Tegnap amikor András hazaért a munkahelyéről, leültünk megbeszélni a problémánkat. Voltak könnyek, ölelések, és sokszor csak percekig néztük egymást. Megbeszéltük, hogy jó, hogy leülünk, és mindent megbeszélünk, olyan dolgokat is, amikről amúgy ciki beszélni, de tegyük is ezt így mindig, hogy szebbé tegyük a hétköznapokat, hogy törekedni tudjunk arra, hogy jó és harmonikus kapcsolatunk legyen, hogy ne fojtsuk el a problémákat, mert az hosszú távon biztos nem vezetne jóra . Mindketten úgy érezzük, hogy egymással szeretnénk megöregedni, és bár az évek telnek, dolgok változnak, változik a kémia is, de egyre jobban és jobban ragaszkodunk a másikhoz, egyre erősebb a szeretet, és a kapocs kettőnk között.
Mindezek után elkísértem Andrást edzésre, hogy vele legyek, aztán amíg ő evez, addig gondoltam én majd sétálok, fotózok. Végül ott ragadtam a klubban, mert beszélgetőtársra leltem, vele pedig pikk-pakk el is telt az idő, és András már végzett is az edzéssel.
Ma reggel már egyedül keltem, mert András Székesfehérvárra, pontosabban Agárdra ment a VVSI-s veteránokkal evezni. Hamar elment a nap, egész nap takarítottam, pakoltam, ablakot pucoltam és vártam, hogy 5 óra legyen és András újból itthon legyen.... mert párosan szép az élet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése