Köhögök

Megint visszatért a köhögésem, ami pár hete 1-2 hétig már kínzott. Nem fáztam meg most sem, így nem értem mi ez, András szerint allergia. Majd megint cseszegetni fog, hogy menjek el egy allergia vizsgálatra... de nekem semmi kedvem, amikor annyi helyre el kellene mennem.... például bőrgyógyászhoz, mert családom szerint régen nem volt ilyen csúnya a bőröm. A fotókon ez azért nem látszik, mert minden fotómat retusálok valamennyire (nem annyira mint az előző bejegyzésben). Engem is zavar amúgy, hogy nem szép a bőröm, de nehezen indulok meg. Aztán fogdokihoz, ahol 2004 óta nem voltam, pedig van lyukas fogam, csak nem fáj... Aztán kivizsgáltatni, hogy most Gilbert kóros vagyok-e vagy sem. Bár annak úgysincs jelentősége, mert nem tudnak vele mit csinálni, és nem is lehet belőle probléma. Ez nem betegség a nagykönyv szerint, csak egy állapot, és a doki vette észre HSG után. 

Na mindegy, úgy látom mostanában csak panaszkodni tudok, úgyhogy lehet lassan ideje lesz elővenni a "Titok" című filmet és megnéznem.

Retus - mert most ehhez volt kedvem :)

Kicsit játszottam....Kattints a képekre, hogy lásd a különbséget! :)

 

Ezek után elgondolkoztam egy kék kontaktlencsén! :) Ilyen szemekkel bármekkora fenekem lehetne :D

Ui.: Ha küldesz magadról egy jó minőségű, nagy méretű, éles, frontális fotót, megcsinálom neked is! :)

„Amit az értelem el tud képzelni, azt el is tudja érni.” 

                                                                                  /W. Clement Stone/

Még mindig...

Még jó, hogy az én blogom, és arról írok amiről akarok! :)

Szokásos telefon....

- Jó napot kívánok! X.Y. , Kaáli Intézet, miben segíthetek?

- Jó reggelt kívánok Z. Dóra vagyok...

- Még nem tudok segíteni Dóra! Sajnálom!

Be sem fejeztem mit akarok, most már tuti megjegyeztek! Kérdés, hogy ez most jó, vagy nem!

Behalok - avagy még egy kis Kaáli!

Nem, most nem fogok panaszkodni, de nagyon durva dologról fogok írni. 

Annak ellenére, hogy létezik egy íratlan szabály, miszerint nem nézegetünk fórumokat lombik során, én nagy fórumozó lettem. Az is igaz, hogy mi nem lombikozunk még (persze legjobb lenne ha nem is kellene), de tényleg nem javasolják, hogy fórumokon okosítsuk egymást. Ebben benne van az is, hogy hülye tanácsokat adunk és fogadunk el, meg az is, hogy egy-egy sikertelenség után elvesszük mások életkedvét, bizakodását, vagy fordítva. Van a neten egy oldal: www.hoxa.hu Biztos sokan hallottatok már róla, talán használtátok is, de legalább kerestetek infót ott. Nagyon sok mindennek ott szoktam utánanézni amikor véleményekre vagyok kíváncsi. Így akadtam a Győri Kaáli Intézet infók topikra is, és lettem olvasója, egy ideje pedig hozzászólója is. Mondanom se kell, hogy eleinte szinte semmit nem értettem abból amit írtak, kicsit sok volt az ismeretlen szakszó, amit a lányok használtak. Szeretem olvasni azt a fórumot, mert velem hasonló problémákkal küzdő emberek vannak ott, és ha valakik, ők megértenek engem. Erőt adnak, bíztatnak, ez  egy kis "család" , ahol mindenki drukkol a másiknak. 

És most jön a lényeg. Tegnap egy másik bejegyzésre reagálva írtam, hogy szerintem is normálisabbak lettek a recepciósok. Emberibbek a telefonban, hosszabbak a válaszok. Poénból leírtam, hogy "lehet olvassák a fórumot". A legnagyobb megdöbbenésemre az egyik csaj írta, hogy "igen, olvassák". A többit meg megküldte privát üzenetben. 

