Végre sok év után (konkrétan 5) apukám meglátogatott minket Győrben. Nagyon bántott, hogy nem jött, annak ellenére, hogy tudom neki sem egyszerű Szarvasról kéthetente hazajőve másfél nap alatt 3 fele szakadnia. De most, hogy lakásunk lett, ő pedig szabit vett ki, öcsémékkel meglátogatott minket. Ebéddel vártuk őket, pácolt sült hússal, gombás-fokhagymást mártással és krumplipürével. A lakás nagyon tetszett mindegyikőjüknek - így félkész állapotban is, és ez tök jól esett. Kaja után bementünk a belvárosba egy kávéra - a nemrég nyílt Frei Café-ba. Az evezőstelepen raktuk le az autót, onnan csak át kellett sétálni a hídon és már a belváros kapujában is voltunk. Kb. 500 métert kellett sétálni - apumnak ez is sok volt.... :) Igaz a levegő is eléggé lehűlt, ő pedig elég vékonyan volt felöltözve. A kávézóban rengeteg kávé közül András választott a legmerészebben. A választottja nevét nem tudom, de szivar illata és íze volt - belenyaltam én is. Nagyon komoly volt! Apa sima olasz kávét ivott, Eszterére nem emlékszem, tesóm forró csokit kért, én pedig egy tejhabos, koffeinmentes nápolyi latte machiato-t. Amúgy bármelyik kávét meg tudják csinálni koffeinmentesre, és ez nagyon jó. Szerintem megyünk majd még párszor, Andrásnak nagyon bejött a hely - nekem meg a koffeinmentes élvezet!
Sajna ezután apuék haza is mentek, nagyon rövid volt ez az idő, de örülök, hogy itt voltak!
Az éjjel megint össze-vissza álmodtam mindent. Ezerféle dolgot, tök különböző sztorikkal, helyszínekkel, emberekkel. Nagyon nem is emlékszem a nagyjára, csak képekre, momentumokra, egy "epizód" azonban elég mélyen érintett. Naná, hogy a kisbabánkkal kapcsolatos!
Kedden végre találkozunk vele, vagy velük.... és ez itt a nagy kérdés: vagyis egy vagy két babával??? Jó pár napja úgy érzem egy kisbabánk van. Nem tudom honnan jön az érzés, de ezt érzem. Ezt már pár emberrel meg is osztottam - mindig kísérve azzal a gondolattal, hogy mi nagyon boldogok vagyunk/leszünk így is úgy is. Nem számít, csak nyilván foglalkoztat!
Aztán ma éjjel jött az álom. Ultrahangra mentem, egyedül. Fogalmam sincs, hogy maga az ultrahang hogy zajlott (hüvelyi, vagy hasi volt), mert arról nem álmodtam, csak arról, hogy a nővérhez mentem, aki be is kapcsolta a monitort. Nem szívverést hallgattam, nem kis pacát láttam, hanem a képernyőn egy 4D-s kép jelent meg fekete-fehérben egy babafejjel, aki csukott szemmel mosolygott rám. Aztán a nővér nyomott egy gombot és azt mondta, ő pedig a másik - egy szintén mosolygós babafej csukott szemmel. Igazából nem is az álmomban, hanem amikor felkeltem töltött el egy furcsa érzés. Most már vasárnap van, holnap hétfő, aztán kedd, 11 óra. Akkor majd megtudjuk végre ami annyira foglalkoztat minket és végre (remélhetőleg) a szívverést is hallani fogjuk.
Tegnap hazafelé rosszul lettem. No nem olyan vészesen, és valószínű magamnak okoztam a rosszullétet és nem a babánk, vagyis a hormonális változás tette ezt.
