A bakonyi túra

Tudtam, hogy az evezősök túrát szerveznek a 4 napos hétvége valamelyik napjára, de András nem mondta. Aztán szombaton említette először edzésről hazajövet, telefonon. Első "hallásra" (a facebook-ról már tudtam róla) nem sok kedvem volt hozzá. Leginkább azért, mert először Pestre szerettem volna menni várost nézni - persze erről András még nem tudott. Aztán meg azért sem, mert versenyzőkkel nem szívesen mentem volna túrázni, főleg a 20 km-re tervezett útvonalakat látván. Végül átgondoltam - András megnyugtatott, hogy 10 km-es túravonal is van - és rábólintottam. Nem mintha a 10 km-től nem féltem volna! Főleg terepen....

A kirándulás, vagyis a rákészülés hozott némi bonyodalmat. Kezdődött ott, hogy én farmerban akartam menni. András közölte, hogy az nem lehetséges, az kényelmetlen és farmerban nem kirándulunk. Igen ám, csak híján vagyok felvállalható melegítőnadrágból. Van egy, aminek rojtos az alja, és hypo foltos. Van egy ami nem foltos, de 5 cm-rel rövidebb, mint kellene. Aztán van 2 fehér, amiket örököltem, de fehéret??? Nemcsak az a bajom, hogy koszos lesz az erdőben,  de KÖVÉRÍT is! 

Megoldás: "Veszünk neked melegítőnadrágot!"  Hát jó, végül is szeretek kapni, menjünk!

Amikor Aldiba mentünk- ami a Duna Centerben található, akkor megnéztünk 2+1 boltot. Az elsőben 2 nadrágot próbáltam, de nem tetszettek. Mindegyik túl nőies volt. Feszülős és trapéz szabású - mely utóbbival farmerban nincs problémám. A második üzletben 1 nadrágot próbáltam. Nagyon jól nézett ki, nem is melegítő, inkább túra naci volt zsebekkel, keki színben, bővebb szabással. Első ránézésre úgy gondoltam óriási a méret (utolsó darab volt, 700 Ft-ért), András azt mondta nem baj, majd felhajtjuk, visszatűrjük, övet rakunk/rakok. A baj csak az volt, hogy a combomnál elakadt a nadrág. Ááááááááááá! Ennyire nagy lennék?  Kizárt! Ekkor már úgy voltam vele - és ezt Andrással is közöltem - jó lesz nekem a farmer kirándulni, nem kényelmetlen és amúgy is, azért nem veszek nadrágot, hogy legyen.... majd álljon a szekrényben! A +1 bolt egy játékbolt volt, aminek a másik felében sportruházatot árultak. Hmm, ez már jobban tetszett. Régi, klasszikus melegítőket..... 20.000 Forintért. Na jól van ám! Vegyen 20 ezerért melegítőnadrágot az aki sportol is, és nemcsak imitálja. Hazajöttünk! ..... Nadrágpróba az itthoni repertoárból. .... Majd András kivette a szekrényből kék színű sportnaciját, kezembe nyomta, én felpróbáltam, és 10 cm-es mosoly költözött az arcomra.
"Jóóóó!"  :)  Méretbeli összehasonlítgatásokba inkább nem bocsátkoznék...

Következő problémám a nőket minden hónapban érintő ciklikus, visszatérő csomagom volt. Már vasárnap óta szúrt a hasam, éreztem, hogy lassan meg fog jönni a menzeszem. Bár 28 napos ciklusom szerdára volt "kiírva", az előző hónapban ez rövidebbre sikeredett, és csak 26 napos volt. Féltem, most is így lesz. Mondtam Andrásnak, hogy ha megbetegedem, nem biztos elmegyek kirándulni. Ott az erdőben "tisztálkodni", ellenőrizgetni nem lenne egy leányálom. De ezt még valahogy megoldottam volna, de egy ideje (HSG óta) nagyon durván tisztulok és van hogy óránként kell tampont, vagy betétet cserélnem. Na, erről talán ennyit, nem részletezem tovább. Olvasgattam a neten mit igyak, egyek, hogy kicsit csúsztatni tudjam. Ajánlottak citromot, olvastam a cickafarknak vérzéscsillapító hatásáról, de végül nem próbálkoztam egyikkel sem, csak bíztam. (Zárójelben jegyzem meg, megúsztam!)