Történt ugyanis, hogy a barátnőjét vitte Kaáliba vérvételre, akivel közölte a nővér, hogy ma kedvesebb lesz, mert olvasták a fórumot!!!! Kicsit ledöbbentem, aztán gyorsan vissza is néztem a hozzászólásaimat, hogy miket írtam, milyen hangnemben, de igazából max csak panaszkodtam, hogy nincs időpont. Mindenesetre tanácsolták a lányok, hogy kevesebb adatot adjak meg az adatlapomon, nehogy véletlenül kibabráljanak velem a recepciósok. Hmmm, ilyen világot élünk. Mindenesetre az adatlapomon megcsináltam a változtatásokat.

Még egy kis infó, mert közben kapom a privát üzeneteket a fórumon:
Az egyik csak volt fül- és szemtanúja az alábbi esetnek: Állítólag Kőrösi kapott egy panaszos levelet, hogy valaki már 4 hónapja nem kap időpontot. Lement a recepcióra és úgy lebaszott mindenkit (van ott vagy 4-5 recepciós) mint annak a rendje. Innentől kötelezően strigulázni kell mindenkinek a nevéhez, hogy tudják hányszor telefonált, és telefonszámot kell kérniük. Bár tőlem nem kértek, de most már van egy sejtésem, hogy hogy-hogy az volt az első kérdése ma a hölgynek, hogy "Eredményekért jönne"?  Ezen totál le is döbbentem. Sőt azt is sejtem, hogy miért azt mondta, hogy 3-4 naponta telefonáljak. Kevesebb strigulát kelljen húzniuk. De én akkor is mindennap fogok telefonálni. Innentől kezdve meg pláne! Sőt azt is "megengedem" Andrásnak, hogy elmondja majd a dokinak, hogy mennyit kellett várnunk. :)

Panaszáradat

Elég durva fejfájással ébredtem reggel. Rossz amikor már eleve így indul az ember napja. András már nem volt mellettem - nem ébredtem fel a telefon ébresztőjére. Ettől függetlenül a biológiai órám jól működik, mert mikor kimentem wc-re hallottam, hogy most fő le a kávé. A kávé, és a tea után csökkent a fejfájásom, de most meg tiszta depis vagyok. Fel kellene hívnom a Kaálit, megejtenem a szokásos időpontkérést, de nagyon nincs kedvem, már unom az elutasítást. Hiába fogadtam meg, hogy számon kérem, hogy mi az hogy más kap időpontot, én meg nem, de nem teszem meg,  nem tehetem meg. Nem Kovács vagy Varga a vezetéknevem, nem kell, hogy megjegyezzenek és ezután még nehezebben menjen minden. Mert itt nem mi diktálunk. Ez van. Nem elég, hogy a természetnek nem diktálhatunk, még a külső segítségnek sem. - amiért ráadásul fizetünk keményen. András tegnap kiakadt, azt mondta, hogy akkor majd ő felhívja és helyreteszi őket, mert mi az, hogy nem kapunk időpontot, más meg igen. De mondtam neki, hogy tök felesleges, csak induljunk ki abból, hogy a papáját tavaly novemberben előjegyezték szürke hályog műtétre - MOST , azaz 2011 novemberére. Ha egy állami intézetben ez így működik, akkor egy maszeknál mit tudnánk lépni?! Javasolták, hogy próbáljuk Pestet, Kaposvárt, de kinek van arra pénze, hogy még pluszba az útiköltségeket is finanszírozza, meg totál öngyilkosság amikor itt van a Kaális (itt is van) Győrben, ráadásul az ország vezető meddőségi központja. Plusz, amikor vérvételre kell járni, meg ultrahangra 2 naponta reggel fél 8-ra.... ? Fel sem érnék, pláne nem egyedül. 

Na most megint kipanaszkodtam magam. De legalább jól esett. Most felhívom a Kaálit. 

