Ülni a padon, érezni a nap melegét, nézni ahogy életre kel a természet és vele együtt a város. A kabátomat magam mellé helyezem, előveszem táskámból a kávézóban elrakott ingyenes magazint, és olvasni kezdem. Azon veszem észre magam, hogy nem olvasok, hanem a vizet nézem. Az evezős sporttelepen vagyok, András vízen egy kezdő sporttársával, aki először merészkedett ki a tanmedence biztonságos medréből. András tartja neki a balanszot, segít egyensúlyozni. Már nem látom őket, feleveztek a Dunán, az egyenes szakaszra, túl az egyetemen. Nézem a gyerekeket, és ámulok, hogy milyen sokan sportolnak a vízen. A stégen egymást váltják a 2 és 4 pár evezősök, majd megérkeznek a picik is. Olyan aranyosak, és olyan kicsik. Kajakosok és kenusok is el-elhaladnak néha a szemem előtt, különös és kellemes látvány ez. Tetszik nekem. Két edző csaj telepszik hozzám, kb. velem egykorúak, és az evezésre próbálnak rábeszélni. Élvezem, hogy egyre többen tudják, hogy ki vagyok, próbálnak bevonni, és közben el is gondolkozom azon, hogy milyen jó is lenne újra egy közösséghez tartozni. Közben lassan Andrásék is visszatérnek, felöltözik és elindulunk hazafelé. Jó kedvünk van, élvezzük, hogy még este hatkor is süt a nap, csicseregnek a madarak, én pedig boldog vagyok, ha ma is sétáltam egy nagyot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése