Vigyázz! Csalók!

Nem tudom ki szokott neten, apróhirdetésben eladni, de ma olyan dologgal találkoztam, amivel eddig még soha. 

Dia Diddl gyűjteményét akarta/tuk eladni. Felraktam neki expresszre is, és legnagyobb meglepetésünkre másnap jelentkezett is egy vevő. Azért meglepetés, mert közel 100.000 forintos tételről volt szó. A vevő Texasból írt és a vételárnál 50 %-kal nagyobb összeget felajánlott, mondván, hogy egy kliensét szeretné meglepni Nigériában. Hűűűű volt ám boldogság, öröm, mert nem kis összegről van szó. Persze az fura volt, hogy többet ajánlott, nem is kérdezett semmit a plüssökről, sem a méretüket, sem azt, hogy hány darab, ráadásul én azt sem értettem, hogy akadt Texasból az expresszes hirdetésre. Mindenesetre megindult a levelezés, a nő azt is megírta, hogy fizeti a szállítási költséget is, csak küldjük meg mennyi, és adjuk meg a számlaszámot, hogy utalhasson. Már csak annak kellett utánajárni, hogy kivel, hogyan szállítassunk, mert Nigéria nemhogy nem Magyarország (jé, ki gondolta volna), de még csak nem is Európa. Felhívtam a DHL-t, ahol közölték, hogy 225.000 Ft (igen, annyi) a szállítási díj, de ha gondolom, tudnak kedvezményt adni. Ez milyen hülyeség, persze, hogy gondolnám ... ha velük szállíttatnék...  de nem, ez nagyon sok pénz! Aztán hívtam a postát. Az ő oldalukon volt díjkalkulátor, de egyrészt DHL után nem akartam elhinni, hogy ennyi lenne az ár (24.000 Ft), másrészt fogalmam sem volt, hogy vámköteles-e a termék (így is, hogy használt dologról van szó). A posta ügyfélszolgálatát hívtam és egy roppant kedves és segítőkész hölgy vette fel a telefont. Legnagyobb meglepetésemre nem az árral és a szállítással kezdett el foglalkozni, hanem felhívta a figyelmemet, hogy nagyon vigyázzak, mert Nigéria feketelistás (nem így fogalmazott). Azt csinálják ugyanis, hogy apróhirdetőknél beajánlanak kicsivel magasabb árakat (vagy ugyanannyit), írják rögtön, hogy állják a szállítási költséget, csak adjuk meg a számlaszámot. Áhhh - mondtam a nőnek - ő nem csaló, ő előre utal. Ráadásul ő texasi, csak egy nigériai kliensének küldi ajándékba a csomagot. A nő mosolygott - ezt nem láttam telefonon keresztül, csak a hangján hallottam - majd annyit kért, üssem be a keresőbe. Azért megbeszéltük, hogy a szállításhoz szükséges formanyomtatványokat elküldi e-mailben, majd elköszöntünk. Persze egyből beütöttem google-be: "nigéria vásárlás", és már meg is jelent több tucat találat a csalásokkal kapcsolatban. (Kattints ide, ha érdekel). Totál ledöbbentem. Ugyanolyan sztorik, ugyanaz a módszer, és folyamat. Egyből hívtam Diát, majd írtam a nőnek - aki lehet hogy férfi - hogy nagyon sok csalásról hallottunk, és csak akkor indítjuk útjára a csomagot, ha a pénz megérkezett. Azt mondta oké. Ennek ellenére nem adtam meg valós adatokat, direkt rosszul írtam meg a bank nevét is, mert állítólag hamis bizonylatot szoktak kiállítani és azzal csalják ki az emberekből, hogy adják fel a csomagot, és amint elindult a csomag a pénzt elengedi a bank. Áh, bonyolult,  nagyon kell figyelni és ha a nő a postán nem hívta volna fel a figyelmünket, akkor valószínű mi lettünk volna a következő áldozatok. Nagyon gondolkozom rajta, hogy megírom a sztorit valamelyik tévének, túl sok a naiv ember, nem kell, hogy másokat is becsapjanak, úgy mint már ahogy eddig is tették. Most várjuk a nő következő e-mailjét, de lehet nem is nagyon fog már jelentkezni... de ha mégis megteszi, megírom!

Ez egy kellemes délután!

Ülni a padon, érezni a nap melegét, nézni ahogy életre kel a természet és vele együtt a város. A kabátomat magam mellé helyezem, előveszem táskámból a kávézóban elrakott ingyenes magazint, és olvasni kezdem. Azon veszem észre magam, hogy nem olvasok, hanem a vizet nézem. Az evezős sporttelepen vagyok, András vízen egy kezdő sporttársával, aki először merészkedett ki a tanmedence biztonságos medréből. András tartja neki a balanszot, segít egyensúlyozni. Már nem látom őket, feleveztek a Dunán, az egyenes szakaszra, túl az egyetemen. Nézem a gyerekeket, és ámulok, hogy milyen sokan sportolnak a vízen. A stégen egymást váltják a 2 és 4 pár evezősök, majd megérkeznek a picik is. Olyan aranyosak, és olyan kicsik. Kajakosok és kenusok is el-elhaladnak néha a szemem előtt, különös és kellemes látvány ez. Tetszik nekem. Két edző csaj telepszik hozzám, kb. velem egykorúak, és az evezésre próbálnak rábeszélni. Élvezem, hogy egyre többen tudják, hogy ki vagyok, próbálnak bevonni, és közben el is gondolkozom azon, hogy milyen jó is lenne újra egy közösséghez tartozni. Közben lassan Andrásék is visszatérnek, felöltözik és elindulunk hazafelé. Jó kedvünk van, élvezzük, hogy még este hatkor is süt a nap, csicseregnek a madarak, én pedig boldog vagyok, ha ma is sétáltam egy nagyot.

"Féltem az egészséged!"

Mindig is olyan személy voltam akinek küzdenie kellett a kilókkal. Főleg azért is mert nagyon szeretek enni és és azért mert a mozgás szép lassan kivonult az életemből. Voltak nagyobb fogyásaim. Az első, amikor 16 évesen szalmonellás voltam, és 4 nap alatt 6 kilótól szabadultam meg. Hányszor akartam én utána ismét szalmonella fertőzést kapni... Aztán utána 2000-ben, akkor amikor először igazán szerelmes lettem. Akkor is közel egy hét alatt ment le 6 kiló. Nem bírtam enni izgalmamban. A következő közel 10 kilós fogyásom akkor volt mikor ennek a szerelemnek vége lett (2004) - pontosabban a szerelemnek már korábban, fogalmazzunk inkább úgy, hogy a kapcsolatnak ért véget. András ebben a "vékony" állapotban ismert meg, akkor közel 14 kilóval voltam kevesebb a mostani súlyomnál. Na erről tudok mutatni egy képet is!

Azóta még egyszer sikerült fogynom, ez 2007-ben volt a 90 napos diétával. Aztán azóta mindig csak az elhatározásig jutok. A fogamzásgátló és a cigi abbahagyását követően 10 kilót híztam, Norbival lement jó pár kiló, de aztán abban sem voltam kitartó. Nem tudom, hogy mi hiányzik... talán a motiváció. Bár vékonynak szeretnék vékony lenni (akárki akármit mond, én látom magam a tükörben), de mindig megakadok. 

De most muszáj lesz változtatnom, és igazából nem is a kilókon van a hangsúly. Elmondom mi történt:

András épp nekiállt főzni, én kivittem a konyhába a poharakat, adtam neki egy puszit, ő rám nézett...

- Beszélhetnék veled majd valamiről?

- Persze, mondjad - közben persze kissé ijedten néztem rá, mert amikor ilyet kérdez, akkor az komoly dolog szokott lenni

- De ígérd meg, hogy nem fogsz megsértődni, nem kapod fel a vizet - na, gondoltam magamban, ebből már jó nem fog kisülni. Rögtön az jutott amúgy eszembe, hogy a munkámmal lesz gondja.

- Nem, nem fogok, - de ezt is lekonyuló szájjal mondtam.

- Te neked jó ez? - és biccentett a nappali felé, ahol a laptopom volt.

-  Mi?

-  Az, hogy egész nap ott ülsz? - itt megint azt hittem a munkám lesz a baja, hogy ő úgy látja, hogy nem csinálok semmit.

-  De én dolgozok! Miért?

-  Azt tudom, hogy dolgozol, de nem mozogsz. Egész nap ülsz.

-  De ha máshol dolgoznék, akkor is ülnék.

- Nem, biztos mászkálnál, meg eleve amíg elmész, hazajössz - és totál igaza van, durván keveset mozgok. Pont múltkor gondolkoztam el azon, hogy mennyire kevés kalóriát éget el a szervezetem, hiszen tényleg a napi mozgásom abból áll, hogy ágyból ki, nappali, fürdő, konyha. Néha kiviszem a szemetet, elugrok boltba vagy postára, vagy átugrok Alizékhoz. Majd András folytatta.

-  Én féltem az egészségedet, ez nem jó így, nem lesz ennek jó vége!-és ez nagyon szíven ütött.

- Megígérem, hogy mától mindennap mozogni fogok. Jó? - és bújtam is Andráshoz, mert ő tényleg nem az alakom miatt aggódik (bár lehet csak nem mondja ki, hogy kicsit el vagy hízva, le kéne adni pár kilót), szóval ő azt szeretné ha mozognék. Igaza van! Teljesen igaza van! Muszáj lesz erőt venni magamon. Bár kissé meggondolatlanul vágtam rá a mindennapi mozgás kijelentést... Ez egy új megközelítés lesz. Nem a fogyás lesz a cél, hanem hogy megmozgassam a testemet, az izmaimat, hogy András is megnyugodjon és ezt most érte is fogom tenni! 

Nem ígérek semmit se neki, se magamnak.... mert ismerem már magam sajnos, de a mondat egy életre belém ivódott: "Féltem az egészségedet!"

Trükkök, tanácsok II. - avagy ötletek barátoktól, ismerősöktől a babásodáshoz

Most pedig következzen néhány jó tanács, ötlet, javallat arra vonatkozólag, hogy hogyan tudnék könnyebben teherbe esni. Szeretném jelezni, hogy senkit nem szeretnék megbántani, nincsen rossz érzésem a tanácsokat illetően, pontosabban némelyiket kissé abszurdnak és túlzónak tartom, de tudom mindenkit a jó szándék vezérelt mikor e remek és kevésbé remek ötleteket adták. Természetesen név nélkül, mert egyrészt személyeskedni nem szeretnék, másrészt nem is emlékszem már mindegyiknél, hogy melyiket ki mondta.

1."Jajj, ne akarjatok még gyereket, ráértek még vele" - mondta a huszonegy-két éves akkor egy , jelenleg már két gyermek édesanya.

 2. "Szexeljetek mindennap, nekünk is úgy sikerült!" (Egyrészt aki kicsit tisztában van a férfi ivarsejteket illetően, az tudhatná, hogy 3-4, esetleg 5 nap szükséges ahhoz hogy megfelelő mennyiségű és minőségű sperma - na jó ez utóbbi nem biztos, hogy igaz - termelődjön újra.)