Kaáli - ixedik felvonás

Ma egy kicsit kiakadtam. Kicsi kiakadtam és sírtam dühömben, elkeseredettségemben és tehetetlenségemben. Régen írtam már a Kaáliról, de akkor most írom - megint időpont problémával küszködünk. Az első konzultáció óta - amire 3 hónapot vártunk - eltelt megint másfél hónap. Napi szinten telefonálok, próbálok időponthoz jutni, de mindennap ugyanazt a rövid választ kapom: "Sajnálom, nem tudunk segíteni". Ma is hívtam őket a szokásos időpontban, 9 és fél 10 körül. Mikor tárcsáztam őket folyamatosan azt mormoltam magamban, hogy "kapok időpontot, kapok időpontot, kapok időpontot!" És ez a telefon más is volt mint a többi. Meg is lepődtem, és már azt hittem....

Megkérdezte a recepciós hölgy, hogy voltam-e már. Elmondtam, hogy voltam, eredményekért mennénk. Majd jött a válasz: "Sajnos nem tudok segíteni" Nem értem akkor miért kérdezte meg, hogy voltam-e már. Aztán délután felmentem a fórumra amit olvasgatni szoktam és sorban mentek a bejegyzések, hogy "kaptam időpontot, én is kaptam időpontot, Zizi telefonálj (ez én vagyok). 

Na ekkor törött el a mécses és fakadtam ki. Mitől vagyok én kevesebb, hogy más kap időpontot, én meg nem? Mi alapján döntik el, hogy Te, Te és Te igen, Te pedig nem. A hónapok meg csak telnek és telnek. Kicsit kezd elegem lenni!

Just do it!

Ma délután Andrást meghívták az evezősök focizni az egyetem pályájára. Elkísértem én is, és vittem a fényképezőgépemet is. Bár gyönyörűen sütött nap, azért csalóka volt, mert a szél nagyon fújt és a levegő sem tudott még annyira felmelegedni. Először sétáltam egyet, lementem a folyópartra, gondoltam fotózgatok kicsit, de annyira fújt a szél, hogy nem sokáig volt maradásom. Rajtam kívül csak egy család volt a parton, ők a kacsákat etették.

Visszamentem inkább focit nézni. András jelzett a pályáról, hogy kattintgassak, de én eleinte nem mertem. Annyira szeretek embereket fotózni, csak van egy kis bibi - nem merek. Nagy nehezen rávettem magam és csináltam 1-2 fotót. Az objektív nem erre lett kitalálva, erre fogunk hamarosan majd egy teleobjektívet venni, de azért élveztem így is. Jól elnevetgéltem a fiúkon...

Majd én bevásárlok

Reggel - pontosítok: délelőtt! - elsétáltam Aldiba, hogy vegyek 1-2 dolgot, mert kiüresedett a hűtő. Persze Andrásnak mondtam, hogy sok mindent nem veszek, pl. 2 liter tej helyett csak egyet, mert nem akarok cipekedni. Biztos ami biztos, vittem a hátizsákom - abban mindig kevesebbnek érzem a súlyt - meg egy nagy szatyrot is, hátha abba is kell pakolni. Most már értem miért csinálják olyan mélyre a bevásárlókocsikat. Fentről nézve nem tűnt olyan soknak, én meg csak pakoltam a termékeket. Egyenként egyik termék sem volt nehéz! Aztán győztem hazahozni. Itthon lemértem, és sikerült 14 kilónyi kaját összevásárolnom. A sóska (2X450g) a spenót (2x450g), a túrós derelye (600g), brokkoli (500g), hús (500g), tej, olaj (kb. 1,5kg), kenyér (500g),.... stb. DE!!!! egy hétre elegendő főtt ételnek valót vettem, max. csak 1-2 apróságot kell majd megvennem hozzá hétközben. Már csak egyet nem értek: nasit miért is nem vettem magamnak???

