Itt az ideje, hogy újra komolyan vegyem a tavasszal elkezdett diétámat. Bár már akkor sem diétáznak neveztem, mondván, hogy nem is nehéz betartani, ennek ellenére sikerült szépen elsumákolni majdnem 2 hónapot. Kezdődött a nyári szegedi ob-vel, ahol nem igazán volt kivitelezhető az update betartása - no persze azért sem, mert nem is annyira akartam betartani. Aztán a sok kirándulás, vendégeskedés... de hiszen mindenki tudja, hogy van ez. Csak aztán mostanra már nekem lett elegem magamból, vagyis azon kijelentéseimből, hogy "én csinálom a Norbi update-t, csak most kicsit hanyagolom".... ezért meg azért.... Most már egy ideje vége a nyárnak, itthon vagyok, ideje újra a tettek mezejére lépni, különben minden eddigi erőfeszítés - ami persze nem volt... :) - felesleges volt. Szerencsére sokat nem híztam vissza, csak 2 kilót a leadott 7-ből... most -5 kg a következő cél... remélem kitartó leszek.... és persze a legjobb lenne rögtön 10 kg-t fogyni, mert akkor még egész csinos is lehetnék.... Jó lenne :)
2010. szeptember 9., csütörtök
2010. szeptember 8., szerda
Fejlődő tömegközlekedés
Na honnan írok? Na honnan? Éppen Győrbe tartok a 17:50-es busszal. Beültem leghátulra, nézelődtem, és megláttam a wifi matricát a busz belsejében felragasztva. Gondoltam gyorsan ki is próbálom, hogy tényleg működik-e. Hát működik! Egy gondom van, baromira rázkódik a busz, és én azt nagyon nem bírom, mert hányingerem lesz. Ráadásul eléggé meleg is van. De! Van internet! Legalább lesz mivel eltöltenem az utazási időt. Filmet akartam először nézni, de mivel nem hoztam fülhallgatót, így elég necces lenne, kiindulva abból, hogy azért rajtam kívül mások is utaznak a buszon... én meg süket vagyok...... így marad a szörfölés..... a buszon! :)
2010. szeptember 7., kedd
Kórház - egy kellemes csalódás
Múlthét pénteken megtörtént a HSG vizsgálat. Azóta jó pár nap eltelt, de még mindig él bennem a pénteki nap "emléke". A feszültség és izgalom teljesen felesleges volt, rég csalódtam ekkorát kellemesen. Az eredményeim szuper jók lettek, a dokik, nővérek nagyon kedvesek voltak.
Úgy kezdődött a pénteki napom, hogy András reggel bevitt 3/4 7körül a kórházba, ő ment is tovább egyből dolgozni. Nem is bánom, hogy hamarabb odavitt, mert elsőre nem tudtam, hogy hova kell mennem. Végül egy doki útbaigazított a nőgyógyászati ambulanciára. Itt már ekkor ültek páran, mindenki arra várt, hogy felvegyék a kórházba. Behívtak engem is, elkérték a papírjaimat, kaptam 2 nyilatkozatot, hogy olvasgassam át kint a váróban amíg a főorvos úr megérkezik. Majd megérkezett a doktor úr és megint visszahívtak mindenkit egyesével. Itt kezdődtek a meglepetések. A doktor úr olyan mosolygósan és kedvesen, barátságosan fogadott, mintha gyerekkorom óta ismerne. Nem megszokott ez azt hiszem a mai világban, hogy valakinek még jut is ideje kedvesnek maradni. Mivel közvetlen előtte nem volt vizsgálatom, ezért ő még végzett egy gyors vizsgálatot. Második meglepetés: a nővérke mellém állt a vizsgálat közben, megfogta a vállam, rám mosolygott és azt mondta, ne izguljak, minden rendben lesz, nem fog fájni. (Ha most de tudnék smiley jelet rakni, akkor itt egy óriási tátott szájú fejecske lenne) Megkaptam a papírjaimat és felmentem a Nőgyógyászatra. Az információhoz kellett mennem, leadtam a papírokat, meg a korábban elolvasott nyilatkozatokat kellett kitöltenem és aláírnom. A nyilatkozatokban az állt amúgy, hogy tudom mi a bajom, miért műtenek, ha altatás vagy műtét közben komplikáció történik, akkor a doki közbeavatkozhat, életmentő műtétet hajthat végre, be kellett írnom azt a hozzátartozómat, akinek információt adhatnak ki, stb. Kaptam egy kis karszalagot (zöld színű, strandokon és fesztiválokon szoktak ilyeneket adni) rajta a nevemmel, szoba és ágy számommal (203/3.) Ezután - és még kb. csak fél 8 volt, megmutatta a hölgy a "szobámat". Ebben a négy ágyas szobában, vagyis kórteremben az ágy melletti, jobb oldali megágyazott ágyat kaptam és rögtön hozzá egy kórházi hálóinget is, amit fel is kellett vennem. Első gondolatom az volt, hogy "most rögtön?" Elmentem még gyorsan pisilni és utána átöltöztem. Majd álltam az ágy mellett... ráültem... felálltam... fogalmam sem volt, hogy hogyan viselkedjek. Az volt bennem, hogy de én nem vagyok beteg, tök ciki így belefeküdni az ágyba, ülni meg kényelmetlen volt. Közben megérkezett az első szobatársam, aki abortuszra érkezett. Bemutatkoztunk, egyből megvolt a kontakt, kicsit oldódtam...de közben azért zavarban is voltam. Végül érkezett még két csaj, lány, hölgy... sajnos a nevét senkinek nem jegyeztem meg, ők is abortuszra jöttek. Fura is volt, de ellenszenvet egy percig nem éreztem ellenük. Mindhármójuknak megvolt a maga indoka:
1. védekezés mellet, rossz anyagi helyzet.
2. CT vizsgálat, ami károsíthatta a babát,akiről akkor még nem tudtak, rossz anyagi helyzet, sokat és külföldön dolgozó pár, egy éves gyermek
3. 2 hónapja agresszív pártól külön élő nő, aki egyedül nevelte 8 éves gyermekét.
Mindössze egyszer jutott eszembe, amikor elkezdték őket kitolni műtétre, hogy most 3 gyermek nem fog megszületni... az én helyzetemmel én annyira nem is hasonlítottam össze az ő esetüket, ők talán inkább.
Szóval, megtelt a szoba, negyed 9 körül bejött hozzám a doktor úr, aki a vizsgálatra ki volt írva.... és ő volt a Liezen M-ből a dokim, a Horváth Zoltán. Ennek nagyon örültem, nem is számítottam rá de már akkor is csak pozitív benyomásom volt róla. Elmondta, hogy majd nemsokára jön értem egy beteghordozó és majd átvisz a röntgenre, ott fogják majd a vizsgálatot megcsinálni. Van-e kérdésem, és hogy nyugodtan vegyem is be a kapott gyógyszeremet - lányok szerint nyugtató lehetett benne.