3. "Nekünk sem peteéréskor jött össze a gyerek" - Kérdezem, hogy akkor mikor? Vajon mi kell ahhoz , hogy egy gyerek megfoganjon? Ha nincs pete, nem érik meg, majd nem lökődik ki, akkor ott kizárt, hogy bármi meg tudjon termékenyülni!

4. "Hány évig szedtél fogamzásgátlót? Mert annyi idő szükséges is hozzá, hogy kiürüljön a szervezetedből!" - Ellenpélda a sógornőm! Ő csak egy kis!!! szünetet tartott, és most van egy hét éves szuper kisfia.

5. "Menjetek el kettesben egy hosszú hétvégére valahová, higgyétek el, úgy majd sikerül" - és mondjam meg a peteérésemnek, hogy pont akkorra időzítsen? A másik, hogy nem gondolom, hogy pont erre szeretnénk pénzt kiadni. Most meg már mégannyira sem. Bár most olvastam valami csoda tóról mely Szovátán található, Medve tó. Nem tudom hol van, de mindegy is. Nem fogunk elmenni.

6. "Rendeljétek meg Gyuri bácsi medve váró csomagját - hülye vagyok -babaváró csomagját!" - Nincs gondom a gyógynövényekkel, sőt! Ez még egy jó ötlet is lenne, de a ciklusom teljesen rendben van. 

7. Palástfű és cickafarkfű tea kombinációja. - Ittam! 1-2 hónapig. Azt hittem majd használ, de tudjuk, hogy nem használt. Valószínű azért, mert nem a ciklusommal van a probléma.

8. "Igyál ACC-t"  - nem próbáltam.

9. "Egyél lenmagot" - ettem. De később kiderült nem a peteérést segíti elő, csak az emésztést javítja.

10. "Menj el akupunktúrára"! - pénz, sok pénz. Bár a Kaáliban is olvastam, hogy javasolják.

11. "Menj el meddőségi masszőrhöz!" - egyelőre még nem is biztos, hogy meddő vagyok, másrészt Fehérváron rendel az illető és hetente 2-3-szor kellene hozzá menni, harmadszor pedig sok pénz. 

12. "Szedjél terhességi vitamint'" - igen, tudom, hogy már a tervezéskor el kellene kezdeni a szedését, és én szedtem is az elején, de azért lássuk be, 2 év eltelt és ha minden hónapban szedtem volna....sok pénz, nagyon sok pénz.

13. "Szedjél E vitamint, ettől garantált lesz a siker!" - ezt szedjük mindketten Andrással, és most ebben bízok is, ha másra nem is jó, mert esetleg van tényleg valami "gond", akkor is jó mindkettőnknek! 

14. "Ne igyál kávét!" - Napi egy, max két kávét iszom, ez nem sok. Mellesleg nem dohányzom két éve.

15. "Tegyél tükröt az ágy alá" - persze, be is szarnék, ha tükör lenne az ágyam alatt. Így sem merek tini korom óta este 10 után tükörbe nézni a sok egymást rémisztgetős hülye történet miatt. :)

És végül a két kedvenc:

16. "Ne görcsölj rajta!" ... vagy... "Nem lehet, hogy túlságosan akarod?"

és a másik

17. "A babák úgyis akkor jönnek amikor ők úgy érzik, hogy jönni akarnak, és oda, ahová szeretnék!" - na 

ennél jobban nem is tudnának semmivel sem bántani.

Szerintem több ilyen jellegű tanácsot is kaptam, de nem jutott jelenleg több az eszembe.

És mik az én módszereim? Az, hogy tudom, hogy anya leszek. Mert hiszek benne! Persze nekem is kellenek az apró kis segítségek, mankók (Andráson túl), úgy mint a névnapi ajándék tündérem, a párnám alatt található rózsakvarc angyalom (mindkettő Andrástól), úgy mint a pozitív gondolatok, és a vonzás törvényének az alkalmazása, mely most a legújabb- bár ismertem már.

... és persze nagyon szeretném tudni a kaális vizsgálat eredményét, mert azt gondolom ha most rendben leszünk, utána nincsen akadály.

.... és ígérem, hogy lassan befejezem ezt a témát és egy darabig megint megkímélek mindenkit ettől, de mostanában ez jön ki belőlem. Talán amiatt is, hogy megint kismamák vesznek körül, de persze ők a pozitív példák vagy fogalmazzunk talán inkább úgy, hogy az én mankóim, mert olyan személyek, akik pontosan tudják, hogy mi van a leírt sorok mögött.

Trükkök, tanácsok I. - Hogyan varázsoljunk lakásunkból babaváró szentélyt?

A Hello Baby újságban olvastam erről egy cikket, és mivel rögtön elemeztem is az otthonunkat, gondoltam megosztom, hogy a mi lakásuk mennyire is babaváró feng shui szempontból.

Ugyanis otthonunk atmoszférája is hat a termékenységünkre. A chi úgy áramlik mint egy folyó, de ha rossz a lakásunk elrendezése, megrekedhet az energia - vagy valami ilyesmi. Nézzük sorba mit kellene figyelembe vennünk, mi az amin esetleg ha kell, változtatni tudunk.

1. A chi szája a bejárati ajtó, mert itt lép be az energia otthonunkba. Fontos, hogy az ajtó egy nyitott térre, pl füves területre nyíljon.

Első probléma! A mi bejárati ajtónk egy folyosóra nyílik, és itt nemhogy zöldet nem látunk, de mást sem ha nem kapcsolunk villanyt. 

2. A bejárati ajtó közelében álló tükör eltaszíthatja a beáramló energiát!

Második probléma! Egyetlen, pontosabban 2 tükrünk van a lakásban. Egy a fürdőben, egy pedig a bejárati ajtóval szemben. Igaz nem a földön áll, de az állót nem tudom, hogy úgy értik, hogy a földön álló, vagy álló "tájolású" (vagyis hosszúkás).

3. Hálószoba: semleges színek jellemezzék, kerüljük a virágos tapétákat, virágos ágyneműt, a friss virágokat. 

Na ilyenek nincsenek a hálóban, hacsak a cserepes növény nem számít friss virágnak. De nem fogom kihozni őket, mert nem tudom őket máshova rakni és nem is akarom. A semleges szín oké, mert a falunk színe nemes egyszerűséggel fehér (már ahol nem koszoltuk össze).

4. Még mindig háló: Ne tartsunk a hálóban számítógépet, tévét és könyveket (elveszik az időt a pihenéstől és a szextől).

Harmadik probléma! A háló egyben a dolgozó szobám is, és a monitor egyben tévé is. Könyvespolc nincs a szobában, de ez sajnos nem is probléma, ritkán olvasok. Pontosabban olvasok, de blogokat - ezek pedig a számítógéphez köthetők. 

5. Hálószoba végezetül: A nő a jobb oldalon, a férfi a baloldalon aludjon az energiák harmonizálása végett. 

Egyrészt az első négy ponttal már elvágtuk a történetet, másrészt kizárt, hogy cseréljünk. Én alszom belül, ott tudok aludni és ott is akarok. Ez max akkor fog változni ha születik kisbabánk, mert akkor a kiságy pont a másik oldalra fog kerülni - ha elfér ott - és akkor kénytelenek leszünk cserélni.

6. Végül van még egy egyszerű módja annak hogy segítsük az energia áramlását, mégpedig olyan tárgyakkal és fotókkal, melyek a fogantatást, termékenységet, gyerekeket jelképezik. A kínaiak például olyan képet helyeznek el a hálószobájukban, melyek 100 játszó gyermeket ábrázolnak. De ilyen term ékenységet szimbolizáló jelképek az üreges bambusz, a szarka vagy a gránátalma is. 

Egyik sincsen a szobánkban.... 

Erről ennyit!

Folytatom....

Ez elment vadászni, ez kifizette, ez megsütötte, ez az ícike-picike meg takaríthat

Mielőtt nekiállnék a lakást rendbe vágni, megírom a bejegyzést. Többféle címet is adhattam volna ennek a posztnak, és igazából nem is tudom mi illene leginkább hozzá, de majd a bejegyzés végére kitalálom.

Szóval... szombat van. Ez egy győri szombat. Reggel, szokás szerint - kivéve amikor nem így csináljuk - bevásárolni indultunk. (és most eszembe is jutott egy cím) Nyugtázhatom, hogy sajnos egy rakat pénzt elköltöttünk. Ilyenkor mindig marha szarul érzem maga, de csak már a költekezés végén, mert általában a boltban amit kinézek, az még mindig a belefér kategóriába tartozik. Így került itthonra 3 csomag sajtos popcorn (3 votl akcióban), joghurtos Milka csoki, egy 2 havonta megjelenő magazin, 1-2 könyv,  és illatos tusfürdők. Az 1 Eurós boltban kezdtünk, mert András tusfürdőt akart venni. Ott még mindig 100-150 Ft-tal olcsóbban lehet megvenni a piperedolgokat... pl. fa tusfürdőt 290 Ft-ért. Ott szoktunk kávét venni, öblítőt, sampont, csupa minőségi dolgot (és ebben egy csepp irónia sincsen) 290 Ft-ért (esetleg 580-ért). Miután elköltöttük itt a vagyonunk felét, átmentünk, azaz autóztunk az Árkádba. Nem sűrűn használjuk a kocsit ilyen  benzinárak mellett, így le voltam döbbenve tankolásnál a ............. nem emlékszem a pontos árra...... a kb 375 Ft-os liter áron. Az Árkádban pisivel kezdtünk. Kapásból adtam a vécés néninek a 100-ast és csak utána olvastam, hogy csak akkor kell fizetni, ha elégedett vagy és úgy gondolod. Igaz a vécé marha magas volt, külön mutatvány volt, hogy véletlenül se érjek hozzá, de sebaj, a vécés nénitől nem sajnálom. Voltunk a Saturnban, egy könyvesboltban, majd a Sparban. Végül vettem egy Hello Baby újságot, mely kifejezetten olyan nőknek szól, akiknek valamiért nem jön össze a baba. Kíváncsi vagyok rá, a fórumon említették, hogy milyen jó. A Sparban totál ledöbbentem megint. Pedig járok vásárolni. De a 345 Ft-os cukor (200 Ft helyett) kiverte a biztosítékot. Mindennek emelkedett az ára és ráadásul nem is keveset. Én mindig figyelem az árakat, általában a legolcsóbb márkát szoktam választani, most mégis mindenért 20-30 vagy 50 Ft-tal többet fizettünk. Mi lesz még ezek után? Mert a líbiai és japán helyzet tovább fogja rontani a gazdasági helyzetet.