Négy

Azaz négyszer keltem, ébredtem, lettem felébresztve az éjjel. 11 után feküdtem le valamikor aludni. A sok colától persze nem ment könnyen, meg tele is volt a hasam. Lassan azonban kezdtem álomba merülni... míg nem arra lettem figyelmes, hogy valaki kopog. Először azt hittem András, és hogy azért kopog, hátha fenn vagyok még, és akkor nem kulcsozik. Nem akartam kimenni, gondoltam majd észreveszi, hogy alszom, és bejön kulccsal. Még egy kopogás.... ekkor felkeltem, kimentem az előszobába, füleltem. A kukucskálón keresztül nem jött be fény, így konstatáltam, hogy nem András jött meg. A kopogás valószínű kintről, fentről, máshonnan jött. Visszafeküdtem, elaludtam újra. Fél 1 körül jött egy sms, amit András írt, hogy nagyon messze van még, de siet már haza hozzám. Elolvastam, okés, rendben, aludtam tovább. Ezután akkor keltem fel újra, amikor hazaért. Igaz nagyon figyelmes volt, még villanyt sem kapcsolt az előszobában, hogy ne jöjjön be a fény, ne ébresszen fel. Befeküdt mellém, lassan visszaaludtam. Ez lehetett a legrövidebb alvás, ekkor ugyanis arra keltem fel, hogy drágaságom horkol, szuszog, hangosan veszi a levegőt. Ááááááááááááá! Ezt nem hiszem el. Böködtem, simiztem, csapkodtam magam jobbra-balra az ágyon, de nem izgatta, nem hagyta abba. Amikor aztán a fejét megsímogattam, akkor pár percre csendbe maradt, de aztán újra kezdte. Gondoltam a fejsimogatás jó lesz, csak erőteljesebben... Ekkor nyúltam az arca felé, hogy azt megbökdösöm, vagy megsimizem, és ekkor szegényt véletlenül lekarmoltam. Annyit láttam (azonkívül, hogy éreztem a karmolást), hogy felemelte a fejét és fogja az arcát. Annyira sajnáltam, bocsánatot kértem - még csak le sem cseszett - össze-vissza puszilgattam, nagyon rossz volt. Amúgy is amikor alszik az ember olyan kis gyámoltalan, nagyon sajnáltam.... Mindenesetre nem volt több horkolás, végre el tudtam aludni, és fél 10-ig fel sem keltem. Telefonon kérdeztem Andrást, hogy milyen az arca, de nem is nagyon foglalkozott vele, nem is nézte, nem fájt neki annyira. Akor jó!

A házi feladat

Múltkor az egyik feladatom az volt eszperantóból, hogy a nemzetközi levelező listából válasszak ki valakit, és írjak neki levelet, vagy adjak fel én hirdetést, hogy levelező partnert keresek. Ez utóbbit választottam - mert nem  igazán szeretek levelet írni, főleg nem ismeretleneknek, mondanivaló nélkül. Egész idáig nem is történt ezzel semmi, míg tegnap felmentem a levelezőlista oldalára kíváncsiságból, hogy megnézzem felkerültem-e már. Hát felkerültem. De vagy ők, vagy én hibáztam, mert az adatlapomon az jelent meg, hogy izraeli vagyok. Össze-vissza kerestem valami elérhetőséget, hogy szóljak nekik, hogy nem vagyok izraeli, legyenek szívesek javítsák ki - mindezt eszperantó nyelven, de az e-mail cím nem volt jó. Ekkor úgy döntöttem regisztrálok mégegyszer a rendszerbe, de csak annyi szöveggel, hogy magyar vagyok. Ez eredményes volt, mert mára kijavították. Ezzel egyidejűleg elkezdtem leveleket kapni eszperantó nyelven. Az első Kínából, a második Lengyelországból, a harmadik Kongóból, a negyedik Dél-Amerikából az ötödik Magyarországról érkezett. Mind férfi! Tudtam én hogy képpel együtt érdemes regisztrálnom. :) Most megvan a délutáni programom.... nem elég hogy a leckével is nehezen haladok, most leveleket írogathatok egész délután. Jó kis gyakorlás lesz. Persze törölni nem tudom magam a rendszerből, csak reménykedni, hogy minél hamarabb feliratkoznak újak és eltűnök a lista elejéről - mert most egyelőre még én vagyok a tetején, engem látnak meg először...