Amíg vártam, ahhoz képest, hogy nem ehettem, ihattam az altatás miatt, 3x voltam kint pisilni. Persze az, hogy nem voltam kórházban, rögtön ki is ütközött... jól mutattam a kórházi hálóingben és a fekete edzőcipőmben... se egy papucsot, se egy köntöst, se egy törölközőt nem vittem magammal. Még jó, hogy nem tél volt (csizmás korszak). Ahhoz képest, hogy arra számítottunk lányokkal, hogy értem jönnek először, én voltam a 3. akiért jött a beteghordó. Szépen felmásztam az ágyra, el kellett feküdnöm, betakart - ez is fura volt, úgy hogy nem voltam beteg - majd keresztülfuvarozott a kórházon. Nagyon kis szimpi hapi volt, András bátyára emlékeztettek a szemei. Végig poénkodta az "utat", én meg úgy fordítottam a fejemet mindig, ahogy kanyarodtunk - egyszerűen nem tudtam a fejemmel mit kezdeni. Amikor megérkeztünk, már egy nőt láttam, hogy a röntgen mellé ki volt tolva, és a Horváth Z. is ott állt kint, beszélgetett. Rögtön oda is jött hozzám, elmondta, hogy mi fog történni, jól vagyok-e, átnézte a papírjaimat, megígérte, hogyha tud, akkor műtét után bejön majd hozzám - bár fél 2ig dolgozik, majd kérdés hogy fent leszek-e, stb. Én persze azt gondoltam, hogy ugyan miért ne lennék fent fél 2kor, hiszen nem volt még 11 óra sem és kb. 20 perces az egész móka. Aztán nyílt az ajtó, megjelent 2 pasi és egy nő, betolt a beteghordó a műtőbe, ott is volt még egy beteghordó, meg jött az én dokim is. Odatoltak a röntgen gép mellé, át kellett szállnom rá - közben ráléptem a beteghordó lábára, fel a röntgenasztalra, hálóinget fel kellett húznom (persze mindezt tettem úgy, hogy amennyire lehetett takarjon). Hátradőltem és megkaptam az injekciót a bal kezembe. Már épp azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lesz majd ha hat az altató, fog-e egyáltalán hatni, amikor az aneszteziológus kérdezte, hogy érzek-e már valamit. És abban a pillanatban, mintha kettős látásom lett volna, mondtam, hogy kezdek, és az volt az utolsó kép. Vagyis én végig azt hittem, hogy csak pislogok, mintha nem is lettem volna olyan mély "álomban", de a következő kép az volt, hogy tolnak az ágyon és a liftben kérdezi tőlem a beteghordó (aki, mint később megtudtam egy tök jó pasi volt), hogy "Dóra, fent van?" Fent! Feleltem, de már csuktam is vissza a szemem. Visszatolt, belekapaszkodtam a nyakéba, átrakott az "ágyamba", mondta, h forduljak befelé és aludjak. Hát én próbáltam, de mélyen nem tudtam, mert egy: tök világos volt, kettő:hangosan beszélgettek a lányok, három: kíváncsi voltam, hogy miről beszélgetnek a lányok. Úgyhogy bóbiskoltam. Közben fel-fel keltem, próbáltam inni, de a fejem nagyon fájt... és egyre jobban fájt. Próbáltam enni - mert persze szendviccsel készültem - de csak 2 falat ment le. A doki végül nem jött be, az idő telt és mondták, hogy 4-re össze is készülődhetünk, kiülhetünk a váróba, hogy majd az ügyeletes doki átadja a zárójelentést. Nem akartam, hogy 4 óra legyen, mert egyre jobban kevergett a gyomrom is. Tényleg totál másnapos érzésem volt. Aztán kimentem nagy nehezen wc-re, mert azt mondták pisilni kell mielőtt elmegyünk, és végül hányás lett a vége. Igaz, utána kicsit jobban is voltam. Kiültünk a váróba, András is megérkezett, dőltem is rá, mert alig tudtam a fejemet megtartani. Szerencsémre másodjára engem hívtak be... és itt jött a következő meglepetésem. A dokim telefonon felhívta az ügyeletes dokit, hogy legyen szíves átadni nekem személyes bocsánatkérését, de el kellett mennie, és amikor benézett rám, akkor még aludtam. Mindent rendben találtak mellesleg. A zárójelentést átadó dokit kérdeztem, hogy nem gáz-e, hogy szarul vagyok, meg hánytam. Rám nézett és megkérdezte, hogy nekem Gilbert kórom van-e, mert sárga a szemem. ???????? Gilbert mi???? Mondtam neki, hogy nem tudok róla, de szokott ilyen lenni. Mondta, hogy egyek és jobban leszek, de ha akarok akkor nyugodtan bent maradhatok még 1-2 órát. Nem maradtam, hiszen jött értem András, mentünk haza Fehérvárra. Estére már csak a fáradtság maradt meg. Este még utánanéztem a Gilbert kórnak neten, de erről majd máskor.
Úgy kezdődött a pénteki napom, hogy András reggel bevitt 3/4 7körül a kórházba, ő ment is tovább egyből dolgozni. Nem is bánom, hogy hamarabb odavitt, mert elsőre nem tudtam, hogy hova kell mennem. Végül egy doki útbaigazított a nőgyógyászati ambulanciára. Itt már ekkor ültek páran, mindenki arra várt, hogy felvegyék a kórházba. Behívtak engem is, elkérték a papírjaimat, kaptam 2 nyilatkozatot, hogy olvasgassam át kint a váróban amíg a főorvos úr megérkezik. Majd megérkezett a doktor úr és megint visszahívtak mindenkit egyesével. Itt kezdődtek a meglepetések. A doktor úr olyan mosolygósan és kedvesen, barátságosan fogadott, mintha gyerekkorom óta ismerne. Nem megszokott ez azt hiszem a mai világban, hogy valakinek még jut is ideje kedvesnek maradni. Mivel közvetlen előtte nem volt vizsgálatom, ezért ő még végzett egy gyors vizsgálatot. Második meglepetés: a nővérke mellém állt a vizsgálat közben, megfogta a vállam, rám mosolygott és azt mondta, ne izguljak, minden rendben lesz, nem fog fájni. (Ha most de tudnék smiley jelet rakni, akkor itt egy óriási tátott szájú fejecske lenne) Megkaptam a papírjaimat és felmentem a Nőgyógyászatra. Az információhoz kellett mennem, leadtam a papírokat, meg a korábban elolvasott nyilatkozatokat kellett kitöltenem és aláírnom. A nyilatkozatokban az állt amúgy, hogy tudom mi a bajom, miért műtenek, ha altatás vagy műtét közben komplikáció történik, akkor a doki közbeavatkozhat, életmentő műtétet hajthat végre, be kellett írnom azt a hozzátartozómat, akinek információt adhatnak ki, stb. Kaptam egy kis karszalagot (zöld színű, strandokon és fesztiválokon szoktak ilyeneket adni) rajta a nevemmel, szoba és ágy számommal (203/3.) Ezután - és még kb. csak fél 8 volt, megmutatta a hölgy a "szobámat". Ebben a négy ágyas szobában, vagyis kórteremben az ágy melletti, jobb oldali megágyazott ágyat kaptam és rögtön hozzá egy kórházi hálóinget is, amit fel is kellett vennem. Első gondolatom az volt, hogy "most rögtön?" Elmentem még gyorsan pisilni és utána átöltöztem. Majd álltam az ágy mellett... ráültem... felálltam... fogalmam sem volt, hogy hogyan viselkedjek. Az volt bennem, hogy de én nem vagyok beteg, tök ciki így belefeküdni az ágyba, ülni meg kényelmetlen volt. Közben megérkezett az első szobatársam, aki abortuszra érkezett. Bemutatkoztunk, egyből megvolt a kontakt, kicsit oldódtam...de közben azért zavarban is voltam. Végül érkezett még két csaj, lány, hölgy... sajnos a nevét senkinek nem jegyeztem meg, ők is abortuszra jöttek. Fura is volt, de ellenszenvet egy percig nem éreztem ellenük. Mindhármójuknak megvolt a maga indoka:
1. védekezés mellet, rossz anyagi helyzet.