Végül azt kellett eldönteni, hogy melyik busszal megyünk ki reggel vasútállomásra. Én későbbivel akartam, András korábbival. A végszó ez lett: "Neked mennyi problémád van egy szájba tekert kirándulással"! És persze igaza volt, de azért én megsértődve, hátat fordítva, álomba duzzogtam magam.

Másnap reggel már óracsörgés előtt ébredtem. Táskákba bepakoltunk - kaja, ital, fényképező, egészségügyi csomag nekem - és elindultunk a korábbi buszra. Nagyon szép volt az idő. András visszarohant még a buszbérletéért. Én mondtam neki, hogy én addig is megyek a buszmegálló felé, ő majd fusson utánam - féltem, hogy lekéssük a korábbi buszt. Aztán végül a busz késett, pedig forgalom sem volt. A vasútállomáson mi voltunk az elsők a csoportból, végül 30 körüli létszám jött össze. Elindultunk Vinyére egy kis piros, 3 vagonos vonattal. Odafelé még pont elfértünk. A vonaton már ment a pálinkázgatás és a rémhírek a 20 km-es szakaszról. Mondtam Andrásnak, hogy akkor maradok az alaptáborban főzni. Max. akkor megyek velük, ha a 9-10 éves gyerekek is, mert úgy viszont égő lett volna meghátrálni. Végül mások is leszavazták a 20 km-t, így megindultunk a 10 km-re tervezett útvonalon. Rögtön az elején át kellett küzdenünk magukant a Cuha patakon - és ez nem is az utolsó átkelés volt. Andrásnak átadtam a fényképezőgépet, én nem akartam kockáztatni, hogy esetleg véletlenül beleesek...

Szerencsére volt segítségünk, kapaszkodtam is rendesen! Nagyon szép volt az erdő és az idő is. Egy idő után élveztem a patakátkelős részeket is, sőt egyszer félve attól, hogy esetleg beleseggelhetek a mozgó kövekről és fadarabokról a jeges patakba, inkább mezítláb mentem át. Persze, végigfutott a fejemen egy durva fel- vagy megfázás eshetősége, de hajtott az izgalom. Képem erről nincsen, vagyis arról amikor én megyek át a folyón, de másról van. 

A folyóban átkelve amúgy majdnem hasra estem - szép lett volna. Amúgy tök jó érzés volt a lábamnak a jéghideg víz, utána totál felfrissült. Meg sem fáztam szerencsére, legalábbis ezidáig nem mutatkoztak jelei. Amúgy még egyszer mezítlábaztunk, mondjuk akkor ment volna a farönkökön is, de ez egyszerűbbnek mutatkozott. A túra során volt egy olyan szakasz is, amit csak kaptatónak neveztek, én meg is kérdeztem mi az - bár ne tettem volna, így elég hülyének hatottam. A lényeg, hogy egy hosszú emelkedő következett, ami rendesen megviselte a tüdőmet. Egy idő után már a seggemen vettem a levegőt, a fejemben pedig az cikázott, hogy jajj de jó, ezerrel égetem a kalóriát. A 7. km után már fájt a vádlim, a belső és külső combom, a combom hátulja, minden apró izmomat éreztem. De mégis mosolyogtam, mert mindemellett az elégetett kalóriára és zsírra gondoltam és arra, hogy a mérleg vajon kevesebbet fog-e mutatni. Amúgy azóta sem álltam mérlegre. Végül több mint 12 km-t sétáltunk. Bár egy idő után már csak arra vágytunk, hogy ülőhelyzetbe kerüljünk, de persze azért a napos időt nagyon élveztük. Hazafelé a vonatra kb. 2-300 ember várt.  2 vonatkocsira. Nekem szerencsém volt, mert szorítottak nekem helyet, de a fiúk szinte végig álltak. A vonat totál tele volt, utoljára egy átmulatott siófoki beach house-ról hazavonatozós este láttam ennyi embert egy vonaton. A nap élvezeti értékéből mindez persze semmit nem vont le. Elmennék mégegyszer!