Felszálltam a 22-es (vagy 23-as) buszra és helyet kerestem magamnak. Hátul volt egy hely, háttal menetiránynak, a keréken. A busz elindult és megkezdődött a közel 25 perces zötykölődés. Na a 81-es út ehhez képest kutyafasza. Nem tudom, hogy a kerék volt-e a ludas, vagy amúgy is ennyire lehet érezni a buckákat csak én eddig esetleg korábban nem figyeltem, de borzalmas volt. Fogtam a hasam és azon gondolkoztam leszálljak-e, vagy felálljak-e, mindenesetre folyton az járt fejembe, hogy ki ne rázza a hasamból szegény gyereket a busz. Egy idő után aztán hirtelen melegem lett, émelyegtem és már sehogy nem volt jó. Az utolsó pár percben már álltam, kapaszkodtam és levegőhöz próbáltam jutni. Szakadt rólam a víz és alig vártam, hogy hazaérjek. Szerencsére a busz a házunkkal szemben tett le, így nem tellett sok időbe hazajutnom. Egyből lepakoltam, András citromos vizet hozott nekem, én meg nagyokat lélegeztem. Ültem a konyhában a széken, András fogta a kezem, én meg próbáltam összekaparni magam. Aztán kicsit jobb lett, majd kb. egy fél óra múlva elmúlt...
András szerint ez tuti a terhesség miatt volt, én inkább a buszra fogtam.
Tegnap castingot tartottam. Az utolsó jelentkezőm egy 5 éves gyönyörű és tüneményes kisfiú volt, aki a szintén tüneményes kishúgával és a szuper kedves és vicces és szintén tüneményes fiatal szüleivel érkezett. Először a kislánnyal is próbálkoztak volna, én már ösztönöztem volna is őket, amikor megtudtam, hogy fotót nem azért nem hoztak róla, mert épp nem készült, hanem mert nem tudnak róla fotót csinálni - nem állt meg egy percre sem... :-))) Rengeteget dicsértem a gyerekeket, teljesen elvoltam tőlük ájulva. Szépek voltak és csinosan voltak felöltöztetve. Jókedvűek és felszabadultak voltak, folyamatosan mosolyogtak és szót fogadtak... mindemellett az elevenség ugyanúgy ott volt a viselkedésükben, amolyan minta gyerekek. A 100. ilyen ömlengésem után mondta a fiatal pár, hogy "na majd megtudod ha lesz, vagy esetleg van már, vagy esetleg útban van".... ekkor hirtelen lelassult az idő és a pár másodperc vagy fél percnek is tűnt, majd egyszer csak a szám önálló mozgásba kezdett: "Útban van már!"..... és így kimondani még soha nem mondhattam és így valamit kimondani, még talán soha nem esett ennyire jól, mint akkor, ott. Büszke voltam, hogy kisbabánk lesz, és talán először éreztem azt, hogy igaz.... mert először mondtam olyan embernek, akik nem ismernek, és a lombikról sem tudtak. Elmeséltem Andrásnak is a történetet, hogy milyen szuper érzés volt azt mondani, hogy útban van. A mi pici kis babánk, aki 7 és fél hónap múlva megszületik és általa mi is igazi családdá válunk.
Szombaton délután hazaugrottunk Fvárra megköszönteni András anyukáját, mert szülinapja volt, így vasárnap mamámékhoz is kiugrottunk, vagyis kidobott András amíg ő evezett. Sokan voltunk, unokatesómék, gyermekeik, jó volt! Aztán mindenki szemezgette a kertből szedett szőlőt, mellyel engem is kínáltak, mondván, hogy ez tele van vitaminnal és persze mindenki ismeri a marha egészséges étkezési szokásaimat. Először nem akartam enni, visszautasítottam, nem szoktam én szőlőt enni. Kérdezték szeretem-e, én meg mondtam, hogy igazából én csak a schweppes szőlőt szeretem de azt nagyon. Na persze, hogy kaptam kedves megjegyzéseket :))) és végül sikerült rábeszélniük, hogy egy szemet megkóstoljak - pontosabban a 3 éves Hannának, aki annyira kedvesen kínálta, hogy nem volt szívem visszautasítani. A hatás nem maradt el, ennek olyan íze volt mint a schweppes-nek, csak szénsav nélkül. Így kaptam a kertből még pár fürtöt, aminek a felét tegnap meg is ettem délután. Tettem mindezt marha büszkén, hogy ma is tettem valamit az egészségemért és persze a babánk egészségéért.
Mostanában nem írok annyi bejegyzést. Hiába van ezer gondolatom, valahogy nem tudom őket megfogalmazni, leírni, nincs hozzá elég türelmem, kedvem.
Nyilván ha nagyobb esemény történik, azt megírom, csak nincsenek mostanában olyan mély gondolataim, vagy nem vagyok elég kreatív a megfogalmazásához.
