Vasárnapi séta

Amikor itt vagyunk Győrben hétvégén mindig kicsit lelassul az idő. Vagyis a hétvégék így is hamar eltelnek, de ugye nem rohanunk egyik családtagtól a másikhoz, egyik baráttól a másikig, csak saját időbeosztásunk szerint éljük a szombatot és vasárnapot. A két napból igénylem, hogy egy kicsit együtt legyünk, kimozduljunk, akárcsak sétáljunk valamerre. Így esett, hogy vasárnap 3 körül besétáltunk belvárosba, gondoltuk szépen süt a nap, fotózgatunk kicsit. Hát meg kell mondjam, marha hideg volt. Fújt a szél, fáztunk mindketten. Ráadásul gumi sem volt a hajamban, így azt folyamatosan belefújta a szél a látószögbe. Élvezetes volt így fotózni. Ráadásul Andrással tök más technikával fotózunk, így mindig állítgatnunk kell egymás után a fényképezőt. 

Erre András: "Kéne még egy fényképezőgép!" 

Ha-ha persze, jó volna, de ez nem az a világ! :) 

A Baroson sétálva egymást érték  a cukrászdák és persze szinte mindegyik előtt vitrinbe kipakolva hívogatták a járókelőket a szebbnél-szebb sütemények. Én először fagyizni szerettem volna, de a sok epres csodát látva beadtam a derekam. A Patiot választottuk, mert régen, amikor még a túloldalon volt, ettünk ott sütit és az nagyon finom volt. Én egy dobostorta szeletet választottam, András meg valami túrós és mogyorós torta szeletet. Nagyon örülök, hogy nem választottam egynél többet, mert ezt is alig bírtam megenni. Ráadásul nekem nem is ízlett - sem a tésztája, sem a krém. Rájöttem ebből is a hagyományosat szeretem. 

Bandy fotója

Dorci fotó

Bandy fotóka (kismadár a kép közepén)

Így kell vásárolni!

A szombati napot azzal kezdtük, hogy elmentünk a Tescóba bevásárolni hétvégére. Reggel mentünk, így azt gondoltuk nem lesznek sokan - de tévedtünk. Rengeteg voltak és mindenki téblábolt. Szokás szerint listát írtam arról, hogy mit kell vennünk, és ezt a listát most András rakta zsebre, és ki sem adta a kezéből. Múltkor ugyanis közölte, hogy én nem szisztematikusan vásárolok, kóválygunk össze-vissza. Nos ehhez annyit fűznék hozzá, hogy ez úgy szokott zajlani, hogy megérkezünk Tescóba és rögtön 15-20 perc azzal megy el, hogy megnézzük a bejáratnál fogadó kiárusítást, akciókat, a számítógépes játékokat, autóápolási szereket és autós kiegészítőket. Ezután esetleg az akciós férfi ruházatot és csak ezután kezdünk vásárolni. Amivel nem is lenne gond, de eddigre András elfárad és ezután nem látok mást, minthogy mögöttem 5 méterre lemaradva a kocsira könyökölve komótosan, unottan rója a sorokat. Ettől én feszült leszek, mert pár perc múlva jön a mit kell még vennünk kérdés, ami nem a "mit vegyünk még drágám" hangsúly, hanem a "sok van még vissza, mert szétunom az agyam"! Persze ezután kapkodok, kifelejtek a listáról dolgokat, amiért vissza kell menni, és ebből következik az, hogy nem vagyok szisztematikus. 