Home alone

Ez az eredeti címe a Reszkessetek betörőknek, de én azért nem szeretném ha betörők reszketnének tőlem. Péntek este van, itt maradtunk Győrben. Holnap munkanap van, így András dolgozik - nekem nem kell. Amúgy sem terveztünk hazamenni, és ezt valószínű egyre gyakrabban csak havi egyszer fogjuk megtenni.

Most, este 7-kor, azonkívül, hogy megy a Való Világ a tévében, várom a pizzámat - ami ebben a pillanatban meg is érkezett - iszom a colámat, és próbálom jól érezni magam. Mindezt egyedül, mert András elment itthonról munkatársaival. Nekem azt mondta, hogy nem sok kedvvel, de ismerem már annyira, hogy tudjam hamar feltalálja magát. Megfogadva múltkor Aliz tanácsát, hogy örüljek és foglalkozzak ilyenkor kicsit magammal, rendeltem egy pizzát, vettem 2 és fél liter colát, meg fogok enni még egy csomag sajtos chio popcorn-t és megnézek egy jó filmet. Vicces, hogy nekem megint a kaja köré csoportosul minden, de hát ez van. Engem nem tesz boldoggá egy kád forró víz gyertyafénnyel és zenehallgatással, vagy olyan dolgok amik általában a nőket. Nekem Milka csoki kell sajtos popcorn-nal, cola light, boldoggá tesz egy jól sikerült fotó, egy új műszaki cikk, egy gyermek ölelése vagy puszija. Ez utóbbi most csak onnan jutott eszembe, hogy a hétvégi túráról hazafelé vonatozva az egyik edzőnek a 4 éves kisfia velem szemben ült és mesélte a Hófehérkét:

Botika: -... és tudod mit? Te láttad a Hófehérkét?

Én: - Igen láttam amikor kicsi voltam.

B: - És tudood, nekem az nem tetszett, hogy meghalt benne a Hófehérke - na erre nem tudtam mit mondani, mert én nem így emlékszem a történetre, de 6 éves nővére helyesbített: "Tetszhalott volt!"

Ezután Botika egy-két tündéri grimasz után lemászott az ülésről, odakecmergett hozzám, az arcomhoz hajolt és adott egy hatalmas nagy puszit Köpni-nyelni nem tudtam, csak olvadoztam. Ezután Botika visszaült, a lábait a térdemre helyezte, én meg megcsikiztem. Elkapta, majd újra visszarakta és az alábbit közölte velem:

- Ha megint megcsikized a talpamat, adok egy puszit. - megcsikiztem, és már jött is a puszi. Jajjjjj, hát kell ennél több??? 

Szóval, visszatérve a péntek estére, most keresek (letöltök) egy filmet, és kényelembe helyezem magam! Valami jó is csajos filmet!

A mezítlábas fotó

Szereztem képet a patak átkelésről!

A bakonyi túra

Tudtam, hogy az evezősök túrát szerveznek a 4 napos hétvége valamelyik napjára, de András nem mondta. Aztán szombaton említette először edzésről hazajövet, telefonon. Első "hallásra" (a facebook-ról már tudtam róla) nem sok kedvem volt hozzá. Leginkább azért, mert először Pestre szerettem volna menni várost nézni - persze erről András még nem tudott. Aztán meg azért sem, mert versenyzőkkel nem szívesen mentem volna túrázni, főleg a 20 km-re tervezett útvonalakat látván. Végül átgondoltam - András megnyugtatott, hogy 10 km-es túravonal is van - és rábólintottam. Nem mintha a 10 km-től nem féltem volna! Főleg terepen....

A kirándulás, vagyis a rákészülés hozott némi bonyodalmat. Kezdődött ott, hogy én farmerban akartam menni. András közölte, hogy az nem lehetséges, az kényelmetlen és farmerban nem kirándulunk. Igen ám, csak híján vagyok felvállalható melegítőnadrágból. Van egy, aminek rojtos az alja, és hypo foltos. Van egy ami nem foltos, de 5 cm-rel rövidebb, mint kellene. Aztán van 2 fehér, amiket örököltem, de fehéret??? Nemcsak az a bajom, hogy koszos lesz az erdőben,  de KÖVÉRÍT is! 

Megoldás: "Veszünk neked melegítőnadrágot!"  Hát jó, végül is szeretek kapni, menjünk!