Folytatom ott, hogy hazaértünk. András nekiállt tésztát gyúrni, de előtte még rendbe vágtam a konyhát. Miután kész volt a pizzatészta, én megcsináltam a tölteléknek valót, majd begyújtottam a sütőt. Mivel nincsen gyúródeszkánk én a sütő tetején szoktam dolgozni. Lehajtottam a tetejét, letisztítottam, lisztet szórtam rá, és nekiálltam a pizzatésztát kinyújtani. Ezután - bár már itt elkezdtem gondolkodni azon, hogy nem lesz-e gond abból, hogy a sütő melegíti a sütő tetejét, amin a tésztát gyúrom - szóval ezután a kinyújtott tésztára raktam a tölteléket, majd összeakartam hajtani, hogy abból Calzone (töltött pizza) váljon. Pár másodperc múlva vörös lett a fejem, puffogtam, káromkodtam, és a megolvadt tésztát legszívesebben a falhoz vágtam volna. Az egész a sütő tetejére ragadt, majd szépen összegyúródott a töltelékkel. Belemarkoltam, rábasztam (bocsánat) egy tányérra és beraktam a hűtőbe. Andrásnak átadtam a terepet, csinálja meg az övét ő, de ha lehet ne a sütő tetején. Addig én próbáltam megnyugodni, és úgy döntöttem, csinálok még egy pizza tésztát, bár már az étvágyam totál elment. András sem járt sokkal jobban, neki sütőpapírt helyeztem a tepsire, hogy ne ragadjon le sülés közben a tészta, ami így végül nem a sütőre ragadt, hanem a sütőpapírra. Ő sem volt boldog. Aztán akkor kezdett el röhögni - és én is - amikor észrevette hogy az előző tésztamaszlagból próbálom az ujjaimmal kikotorni, kiszedegetni, kihúzogatni a gombát, a sajtot, ami már félig megolvadt, a szalonnát, hogy újra megtöltsem a tésztát. A végkifejletet már nem várta meg, elment edzésre, de tanúsíthatom, így harmadik felvonásra sikerült. Erről tudod képet is mellékelni (elsőről is akartunk, de akkor még túl dühös voltam). 

És ami vár rám? Úszik a konyha, kupis a nappali, ki kell takarítanom a fürdőt, porszívózni, felmosni. Ebből van amit nem erőltetnék, de holnap meglátogat a Dia minket, és muszáj kicsit kitakarítani. Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy keresek valami jó zenét, ami meghozza a kedvet a pakoláshoz. A porszívózást meg meghagyom Andrásnak.

Életfeladat

"Nincs okod aggodalomra. Tartsd szem előtt céljaidat, utad bármilyen göröngyös is, végül célba érsz. Légy türelmes, és kitartó, ne veszítsd el önbizalmadat! Személyes kisugárzásod sikerhez vezet."

Ezt a Tarot kártyát húztam. Nem vagyok az a típusú ember, aki minden egyes kérdésével az ezoterikában keresi a választ, sőt!, de hiszek sok mindenben. Úgy mint a Vonzás törvényében, a velünk született életfeladatokban, stb. Kíváncsiságból húztam ma egy Tarot kártyát és az "Erő" lapot kaptam a fent található üzenettel. Tetszett az üzenet, mert természetesen rögtön beépítettem az életembe, a vágyaimba. 

Tegnap elkezdtem nézni a Titok című filmet. Tavaly előtt már láttam egyszer Andrással, akkor mindketten nagyon lelkesek voltunk. Mint később kiderült András meg is próbálta alkalmazni, de feladta, mert szerinte az egész semmit nem ért. Nyelvtanfolyamra akart menni, nem jött neki össze... .akkor!!! Mert rá fél évre igen. Na mindegy, ő ezt nem sikerként könyvelte el. 

2-3 éve Dia barátnőm elvitt egy barátjához, egy íróhoz, aki asztrológiával és karmakutatással foglalkozik. Akkor ő megcsinálta a horoszkópomat, és abban az jött ki, hogy tavaly márciusra babánk lehet. Sajna ez nem jött be, de mondott olyat is, ami viszont egyezett egy korábbi részemre elkészített elemzéssel, mely már inkább az életfeladattal volt kapcsolatos. Eszerint azt az életfeladatot kaptam, hogy adjak. Adjak szeretetet, jóságot, ... adjak magamból. Amióta pedig ezt tudom, rájöttem arra, hogy engem tényleg boldoggá tesz az, ha örömet okozhatok másoknak, adhatok lelkileg vagy adhatok esetleg adomány formájában. És adok is! A Tesconál a hajléktalannak, a Skála előtt a tolókocsis lánynak, Fehérváron a Liszt Ferenc utcán a Fedél nélkül újságot áruló otthontalannak, de adtam a Vörös iszap károsultjainak, a Minden gyerek lakjon jól alapítványnak és ma reggel pénzt utaltam az Unicefnek a Japán gyerekek részére is. És jól esett! Mert segíthettem. Igaz a ma reggeli akcióm után fél óráig a frász kerülgetett, mert miután a neten keresztül úgy adtam pénzt, hogy megadtam a bankkártyaszámomat és nem is a saját Bankomon keresztül utaltam el, végigfutott az agyamon, hogy mi van ha mindjárt érkezik a következő egyenleg értesítő sms a telefonomra, hogy leemeltek 100 ezer Ft-ot a számlámról. Ez nagyon rossz lett volna, mert az a Kaális pénzünk. Nagyon haragudtam magamra, hogy megint előbb cselekedtem, minthogy utánajártam volna a weboldal valóságának. Aztán szerencsére kiderült, hogy tényleg az Unicef oldala volt az ahonnan utaltam és nem egy kalóz oldal.

Szóval az egészből csak annyit akart kihozni, hogy függetlenül attól, hogy mi az életfeladatunk próbáljunk meg segíteni másokon, kedvesek lenni másokkal! Azt gondolom, ne féljünk adni, hiszen mindent visszakapunk az élettől. Ez kb. olyan lehet, hogy ha valakire őszintén rámosolyogsz, bárkire, az biztos visszamosolyog rád.

Köhögök

Megint visszatért a köhögésem, ami pár hete 1-2 hétig már kínzott. Nem fáztam meg most sem, így nem értem mi ez, András szerint allergia. Majd megint cseszegetni fog, hogy menjek el egy allergia vizsgálatra... de nekem semmi kedvem, amikor annyi helyre el kellene mennem.... például bőrgyógyászhoz, mert családom szerint régen nem volt ilyen csúnya a bőröm. A fotókon ez azért nem látszik, mert minden fotómat retusálok valamennyire (nem annyira mint az előző bejegyzésben). Engem is zavar amúgy, hogy nem szép a bőröm, de nehezen indulok meg. Aztán fogdokihoz, ahol 2004 óta nem voltam, pedig van lyukas fogam, csak nem fáj... Aztán kivizsgáltatni, hogy most Gilbert kóros vagyok-e vagy sem. Bár annak úgysincs jelentősége, mert nem tudnak vele mit csinálni, és nem is lehet belőle probléma. Ez nem betegség a nagykönyv szerint, csak egy állapot, és a doki vette észre HSG után. 

Na mindegy, úgy látom mostanában csak panaszkodni tudok, úgyhogy lehet lassan ideje lesz elővenni a "Titok" című filmet és megnéznem.

Retus - mert most ehhez volt kedvem :)

Kicsit játszottam....Kattints a képekre, hogy lásd a különbséget! :)

 

Ezek után elgondolkoztam egy kék kontaktlencsén! :) Ilyen szemekkel bármekkora fenekem lehetne :D

Ui.: Ha küldesz magadról egy jó minőségű, nagy méretű, éles, frontális fotót, megcsinálom neked is! :)

„Amit az értelem el tud képzelni, azt el is tudja érni.” 

                                                                                  /W. Clement Stone/

Még mindig...

Még jó, hogy az én blogom, és arról írok amiről akarok! :)

Szokásos telefon....

- Jó napot kívánok! X.Y. , Kaáli Intézet, miben segíthetek?

- Jó reggelt kívánok Z. Dóra vagyok...

- Még nem tudok segíteni Dóra! Sajnálom!

Be sem fejeztem mit akarok, most már tuti megjegyeztek! Kérdés, hogy ez most jó, vagy nem!

Behalok - avagy még egy kis Kaáli!

Nem, most nem fogok panaszkodni, de nagyon durva dologról fogok írni. 

Annak ellenére, hogy létezik egy íratlan szabály, miszerint nem nézegetünk fórumokat lombik során, én nagy fórumozó lettem. Az is igaz, hogy mi nem lombikozunk még (persze legjobb lenne ha nem is kellene), de tényleg nem javasolják, hogy fórumokon okosítsuk egymást. Ebben benne van az is, hogy hülye tanácsokat adunk és fogadunk el, meg az is, hogy egy-egy sikertelenség után elvesszük mások életkedvét, bizakodását, vagy fordítva. Van a neten egy oldal: www.hoxa.hu Biztos sokan hallottatok már róla, talán használtátok is, de legalább kerestetek infót ott. Nagyon sok mindennek ott szoktam utánanézni amikor véleményekre vagyok kíváncsi. Így akadtam a Győri Kaáli Intézet infók topikra is, és lettem olvasója, egy ideje pedig hozzászólója is. Mondanom se kell, hogy eleinte szinte semmit nem értettem abból amit írtak, kicsit sok volt az ismeretlen szakszó, amit a lányok használtak. Szeretem olvasni azt a fórumot, mert velem hasonló problémákkal küzdő emberek vannak ott, és ha valakik, ők megértenek engem. Erőt adnak, bíztatnak, ez  egy kis "család" , ahol mindenki drukkol a másiknak. 

És most jön a lényeg. Tegnap egy másik bejegyzésre reagálva írtam, hogy szerintem is normálisabbak lettek a recepciósok. Emberibbek a telefonban, hosszabbak a válaszok. Poénból leírtam, hogy "lehet olvassák a fórumot". A legnagyobb megdöbbenésemre az egyik csaj írta, hogy "igen, olvassák". A többit meg megküldte privát üzenetben. 

Történt ugyanis, hogy a barátnőjét vitte Kaáliba vérvételre, akivel közölte a nővér, hogy ma kedvesebb lesz, mert olvasták a fórumot!!!! Kicsit ledöbbentem, aztán gyorsan vissza is néztem a hozzászólásaimat, hogy miket írtam, milyen hangnemben, de igazából max csak panaszkodtam, hogy nincs időpont. Mindenesetre tanácsolták a lányok, hogy kevesebb adatot adjak meg az adatlapomon, nehogy véletlenül kibabráljanak velem a recepciósok. Hmmm, ilyen világot élünk. Mindenesetre az adatlapomon megcsináltam a változtatásokat.