Nos, most szisztematikusak voltunk. Pikk-pakk megvettünk mindent, sorról-sorra haladtunk. Igaz tejet majdnem kétszer vettünk, mert én beraktam a bejáratnál az akciós tejet a kosárba, András meg a tejes pultnál rakta volna bele a magyar terméket. Mert most ez az új! Vegyünk magyar terméket, támogassuk a magyar termelőket. És ezzel nincs semmi gond, mindaddig amíg nincs 10 %-nál nagyobb árkülönbség. Mert bármennyire is magyar vagyok, van egy havi költségvetésem és sajnos egyelőre még az diktál. Annyit azért hozzátennék, hogy a legtöbb áruháznak a "saját" márkája mind magyar gyártó terméke. Így van az, hogy mind a Lidl, mind az Aldi tejfölt az Alföld tej csinálja (azt hiszem), és ha ezt nézzük, mi 80 %-ban ilyen termékeket vásárolunk. Főleg ha a Budget termékeket veszem, amik még szerintem nagyrészt minőségiek is a Spárban. Na de visszakanyarodva, ez a vásárlás egész hamar megvolt. Persze a szisztematikus, sorról-sorra vásárlás mellett ez köszönhető volt az én együttműködésemnek is, hiszen nem akartam női ruhákat, könyveket, újságokat, babaruhákat, műszaki cuccokat nézegetni, csak mentem és pakoltam. Ja, és én fejből is tudtam a listát!

Életem első madárteje

No, ettem már finomabbat is, de jó volt. Ráadásul Update 1-es verzió!

Amikor dolgozni megyek

Amikor nem megyek dolgozni én akkor is dolgozom, csak akkor itthonról. Amikor meg megyek két, három vagy négy hetente, akkor meg kávézóban dolgozom, emberekkel találkozom.

Itthon szakadt melegítőben vagyok és foltos pólóban, mert nem számít - bár erről vannak akik azt vallják, hogy otthon legyünk igazán csinosak... nos én a kényelemre szavazok! Meg megfésülködök, meg bedezodorozom a hónaljamat, de parfümöt már nem fújok magamra.

Amikor dolgozni megyek, akkor próbálok csinos lenni. Igaz ezt a munkám meg is követeli, hiszen szépségiparban dolgozom. Ilyenkor mindig frissen mosott hajjal megyek dolgozni, kiszedem a szemöldököm, kiboxolom (babaolajjal :) ) a cipőmet, berakom a fülbevalómat, felveszem a karkötőmet és a gyűrűmet. Egy ideje amúgy itthon már nem hordok ékszert, zavar.

Ma is dolgozni mentem. 

Mindenki tudja milyen az arcbőröm és azt is, hogy nem kímélem. 

Készülődés:

Előveszem a kistükröt és nekiállok a szemöldökömet kiszedni, közben észreveszem, hogy itt is, ott is, amott is van egy-egy pattanás. Nem, nem kalandozok el, szedem tovább a szemöldököm. Már amennyire tudom, mert szar az eszköz, kicsúszik belőle a szőr. Megint a pattanásokat nézem. Észreveszem, hogy az államon megint kinőtt az egyszem fekete erős szőrszálam, amit miután kiszedek csipesszel, 2-3 havonta visszanő. Csak az az egy és mindig ugyanott. Csúnya ám, de inkább vicces... vagyis inkább csúnya. 

Lerakom a szemöldökszedőt a kezemből, előszedek egy vattát és cselekszem. Nem bírom ki. Az arcomon ott éktelenkedik egy hatalmas, piros, gyulladt gennyes (bocs ha felfordult a gyomrod) undormány. Menned kell! Nem maradhatsz az arcomon. Végülis nem a kezemmel nyomom ki, hanem vattával. Aztán találok  még egyet , majd még egyet, és végül 2x-es méretre dagad a fejem, piros foltokkal. Pánik! Most mit csináljak, hogy megyek így dolgozni. Internet segíts!!! Arcradír - megtisztítom a bőröm. Egy fokkal jobb! Ezután vizet rakok fel forrni egy lábosba, majd kamillát rakok bele. Amíg azt megfőzöm arcpakolást készítek házilag. Neten találtam. fél evőkanál méz, 1 tojássárgája, 5 evőkanál tej. Habosra verem. Ez kerül majd az arcomra. Ebben nincs semmilyen kémiai összetevő, csak csupa természetes anyag. Jól néz ki, madártej sárga részére hasonlít. Eszembe jut Aliz isteni madárteje. Közben a kamillás főzet elkészül, nekiállok gőzölni. 3x 5 percet. Tükörbe nézek, megint egy fokkal jobb lett. Jöhet a pakolás. Nagyon folyik, csöpög le mindenhova. A fürdőben zajlik a művelet. Vattával viszem fel a masszát, tök jó érzés a bőrömnek. Hűsít! Kb. 15-20 percig pihen, szárad az arcomon, lassan már pislogni sem tudok, úgy összehúzza a bőröm. Lemosom meleg vízzel és élvezem, hogy olyan puha bársonyos a bőröm. Majdnem, mert azért a pattanásokat érzem és látom is, de legalább nem olyan gyulladtnak. 