2. CT vizsgálat, ami károsíthatta a babát,akiről akkor még nem tudtak, rossz anyagi helyzet, sokat és külföldön dolgozó pár, egy éves gyermek
3. 2 hónapja agresszív pártól külön élő nő, aki egyedül nevelte 8 éves gyermekét.
Mindössze egyszer jutott eszembe, amikor elkezdték őket kitolni műtétre, hogy most 3 gyermek nem fog megszületni... az én helyzetemmel én annyira nem is hasonlítottam össze az ő esetüket, ők talán inkább.
Szóval, megtelt a szoba, negyed 9 körül bejött hozzám a doktor úr, aki a vizsgálatra ki volt írva.... és ő volt a Liezen M-ből a dokim, a Horváth Zoltán. Ennek nagyon örültem, nem is számítottam rá de már akkor is csak pozitív benyomásom volt róla. Elmondta, hogy majd nemsokára jön értem egy beteghordozó és majd átvisz a röntgenre, ott fogják majd a vizsgálatot megcsinálni. Van-e kérdésem, és hogy nyugodtan vegyem is be a kapott gyógyszeremet - lányok szerint nyugtató lehetett benne.
Amíg vártam, ahhoz képest, hogy nem ehettem, ihattam az altatás miatt, 3x voltam kint pisilni. Persze az, hogy nem voltam kórházban, rögtön ki is ütközött... jól mutattam a kórházi hálóingben és a fekete edzőcipőmben... se egy papucsot, se egy köntöst, se egy törölközőt nem vittem magammal. Még jó, hogy nem tél volt (csizmás korszak). Ahhoz képest, hogy arra számítottunk lányokkal, hogy értem jönnek először, én voltam a 3. akiért jött a beteghordó. Szépen felmásztam az ágyra, el kellett feküdnöm, betakart - ez is fura volt, úgy hogy nem voltam beteg - majd keresztülfuvarozott a kórházon. Nagyon kis szimpi hapi volt, András bátyára emlékeztettek a szemei. Végig poénkodta az "utat", én meg úgy fordítottam a fejemet mindig, ahogy kanyarodtunk - egyszerűen nem tudtam a fejemmel mit kezdeni. Amikor megérkeztünk, már egy nőt láttam, hogy a röntgen mellé ki volt tolva, és a Horváth Z. is ott állt kint, beszélgetett. Rögtön oda is jött hozzám, elmondta, hogy mi fog történni, jól vagyok-e, átnézte a papírjaimat, megígérte, hogyha tud, akkor műtét után bejön majd hozzám - bár fél 2ig dolgozik, majd kérdés hogy fent leszek-e, stb. Én persze azt gondoltam, hogy ugyan miért ne lennék fent fél 2kor, hiszen nem volt még 11 óra sem és kb. 20 perces az egész móka. Aztán nyílt az ajtó, megjelent 2 pasi és egy nő, betolt a beteghordó a műtőbe, ott is volt még egy beteghordó, meg jött az én dokim is. Odatoltak a röntgen gép mellé, át kellett szállnom rá - közben ráléptem a beteghordó lábára, fel a röntgenasztalra, hálóinget fel kellett húznom (persze mindezt tettem úgy, hogy amennyire lehetett takarjon). Hátradőltem és megkaptam az injekciót a bal kezembe. Már épp azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lesz majd ha hat az altató, fog-e egyáltalán hatni, amikor az aneszteziológus kérdezte, hogy érzek-e már valamit. És abban a pillanatban, mintha kettős látásom lett volna, mondtam, hogy kezdek, és az volt az utolsó kép. Vagyis én végig azt hittem, hogy csak pislogok, mintha nem is lettem volna olyan mély "álomban", de a következő kép az volt, hogy tolnak az ágyon és a liftben kérdezi tőlem a beteghordó (aki, mint később megtudtam egy tök jó pasi volt), hogy "Dóra, fent van?" Fent! Feleltem, de már csuktam is vissza a szemem. Visszatolt, belekapaszkodtam a nyakéba, átrakott az "ágyamba", mondta, h forduljak befelé és aludjak. Hát én próbáltam, de mélyen nem tudtam, mert egy: tök világos volt, kettő:hangosan beszélgettek a lányok, három: kíváncsi voltam, hogy miről beszélgetnek a lányok. Úgyhogy bóbiskoltam. Közben fel-fel keltem, próbáltam inni, de a fejem nagyon fájt... és egyre jobban fájt. Próbáltam enni - mert persze szendviccsel készültem - de csak 2 falat ment le. A doki végül nem jött be, az idő telt és mondták, hogy 4-re össze is készülődhetünk, kiülhetünk a váróba, hogy majd az ügyeletes doki átadja a zárójelentést. Nem akartam, hogy 4 óra legyen, mert egyre jobban kevergett a gyomrom is. Tényleg totál másnapos érzésem volt. Aztán kimentem nagy nehezen wc-re, mert azt mondták pisilni kell mielőtt elmegyünk, és végül hányás lett a vége. Igaz, utána kicsit jobban is voltam. Kiültünk a váróba, András is megérkezett, dőltem is rá, mert alig tudtam a fejemet megtartani. Szerencsémre másodjára engem hívtak be... és itt jött a következő meglepetésem. A dokim telefonon felhívta az ügyeletes dokit, hogy legyen szíves átadni nekem személyes bocsánatkérését, de el kellett mennie, és amikor benézett rám, akkor még aludtam. Mindent rendben találtak mellesleg. A zárójelentést átadó dokit kérdeztem, hogy nem gáz-e, hogy szarul vagyok, meg hánytam. Rám nézett és megkérdezte, hogy nekem Gilbert kórom van-e, mert sárga a szemem. ???????? Gilbert mi???? Mondtam neki, hogy nem tudok róla, de szokott ilyen lenni. Mondta, hogy egyek és jobban leszek, de ha akarok akkor nyugodtan bent maradhatok még 1-2 órát. Nem maradtam, hiszen jött értem András, mentünk haza Fehérvárra. Estére már csak a fáradtság maradt meg. Este még utánanéztem a Gilbert kórnak neten, de erről majd máskor.
2010. szeptember 2., csütörtök
Apa balesete
Egész nap feszült vagyok! Ennek 2 oka van igazából. Az egyik a holnapi HSG vizsgálat, a másik pedig az aput ért baleset.