Még egy kis infó, mert közben kapom a privát üzeneteket a fórumon:
Az egyik csak volt fül- és szemtanúja az alábbi esetnek: Állítólag Kőrösi kapott egy panaszos levelet, hogy valaki már 4 hónapja nem kap időpontot. Lement a recepcióra és úgy lebaszott mindenkit (van ott vagy 4-5 recepciós) mint annak a rendje. Innentől kötelezően strigulázni kell mindenkinek a nevéhez, hogy tudják hányszor telefonált, és telefonszámot kell kérniük. Bár tőlem nem kértek, de most már van egy sejtésem, hogy hogy-hogy az volt az első kérdése ma a hölgynek, hogy "Eredményekért jönne"?  Ezen totál le is döbbentem. Sőt azt is sejtem, hogy miért azt mondta, hogy 3-4 naponta telefonáljak. Kevesebb strigulát kelljen húzniuk. De én akkor is mindennap fogok telefonálni. Innentől kezdve meg pláne! Sőt azt is "megengedem" Andrásnak, hogy elmondja majd a dokinak, hogy mennyit kellett várnunk. :)

Panaszáradat

Elég durva fejfájással ébredtem reggel. Rossz amikor már eleve így indul az ember napja. András már nem volt mellettem - nem ébredtem fel a telefon ébresztőjére. Ettől függetlenül a biológiai órám jól működik, mert mikor kimentem wc-re hallottam, hogy most fő le a kávé. A kávé, és a tea után csökkent a fejfájásom, de most meg tiszta depis vagyok. Fel kellene hívnom a Kaálit, megejtenem a szokásos időpontkérést, de nagyon nincs kedvem, már unom az elutasítást. Hiába fogadtam meg, hogy számon kérem, hogy mi az hogy más kap időpontot, én meg nem, de nem teszem meg,  nem tehetem meg. Nem Kovács vagy Varga a vezetéknevem, nem kell, hogy megjegyezzenek és ezután még nehezebben menjen minden. Mert itt nem mi diktálunk. Ez van. Nem elég, hogy a természetnek nem diktálhatunk, még a külső segítségnek sem. - amiért ráadásul fizetünk keményen. András tegnap kiakadt, azt mondta, hogy akkor majd ő felhívja és helyreteszi őket, mert mi az, hogy nem kapunk időpontot, más meg igen. De mondtam neki, hogy tök felesleges, csak induljunk ki abból, hogy a papáját tavaly novemberben előjegyezték szürke hályog műtétre - MOST , azaz 2011 novemberére. Ha egy állami intézetben ez így működik, akkor egy maszeknál mit tudnánk lépni?! Javasolták, hogy próbáljuk Pestet, Kaposvárt, de kinek van arra pénze, hogy még pluszba az útiköltségeket is finanszírozza, meg totál öngyilkosság amikor itt van a Kaális (itt is van) Győrben, ráadásul az ország vezető meddőségi központja. Plusz, amikor vérvételre kell járni, meg ultrahangra 2 naponta reggel fél 8-ra.... ? Fel sem érnék, pláne nem egyedül. 

Na most megint kipanaszkodtam magam. De legalább jól esett. Most felhívom a Kaálit. 

Kaáli - ixedik felvonás

Ma egy kicsit kiakadtam. Kicsi kiakadtam és sírtam dühömben, elkeseredettségemben és tehetetlenségemben. Régen írtam már a Kaáliról, de akkor most írom - megint időpont problémával küszködünk. Az első konzultáció óta - amire 3 hónapot vártunk - eltelt megint másfél hónap. Napi szinten telefonálok, próbálok időponthoz jutni, de mindennap ugyanazt a rövid választ kapom: "Sajnálom, nem tudunk segíteni". Ma is hívtam őket a szokásos időpontban, 9 és fél 10 körül. Mikor tárcsáztam őket folyamatosan azt mormoltam magamban, hogy "kapok időpontot, kapok időpontot, kapok időpontot!" És ez a telefon más is volt mint a többi. Meg is lepődtem, és már azt hittem....

Megkérdezte a recepciós hölgy, hogy voltam-e már. Elmondtam, hogy voltam, eredményekért mennénk. Majd jött a válasz: "Sajnos nem tudok segíteni" Nem értem akkor miért kérdezte meg, hogy voltam-e már. Aztán délután felmentem a fórumra amit olvasgatni szoktam és sorban mentek a bejegyzések, hogy "kaptam időpontot, én is kaptam időpontot, Zizi telefonálj (ez én vagyok). 

Na ekkor törött el a mécses és fakadtam ki. Mitől vagyok én kevesebb, hogy más kap időpontot, én meg nem? Mi alapján döntik el, hogy Te, Te és Te igen, Te pedig nem. A hónapok meg csak telnek és telnek. Kicsit kezd elegem lenni!

Just do it!

Ma délután Andrást meghívták az evezősök focizni az egyetem pályájára. Elkísértem én is, és vittem a fényképezőgépemet is. Bár gyönyörűen sütött nap, azért csalóka volt, mert a szél nagyon fújt és a levegő sem tudott még annyira felmelegedni. Először sétáltam egyet, lementem a folyópartra, gondoltam fotózgatok kicsit, de annyira fújt a szél, hogy nem sokáig volt maradásom. Rajtam kívül csak egy család volt a parton, ők a kacsákat etették.

Visszamentem inkább focit nézni. András jelzett a pályáról, hogy kattintgassak, de én eleinte nem mertem. Annyira szeretek embereket fotózni, csak van egy kis bibi - nem merek. Nagy nehezen rávettem magam és csináltam 1-2 fotót. Az objektív nem erre lett kitalálva, erre fogunk hamarosan majd egy teleobjektívet venni, de azért élveztem így is. Jól elnevetgéltem a fiúkon...

Majd én bevásárlok

Reggel - pontosítok: délelőtt! - elsétáltam Aldiba, hogy vegyek 1-2 dolgot, mert kiüresedett a hűtő. Persze Andrásnak mondtam, hogy sok mindent nem veszek, pl. 2 liter tej helyett csak egyet, mert nem akarok cipekedni. Biztos ami biztos, vittem a hátizsákom - abban mindig kevesebbnek érzem a súlyt - meg egy nagy szatyrot is, hátha abba is kell pakolni. Most már értem miért csinálják olyan mélyre a bevásárlókocsikat. Fentről nézve nem tűnt olyan soknak, én meg csak pakoltam a termékeket. Egyenként egyik termék sem volt nehéz! Aztán győztem hazahozni. Itthon lemértem, és sikerült 14 kilónyi kaját összevásárolnom. A sóska (2X450g) a spenót (2x450g), a túrós derelye (600g), brokkoli (500g), hús (500g), tej, olaj (kb. 1,5kg), kenyér (500g),.... stb. DE!!!! egy hétre elegendő főtt ételnek valót vettem, max. csak 1-2 apróságot kell majd megvennem hozzá hétközben. Már csak egyet nem értek: nasit miért is nem vettem magamnak???

Négy

Azaz négyszer keltem, ébredtem, lettem felébresztve az éjjel. 11 után feküdtem le valamikor aludni. A sok colától persze nem ment könnyen, meg tele is volt a hasam. Lassan azonban kezdtem álomba merülni... míg nem arra lettem figyelmes, hogy valaki kopog. Először azt hittem András, és hogy azért kopog, hátha fenn vagyok még, és akkor nem kulcsozik. Nem akartam kimenni, gondoltam majd észreveszi, hogy alszom, és bejön kulccsal. Még egy kopogás.... ekkor felkeltem, kimentem az előszobába, füleltem. A kukucskálón keresztül nem jött be fény, így konstatáltam, hogy nem András jött meg. A kopogás valószínű kintről, fentről, máshonnan jött. Visszafeküdtem, elaludtam újra. Fél 1 körül jött egy sms, amit András írt, hogy nagyon messze van még, de siet már haza hozzám. Elolvastam, okés, rendben, aludtam tovább. Ezután akkor keltem fel újra, amikor hazaért. Igaz nagyon figyelmes volt, még villanyt sem kapcsolt az előszobában, hogy ne jöjjön be a fény, ne ébresszen fel. Befeküdt mellém, lassan visszaaludtam. Ez lehetett a legrövidebb alvás, ekkor ugyanis arra keltem fel, hogy drágaságom horkol, szuszog, hangosan veszi a levegőt. Ááááááááááááá! Ezt nem hiszem el. Böködtem, simiztem, csapkodtam magam jobbra-balra az ágyon, de nem izgatta, nem hagyta abba. Amikor aztán a fejét megsímogattam, akkor pár percre csendbe maradt, de aztán újra kezdte. Gondoltam a fejsimogatás jó lesz, csak erőteljesebben... Ekkor nyúltam az arca felé, hogy azt megbökdösöm, vagy megsimizem, és ekkor szegényt véletlenül lekarmoltam. Annyit láttam (azonkívül, hogy éreztem a karmolást), hogy felemelte a fejét és fogja az arcát. Annyira sajnáltam, bocsánatot kértem - még csak le sem cseszett - össze-vissza puszilgattam, nagyon rossz volt. Amúgy is amikor alszik az ember olyan kis gyámoltalan, nagyon sajnáltam.... Mindenesetre nem volt több horkolás, végre el tudtam aludni, és fél 10-ig fel sem keltem. Telefonon kérdeztem Andrást, hogy milyen az arca, de nem is nagyon foglalkozott vele, nem is nézte, nem fájt neki annyira. Akor jó!

A házi feladat

Múltkor az egyik feladatom az volt eszperantóból, hogy a nemzetközi levelező listából válasszak ki valakit, és írjak neki levelet, vagy adjak fel én hirdetést, hogy levelező partnert keresek. Ez utóbbit választottam - mert nem  igazán szeretek levelet írni, főleg nem ismeretleneknek, mondanivaló nélkül. Egész idáig nem is történt ezzel semmi, míg tegnap felmentem a levelezőlista oldalára kíváncsiságból, hogy megnézzem felkerültem-e már. Hát felkerültem. De vagy ők, vagy én hibáztam, mert az adatlapomon az jelent meg, hogy izraeli vagyok. Össze-vissza kerestem valami elérhetőséget, hogy szóljak nekik, hogy nem vagyok izraeli, legyenek szívesek javítsák ki - mindezt eszperantó nyelven, de az e-mail cím nem volt jó. Ekkor úgy döntöttem regisztrálok mégegyszer a rendszerbe, de csak annyi szöveggel, hogy magyar vagyok. Ez eredményes volt, mert mára kijavították. Ezzel egyidejűleg elkezdtem leveleket kapni eszperantó nyelven. Az első Kínából, a második Lengyelországból, a harmadik Kongóból, a negyedik Dél-Amerikából az ötödik Magyarországról érkezett. Mind férfi! Tudtam én hogy képpel együtt érdemes regisztrálnom. :) Most megvan a délutáni programom.... nem elég hogy a leckével is nehezen haladok, most leveleket írogathatok egész délután. Jó kis gyakorlás lesz. Persze törölni nem tudom magam a rendszerből, csak reménykedni, hogy minél hamarabb feliratkoznak újak és eltűnök a lista elejéről - mert most egyelőre még én vagyok a tetején, engem látnak meg először...

Home alone

Ez az eredeti címe a Reszkessetek betörőknek, de én azért nem szeretném ha betörők reszketnének tőlem. Péntek este van, itt maradtunk Győrben. Holnap munkanap van, így András dolgozik - nekem nem kell. Amúgy sem terveztünk hazamenni, és ezt valószínű egyre gyakrabban csak havi egyszer fogjuk megtenni.