Így már elmehetek dolgozni! :)

Segíts

Elindítottam egy "közvélemény kutatást" jobb oldalt, kérlek nézd meg és szavazz.  6 napig lesz elérhető! 

Előre is köszönöm!

Kegyetlen sors

Ma kicsit megint megszakadt a szívem! Reggel, miután András elment dolgozni, felöltöztem, és elindultam a kisboltba zsemlét, felvágottat és sajtot venni. Amikor kiléptem az utcára, szörnyű látvány fogadott. Teli - ürítésre váró kuka, egy idős, vékony, beesett arcú néni, félig a kukában. De a legszörnyűbb az volt, hogy evett. A kukából!!! Közeledtem felé, járt az agyam, tudtam, hogy csak nagy pénz van nálam, az aprót Andrásnak adtam reggelire. Elhaladtam mellette, rám se nézett, csak keresgélt tovább. Távolodva a tekintetem újra és újra visszatalált rá. A boltban kettővel több zsemlét vettem és reménykedtem abban, hogy visszafelé még mindig a közelben lesz a néni. De visszafele csak egy szippantós autót láttam a kuka mellett, a nénit sehol. Aztán elhaladva az autó mellett, a ház tövében, egy beugróban elbújva ott volt a néni. Berohantam a lakásba, 2 zsemlét kikaptam a nejlonból, előkaptam a párizsit és mindkét zsemlét telepakoltam vele. Bedobtam a 2 zsemlét egy tiszta nejlonba és elindultam - rohantam vissza az utcára. Amint kiléptem a bejárati ajtón a néni már elment, de még láttam. Futni kezdtem, próbáltam utolérni. Közben az járt a fejemben, hogy mit fogok neki mondani, hogy ne sértsem meg. Szólongattam, de nem fordult meg. Aztán arra gondoltam, hogy miért is fordulna meg, valószínű nem szokott hozzá hogy leszólítják idegenek az utcán. Aztán odaértem:

- Elnézést! El tetszik fogadni tőlem ezt a 2 szendvicset?

Nem válaszolt... rám nézett, elmosolyodott és odanyúlt a szendvicsekért. Idegesen elmosolyodtam én is, majd hátat fordítva neki visszaindultam. Patakzottak a könnyeim...

Azta, 2 nap alatt 40 látogató ....

Kattins ide, és légy rendszeres olvasóm!

Eddig oké!

Ma is futottam!!!! Persze majdnem elmaradt, mert András fáradt volt, munkahelyén nagyon sokat futottak és nem akart veled eljönni. 

- Jól van, de Te vagy az oka annak, hogy ma nem futottam! - hárítottam.

- Igen, én. - helyeselt András.

- De ez olyan, mintha már fel is adnám, és ha most nem futok, akkor holnap mi lesz?

- Futsz holnap! Nem kell mindennap futnod!

-  Akkor én elmegyek egyedül futni! - mondtam lebiggyesztett szájjal.

-  Jó!

- De én nem akarok egyedül futni! 

- Futunk majd holnap Panca!

- De így nem fog megedződni a tüdőm!