Ma öcsémmel történt skype-olás során világossá vált előttem, hogy mennyire nem voltan képben apa balesetével kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy Várpalotán elkezdett szakadni az eső, és az én apukám gyorsan nekiállt összepakolni. Kivette a vízből a botját, és éppen szét akarta szedni, amihez felemelte, és a bot vége hozzáért a vezetékhez. 15.000 volt ment keresztül a testén. A bot vége szétrobbant a kezében, a zokni leégett a lábáról. Mellette horgászott egy hapsi, ő hívta ki a mentőket. Belegondolni is borzalmas, hogy az orvosok szerint is óriási szerencséje volt, hogy nem maradt ott. Késő délután engedték ki a kórházból, tesómék már persze 10 körül mentek érte de feleslegesen. Délután 5kor is azért engedték csak ki, mert saját felelősségre eljött. Aztán másnap reggel bátyám hívta öcsémet aki a barátnőjénél aludt, hogy apa nem veszi fel a telefont. Öcsém rohant haza, de kulcsa nem volt, mert azt apunál hagyta. A redőnyök lehúzva, kopogásra semmi. A kopogás egyre hangosabb lett, öcsém már dörömbölt az ajtón - már a szomszéd is kijött - mikor egy két perc után, amikor már tesóm az ajtó berúgásán gondolkozott, apa végül kinyitotta. Aranyszíve annyira mélyen aludt, hogy nem hallotta Árpi kopogását, aki ekkorra már sírt az ijedtségtől. Nem csodálom, szörnyű lehetett átélni a helyzetet, a legrosszabb futhatott végig a gondolatain... még én is újra és újra elérzékenyülök, amikor eszem bejut.
Apának még kötözésre kell járnia, mert az áramütés elég csúnya sérülést okozott a kezén és a lábán is. A kezét nem is tudja mozgatni, a kádból is tesómnak kellett segíteni kiszedni. Így jövőhéten még itthon marad pihenni, nem megy vissza Szarvasra. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy jövőhéten pár napot otthon maradok, főzök, meg amiben tudok, segítek. Remélem el tudjuk felejteni mihamarabb az egészet és többé nem fordul elő ilyen.
A holnapi kórházas "móka" miatt is izgulok. De nem a vizsgálat miatt - jó egy kicsit amiatt is - sokkal inkább azért, mert én még nem voltam kórházban. Éh gyomorral kell mennem, reggel 7-re és csak 11 körül fognak "megvizsgálni". Nem tudom minek számít ez, mindenesetre az altatás miatt nekem a műtét áll a számra. Igaz nem műtenek meg semmit, csak vizsgálnak.
Remélem összeszedtem minden fontos papírt.... túl lehetnék már a holnapon. :(
Ma öcsémmel történt skype-olás során világossá vált előttem, hogy mennyire nem voltan képben apa balesetével kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy Várpalotán elkezdett szakadni az eső, és az én apukám gyorsan nekiállt összepakolni. Kivette a vízből a botját, és éppen szét akarta szedni, amihez felemelte, és a bot vége hozzáért a vezetékhez. 15.000 volt ment keresztül a testén. A bot vége szétrobbant a kezében, a zokni leégett a lábáról. Mellette horgászott egy hapsi, ő hívta ki a mentőket. Belegondolni is borzalmas, hogy az orvosok szerint is óriási szerencséje volt, hogy nem maradt ott. Késő délután engedték ki a kórházból, tesómék már persze 10 körül mentek érte de feleslegesen. Délután 5kor is azért engedték csak ki, mert saját felelősségre eljött. Aztán másnap reggel bátyám hívta öcsémet aki a barátnőjénél aludt, hogy apa nem veszi fel a telefont. Öcsém rohant haza, de kulcsa nem volt, mert azt apunál hagyta. A redőnyök lehúzva, kopogásra semmi. A kopogás egyre hangosabb lett, öcsém már dörömbölt az ajtón - már a szomszéd is kijött - mikor egy két perc után, amikor már tesóm az ajtó berúgásán gondolkozott, apa végül kinyitotta. Aranyszíve annyira mélyen aludt, hogy nem hallotta Árpi kopogását, aki ekkorra már sírt az ijedtségtől. Nem csodálom, szörnyű lehetett átélni a helyzetet, a legrosszabb futhatott végig a gondolatain... még én is újra és újra elérzékenyülök, amikor eszem bejut.
Apának még kötözésre kell járnia, mert az áramütés elég csúnya sérülést okozott a kezén és a lábán is. A kezét nem is tudja mozgatni, a kádból is tesómnak kellett segíteni kiszedni. Így jövőhéten még itthon marad pihenni, nem megy vissza Szarvasra. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy jövőhéten pár napot otthon maradok, főzök, meg amiben tudok, segítek. Remélem el tudjuk felejteni mihamarabb az egészet és többé nem fordul elő ilyen.
A holnapi kórházas "móka" miatt is izgulok. De nem a vizsgálat miatt - jó egy kicsit amiatt is - sokkal inkább azért, mert én még nem voltam kórházban. Éh gyomorral kell mennem, reggel 7-re és csak 11 körül fognak "megvizsgálni". Nem tudom minek számít ez, mindenesetre az altatás miatt nekem a műtét áll a számra. Igaz nem műtenek meg semmit, csak vizsgálnak.
Remélem összeszedtem minden fontos papírt.... túl lehetnék már a holnapon. :(
2010. augusztus 31., kedd
Rossz idő - Rossz hírek
A bátyám délután a következő hírrel hívott fel: "Szia! Aput ma egy kisebb (ez a jelző nagyon fontos volt, hogy idekerüljön, mert így is megijedtem) baleset érte. Kint volt pecázni és a horgászbot végével hozzáért a villanyvezetékhez és megrázta az áram. (MICSODA????) De átment rajta, hívott is engem telefonon, én meg hívtam a mentőket. De magánál volt a mentőben is." (Nem idéztem pontosan, csak amennyire emlékszem a mondottakra).
Mi jön még? Miért nem figyelt oda? Több mint 40 éve pecázik... ezt tudhatná.... Szerencsére jól van és nem lett komolyabb baja. Éjszakára bent tartják a Veszprémi Kórházban - mert Várpalotán pecázott és oda szállították. Holnap pedig haza is engedik! Már nagyon várom, hogy lássam!
Öcsém amúgy totál kiborult - szerintem nagyon dühös volt, hogy apu nem figyelt oda. Hát, a baj könnyen megvan!
Ma egész nap szakadt az eső és 10 'C volt. Augusztus 31.-én! Bolond az időjárás is!
Mi jön még? Miért nem figyelt oda? Több mint 40 éve pecázik... ezt tudhatná.... Szerencsére jól van és nem lett komolyabb baja. Éjszakára bent tartják a Veszprémi Kórházban - mert Várpalotán pecázott és oda szállították. Holnap pedig haza is engedik! Már nagyon várom, hogy lássam!
Öcsém amúgy totál kiborult - szerintem nagyon dühös volt, hogy apu nem figyelt oda. Hát, a baj könnyen megvan!
Ma egész nap szakadt az eső és 10 'C volt. Augusztus 31.-én! Bolond az időjárás is!
2010. augusztus 30., hétfő
Pro-Kontra?
Érdekes lehet a cím, amikor az embernek kettős érzései vannak a világot tekintve.