Most, este 7-kor, azonkívül, hogy megy a Való Világ a tévében, várom a pizzámat - ami ebben a pillanatban meg is érkezett - iszom a colámat, és próbálom jól érezni magam. Mindezt egyedül, mert András elment itthonról munkatársaival. Nekem azt mondta, hogy nem sok kedvvel, de ismerem már annyira, hogy tudjam hamar feltalálja magát. Megfogadva múltkor Aliz tanácsát, hogy örüljek és foglalkozzak ilyenkor kicsit magammal, rendeltem egy pizzát, vettem 2 és fél liter colát, meg fogok enni még egy csomag sajtos chio popcorn-t és megnézek egy jó filmet. Vicces, hogy nekem megint a kaja köré csoportosul minden, de hát ez van. Engem nem tesz boldoggá egy kád forró víz gyertyafénnyel és zenehallgatással, vagy olyan dolgok amik általában a nőket. Nekem Milka csoki kell sajtos popcorn-nal, cola light, boldoggá tesz egy jól sikerült fotó, egy új műszaki cikk, egy gyermek ölelése vagy puszija. Ez utóbbi most csak onnan jutott eszembe, hogy a hétvégi túráról hazafelé vonatozva az egyik edzőnek a 4 éves kisfia velem szemben ült és mesélte a Hófehérkét:

Botika: -... és tudod mit? Te láttad a Hófehérkét?

Én: - Igen láttam amikor kicsi voltam.

B: - És tudood, nekem az nem tetszett, hogy meghalt benne a Hófehérke - na erre nem tudtam mit mondani, mert én nem így emlékszem a történetre, de 6 éves nővére helyesbített: "Tetszhalott volt!"

Ezután Botika egy-két tündéri grimasz után lemászott az ülésről, odakecmergett hozzám, az arcomhoz hajolt és adott egy hatalmas nagy puszit Köpni-nyelni nem tudtam, csak olvadoztam. Ezután Botika visszaült, a lábait a térdemre helyezte, én meg megcsikiztem. Elkapta, majd újra visszarakta és az alábbit közölte velem:

- Ha megint megcsikized a talpamat, adok egy puszit. - megcsikiztem, és már jött is a puszi. Jajjjjj, hát kell ennél több??? 

Szóval, visszatérve a péntek estére, most keresek (letöltök) egy filmet, és kényelembe helyezem magam! Valami jó is csajos filmet!

A mezítlábas fotó

Szereztem képet a patak átkelésről!

A bakonyi túra

Tudtam, hogy az evezősök túrát szerveznek a 4 napos hétvége valamelyik napjára, de András nem mondta. Aztán szombaton említette először edzésről hazajövet, telefonon. Első "hallásra" (a facebook-ról már tudtam róla) nem sok kedvem volt hozzá. Leginkább azért, mert először Pestre szerettem volna menni várost nézni - persze erről András még nem tudott. Aztán meg azért sem, mert versenyzőkkel nem szívesen mentem volna túrázni, főleg a 20 km-re tervezett útvonalakat látván. Végül átgondoltam - András megnyugtatott, hogy 10 km-es túravonal is van - és rábólintottam. Nem mintha a 10 km-től nem féltem volna! Főleg terepen....

A kirándulás, vagyis a rákészülés hozott némi bonyodalmat. Kezdődött ott, hogy én farmerban akartam menni. András közölte, hogy az nem lehetséges, az kényelmetlen és farmerban nem kirándulunk. Igen ám, csak híján vagyok felvállalható melegítőnadrágból. Van egy, aminek rojtos az alja, és hypo foltos. Van egy ami nem foltos, de 5 cm-rel rövidebb, mint kellene. Aztán van 2 fehér, amiket örököltem, de fehéret??? Nemcsak az a bajom, hogy koszos lesz az erdőben,  de KÖVÉRÍT is! 

Megoldás: "Veszünk neked melegítőnadrágot!"  Hát jó, végül is szeretek kapni, menjünk!

Amikor Aldiba mentünk- ami a Duna Centerben található, akkor megnéztünk 2+1 boltot. Az elsőben 2 nadrágot próbáltam, de nem tetszettek. Mindegyik túl nőies volt. Feszülős és trapéz szabású - mely utóbbival farmerban nincs problémám. A második üzletben 1 nadrágot próbáltam. Nagyon jól nézett ki, nem is melegítő, inkább túra naci volt zsebekkel, keki színben, bővebb szabással. Első ránézésre úgy gondoltam óriási a méret (utolsó darab volt, 700 Ft-ért), András azt mondta nem baj, majd felhajtjuk, visszatűrjük, övet rakunk/rakok. A baj csak az volt, hogy a combomnál elakadt a nadrág. Ááááááááááá! Ennyire nagy lennék?  Kizárt! Ekkor már úgy voltam vele - és ezt Andrással is közöltem - jó lesz nekem a farmer kirándulni, nem kényelmetlen és amúgy is, azért nem veszek nadrágot, hogy legyen.... majd álljon a szekrényben! A +1 bolt egy játékbolt volt, aminek a másik felében sportruházatot árultak. Hmm, ez már jobban tetszett. Régi, klasszikus melegítőket..... 20.000 Forintért. Na jól van ám! Vegyen 20 ezerért melegítőnadrágot az aki sportol is, és nemcsak imitálja. Hazajöttünk! ..... Nadrágpróba az itthoni repertoárból. .... Majd András kivette a szekrényből kék színű sportnaciját, kezembe nyomta, én felpróbáltam, és 10 cm-es mosoly költözött az arcomra.
"Jóóóó!"  :)  Méretbeli összehasonlítgatásokba inkább nem bocsátkoznék...

Következő problémám a nőket minden hónapban érintő ciklikus, visszatérő csomagom volt. Már vasárnap óta szúrt a hasam, éreztem, hogy lassan meg fog jönni a menzeszem. Bár 28 napos ciklusom szerdára volt "kiírva", az előző hónapban ez rövidebbre sikeredett, és csak 26 napos volt. Féltem, most is így lesz. Mondtam Andrásnak, hogy ha megbetegedem, nem biztos elmegyek kirándulni. Ott az erdőben "tisztálkodni", ellenőrizgetni nem lenne egy leányálom. De ezt még valahogy megoldottam volna, de egy ideje (HSG óta) nagyon durván tisztulok és van hogy óránként kell tampont, vagy betétet cserélnem. Na, erről talán ennyit, nem részletezem tovább. Olvasgattam a neten mit igyak, egyek, hogy kicsit csúsztatni tudjam. Ajánlottak citromot, olvastam a cickafarknak vérzéscsillapító hatásáról, de végül nem próbálkoztam egyikkel sem, csak bíztam. (Zárójelben jegyzem meg, megúsztam!)

Végül azt kellett eldönteni, hogy melyik busszal megyünk ki reggel vasútállomásra. Én későbbivel akartam, András korábbival. A végszó ez lett: "Neked mennyi problémád van egy szájba tekert kirándulással"! És persze igaza volt, de azért én megsértődve, hátat fordítva, álomba duzzogtam magam.

Másnap reggel már óracsörgés előtt ébredtem. Táskákba bepakoltunk - kaja, ital, fényképező, egészségügyi csomag nekem - és elindultunk a korábbi buszra. Nagyon szép volt az idő. András visszarohant még a buszbérletéért. Én mondtam neki, hogy én addig is megyek a buszmegálló felé, ő majd fusson utánam - féltem, hogy lekéssük a korábbi buszt. Aztán végül a busz késett, pedig forgalom sem volt. A vasútállomáson mi voltunk az elsők a csoportból, végül 30 körüli létszám jött össze. Elindultunk Vinyére egy kis piros, 3 vagonos vonattal. Odafelé még pont elfértünk. A vonaton már ment a pálinkázgatás és a rémhírek a 20 km-es szakaszról. Mondtam Andrásnak, hogy akkor maradok az alaptáborban főzni. Max. akkor megyek velük, ha a 9-10 éves gyerekek is, mert úgy viszont égő lett volna meghátrálni. Végül mások is leszavazták a 20 km-t, így megindultunk a 10 km-re tervezett útvonalon. Rögtön az elején át kellett küzdenünk magukant a Cuha patakon - és ez nem is az utolsó átkelés volt. Andrásnak átadtam a fényképezőgépet, én nem akartam kockáztatni, hogy esetleg véletlenül beleesek...

Szerencsére volt segítségünk, kapaszkodtam is rendesen! Nagyon szép volt az erdő és az idő is. Egy idő után élveztem a patakátkelős részeket is, sőt egyszer félve attól, hogy esetleg beleseggelhetek a mozgó kövekről és fadarabokról a jeges patakba, inkább mezítláb mentem át. Persze, végigfutott a fejemen egy durva fel- vagy megfázás eshetősége, de hajtott az izgalom. Képem erről nincsen, vagyis arról amikor én megyek át a folyón, de másról van. 

A folyóban átkelve amúgy majdnem hasra estem - szép lett volna. Amúgy tök jó érzés volt a lábamnak a jéghideg víz, utána totál felfrissült. Meg sem fáztam szerencsére, legalábbis ezidáig nem mutatkoztak jelei. Amúgy még egyszer mezítlábaztunk, mondjuk akkor ment volna a farönkökön is, de ez egyszerűbbnek mutatkozott. A túra során volt egy olyan szakasz is, amit csak kaptatónak neveztek, én meg is kérdeztem mi az - bár ne tettem volna, így elég hülyének hatottam. A lényeg, hogy egy hosszú emelkedő következett, ami rendesen megviselte a tüdőmet. Egy idő után már a seggemen vettem a levegőt, a fejemben pedig az cikázott, hogy jajj de jó, ezerrel égetem a kalóriát. A 7. km után már fájt a vádlim, a belső és külső combom, a combom hátulja, minden apró izmomat éreztem. De mégis mosolyogtam, mert mindemellett az elégetett kalóriára és zsírra gondoltam és arra, hogy a mérleg vajon kevesebbet fog-e mutatni. Amúgy azóta sem álltam mérlegre. Végül több mint 12 km-t sétáltunk. Bár egy idő után már csak arra vágytunk, hogy ülőhelyzetbe kerüljünk, de persze azért a napos időt nagyon élveztük. Hazafelé a vonatra kb. 2-300 ember várt.  2 vonatkocsira. Nekem szerencsém volt, mert szorítottak nekem helyet, de a fiúk szinte végig álltak. A vonat totál tele volt, utoljára egy átmulatott siófoki beach house-ról hazavonatozós este láttam ennyi embert egy vonaton. A nap élvezeti értékéből mindez persze semmit nem vont le. Elmennék mégegyszer!

Hosszú hétvége

Jó volt ez a négy napos hétvége. Az idő is szép volt, végre megérezhettük az igazi tavaszt. Szombaton még nem voltunk sehol, takarítottunk főztünk, kezdtem is depissé válni, hogy itt a jó idő, a hétvége, mi meg nem megyünk sehova. Vasárnap annyi volt a kimozdulásunk, hogy elsétáltunk a közelünkben lévő Aldihoz, amiről nem is tudtam, hogy ennyire közel van hozzánk gyalog. Csak 10 perc séta. Eddig nem vonzott túlságosan a bolt, drágának gondoltam, de a véleményem most megváltozott. Egyrészt az akciós termékek itt is olcsók! Másrészt rengeteg olyan áru van, amivel még máshol nem találkoztunk. Már a változatos ízek miatt is megéri. Végül hétfőn mozdultam ki először. András elment edzésre, megbeszéltük, hogy kb. mikor végez, én pedig addigra sétáltam be a városba. Vittem a gépet is, csináltam is 1-2 képet.