- Jól van, akkor egy óra múlva elmegyünk, jó?

- Jó!!!! - mondtam lelkesen.

Hogy mitől voltam lelkes és miért erőltettem azt a mozgást amit a legjobban gyűlölök? Mert most még van bennem kitartás, és mert ismerem magam, tudom meddig szokott a kitartásom megmaradni. Szeretném megtapasztalni azt az érzést, hogy milyen az amikor már nem kínszenvedés a futás, amikor a velem szemben sétálók nem egy eltorzult vörös fejet látnak és jó lenne ha zsírt is tudnék égetni, nem csak szénhidrátot. Mert hogy az állítólag csak 20 perc kardio mozgás után kezd el bomlani. Ez milyen köcsögség! Ki bír addig futni??? Na jó, ez hülye kérdés volt, mert szerintem nagyon sokan. Többen tudnak, mint nem.

Ma nem a tüdőmmel volt a gond, hanem a vádlim fájt veszettül. Futásnál kezdtem el érezni az izomlázat. Kíváncsi vagyok hány hét múlva leszek 1-2 centivel vékonyabb. Persze ehhez először le kellene mérnem magam.... Ezek az adatok persze nem kerülnek nyilvánosságra, max. csak a változás mértéke.

Most pedig vacsizok, mert nagyon éhes - nagyon-nagyon éhes vagyok!!!

Megszorítás? Szomorúság

1-2 hete András elmondta, hogy úgy néz ki, a Honvédséget is elérték a megszorítások, amely abban nyilvánul meg nagyrészt, hogy lehet megvonják az albérlet támogatás 50 %-át. Sajnos úgy néz ki, hogy ez a lehet egyre inkább szinte biztos, de én azért még mindig nagyon bízom. Eddig nem is vettem komolyan, főleg azért sem, mert nem volt kimondva hivatalosan, de András azt mondta, hogy tegnap összehívták őket és vázolták a történetet. Na én innentől kezdve keseredtem el. Mert 30.000 Ft-ból nem nagyon tudunk mozdulni, így is nehéz volt lakást találni ahol számlát is adtak és nem is kellett annyit ráköltenünk pluszba. Nézegettem a győri albérleteket és 45.000 Ft-nál kezdődnek a másfél szobás, viszonylag igényes - lakható lakások. Ez persze számla esetén még növekszik is 25 %-kal. (30.000 Forintnál 7500 Ft-tal). Ebben csak az a szomorú, hogy így is be kell osztanunk a pénzt. Sok lehetőségünk nincsen, igazából kettő (+ egy):

1.   András elmegy másodállásba az Audiba dolgozni heti 2-3 éjszakát 

2.   Visszaköltözünk Fehérvárra.

+1. Találunk egy olcsó albérletet itt Győrben.

Nagyon szomorú vagyok a költözés gondolatától, szeretem ezt a lakást, berendeztük és igazából innen már véglegesbe szerettünk volna csak menni. Itt ez a rengeteg bútor - csak nekem rengeteg - dobozolni, szerelni, cipekedni, autót keresni, bérelni, jó tulajdonost találni.... a hátam közepére sem kívánom. 

A vicc az egészben, hogy mostanra megszerettem Győrt, szeretem ezt a környéket, itthon érzem magam. 

Nem tudom a három közül végül melyiket kell majd választanunk, azt tudom, hogy többen örülnének ha ketteske kerülne ki győztesen, de egyelőre kilátástalannak látom nagyon a helyzetet, és kissé depis is vagyok tőle.

András: "Ne legyél szomorú! Élvezzük ki ..... amíg lehet!"

Én: Büszke vagy rám?

A: Igen, Büszke vagyok! - és kaptam a buksimra egy puszit!

Az első futólecke

Túl vagyok rajta! Igaz egy órája szüntelenül köhögök. Nem bírja a tüdőm, ez van.

