalnál vannak ők, egymás mellett! Remélem nagyra nőnek és ők fogják a boldogságunkat jelenteni az elkövetkezendő években.
Miután Kőrösi doktor úr végzett, feltettem neki egy kérdést, kicsit félve, mert tudtam furcsát fogok kérdezni. Arra voltam kíváncsi, hogy a kb. 1 hete rám törő allergia okozta óriási, egész testemmel beleremegő tüsszentések, nem okozhatnak-e problémát, hiszen a hasamban érzem meg legjobban a tüsszentést. De megnyugtatott, hogy nem fognak kilökődni az embriók, sem a tüsszentéstől, sem a köhögéstől.
Ezután át kellett óvatosan másznom egy beteghordó ágyra és áttoltak a pihenőbe. Doktor úrtól elköszöntem, és nagyon szépen megköszöntem neki!
A pihenőben bekötöttek egy újabb infúziót, amit eleinte nem értettem, most már tudom, hogy valószínű kissé hiperstimuláltak, és ezért kaptam még most is infúziót. Megmérték a vérnyomásomat is, és a kezembe kaptam egy 3 oldalas olvasgatni valót azzal kapcsolatban, hogy az elkövetkezendő napokban mit hogyan csináljak.
- Sok folyadék, fehérjedús kaja
- Lehetőleg kávé, alkohol, dohányzás kerülése
- Pihenés, de 1-2 nap után már lehet dolgozni.
- Nincs jogging, aerobic, hegymászás, úszás, stb.
- Kerülni a betegeket, állatokat.
Valamint az is rá volt írva, hogy a köhögés és tüsszentés nem fogja kilökni az embriókat. :) Azt hiszem ezt már többen megkérdezhették.
Amúgy Kőrösi doki azt is elmondta, hogy végül is ejtőernyőzni is csak azért ne ejtőernyőzzek, mert hátha nem nyílik ki az ernyő... Röhögtetett miközben "műtött" - jó fej! :D
Közben András is bejött hozzám, megnézte ő is a "fehér vonalat" :) - majd álldogált mellettem, simogatta a kezem. Rávettem, hogy lesse meg, más is kapott-e infúziót, de annyira nem mert odanézni.
Kb. egy óra múlva elengedtek, felöltöztem és mehettünk is haza. Recepción még megnézték nem írt-e fel valamit doktor úr, de nem. Továbbra is maradt az a 2 progeszteron pótló hüvely gyogyi.
Kifele az intézetből csak mosolyogtam és mosolyogtam. Hazafelé felhívtam anyát, közben András minden egyes bukkanónál lelassított, óvatosan kikerülte amit lehetett.
Otthon le is dőltem az ágyra, Bandy pedig finom ebédet főzött nekem. Ő még elment át a másik lakásba kicsit dolgozni, pakolni, majd hazafelé bevásárolt a Tesco-ba. Vett nekem olyan gyümölcslét, melyben csak a 6-7 féle kifacsart gyümölcs volt, mindenféle hozzáadott adalék nélkül, illetve nagyon
egészséges gyümölcsleveket.
A tüsszentés őt még mindig nagyon zavarja... fél, nehogy tényleg bántsa a babákat. Most új módszerem van.... jól megcsavarom az orromat, így a tüsszentések számát 50 %-kal csökkenteni tudtam.
Ja, és a gyogyik:
Este 3 bogyó utrogestan-t kellett feldugnom a hüvelyembe, ma reggel pedig egy adag crinone-t.
Jobb mint a szuri, de azért kihagynám. Ha viszont sikerült a lombik- remélem - akkor vagy még 3 hónapig használnom kell majd. no problém, mindent az utódokért!
A mai nap nagy nap volt! Pocaklakóim lettek, akik remélem nagyon szépen megkapaszkodnak és 9 hónapig ki sem költöznek a pocakomból.
Furcsa érzés ám ez - furcsa, mert semmit nem érzek. Más már a petesejtjeivel is beszélget, én meg még fel sem fogtam, hogy már nem vagyok egyedül....Nem érzem - mert valószínű nem merem érezni. Azért végigénekeltem nekik a délutánt, zenét hallgattam és megmutattam nekik, hogy milyen hamisan tudok énekelni....
3/4 12-re kellett mennünk az intézetbe. Már fél előtt ott voltunk. Leadtam a papírokat, egyeztettük, majd felmehettünk az emeleti Kryo laborba érdeklődni az embriók felől. Sajnos pechünkre a kamera vagy mi elromlott, így a fagyasztott embriókat nem tudták megmutatni, de a hölgy elmondta, hogy 2 kis embriónk, akik a beköltözésre várnak gyönyörű 8 sejtessé osztódtak és már elkezdtek összeolvadni... ne kérdezze senki, mert nem tudom ez mit jelent... De a hölgy mosolya nagyon megnyugtató volt. Aztán folytatta: 8, szintén szépen fejlődő embriót pedig sikerült fagyasztani...
Elkezdtem számolni...2 megy a pocimba, 8 fagyasztva.... az nem 9, hanem 10! Rákérdeztem, hogy akkor mégsem 9, hanem 10 termékenyült meg???... Igen! Egy pici behozta a lemaradását és felzárkózott a testvérei mögé.
Nem lesz energiám ma már befejezni... holnap folytatom délelőtt!
Reggel telefonáltam Kaáliba, pontosabban 10 után. Kapcsolták a biológust - én mondjuk egy nővel beszéltem - aki elmondta, hogy a 16 petesejtből 9 termékenyült meg. Megkérdezte hányat kérünk vissza és hogy kérjük-e a többi fagyasztását. Ezenkívül elmondta, hogy holnap telefonáljak újra, hogy a pénteki beültetés idejét pontosítsuk.Remélem az a 9 kis préembrió szépen osztódik tovább.
A hasam már jobb, de olyan mintha lenyeltem volna egy focilabdát. Egyszerűen tele vagyok még mindig, feszít és csak remélem, hogy az ET-re olyan állapotba kerül, hogy jó helye legyen a kicsiknek.
