Négy

Azaz négyszer keltem, ébredtem, lettem felébresztve az éjjel. 11 után feküdtem le valamikor aludni. A sok colától persze nem ment könnyen, meg tele is volt a hasam. Lassan azonban kezdtem álomba merülni... míg nem arra lettem figyelmes, hogy valaki kopog. Először azt hittem András, és hogy azért kopog, hátha fenn vagyok még, és akkor nem kulcsozik. Nem akartam kimenni, gondoltam majd észreveszi, hogy alszom, és bejön kulccsal. Még egy kopogás.... ekkor felkeltem, kimentem az előszobába, füleltem. A kukucskálón keresztül nem jött be fény, így konstatáltam, hogy nem András jött meg. A kopogás valószínű kintről, fentről, máshonnan jött. Visszafeküdtem, elaludtam újra. Fél 1 körül jött egy sms, amit András írt, hogy nagyon messze van még, de siet már haza hozzám. Elolvastam, okés, rendben, aludtam tovább. Ezután akkor keltem fel újra, amikor hazaért. Igaz nagyon figyelmes volt, még villanyt sem kapcsolt az előszobában, hogy ne jöjjön be a fény, ne ébresszen fel. Befeküdt mellém, lassan visszaaludtam. Ez lehetett a legrövidebb alvás, ekkor ugyanis arra keltem fel, hogy drágaságom horkol, szuszog, hangosan veszi a levegőt. Ááááááááááááá! Ezt nem hiszem el. Böködtem, simiztem, csapkodtam magam jobbra-balra az ágyon, de nem izgatta, nem hagyta abba. Amikor aztán a fejét megsímogattam, akkor pár percre csendbe maradt, de aztán újra kezdte. Gondoltam a fejsimogatás jó lesz, csak erőteljesebben... Ekkor nyúltam az arca felé, hogy azt megbökdösöm, vagy megsimizem, és ekkor szegényt véletlenül lekarmoltam. Annyit láttam (azonkívül, hogy éreztem a karmolást), hogy felemelte a fejét és fogja az arcát. Annyira sajnáltam, bocsánatot kértem - még csak le sem cseszett - össze-vissza puszilgattam, nagyon rossz volt. Amúgy is amikor alszik az ember olyan kis gyámoltalan, nagyon sajnáltam.... Mindenesetre nem volt több horkolás, végre el tudtam aludni, és fél 10-ig fel sem keltem. Telefonon kérdeztem Andrást, hogy milyen az arca, de nem is nagyon foglalkozott vele, nem is nézte, nem fájt neki annyira. Akor jó!