Egyrészt néha szívesen elcserélném az életem bárki máséval az általam ismert emberek között. Néha azt érzem, semmi értelme a létezésemnek. Rossz döntések, rengeteg kudarc jellemezi az eddigi éveimet. Persze, történtek velem jó dolgok is....
Jó és rossz dolgok az életemben:
Rosszak, elrontott dolgok, a negatív elemek:
Egyrészt néha szívesen elcserélném az életem bárki máséval az általam ismert emberek között. Néha azt érzem, semmi értelme a létezésemnek. Rossz döntések, rengeteg kudarc jellemezi az eddigi éveimet. Persze, történtek velem jó dolgok is....
Jó és rossz dolgok az életemben:
Rosszak, elrontott dolgok, a negatív elemek:
- 2x mehettem, volna ki Amerikába élni, de nem mentem, mert szerelmes voltam.
- Tehetséges úszó voltam, de nem küzdöttem, abbahagytam hetedikes koromban.
- Tinédzserként szinte mindig olyanba voltam szerelmes, akinek én nem tetszettem. (bár ez gyerekesnek és jelentéktelen dolognak tűnhet, de akkor kudarcként éltem meg)
- Középiskola után nem tanultam rögtön tovább, így eleve később kezdtem a nagybetűs életet
- Angliában fél évet Au-pairkedtem CSAK - nemhogy maradtam volna még legalább még egyszer ennyit, és nem fordítottam elég időt a nyelvtanulásra.
- Nem fogadtam el a szülők, nagyszülők intelmeit, miszerint idegen nyelvet fontos tudni, ezért nem fektettem elég energiát a tanulásába.
- Főiskolán sem foglalkoztam vele eleget, így bár 2006-ban diplomáztam, még egy nyelvvizsgám hiányzik. A másikat idén szereztem meg.
- Főiskola után felajánlottak egy állást a főiskolán, de én inkább elutasítottam, hogy Győrbe mehessek
- Nem azt tanultam, amit kellett volna.
- Bár gyerekkorom óta vonzzanak a gyerekek, mégsem ismertem fel ezt a kötődést a gyermekek iránt, és nem ilyen irányban tanultam tovább - apának akartam megfelelni, így divatszakot választottam.
- Még mindig nem tettem meg a lépést ezen irány felé, pedig tudom, hogy gyermekekkel kellene foglalkoznom
- Többször hoztam rossz pénzügyi döntéseket (2x adtam kölcsön, nem kis összegeket - nem kaptam vissza egyiket sem)
- Az egyik kölcsön apu pénze volt - azóta is ott a tüske!
- A másik összeg a diákhitelem összege volt - sajnos minden szemeszterben felvettem.
- Főiskola után nem akartam vállalkozó lenni és jutalékos rendszerben dolgozni - kiváltottam a vállalkozóit és biztosítási ügynök lettem (8 hónapig, és utáltam)
- Aztán utána bedőltem annak az embernek, akinek később kölcsön is adtam, és neki kezdtem el dolgozni kevés pénzért, hülye, semmit nem érő feladatokkal. A fizetésemet egyszer kaptam meg időben, és egy idő után nem is kaptam.
- Az élettől szinte semmit nem kaptam meg könnyen eddig: sokáig vágytam biciklire, gameboy-ra, szintetizátorra, de mindegyikre sokat kellett várnom - igaz, aztán kaptam.
- Nem sikerült elsőre a nyelvvizsgám - sőt sokszor kellett próbálkoznom, mire végre meglett. Jóformán 4 évembe telt.
- Eddig nem volt olyan munkám, ahová nem ismeretség útján kerültem (kivéve biztosító), magyarán nem sikerült eddig eladnom magam.
- Nekem a baba sem jön össze, másfél éve nem. Ez fáj a legjobban.
- Persze a testemet sem szeretem, nem kaptam normális melleket, sem normális combokat... az előbbi elvész, az utóbbi meg mint egy elefánté...
- 7 éves koromban elváltak a szüleim, így sohasem voltam családi nyaraláson, nem jártam anyával vásárolni, nem volt ott a mindennapokban (ezért nem őt hibáztatom, csak a sorsot, hogy így alakult)
- A mamámék neveltek apu mellett (anyu tesómat nevelte), és bizony mamim sokszor túl szigorú volt - és itt a túl szigorú jelenti pl azt, h 16 évesen ő nem engedett el randira.
- A bátyám már nem olyan mintha a bátyám lenne, már nem érzem, hogy szeretne. Pedig régen minden más volt.
- Lassan 30 évesen még mindig albérletben élünk, és egyelőre esélyt sem látok arra, hogy lépjünk (ennek több oka is van párom munkája és az ott nyújtott családhoz kötött lehetőségek miatt)
Valószínű még sorolhatnék 1-2 dolgot, de most hirtelen ezek jutottak eszembe.
Persze akadtak pozitívumok is az életemben:
Persze akadtak pozitívumok is az életemben:
- A mamámék rengeteget foglalkoztak velem, és rengeteg szeretetüket szinte csak nekem adták akkortájt
- Apa imádott és képes volt másfél óra együtt töltött időért 100 km-t utazni nap mint nap (mert akkor más városban dolgozott). - Sajnos 4 éve Győrben élek és itt még egyszer nem látogatott meg...
- Anya mindig is fiatalos volt és sok mindent megbeszélhettem vele. Nem volt velem, de azért szeretett, ezt felnőttként már jobban látom.
- Hálás vagyok, hogy bár nem rögtön, de amire vágytam, általában megkaptam.
- Szerencsés vagyok, hogy a szigor meghozta azt is, hogy jobb jegyeket szereztem és gimnáziumba mehettem továbbtanulni.
- Sőt, apa még a főiskolát is finanszírozta nekem - ez nem volt olcsó suli!
- Bár teljes családdal nem, de azért nyaralhattam Amerikában, Indianapolisban .... 1 teljes hónapot... ahol közölték velünk, hogy nyaralni is fogunk... Floridában. Voltam a Kennedy NASA központban, a Disney World-ben a Universal Studióban, fürödtem óriási hullámok között az óceánban és sétálhattam fehér homokos tengerparton, megjártam Chicago-t és rögtön 4x repültem egy hónapon belül. Életem legszebb nyara volt ez, egy soha el nem felejthető élmény, amit édesanyám testvérének köszönhettünk.
- Nem csak Amerikában voltam, de a fősulival eljutottam Brüsszelbe az EU Parlamentbe, Maastricht-ba, Strassburgba, Luxemburgba - ahol személyesen találkoztunk az akkori miniszterelnökkel, és egy fogadást tartott számunkra.
- Szerencsés vagyok, mert nem vagyok beteges, nincs tartós egészségügyi problémám, nem voltam még kórházban pár óránál többet.
- Azt is pozitívumnak foghatom fel, hogy volt tehetségem a sporthoz. Versenyszerűen úsztam, jól mentek a labdajátékok, rengeteg sportot kipróbáltam és nem okoztak problémát - ma már ezt senki meg nem mondaná rólam, ha rám nézne.
- Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen pár éve megtaláltam életem párját is - vagy ő talált meg engem - mindenesetre ő volt a legszebb karácsonyi ajándékom.