Aztán Andrással sétáltunk még a parton, néztük az embereket, a sárkányeregető gyerekeket, élveztük a napsütést. Végre kimozdultam, és ez már nagyon kellett!

Kedden túrázni mentünk, de erről a következő bejegyzésről bővebben....

Megijesztett!

Olvasok 1-2 blogot, többnyire ismerősökét, egy van csak akit nem ismerek, de a nő olyan stílusban ír, hogy az simán felér egy toplistás könyvvel.

Az előbb is épp blogot olvastam, a barátnőmét, akiről már írtam korábban, hogy 4 kemény év után babát vár (ő nem a lombikos). Két magzatot már elveszített és most nagyon szurkol a családnak mindenki, hogy Aliz egészséges picinek adhasson életet októberben (?).  A blogjában arról írt, hogy 15 perc alatt lett 40 fokos láza, és térdig véres volt. Amikor olvastam ezeket a sorokat, potyogtak a könnyeim és nem akartam elhinni, hogy az élet még egyszer képes elvenni tőlük egy picurkát. Egy "édes kis pöttyöt"! Az az egy nyugtatott  kicsit olvasás közben, hogy tudtam, Aliz nem lett volna képes írni, ha a legrosszabb forgatókönyv bekövetkezett volna.

Édes kis pötty akkor most jól figyelj rám! Nemcsak anyádékra hoztad a frászt, hanem rám is! Ne gondold, hogy a találkozásokat csak ilyen áron lehet kiharcolni. Légy türelmes Te is, hamarosan találkoztok meglásd! Neked meg kell születned, mert Te adsz nekem reményt, tudod? Nagyon várnak Téged itt kint, úgyhogy többször ne csinálj ilyet légy szíves. Te csak nőj nagyra ott a pocakban, az sem baj ha anyád 25 kilót fog hízni, most Te vagy a legfontosabb! Megbeszéltük?

Vörös lett!

Tudom kissé sokat foglalkozok ezzel a témával, de gondoltam egy képet is mutatok arról, mennyire lett vörös a hajam! 

Az eredmény

A lenövés gyönyörűen eltűnt - vagyis a festék jó! 

Az meg már az én balfaszságom, hogy mindig spórolok a festékkel, és 2 helyett egyet kenek a fejemre. Lehet ha nem spórolnék élénkebb vörös lenne a hajam? :) Nem kell válaszolni, ez egy költői kérdés volt.

Lesz-e újra vörös hajam?

Ez itt a nagy kérdés, és a választ kb. 20 perc múlva meg is tudom. Bár az utóbbi időben 3 hetente lett befestve  - festettem be - a hajam, de a lenövésem így is 3 cm körül volt már. Nagyon nem volt szép látvány, hiába mostam hajat 2-3 naponta, fénytelen és igénytelen volt. Most egy másikféle hajfestéket próbáltam ki, a Syoss-nak - szerintem ez új - egy intenzív vörös árnyalatát. Nem is volt drága, és a márkát is jónak gondolom, de persze ez kiderül .... mindjárt! :) Persze arról már inkább ne beszéljünk hogy a hajfestés nálam hogy zajlik. Nem tudom, hogy az, aki szintén magának festi a haját  - és hosszú haja van - hogyan oldja meg a feje - haja - frizurája hátulját, de nekem ez abszolút nem megy. Össze-vissza fésülöm, kenem, rányomok egy rakat festéket és csak reménykedek abban, hogy kerül mindenhova ahova kell, nem lesz foltos, stb. Nem egyszerű művelet!

Az álmok útján...

...jó lenne  haladni. Mostanra minden hétre jut egy álom, ahol szülök, szoptatok, vagy terhes vagyok. Az éjjel is erről álmodtam. A mamám kísért el nőgyógyászhoz mert az állam alatt és nyakamon nagy csúnya barna foltok jöttek elő. Ne kérdezze senki, hogy miért nőgyógyászhoz mentünk - és persze azt se, hogy miért a mamám vitt el dokihoz közel 30 évesen. Szóval ott voltunk és jött a vizsgálat. De nem az arcomat vizsgálta a doki. Felfeküdtem a vizsgálóágyra és megultrahangoztak - a hasamat. Az ultrahang képernyőjén pedig ott volt a kisbabám. 15 hetes terhes voltam - amit eddig nem vettem észre. Kislány volt. Onnantól pedig, hogy megtudtam - terhes vagyok - elkezdtem érezi a picit a hasamban. Ahogy a kezemet a hasamra raktam, éreztem hogy benne van. A hasam hol keményebb volt, hogy puhább, attól függően, hogy a kisbabám épp hova vándorolt a pocakomban. Gondolom ez a való életben nem érezhető így, de én ott az álmomban éreztem és rögtön azt is megértettem, hogy miért simogatja minden terhes nő a hasát. Mert az álmomban az én kezem is ott volt onnantól kezdve. Mert érezni akartam őt, érezni ahogy mocorog, ahogy él. Mert a hasamra téve a kezem csak pár centi választott el tőle.

Hihetetlen, hogy most már ilyen gyakran álmodok ilyet és ehhez hasonlókat. Az ösztön úgy munkálkodik bennem, hogy ha már egyszer nem beszélek róla, akkor ott van az álmaimban. És ha még egyszer valakitől meghallom, hogy görcsös vagyok, lerúgom a fejét! Mert ez nem görcsösség, ez más. Ez sóvárgás és vágyakozás. A legnagyobb, amit valaha éreztem. ANYA AKAROK LENNI! ANYA!

Nyertem!

A Budavári Labirintusba egy belépőjegyet! Tegnap a facebook-on lájkoltam az oldalukat és a lájkolók között kisorsoltak egy belépőjegyet (óránként sorsolnak). Nem számítottam rá, de annál boldogabb voltam, mikor megkaptam az e-mailt. Persze a legjobb az lett volna - telhetetlen kis kecske - ha 2 jegyet nyertem volna. Most Andrással is lájkoltattam az oldalt, hátha ő is ilyen szerencsés lesz. Azért 2000 Ft egy belépő és ha még az útiköltséget is hozzászámoljuk, úgy más nagyon sok lenne - nekünk! Nagyon régóta szeretnék Pestre elmenni kirándulni... Margitsziget, Budai vár, Parlament, Terror Háza, Állatkert, annyi program, annyi hely....

Ha András nyerne, tuti kisírnám a 4 nap alatt valamikorra - mondjuk hétfőn - a pesti kirándulást. Ráadásul most már van fényképezőgép is, amivel mindezeket meg is lehet örökíteni. Meg Andrással eddig csak egyszer voltunk ketten kirándulni - Bakonybélen és én azt is annyira élveztem. Jó volt ez a csak ketten vagyunk program - és ő találta ki! Pannonhalmára is vissza akartunk térni, na majd ezt is megemlítem neki. Csak ne lennének ilyen drágák a belépők... meg a benzin... meg ne kellene a Kaálira spórolni.... Na nem nyavajgok, hiszen NYERTEM!!!!! 

Mindenről ami eszembe jut

Elsőnek arról, hogy vásárolni teli hassal kell menni, különben minden szart megvesz az ember - tudom, tapasztaltam már párszor. Ma elmegyünk este Tesco-ba, megvesszük a 4 napi élelmiszeradagunkat. Persze nem emiatt kajáltam be, egyszerűen csak így sikerült. Brokkoli krémlevest szerettem volna csinálni, de elromlott a botmixerem. Nem most, már régen, ennek ellenére mindig megveszem a brokkolit... csak aztán nem leves lesz belőle. Botmixert pedig egy okból nem vettem másikat: apától komoly készletet kaptam anno, 20 millió tartozékkal, és a tartozékokhoz akarok egy ugyanilyen, de legalábbis kompatibilis eszközt venni. 

Szóval a vacsim brokkoli volt olyan sajtos szósszal, amit a "híres" sajtos tésztámhoz szoktam csinálni. (vaj megolvaszt, bele húsleveskocka, bele liszt, aztán tej - besamel alap-, aztán füstölt és sima  reszelt sajt. (néha kevés mustár és wörcseszter :) szósz, csak hogy kicsit megbolondítsam). Na, én most bedobtam egy teljes brokkolit egyedül! a sajtszósszal. Nem hizlaló kaja, a liszt is update 1-es volt. Bár mindegy is, mert annyira teleettem magam, hogy aztán emésztéshez kellett egy kis sütit is ennem.

Ma már 13 fok volt délután. Nagyon élveztem a napsütést - a lakásból is. Egész nap nyitva volt az ablak. Egyszer csaptam csuktam csak be, amikor rágyújtottak az ablak előtt. Mindig jól elhatározom, hogy elmagyarázom az ablakunk alatt pontosabban előtt dohányzóknak, hogy ha már veszik a fáradságot, és megkímélik saját lakásukat a cigaretta füsttől, akkor tiszteljenek már meg bennünket is annyival, hogy a mi lakásunkat nem füstölik tele! Mert a füst bejön, és amióta nem dohányzom, egyből megérzem km-ekről a dohányszagot. Az elhatározásom sajna még nem került megvalósításra, mindig meghátrálok és ahelyett, hogy jól megmondanám, becsukom - vágom az ablakot. Néha arrébb is állnak, úgyhogy veszik a lapot.

Most, hogy végre ilyen jó idő van alig várom, hogy kimozdulhassak - görkori, séta, fotózni menni, mindegy csak menjek és érezzem a nap melegét! 

Tegnap Judittal beszélgettem egy csomót skype-n. Nem szoktunk chatelni, Judit elég leterhelt, így általában maradnak az e-mail váltások. Nekem most már nehezebben megy a levélírás azon személyeknek akik a blogomat is olvassák, mert itt én szintem mindent megírok, és a levélben már sokszor nem tudok mit mondani. Ülök a gép előtt, beírom a cím mezőbe az e-mail címet, a tárgyrészt általában kihagyom, mert soha nem jut oda eszembe semmi, és ezután jön a gondolkodás, hogy miről írjak.... szóval bocsi azoknak akik mióta blogolvasóim lettek nem írok levelet, de ez nem azért van mert nem jutnak eszembe, csak nem tudok miről írni.

Most pedig befejezem az írást. András hazaért, s bár tagadja, de látom, hogy durrog, hogy megérezte a sajtos brokkoli illatát én meg nem hagytam neki! Sorry! Nem volt olyan sok. Különben nem bírtam volna megenni.....

Gratula!

Fanni: András nővérének (Andinak) a kislánya. 11 éves lesz nyáron - bár már majdnem olyan magas mint én. Lehet én vagyok alacsony? Fannit felvették 8 osztályos gimibe a Kodolányira. Annyira de annyira boldogok vagyunk és büszkék rá! én személy szerint nagyon szerettem volna, hogy kikerüljön a jelenlegi iskolájából. Osztályelsőként simán vette a mindennapi akadályokat és még az sem okozott problémát, hogy egy hónapot betegség miatt kihagyott az iskolából. Andrással tuti biztosak voltunk a sikerében, hiszen nem igazán láttuk küzdeni a jó jegyekért, a versenyeken amiken elindult mindig elért helyezéseket és múltkor amikor eszperantót tanultam, akkor simán ráérzett annak is az ízére és tudta a megoldásokat ő is. Andi és mama (András anyukája) azért kétkedtek, nem hitték, hogy Fanni zökkenőmentesen, biztosan bekerülhet a gimisek közé, hiszen rengetegen jelentkeztek... pedig szerintem tök egyértelmű volt. Fanni 4 év alatt végig kitűnő volt, így a vitt pontjaival a maximumot elérte. Az iskola nyílt napján meg megnyert egy versenyt. 