Amikor Aldiba mentünk- ami a Duna Centerben található, akkor megnéztünk 2+1 boltot. Az elsőben 2 nadrágot próbáltam, de nem tetszettek. Mindegyik túl nőies volt. Feszülős és trapéz szabású - mely utóbbival farmerban nincs problémám. A második üzletben 1 nadrágot próbáltam. Nagyon jól nézett ki, nem is melegítő, inkább túra naci volt zsebekkel, keki színben, bővebb szabással. Első ránézésre úgy gondoltam óriási a méret (utolsó darab volt, 700 Ft-ért), András azt mondta nem baj, majd felhajtjuk, visszatűrjük, övet rakunk/rakok. A baj csak az volt, hogy a combomnál elakadt a nadrág. Ááááááááááá! Ennyire nagy lennék?  Kizárt! Ekkor már úgy voltam vele - és ezt Andrással is közöltem - jó lesz nekem a farmer kirándulni, nem kényelmetlen és amúgy is, azért nem veszek nadrágot, hogy legyen.... majd álljon a szekrényben! A +1 bolt egy játékbolt volt, aminek a másik felében sportruházatot árultak. Hmm, ez már jobban tetszett. Régi, klasszikus melegítőket..... 20.000 Forintért. Na jól van ám! Vegyen 20 ezerért melegítőnadrágot az aki sportol is, és nemcsak imitálja. Hazajöttünk! ..... Nadrágpróba az itthoni repertoárból. .... Majd András kivette a szekrényből kék színű sportnaciját, kezembe nyomta, én felpróbáltam, és 10 cm-es mosoly költözött az arcomra.
"Jóóóó!"  :)  Méretbeli összehasonlítgatásokba inkább nem bocsátkoznék...

Következő problémám a nőket minden hónapban érintő ciklikus, visszatérő csomagom volt. Már vasárnap óta szúrt a hasam, éreztem, hogy lassan meg fog jönni a menzeszem. Bár 28 napos ciklusom szerdára volt "kiírva", az előző hónapban ez rövidebbre sikeredett, és csak 26 napos volt. Féltem, most is így lesz. Mondtam Andrásnak, hogy ha megbetegedem, nem biztos elmegyek kirándulni. Ott az erdőben "tisztálkodni", ellenőrizgetni nem lenne egy leányálom. De ezt még valahogy megoldottam volna, de egy ideje (HSG óta) nagyon durván tisztulok és van hogy óránként kell tampont, vagy betétet cserélnem. Na, erről talán ennyit, nem részletezem tovább. Olvasgattam a neten mit igyak, egyek, hogy kicsit csúsztatni tudjam. Ajánlottak citromot, olvastam a cickafarknak vérzéscsillapító hatásáról, de végül nem próbálkoztam egyikkel sem, csak bíztam. (Zárójelben jegyzem meg, megúsztam!)

Végül azt kellett eldönteni, hogy melyik busszal megyünk ki reggel vasútállomásra. Én későbbivel akartam, András korábbival. A végszó ez lett: "Neked mennyi problémád van egy szájba tekert kirándulással"! És persze igaza volt, de azért én megsértődve, hátat fordítva, álomba duzzogtam magam.

Másnap reggel már óracsörgés előtt ébredtem. Táskákba bepakoltunk - kaja, ital, fényképező, egészségügyi csomag nekem - és elindultunk a korábbi buszra. Nagyon szép volt az idő. András visszarohant még a buszbérletéért. Én mondtam neki, hogy én addig is megyek a buszmegálló felé, ő majd fusson utánam - féltem, hogy lekéssük a korábbi buszt. Aztán végül a busz késett, pedig forgalom sem volt. A vasútállomáson mi voltunk az elsők a csoportból, végül 30 körüli létszám jött össze. Elindultunk Vinyére egy kis piros, 3 vagonos vonattal. Odafelé még pont elfértünk. A vonaton már ment a pálinkázgatás és a rémhírek a 20 km-es szakaszról. Mondtam Andrásnak, hogy akkor maradok az alaptáborban főzni. Max. akkor megyek velük, ha a 9-10 éves gyerekek is, mert úgy viszont égő lett volna meghátrálni. Végül mások is leszavazták a 20 km-t, így megindultunk a 10 km-re tervezett útvonalon. Rögtön az elején át kellett küzdenünk magukant a Cuha patakon - és ez nem is az utolsó átkelés volt. Andrásnak átadtam a fényképezőgépet, én nem akartam kockáztatni, hogy esetleg véletlenül beleesek...