András tegnap - folytatva a múlt heti "féltem az egészségedet" beszélgetést - a kocsiban felajánlotta újra, hogy ő szívesen fut velem mindennap. Az érzések vegyesek voltak. Tudtam, hogy mozognom kell. Ha szeretnék fogyni és elsősorban egészséges lenni - de leginkább fogyni :)) - akkor előbb vagy utóbb és inkább előbb el kell kezdenem mozogni. Jól esett, hogy segíteni szeretne, ezért rábólintottam. Persze amikor elmondta az "edzés-tervet" rögtön kifogásokat kerestem és szinte meghátráltam. De csak a távtól, nem a mozgástól. Mert ő kitalálta, hogy mindennap amikor edzésre megy, menjek el vele az evezős telepig, pontosabban fussunk el odáig, onnan meg majd visszasétálok vagy kocogok. Na most kezdjük ott, hogy nemhogy 3 km-t nem tudok lefutni, de 500 métert sem. A másik, hogy nekem a "futás" egyenlő a "kocogással", tehát ha nekem visszafele is kocognom kellene, az maga lenne a pokol, de legalábbis mission impossible. Úgyhogy mára előirányoztam egy "körforgalomig megpróbálom" távot, amit majd meg kell kérdeznem, hogy hány kilométer, vagyis méter... Azért bízom benne, hogy egy másfél kilométer azért volt, mert nagyon elfáradtam. Már féltávnál sípolva vettem a levegőt és a kocogás tempóján is visszavettem, DE! nem álltam meg. Ezt pedig csak annak köszönhetem, hogy Andrással futottam, mert egyedül nem lettem volna ilyen kitartó. A körforgalomnál András közölte velem, hogy nagyon szomorú, mert nem hitte volna, hogy ennyire szarul megy nekem a futás, hogy ennyire nincs állóképességem, mert ezt egy 120 kilós ember is meg tudja csinálni, de persze azt is hozzátette rögtön, hogy nem baj, mert higgyem el hogy ez változni fog, javulni fog. Meglátjuk, de nagyon szeretném én is. 

Azért annyit még hozzá tennék, hogy kicsit sem volt ciki szakadó esőben futni..... Mert az eső esett, már akkor amikor elindultunk, de tudtam, hogy ha most elindulok és nem kifogást keresek, akkor van esélyem arra, hogy változtassak.

Hogy most hogy érzem magam? Még mindig köhögök, de büszkeséget érzek és jól eső fáradtságot. Ugyanakkor felfrissültem és nem utolsó sorban .... kicsit meg is éheztem. :) Remélem majd eljön az az idő is amikor majd nem akarok enni este, bár Andrásnak erről az a véleménye, hogy ne fogyózzak, csak mozogjak - mindennap. Végülis ha jobban végiggondolom, a mozgást könnyeben tudom beiktatni a mindennapjaimba, mint a jóízű kajálásokat ki. 

És tudom, hogy most van valaki aki a "jóízű kajálásokat" olvasva nagyokat bólogat és mosolyog. :)

Megint egy ajándék

Amikor ma hazaértem Aliztól, és már itthon voltunk pár perce mindketten Andrással az alábbi párbeszéd zajlott le közöttünk:

A: Nyisd ki az ajtót - mutatott a bejárati ajtó felé, én meg néztem rá kérdően, hogy miért. 

Én: Miért?

A: Csak nyisd ki - azt hittem meg akar valamivel ijeszteni, így alig mertem kinyitni. - Nézd meg a tyúkokat!
Én: Tyúkokat? Milyen tyúkokat? - és néztem a fehér falat a nyitott ajtóval szemben, mert azt hittem valami árnyat kell keresnem.

A: Az ajtón! -ja hogy a csirkéket, a húsvéti ajtódíszt (jegyzem meg tavaly óta ez van az ajtón).

És mit találtam az ajtón felakasztva? Na mit? Hát őt! Egy újabb baba angyalt!