A lényeg, hogy bent van, gimis lesz ősztől! A mi Fannink! :)

The War - Háború (1994)

Más olvasónaplót ír a blogjában, én mivel nem olvasok - sajnos - a filmes élményeimről írok időként. Teszem ezt most is, mert szívhez szóló filmet láttam, mely a szívem velejéig hatolt, és az utolsó 20 percet végigsírtam. Úgy szeretem amikor egy film tanító célzatú, emberi értékeket mutat be és próbál példát mutatni, irányt adni, hatni az emberekre.

Ez a film egy olyan családról szól, ahol az apuka (Kevin Costner) a háborúból visszatérve próbál visszazökkenni a hétköznapokba. Anyagi helyzetük szar, ő sem talál nagyon munkát. 

A film egy testvérpárról, az ő barátaikról, a megvívott kis harcaikról is szól.
Arról, hogy hogyan éljük meg a megpróbáltatásokat, hogyan győzzük le haragunkat és hogyan lépjünk túl bánatunkon. Mit jelent az egyenlőség, mások elfogadása, a barátság és az ellenség fogalma. 

Bár nem bővelkedik óriási fordulatokban, azt gondolom, hogy érdemes megnézni ezt a csodálatos kis filmet!

Nőnap

Dia: Te kapsz valamit Andrástól nőnapra?

Én:  Remélem csokit! 

..... na mit kaptam? Virágot! Na nem ám! Kaptam joghurtos Milkát és Kinder tojást. A két kedvencemet! 

Mindezt hogy?

András megérkezik, bejön kisszobába.
A:  Melyik kezemet választod? - hátrakulcsolva mindkét keze.
Én: Mindkettőt!
A:  Azt nem lehet! Csak az egyiket!
Én. Akkor ezt - "ütök" rá az egyik kezére. Odaadja a kinder tojást. 
Én: Meg a másikat is!
András vigyorog és előkerül a másik kezéből a tábla Milka csoki.

Ahogy lennie kellett...

Úgy döntöttem, hogy addig nem olvasok kommentet, amíg le nem írom ezt a bejegyzést, mely az előzőnek a folytatása lesz. Címnek akár azt is adhattam volna, hogy "Az este", vagy "Szombati buli"... de végülis mindegy is.

Szóval.... Visszaértünk Andrással Győrbe! Ő olyan fél 8 körül lefürdött, felöltözött... én meg vártam, hogy barátnőm megérkezzen. Jóval korábbra vártam, 6 körülre, és úgy is volt, hogy hamarabb is jön, de nem úgy sikerült. Nem volt gond, csak kezdett a kedvem az estétől elmenni, kezdtem bepunnyadni, és köznem tudtam azt is, hogy András nemsokára elindul és egyedül fogom otthon nézni a TV-t, és marha szarul fogom magam érezni. Nem azért mert ő elmegy, hanem mert nem szeretek szombat este egyedül lenni.  Persze András aranyos volt, nem sietett el itthonról, nem akart egyedül hagyni. Aztán mondtam neki, hogy mielőtt elmegy - ezzel is jelezvén, hogy menjen nyugodtan, majd jön a bnőm - legyen szíves, és bontsa ki nekem az egyik pezsgőt, én elkezdek iszogatni.
Amúgy mikor elment, rá 5 percre Viki is itt volt - végülis miért ne nevezhetnénk nevén, - úgyhogy a nyugodalmam ekkorra teljes lett. Ő hozott egy üveg bort, azt is megbontottuk, aztán csak beszélgettünk és beszélgettünk.
11 körül elkezdtünk összekészülődni, hogy akkor besétálunk városba, keresünk magunknak szórakozóhelyet. Szépen kisminkeltük magunkat, közben iszogattunk, majd nekiindultunk gyalog. Addig nem is volt probléma, amíg be nem értünk belvárosba, ott aztán nem tudtuk eldönteni, hogy akkor most innen hovatovább. Nem akartunk tini disco-ba sem csöppeni (disco-ba amúgy sem), meg puccos helyre sem. Felhívtam Andrást, gondoltuk majd ő, vagy vmelyik edzőstársa segít - na meg persze nekem ez egy jó ürügy volt, hogy felhívjam.  :) Segíteni  persze nem tudott, de mondta, hogy nyugodtan nézzünk el feléjük. Egyrészt gondoltam hűdejó! , felmérem a terepet, ugyanakkor az estét Vikivel akartam tölteni, hiszen hozzám jött.

Megérkeztünk - kicsit bóklásztunk az épület körül, mert az egyesület épületének ezt a részét még nem ismertem. Itt-ott részeg és kevésbé részeg fiatalok szállingóztak, jöttek-mentek, majd megtaláltuk Andrásékat. Bementünk velük, de én már akkor rögtön tudtam is, hogy nem akarok ott maradni. Tucc-tucc zene, stroboszkóp, fiatalok (10-15 évvel fiatalabbak). Mondtam Bandynak, hogy mi megyünk is, benézünk a Dariusba (mert ott "Chipendale show" lesz - örömködött Viki - persze nem volt), ha úgy alakul,h ogy nem akarnak ott maradni evezős bulin (mert erről is szó volt), akkor mi ott leszünk. 

Darius: velünk egykorú emberek, külsőleg normális hely, 1 bacardi cola - 1000 Ft. Hát igen,  be kell valljam, meglepődtünk. Szerintem régen volt, hogy mi fizettünk volna ilyen helyen, így ez most soknak tűnt. Leültünk beszélgetni, majd rögtön be is talált minket egy 150 kilós cigányképű rossz arc, akit baromira nem érdekelt, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak, csak lökte a magáét, és persze hiába mondtuk neki, hogy épp a pasijainkat várjuk, nem hitte el. Azért én feltűnően nézegettem a bejárati ajtót, hogy hitelesebb legyen. A cigijével majdnem megégetett, az arcomba füstölt, de ez sem zavarta. Amikor már nagyon megfájdult az arcunk a pofavágásba - amit ő nem észrevételezett - mondtam neki, hogy szeretném a beszélgetésemet a barátnőmmel folytatni, szeretnénk ketten maradni. Nagy nehezen arrébb állt, de ezek után már nem is volt kedvünk lemenni az hely alsó részébe, ahol az úgymond "disco" volt... meg igazából elfogyott a piánk is, és 2x1000 Ft-ért nem akartunk inni még egyet, így úgy döntöttünk átmegyünk arra a helyre, ahol castingot szoktam tartani. Nem volt messze, 3 perc séta.
Közben egyszer csak megcsörrent a telefonom, András volt, hogy ő most öltözik át (giccs party volt), és akkor hol vagyunk, mert ő 10 perc és ott lesz. Megmondom őszintén, hogy én ekkorra már nem is foglalkoztam vele, hogy az este folyamán még összefutunk, de örültem neki.  

Beültünk, rendeltünk, fél óra múlva - vagy 15 perc múlva megjelent András is. Hajnali fél 3-ig voltunk ott, és az árak is merőben barátságosabbak voltak. Egy korsó sörért (ezt András itta), 2dl borért és 2 bacardi coláért fizettünk 2600 Ft-ot. Rögtön itt kellett volna kezdenünk.

A lényeg most jön - a nekem lényeg. András bebizonyította az este folyamán, hogy ő már régóta egy "más" András. Jól esett, hogy az este további részét velünk töltötte, és nem azért mert én erre kényszerítettem volna, vagy kértem volna rá, hanem mert ő így akarta. És nagyon kellemeset csalódtam benne ahogy a Viki lelkét istápolta, tanácsokat adott neki. Minden szava - mely a véleményét tükrözte - egy-egy pont volt "miért is ő az életem párja" felsorolásban. Mert persze én minden tanácsát, gondolatát fordítottam, ordítottam a saját kapcsolatunkra. Eddig is tudtam, hogy szeret és közös jövő, stb, de a családról, gyerekről, kapcsolatok kezeléséről alkotott véleménye olyan biztonságérzetet adott a jövőt tekintve, hogy most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy nagy esélyünk van együtt megöregedni. 

Nem bánom, hogy délelőtt még aggodalmaskodtam, de annak örülök, hogy az aggodalmamat megtartottam magamnak. 

Örülök, hogy András már tényleg úgy viselkedik mint egy "felnőtt", nincsenek kicsapongásai - bár ilyenek nem is voltak sűrűn, meg főleg nem az utóbbi években- de ami a legfontosabb, hogy tudom, már nem fontosak számára a partizások, nem akar már fergetegeset bulizni a haverokkal, nem vágyik kalandokra (nem Olyan kalandokra)... stb. Az este folyamán viszont többször is beszélt arról, Vikinek hogy ő hogy várja, hogy gyereke legyen, hogy majd vele legyen és foglalkozhasson vele - és mindezt úgy, hogy nem rólunk, hanem Vikiről beszélgettünk, nem jött szóba Kaáli, a gyerekvállalási mizériánk, csak egyszerűen az apa fogalma....

... és én egész este csak néztem az én Bandymat, mosolyogtam és boldog voltam, hogy ő van nekem, hogy egymásra találtunk és hogy ő lesz majd a gyermekem apja és hogy ő milyen jó ember. Mert ő a szó legszorosabb értelmében egy jó ember.

Hát ilyen volt ez a szombat este (vasárnap hajnal)....

(Ki)készülök az estére!

Ma András bulizni megy - nélkülem. NÉLKÜLEM! Igaz, hogy először én jelentettem be, hogy megyek, és csak aztán döntött úgy, hogy akkor ő is, de az más! Hogy mindenki értse: Szolnokról meglátogat a barátnőm, aki lelki válságban van hónapok óta - amiről nem írok, mert nem biztos, hogy jó néven venné, ha kiadnám a magánéletét. Hetekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy eljön hozzánk, ott alszik nálunk és végre beszélgetünk egy nagyot, kimozdulunk. Nem discoba akarunk menni - nekem már amúgy sem hiányzik, csak benézünk belvárosba. Győr tele van helyekkel, ahova be lehet ülni, van zene, karaoke, "idősebb" korosztálynak szórakozási lehetőség. 

Szóval András jelezte - igazából kérdezte - hogy akkor ő meg elmenne az evezős bálba. Ami persze nem bál, hanem buli. A dolog csak azért fáj, mert engem nem visz magával, nem is ment volna, ha én nem csinálok programot. Nem értitek, igaz? Nem is tudom megmagyarázni, logikus érveket felhozni, mert ez csak belülről jön... ez csak egy érzés. Elmentem volna vele én is szívesen, mert azért kimozdulnék én is - igaz ez most megteszem, csak szar, hogy mindezt külön tesszük meg. Igazából annyit kértem - pontosabban mondtam -  hogy legközelebb én is megyek. Pont!