Miért olyan nehéz jó dolgokat felsorolni.... ennyire negatív személyiség lennék?
- Középiskolás korom óta jól kijövök az emberekkel, általában szimpatikusnak tartanak. (Ez valószínűleg azért is van, mert általában pozitívan állok mindenkihez és igyekszem kedves lenni - nem okoz nehézséget).
- Fősulin a tanárok tudták a nevemet és kedveltek is. Persze tettem is érte, hiszen soha olyan jó eredményeim nem voltak mint a fősulis években. - Tetszett a vizsgaidőszakos rendszer, hogy nem napról napra kellett készülni.
A pozitív élményekből is biztosan tudnék még felsorolni ha gondolkodnék, de most más tényleg nem jut eszembe. Lehet elfáradtam, elvégre lassan 2 órája írom a bejegyzést kisebb megszakításokkal. Majd talán ha eszembe jut más is a későbbiek folyamán, majd kiegészítem.
Takarékoskodjunk
Legalábbis én úgy döntöttem, hogy ebben a hónapban kipróbálom, mennyi energiát tudok spórolni, ha odafigyelek. Az az igazság, hogy olyan villanyszámlánk lett az előző hónapban, mint amilyen még nem volt. Leginkább arra tudok gondolni, hogy a laptop megléte után párhuzamosan használtam a számítógéppel, mellette egész nap szólt a tévé is. Arról már nem is beszélve, hogy ezeréves hűtőnk is küzd ezerrel a korral. Nem figyeltünk arra sem, hogy hány villany égett.
Nemcsak az árammal, hanem a vízzel is megpróbálok spórolni. Itt inkább a mosogatásnál kell figyelnem, illetve, a múlt hónapban úgy mostam, hogy nem kapcsoltam be a felezőprogramot. Mindig úgy szoktam mosni, mintha fél adagot mosnék, kivéve múlt hónapban, mert sok volt a ruha, és erősen szennyezettek is voltak. Jaaa, azt nem mondtam, hogy a mosógépünk nem melegíti a vizet. És még mindig nem csináltattuk meg... de most már lassan muszáj lesz!
Nemcsak az árammal, hanem a vízzel is megpróbálok spórolni. Itt inkább a mosogatásnál kell figyelnem, illetve, a múlt hónapban úgy mostam, hogy nem kapcsoltam be a felezőprogramot. Mindig úgy szoktam mosni, mintha fél adagot mosnék, kivéve múlt hónapban, mert sok volt a ruha, és erősen szennyezettek is voltak. Jaaa, azt nem mondtam, hogy a mosógépünk nem melegíti a vizet. És még mindig nem csináltattuk meg... de most már lassan muszáj lesz!
2010. augusztus 24., kedd
Mosonmagyaróvár
A hétvégén Mosonmagyaróváré volt a főszerep. Pontosabban az evezésé. Egy újabb verseny - újabb érmekkel. Annyi különbséggel, hogy ez inkább szólt a "buliról", mert a pálya nem igazán volt alkalmas arra, hogy komolyan vegyék a versenyzők. Egy keskeny kis szakaszt kell elképzelni, ahol ráadásul a sodrás is elég nagy. De a lényeg nem is ez. Ennél talán fontosabb, hogy a párom bátyja 13 év után újra hajóba ült. Nem kispályás, rögtön versenyezni ült vissza. :) Régen, 13 évvel ezelőtt és az azt megelőző években válogatott versenyzőként szelte a "habokat", csak hát úgy, mint általában a sportokra jellemző, nem volt megfelelő finanszírozottsága már akkor sem ezen sportágnak. Így abbahagyta.
A hétvége másik örömforrása számomra az volt, hogy egy komolyabb fix objektíves Panasonic géppel fotózhattam. És én fotóztam és fotóztam... kb. 370 képet készítettem a versenyről, és már alig várom, hogy lássam az eredményt.
Addig is 1-2 kép - ezek másik géppel készültek!
A hétvége másik örömforrása számomra az volt, hogy egy komolyabb fix objektíves Panasonic géppel fotózhattam. És én fotóztam és fotóztam... kb. 370 képet készítettem a versenyről, és már alig várom, hogy lássam az eredményt.
Addig is 1-2 kép - ezek másik géppel készültek!
Fotózás
A filmeken kívül van egy másik hobbim is. Ez a fotózás! Amióta megvettem az első digitális fényképezőgépemet, azóta lelkesen fotózok minden eseményt ami a családban vagy a baráti társaságban történik. Persze mindezt nagyon amatőr szinten! Eleinte csak a megörökítés volt a cél, elkapni a szép és kedves pillanatokat. Aztán ahogy elkezdtem dolgozni a jelenlegi munkahelyemen, úgy kezdett meg bennem érlelődni a "profizmus" gondolata. Igen, ez így nagyon erős! A lényeg, hogy szeretnék megtanulni jobban fotózni, úgy, hogy egy hozzáértő is azt mondja, hogy nem olyan rossz. Persze a családom mindig mondogatta, hogy milyen jó szemem van a fotózáshoz, de persze ők nem tudják, hogy mennyien fotóznak jól! Meg persze ez a digitális technika előnye is. A sok kép közül biztos lesz jó is.
2004. nyarán vettem meg az első gépemet, ami egy kis Samsung gép volt. Akkor nagyon szerettem, sok fotót készítettem vele. Többek között az egyik barátunk lakásának minden szegletét is, illetve a főztjét, amiért akkor kicikiztek, most pedig szívesen nézik vissza a már évek óta eladott lakásról készült fotókat.
2006. nyarán pedig kaptam egy Sony w30-as kis gépet. Na hát azt a gépet szó szerint rongyosra használtam. 12-13 ezer fotó készült vele, sőt, 2 éve már az exponálógomb is úgy lett rá visszaragasztva, mert egyik kattintásnál letörött. Jó kis gép volt, szép képeket lehetett vele készíteni. Múlt időben tudok róla beszélni, mert sajnos pár hete tönkre ment. Kölcsönadtam, és leejtették. Nem is akarom túlragozni, sajnáltam!
Ha minden jól megy, szeptemberben megkapom életem első komoly gépét, egy tükörreflexes Canon 450D-t, és végre elkezdhetek tanulni.. Tanulni a netről, a könyveimből - amiket köszönök páromnak, illetve a profi fotósoktól.
Már nagyon várom a szeptembert! :)
2004. nyarán vettem meg az első gépemet, ami egy kis Samsung gép volt. Akkor nagyon szerettem, sok fotót készítettem vele. Többek között az egyik barátunk lakásának minden szegletét is, illetve a főztjét, amiért akkor kicikiztek, most pedig szívesen nézik vissza a már évek óta eladott lakásról készült fotókat.
2006. nyarán pedig kaptam egy Sony w30-as kis gépet. Na hát azt a gépet szó szerint rongyosra használtam. 12-13 ezer fotó készült vele, sőt, 2 éve már az exponálógomb is úgy lett rá visszaragasztva, mert egyik kattintásnál letörött. Jó kis gép volt, szép képeket lehetett vele készíteni. Múlt időben tudok róla beszélni, mert sajnos pár hete tönkre ment. Kölcsönadtam, és leejtették. Nem is akarom túlragozni, sajnáltam!