Így már lassan gyűjteményről beszélhetünk, hiszen névnapomra is kaptam egyet. 

Köszönöm Bandym. Nagyon örültem a meglepetésnek, és nemcsak magának az angyalnak, és annak amit jelképez, hanem annak is, hogy meglepetést akartál nekem okozni, és okoztál is. Nagyon szeretlek!!!

Túl az 1000. látogatón! :)))))

Jelentem...becsiccsentve

Írtatok már részegen blogot? Hhha, én most az vagyok! No ha nem is teljesen részeg, de rendesen becsiccsentettem. Bátyáméknál voltunk, és félédes vörösbort ittam. Nem sokat, 2 decit kb, de lehet annyit sem. Eredmény? 2. tányér babfőzeléket eszem... eszem? Zabálom! Andrást nyugodt szívvel engedtem el sörözni a barátokkal - mármint itt az a fontos, hogy én nem akartam menni, nem érzem magam "árva angyalnak". Tudom, hogy lezuhanyzom a kaja után és lehet utána rá 10 percre fogok aludni.

Befejeztem a 2. tányért is. Tele a hasam. Szóval bátyáméknál Kriszta borral kínált és nagyon örülök, hogy elfogadtam, mert egy idő után teljesen feloldódtam. Ugye benne mindig van egy kis félsz, izgalom mikor tesómékhoz megyünk, mennyire lesz oldott a hangulat, miről beszélgetünk majd. 

Először semmi. Felértünk a felső szintre, Maja fekszik a kanapén, köszönünk, nem köszön. Kérdezünk, nem válaszol. Nem reagál, felénk sem hederít. Nem meglepő. Lilivel ők ilyenek, kell egy kis idő, míg feloldódnak, és partnerek lesznek akár egy beszélgetésben, akár játékban. Ezt már tudjuk, próbálunk hozzájuk alkalmazkodni, hiszen ők a gyerekek, mi vagyunk a felnőttek. Szerencsére mindez nem tartott sokáig. Lufik kerültek elő egy zacskóból, holnapi névnapi zsúrra várták, hogy jó nagyra fújjuk őket. Nem sokkal néhány lufi felfújása után odaadtuk Majának is az ajándékot (Eperkés medence tartozékokkal) amit névnapjára kapott tőlünk. Eleinte lett volna hozzá egy Barbis játék is, de úgy döntöttünk, hogy azt Lili kapja meg tőlünk, hogy ő is kapjon valami ajándékot, noha neki nem volt sem szülinapja sem névnapja. Gyerekek, a gyerekek pedig szeretnek ajándékot kapni, még ha ezt sokszor próbálják leplezni is. Megint beletrafáltunk és olyan jó úgy ajándékot adni, hogy utána a gyerekek nem tudnak az adott játékról lekattani. Itt is, most is ez történt. Először félve bontották, majd egyre inkább a rabjává váltak és még a fürdéshez is magukhoz vitték. 

Mátéékkal is  nagyon jól elbeszélgettünk. A katonaságról, a családról, horgászboltról, Maja leendő sulijáról, mai ifjúságról. Igazából most még szívesen maradtam is volna, ha egyrészt nem tudtam volna, hogy András még szeretne találkozni Gáborékkal, illetve ha Mátéékon nem láttam volna, hogy fáradtak. Mindenesetre számomra az este úgy ért véget, hogy szívesen megyek legközelebb is. Bár legközelebb ez pont fordítva lesz. 18-án - amikor Kaáliba is megyünk - jönnek Lilivel Győrbe és megint bejönnek hozzánk. Már most várom! Mindjárt itt lesz! :)

Kaptam időpontot!

Igen-igen-igen! És bár már májusra osztják az időpontokat Kaáliban, mi április 18-án hétfőn mehetünk Bandyval! Végre megtudjuk az eredményeket és azt is, hogy milyen irányban indulhatunk tovább! 3 hét! Nem is olyan sok idő. Már most izgatott vagyok!