Csináltak a facebook-on  a győri evezősök egy zárt csoportot, ahová csak a meghívottak kerülhettek be és mivel én nem evezek, én nem. Ott megy a bulira készülődés, ráhangolódás, és tök szar olvasni. András megmutatta a csoportot, mondta, hogy nézzem meg nyugodtan az ő oldalára belépve - én meg mint a hülye néztem értetlenül, kérdezgettem, hogy de hol kell nézni, holott már tök régóta tudok a klubról és nézegetem - amikor ő dolgozik. Nem szeretek kirekesztett lenni, no! Amúgy 1 dologról leszoktam! Hónapok óta nem nézem már meg a telefonját (hívólistát, sms-eket - miközben ő zuhanyzik. Pedig ha valaki, akkor én roppant kíváncsi ember vagyok. Valószínű meguntam a "kutakodást" ha márúgysem találok semmit - persze még szerencse!!! 

Nagyon kell uralkodnom majd este magamon, hogy ne mondjak útravalónak semmi olyat, amivel elronthatnám az estéjét, holott legszívesebben mint egy 13 éves csitri meglesném. 

Biztos sokan most nem értenek... és azt gondolják nem bízom  a páromban... pedig bízom, egyr einkább, csak úgy vagyok vele, hogy az "ördög nem alszik".... és persze a történetnek van 4 évvel ezelőtti előzménye is, amit most szintén nem fogok taglalni. Csak tisztánlátás végett....

Én és a kisöcsém...

...mi ketten jó testvérek vagyunk, szeretjük egymást, sok mindent megbeszélünk és számíthatunk egymásra. A kisöcsém 26 éves kigyúrt, kopasz, de a szíve aranyból van. Egy nagy gyerek, akiről egy kívülálló nem is gondolná, hogy mennyire tud hízelegni, bújni, szeretni. Mennyire tud lelkesedni, mennyire fontos neki a szeretet, a család. A kisöcsém sokszor felhív, hogy hogyan panírozza a húst, a fagyasztott nudlit hogy csinálja meg, lejárt a mosógép - mit csináljon vele, felmoshat-e öblítővel, hogy kell cd-t írni, milyen az a tangás tisztasági betét, hol van a lakásban ez vagy az (4 éve nem élek otthon). A kisöcsém nem dob ki semmit a hűtőből, így nagyon kell figyelnünk, hogy vasárnap ne hagyjunk maradékot, mert az akkor bíz 2-4 hét múlva is ott lesz a hűtőben. Nem igénytelen - mert tényleg nem az - csak nem nyúl hozzá. 

Anya mondta, hogy múltkor az én kisöcsém, hogy zokogott a telefonba - az oka lényegtelen - és én is láttam már sírni felnőtt fejjel. Akkor, amikor anyukánk elköltözött Zákányba. Emlékszem bepakoltak a kamionba mindent, anya elköszönt és akkor eltörött a mécses és a 21-22 éves nagy gyerek zokogott. Zokogott, mert ő egy ilyen fiú. Aki külsőleg kemény, de ugyanakkor érzékeny is. Aki néha csak úgy felhív - mint ma is, hogy megossza örömét, vagy esetleg bánatát.

Gyerekként sok mindenen keresztül mentünk - jó és rossz dolgokon, de leginkább jókon. 

Amikor kicsik voltunk és néha együtt aludtunk, sokszor kérdeztem hogy ő szeretné-e ha apa meg anya újra együtt élne. Tudtam, hogy igen, ő pedig volt, hogy ezen elsírta magát, de akkor én mindig jól megvigasztaltam. Amikor elaludt, megfogtam a kezét, és úgy aludtam el én is.

Volt amikor nem tudtam megvédeni, mert még én is kicsi voltam. Lent játszottunk, labdáztunk és véletlenül fejbe dobott vagy rúgott labdával egy nőt. (kb. 4 éves volt tesóm). A nő sipákolt, a pasija pedig lepofozta öcsémet, aki ijedtében bepisilt. Tombolt bennem az igazságérzet, de mit tehettem  alig 7 évesen. 

Most már ő a "nagy", engem is sokszor húgomnak hív, most már ő az aki ha kellene megvédene. Azért írom, hogy ha kellene, mert én viszont nem vagyok az a "balhés csaj", soha nem is voltam, a konfliktusokat is mindig kerültem. De tudom, hogy számíthatok rá, és ez jó! Jó hogy van egy öcsém!

Miért sózom el az ételeket....

Múlt héten krumplis tésztát csináltam. András soha nem erőlteti, hogy azt főzzek, mert neki az anyukájáé az abszolút favorit és eddig én olyan nem tudtam csinálni. Igazából az állagát nem sikerült eddig leutánoznom - bár ez a múltheti vitte a prímet. Apait-anyait beleadtam - no meg a sót is. (miért nem egyforma só és só!)

Én: Bandym, ez olyan lett mint anyukádé az állagára!

B: Na az jó!

Én: Csak egy baj van 

B: ?

Én: Nagyon elsóztam!

Andrásnak viszont így is ízlett!

Anyumnak elújságoltam, hogy mit főztem, és milyenre, mire ő megkérdezte - mely kérdést egyébként vártam is:

Anya: Szerelmes vagy kislányom?

Én: Neeem, dehogyis!

Anya: ?? Nem??

Én: Anya ez már nem szerelem 6 év után, ez szeretet.

Igen, nem vagyok szerelmes, de nagyon szeretem a páromat. Nekem a szerelem azt jelenti, amikor zavarba jövök, belepirulok, furcsa érzés van a gyomromban folyamatosan, nem tudok másról beszélni csak róla, amikor egy érintésétől szinte lebénulok. De ezek elmúlnak, mert megismered a másikat, egyre több időt töltötök együtt és megszokod mindazt, ami az elején újdonság volt. 

Nos mindezek után - ez múlthét közepén volt - egy olyan kis idilli hangulat szállt a kapcsolatunkra, hogy nem is tudom mikor volt ilyen utoljára. Egy hangos szó azóta el nem hangzott, András türelmes velem - ami szerintem azért nem lehet olyan könnyű - rengeteget beszélgetünk mindenféléről, becézget egyfolytában, mosolyog rám, bújik.... Néha olyan hihetetlennek is tűnik, hogy 6 év eltelt, de mi mégis így szeretjük egymást. Elmondhatom, hogy én megkaptam azt, amire mindig is vágytam, hogy szeressenek. És hogy néha veszekszünk? Kiabálunk? Gúnyosak vagyunk egymással? Belefér! Mert nem gyakori! Belefér, mert utána mindig jól kibékülünk. Belefér, mert közben egyre jobb barátokká is válunk, egyre inkább egymás támaszai leszünk. Lehet furcsa ezt olvasni, hiszen 6 éve együtt vagyunk és én mégis most érzem csak úgy, hogy barátokká válunk. Nem tudom, igazából a kapcsolatunkban minden szép lassan alakult. Sokáig nem is hittem, hogy ő a párom, hogy ő tényleg szerethet engem, hogy eltelik fél év, egy év.... aztán összeköltöztünk, majd bútorokat is vettünk, szeretnénk ugye kisbabát is, a gyermeknevelésről diskurálgatunk... és mindez szépen fokozatosan évről-évre. Lehet az élet  nem véletlenül hozza így, lehet a babára sem véletlenül kell várnunk éveket, lehet mindenre időt kapunk, hogy együtt felkészüljünk rá és igazán akarjuk.

Szóval a krumplis tészta lehet sós, lehet sótlan, nagyon szeretem az én páromat, az én életem társát! :)

Én is Téged

Én is Téged Anya! Én is szeretlek!

Nekem soha semmire nincs időm....

Az örök probléma! Ezért - mivel most a nyelvtanulás az egyik legfontosabb - változtattam az időbeosztásomon. Reggel 7-től 8-ig is beiktattam egy óra nyelvtanulást. Ma volt az első alkalom, és jó volt, mert az agyam abszolút jól fogott. Este is tanultam még egy órát, de így elosztva nem is volt olyan megerőltető. Sajna az a baj, hogy sokszor olyan fáradt leszek estére szellemileg, hogy néha neki sem állok már tanulni, és ilyenkor marhára lelkiismeret furdalásom lesz...

Korrekt

" Jól nézel ki! ... Nem vagy túl sovány.. (hatásszünet)... No Kövér sem!"

(András papája)

Nagy utazás

Na azért olyan nagy nem volt, de azért elfáradtunk. Ezen a hétvégén - mármint ami volt - Mohácsra mentünk ERGO OB-re (az ergométer más néven evezőpad). Pénteken hazamentünk Fehérvárra, ahonnan szombat kora délután indultunk Dombóvárra András papájához. András anyukája is velünk tartott, gondolta amíg mi Mohácson leszünk, addig ő kitakarít. Csinált egy rakat vadast - isteni lett megint csak - és abból a papának is vittünk egy nagy adaggal. András anyukája nem tud keveset főzni. Ritkán áll neki, de ha nekiáll, akkor nem aprózza el.

Dombóváron marha hideg volt. Papa fával fűt és csak este 6 körül szokott a tűzre rakni, sőt a radiátorok is le voltak csavarva a kisszobákban. Ez persze természetes, minek fűtse azokat a helyiségeket, ahol nem is tartózkodik. Szóval hideg volt, kb. 17 fok. Előkerültek a gyapjú takarók és nyakig bebújtunk alá. Persze előtte Való Világ párbajt néztünk - András anyukája Gombinak szurkolt, mi Alekosznak.  Szerinte Alekosz buzi - ezt nem tudom mire alapozta. 

Másnap reggel 8 körül indultunk Bandyval Mohácsra. Mohácsról tudni kell - a busójáráson kívül-, hogy apukám ott élt a nagyszüleimmel és testvérével gyermekkorában. Eldöntöttem, hogy ha lesz rá lehetőségem, megkeresem a házikójukat és lefotózom. A  dolog érdekessége, hogy a Sportcsarnok utcája a mamámék utcájáról nyílt, így 3 perc sétával ott voltunk a háznál. A háznál, ami azóta fel lett újítva, de mégis az ő régi kis házuk maradt. 

Az ERGO OB 9 körül kezdődött - bár nem Andrásnak, mert ő csak valamikor 2 után került sorra. Én nagyon élveztem - bár itt még nem is voltak a srácok félmeztelenek, mint a vízi versenyeken. :) Igazából mindig a futamok végét vártam a legjobban, amikor minden energiájukat kievezve szinte leestek az evezőpadokról a versenyzők. Mindig azt lestem, vajon kell-e valakihez orvost hívni.

András szerintem nagyon ügyes volt, de persze ő az örök elégedetlen ezt másképp látta. (A második képen első sor, jobbról második, még a rajtra várva).

A verseny után várt még ránk egy hosszú út Mohács-Dombóvár-Székesfehérvár-Győr. 

Dombóvár-Fehérvár között filmet néztem a hátsó ülésen, ugyanis András anyukája ült elöl. Eddig nem nagyon filmeztem kocsiban, mert féltem, hogy hányingerem lesz, de simán tudtam mozizni, és még az a másfél óra is pillanatok alatt elment így.