Ha minden jól megy, szeptemberben megkapom életem első komoly gépét, egy tükörreflexes Canon 450D-t, és végre elkezdhetek tanulni.. Tanulni a netről, a könyveimből - amiket köszönök páromnak, illetve a profi fotósoktól.
Már nagyon várom a szeptembert! :)
Allergia
Nem tudom ki hogy van vele, de engem rendesen kínoz az allergia úgy másfél hete. Már-már kezdtem reménykedni, hogy talán az idei évre "kinőttem" :D , mert tavaly és az azt megelőző évben is már augusztus elején kijött, most meg váratott magára a hónap közepéig. De aztán megkezdődött a tüsszögés, szem és torok viszketés, orrfolyás és fújás. Szörnyű. Tegnap hazafelé a buszon nem bírtam abbahagyni a tüsszögést és a végén már mindenki engem nézett. Pedig azt gondoltam, hogy mostanra már megszokottá vált, hogy az emberek többsége augusztusban, a parlagfű virágzása idején tüsszög, szenved. Hát úgy tűnik, még mindig nem. Ráadásul már az összes papírzsepit elhasználtam, így a maradék használtakkal kellett beérnem.
Hogy szedek-e valamit? Nem! Sőt még orvosnál sem voltam, hogy megtudjam, pontosan mire vagyok allergiás - bár szerintem egyértelmű. A korábbi években használtam orrspray-t, szemcseppet, most csak forever-es activátort szoktam a szemembe és az orromba is csöppenteni, illetve hiszek a lúgosító tea erre ható erejében is. Bár erről sehol sem olvastam, de nálam a tea mindenre használ. :)
2010. augusztus 16., hétfő
Átjárhatósági vizsgálat
Ma visszavittem a hormonvizsgálat, UH, és András leleteit a Liezen Mayern-be. A doki megnézte az eredményeimet, és közölte, hogy ezek tökéletes eredmények, nincs nálam probléma. Andráséval nagyon nem tudott mit kezdeni, az az urológus hatáskörébe tartozik. Aztán folytatta, hogy a következő lépés egy petevezeték átjárhatósági vizsgálat, ami egy egynapos beavatkozás, altatással végzik a győri kórházban. Egy kontraszt anyagot juttatnak a szervezetembe és megnézik, hogy átjárhatóak-e a vezetékek, illetve a méhem formáját, van-e elváltozás. Legalábbis erre emlékszem. Természetesen kértem a vizsgálatot, s amin meglepődtem... a doki felhívta a kórházat és kért nekem időpontot. Csak lestem és csodálkoztam, hogy ilyet megcsinálnak az embernek egy nem maszek helyen is. Persze sajnos azt félre értette, hogy mikor lesz a következő menzeszem, és én pont előtte pár napra lettem a műtétre, vagyis vizsgálatra előjegyezve, amit annyit tesz, hogy remélhetőleg most nem leszek terhes! (Bár igazán a sors fintora lenne, ha másfél évig nem sikerült, most meg sikerülne). Ráadásul ez még ki sem derülhetne, mert a vizsgálatig a terhességi teszt sem tudná kimutatni. Mindenesetre reggel 7-re kell majd bennem éhgyomorral - ezt el ne felejtsem! Sőőőőt! Kaját se felejtsek el vinni az ébredés utánra! - és elvileg olyan délután 5 körül engednek majd ki. De az eredmény rögtön meg is lesz. Állítólag annak, akinek nem rendesen átjárhatóak a petevezetői, annak ez egy fájdalmas vizsgálat.... de vajon altatásban is? (mármint utána is fáj?) Háát, kiderül szűk 3 hét múlva!
2010. augusztus 15., vasárnap
Balatonföldvár
Szombaton Balatonföldvárra mentünk, mert páromnak versenye volt. Péntek este még Viktor és Ani meglátogatott bennünket, mert másnap mentek a Káliba vérvételre és UH-ra. A Káli Intézet meddősséggel foglalkozik, nagyon híres és jó hírnevű intézmény. Szegények... Lombik miatt járnak Győrbe a Káliba, több inszemináción van túl Ani, sajnos ez már elkerülhetetlen volt. Nagyon remélem, hogy mi nem jutunk el idáig, mert elmondta, hogy eddig 80.000 Ft-nál tartanak, és még a beültetés meg sem volt. Remélem végre sikerül nekik! Szóval este nálunk aludtak, rendeltünk kaját, megnéztünk egy filmet és el is ment az este. A kajarendelésnél én különcködtem, mert mindneki dönert meg dürümöt evett, de én nem szeretem azt a helyet ahonnan rendeltek, ezért én a szokásos pizzériából hozattam magamnak barbecue-s pizzát. Végül én jártam jól, mert keveset is kaptak, hideg is volt, sőt Viktor krumplija el is volt égetve.
Balatonföldváron fél 12-re ígérkeztünk, ezért 9 körül el is indultunk. Veszprémnek mentünk, odáig rendben is volt az út, majd Siófoknál akkora dugó fogadott minket, hogy szinte csak lépésben tudtunk haladni. Így a fél 12-s érkezésből végül 12 óra lett. Aztán András gyorsan átöltözött és mire én bokros teendőim után kijöttem a WC-ből ő már a stégen volt 9 másik társával együtt, hogy kievezzenek a pályára.
Balatonföldváron fél 12-re ígérkeztünk, ezért 9 körül el is indultunk. Veszprémnek mentünk, odáig rendben is volt az út, majd Siófoknál akkora dugó fogadott minket, hogy szinte csak lépésben tudtunk haladni. Így a fél 12-s érkezésből végül 12 óra lett. Aztán András gyorsan átöltözött és mire én bokros teendőim után kijöttem a WC-ből ő már a stégen volt 9 másik társával együtt, hogy kievezzenek a pályára.
Ez nem egy hagyományos evezős verseny volt, itt egymás mellett ültek, 5 sorban.Ez nem jött be!
Talán furcsa cím ez, de próbálom elfogadni, hogy ez sem volt az a hónap, amikor megtapasztalhatom azt az érzést, hogy milyen is lehet megtudni, hogy kisbabád lesz. A hőm nem véletlenül esett le, rá 3-4 órára megjött a menzeszem. Persze 2 napig szinte semmi nem volt, ezért újra reménykedtem, hogy hátha nem véletlenül van ilyen kevés. De aztán beindult.... Na mindegy, mivel már megszoktam, volt rá másfél évem, ezért már nem esek kétségbe, túlteszem magam rajta. Erről talán ennyit is.
2010. augusztus 10., kedd
Lehetséges?
Nem bírom ki, muszáj írnom róla! Nem akartam még csak gondolni sem rá, sőt, próbáltam az ellenkezőjét elhitetni magammal, nehogy csak csalódás érjen megint, de muszáj megosztanom legalább "önmagammal" a blogon keresztül.