Szerencsére volt segítségünk, kapaszkodtam is rendesen! Nagyon szép volt az erdő és az idő is. Egy idő után élveztem a patakátkelős részeket is, sőt egyszer félve attól, hogy esetleg beleseggelhetek a mozgó kövekről és fadarabokról a jeges patakba, inkább mezítláb mentem át. Persze, végigfutott a fejemen egy durva fel- vagy megfázás eshetősége, de hajtott az izgalom. Képem erről nincsen, vagyis arról amikor én megyek át a folyón, de másról van. 

A folyóban átkelve amúgy majdnem hasra estem - szép lett volna. Amúgy tök jó érzés volt a lábamnak a jéghideg víz, utána totál felfrissült. Meg sem fáztam szerencsére, legalábbis ezidáig nem mutatkoztak jelei. Amúgy még egyszer mezítlábaztunk, mondjuk akkor ment volna a farönkökön is, de ez egyszerűbbnek mutatkozott. A túra során volt egy olyan szakasz is, amit csak kaptatónak neveztek, én meg is kérdeztem mi az - bár ne tettem volna, így elég hülyének hatottam. A lényeg, hogy egy hosszú emelkedő következett, ami rendesen megviselte a tüdőmet. Egy idő után már a seggemen vettem a levegőt, a fejemben pedig az cikázott, hogy jajj de jó, ezerrel égetem a kalóriát. A 7. km után már fájt a vádlim, a belső és külső combom, a combom hátulja, minden apró izmomat éreztem. De mégis mosolyogtam, mert mindemellett az elégetett kalóriára és zsírra gondoltam és arra, hogy a mérleg vajon kevesebbet fog-e mutatni. Amúgy azóta sem álltam mérlegre. Végül több mint 12 km-t sétáltunk. Bár egy idő után már csak arra vágytunk, hogy ülőhelyzetbe kerüljünk, de persze azért a napos időt nagyon élveztük. Hazafelé a vonatra kb. 2-300 ember várt.  2 vonatkocsira. Nekem szerencsém volt, mert szorítottak nekem helyet, de a fiúk szinte végig álltak. A vonat totál tele volt, utoljára egy átmulatott siófoki beach house-ról hazavonatozós este láttam ennyi embert egy vonaton. A nap élvezeti értékéből mindez persze semmit nem vont le. Elmennék mégegyszer!

Hosszú hétvége

Jó volt ez a négy napos hétvége. Az idő is szép volt, végre megérezhettük az igazi tavaszt. Szombaton még nem voltunk sehol, takarítottunk főztünk, kezdtem is depissé válni, hogy itt a jó idő, a hétvége, mi meg nem megyünk sehova. Vasárnap annyi volt a kimozdulásunk, hogy elsétáltunk a közelünkben lévő Aldihoz, amiről nem is tudtam, hogy ennyire közel van hozzánk gyalog. Csak 10 perc séta. Eddig nem vonzott túlságosan a bolt, drágának gondoltam, de a véleményem most megváltozott. Egyrészt az akciós termékek itt is olcsók! Másrészt rengeteg olyan áru van, amivel még máshol nem találkoztunk. Már a változatos ízek miatt is megéri. Végül hétfőn mozdultam ki először. András elment edzésre, megbeszéltük, hogy kb. mikor végez, én pedig addigra sétáltam be a városba. Vittem a gépet is, csináltam is 1-2 képet.

Aztán Andrással sétáltunk még a parton, néztük az embereket, a sárkányeregető gyerekeket, élveztük a napsütést. Végre kimozdultam, és ez már nagyon kellett!

Kedden túrázni mentünk, de erről a következő bejegyzésről bővebben....