Szóval.... nagyon fáj a derekam, és 37 C a hőm, vagy kicsit felette.... Igen, arra akadok kilyukadni, hogy lett bennem egy kis halvány remény, hogy talán jönni akar végre egy kis pici lény, jönni, hogy a családunk része lehessen. Persze annyira nem szabadna még reménykednem, mert jártam már így többször is, s most még csak ma vagyok a ciklusom 28. napján, tehát (úgy félek leírni) ma kellene (nem kellene) megjönnie. Tudom nagyon korán kezdtem el reménykedni és hiába jellemző a ciklusomra, hogy 28 napos, ettől még késhet, aminek bármi oka lehet (meleg, gyulladás, stressz).
Hogy mégis miért bizakodom?
Van egy oldal, ciklus.hu, ahol több mint egy éve vezetem a ciklusomat. Ez mutatja a peteérést és a várható menstruációt, meg igazából rengeteg mindent fel lehet vezetni. Nos, nekem a naptár 27.-re mutatta a peteérést. Van ovulációs mikroszkópom is, azt is használgatom - bár eddig nem tudtam teljesen jól kihasználni. Szóval bár a mikroszkóp még a páfrányokat annyira nem is mutatta, csak másnap, de azt mondják, hogy peteéréskor a hüvelyváladék megváltozik, nyúlósabb lesz. Na, most nekem ez a jel tökéletesen megvolt.
Eltelt 2 hét, közben nagyon semmi különös jel nem volt, ami esetleg másoknak szokott jelentkezni, talán annyi, hogy a vérnyomásom ingadozott, szédültem, de nem tudom be ennek, mert sajnos mostanában többször is előfordult velem ilyen.
Ami miatt a remény megcsillant az kettő dolog:
- Tegnap nagyon erősen elkezdett fájni a derekam. De nemcsak úgy fájdogált, hanem komoly problémát jelentett lehajolni, bizonyos testhelyzetekben ülni vagy feküdni. (Ezt persze okozhatja megfázás is, mert benne van a pakliban a hétvégi szabadban üldögélős esti baráti összeröffenés után). Aztán utána is olvastam, hogy ezt akár okozhatja a keresztcsont növése vagy változása, ezt nem tudom pontosan, a lényeg, hogy a test már ilyenkor változásokon mehet keresztül (nekem amúgy keresztcsontom fáj).
- Aztán ma vártam (persze dehogy vártam), hogy megjöjjön a menzeszem, de nem jött - még (és remélem így is marad). Ez még jelnek nem mondható, mint ahogy már feljebb írtam is, hiszen ma vagyok a 28 napon. De kíváncsiságból megmértem a hőmet - többször is nap folyamán és 36,8 - 37,2 között ingadozik folyamatosan. Állítólag menzesz előtt leesik. Nem mértem amúgy rendszeresen a hőmérsékletemet, mert nem volt türelmem hozzá, így nem vezettem hónapokon keresztül hőgörbét sem, de azt az 2-3 hét, amit végig mértem, az mindig 35-36,4 közötti hőket mutatott nekem. Na aztán persze lehet a hőm is attól magasabb, hogy megfázott a derekam a hétvégén. A közérzetem a fáradtság érzésén! (ez is lehet akár egy jel) kívül teljesen jó.
Még valami - de persze ezt is okozhatja szintén a már sokat emlegetett megfázás :D - egyfolytában pisilnem kell. (Megfázás, sok folyadék , de lehet pszichésen, hogy lássam (ne lássam) megjött-e.
Most mit mondhatnék még? Szeretném hinni, hogy itt az idő és nem kell már tovább várnom a csodára! Ez a csoda kiteljesítené az életemet, és beteljesítené a legszebb álmaimat.
Most nem tehetek mást, minthogy türelmesen várok. Próbálok türelmesen várni.
Szóval.... nagyon fáj a derekam, és 37 C a hőm, vagy kicsit felette.... Igen, arra akadok kilyukadni, hogy lett bennem egy kis halvány remény, hogy talán jönni akar végre egy kis pici lény, jönni, hogy a családunk része lehessen. Persze annyira nem szabadna még reménykednem, mert jártam már így többször is, s most még csak ma vagyok a ciklusom 28. napján, tehát (úgy félek leírni) ma kellene (nem kellene) megjönnie. Tudom nagyon korán kezdtem el reménykedni és hiába jellemző a ciklusomra, hogy 28 napos, ettől még késhet, aminek bármi oka lehet (meleg, gyulladás, stressz).
Hogy mégis miért bizakodom?
Van egy oldal, ciklus.hu, ahol több mint egy éve vezetem a ciklusomat. Ez mutatja a peteérést és a várható menstruációt, meg igazából rengeteg mindent fel lehet vezetni. Nos, nekem a naptár 27.-re mutatta a peteérést. Van ovulációs mikroszkópom is, azt is használgatom - bár eddig nem tudtam teljesen jól kihasználni. Szóval bár a mikroszkóp még a páfrányokat annyira nem is mutatta, csak másnap, de azt mondják, hogy peteéréskor a hüvelyváladék megváltozik, nyúlósabb lesz. Na, most nekem ez a jel tökéletesen megvolt.
Eltelt 2 hét, közben nagyon semmi különös jel nem volt, ami esetleg másoknak szokott jelentkezni, talán annyi, hogy a vérnyomásom ingadozott, szédültem, de nem tudom be ennek, mert sajnos mostanában többször is előfordult velem ilyen.
Ami miatt a remény megcsillant az kettő dolog:
- Tegnap nagyon erősen elkezdett fájni a derekam. De nemcsak úgy fájdogált, hanem komoly problémát jelentett lehajolni, bizonyos testhelyzetekben ülni vagy feküdni. (Ezt persze okozhatja megfázás is, mert benne van a pakliban a hétvégi szabadban üldögélős esti baráti összeröffenés után). Aztán utána is olvastam, hogy ezt akár okozhatja a keresztcsont növése vagy változása, ezt nem tudom pontosan, a lényeg, hogy a test már ilyenkor változásokon mehet keresztül (nekem amúgy keresztcsontom fáj).
- Aztán ma vártam (persze dehogy vártam), hogy megjöjjön a menzeszem, de nem jött - még (és remélem így is marad). Ez még jelnek nem mondható, mint ahogy már feljebb írtam is, hiszen ma vagyok a 28 napon. De kíváncsiságból megmértem a hőmet - többször is nap folyamán és 36,8 - 37,2 között ingadozik folyamatosan. Állítólag menzesz előtt leesik. Nem mértem amúgy rendszeresen a hőmérsékletemet, mert nem volt türelmem hozzá, így nem vezettem hónapokon keresztül hőgörbét sem, de azt az 2-3 hét, amit végig mértem, az mindig 35-36,4 közötti hőket mutatott nekem. Na aztán persze lehet a hőm is attól magasabb, hogy megfázott a derekam a hétvégén. A közérzetem a fáradtság érzésén! (ez is lehet akár egy jel) kívül teljesen jó.
Még valami - de persze ezt is okozhatja szintén a már sokat emlegetett megfázás :D - egyfolytában pisilnem kell. (Megfázás, sok folyadék , de lehet pszichésen, hogy lássam (ne lássam) megjött-e.
Most mit mondhatnék még? Szeretném hinni, hogy itt az idő és nem kell már tovább várnom a csodára! Ez a csoda kiteljesítené az életemet, és beteljesítené a legszebb álmaimat.
Most nem tehetek mást, minthogy türelmesen várok. Próbálok türelmesen várni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)