Az az igazság, hogy pár hónapja elkezdtem írni egy új blogot, ami majd egyszer nyilvános lesz - egyszer amikor majd túl leszünk a babavárás kezdeti nehézségein, az első kritikus heteken. Először azt gondoltam, addig is írom párhuzamosan azt is és ezt is, de mindig a második blogra elfogy a kreativitás, így az összecsapottabbá válik. Ezért úgy döntöttem, hogy a kezdeti érzéseimet, aggodalmaimat, örömömet oda fogom leírni. Így megkímélem magam attól is, hogy esetleg azt kapjam meg, hogy túl sokat foglalkozok a témával, túl görcsölök, túl reagálok helyzeteket. Én most élem meg ezt a terhességet, nekem ez az első és hosszú évek óta (nekem a 2 és fél év igenis hosszú) most kaptam meg azt a lehetőséget, hogy kismama lehessek. Akik nem találkoznak velem nap mint nap, és csak a blogomat olvassák, joggal gondolhatják azt, hogy minden gondolatom ekörül forog. Csak azt tudja, hogy ez mennyire van így, vagy mennyire nem, akivel nap mint nap beszélek, aki sokat találkozik velem. Azt gondolom amúgy, hogy teljesen egészséges "mennyiségben" gondolok a tökmag(ok)ra a pocakomban, és nyilván ha valami érdekel, kérdezek. Ezentúl is fogok, olyanoktól, akiktől azt a fajta segítséget érzem, hogy nem rám erőszakolni akarnak dolgokat, hanem csak elmondják ők hogy csinálták, nekik anno mit javasoltak, mi vált be.
A soraimból talán észrevehető, hogy van egy terhességi tünetem... :D ... Érzékenyebb lettem. :-))))
Tegnap például miután az Okmányirodában végeztem és vártam a buszra, megint megmutatta magát az élet egy nehezebb oldala. Megjött a 14-es, az első ajtónál velem együtt 4-5 ember (én hátul, mert mindig magam elé engedem az embereket) felszállásra várva. Várnak, mert egy idős néni az első ajtón próbál leszállni. Mindenki csak állt és nézett. A néni nagyon lassan haladt. Közben a hangja hozzám is eljutott egy szenvedést tükröző "jajj" formájában. A sok birka áll előttem, meg sem mozdul... Én törtem előre, és nyújtottam a kezem a néninek, akinek annyira fájtak a lábai, hogy az elsővel lépett lefele, de a hátsót nem igazán tudta hajlítani. Mondtam neki, hogy nyugodtan támaszkodjon rám, fogom, nem fog leesni. Közben az egész teste remegett szegénynek a fájdalomtól és csak azt mondogatta, hogy "jajj, a lábam!". Rettenetesen sajnáltam, és dühös voltam a sok szerencsétlenre, aki meg sem mozdult, hogy esetleg kicsit is segítsen. Kérdezem én, mi a f@szra vártak??? Hogy majd a néni végső kimerültségében hátha legurul és akkor végre felszállhatnak??? Mert szegény annyira remegett már, hogy nem sok hiányzott. Komolyan mondom, ha néha lenne elég bátorságom ráordítanék emberekre, hogy szedjék már össze magukat! Nem értem miért olyan nehéz segíteni valakinek? Ráadásul utána az embert még jó érzés is tölti el, hogy segített valakinek, aki rászorult.
Engem most nem a jó érzés töltött el, hanem a szomorúság, hogy milyen bunkók az emberek, mennyire könnyen elfordítják a fejüket. Ott álltam a buszon, és könnyes volt a szemem... Mikor fog egy kicsit is megváltozni a világ?
Ma átjött hozzám Aliz délután. Párja hozta, és ő is maradt még egy 15-20 percet. Megnézték együtt a lakást, megdicsérték, majd beszélgettünk. Igaz így hármasban csak rövid ideig, mert Aliz hamar útnak indította Krisztiánt, mondván, hogy menjen, hadd beszélgessünk.
Alizéknál hamarosan megszületik Dorka. Az egész terhességet testközelből követtem végig, és éltem át velük hétről-hétre a nehézségeket és örömöket. Többször sírtam el magam látva Ali növekvő pocakját, melyben benne volt az öröm, hogy a sok küzdés meghozta gyümölcsét és a saját vágyakozásom is. Aliz áprilisban azt mondta, augusztusig kapunk haladékot, addigra tuti összejön a baba. Bár külső szemlélő most mosolyoghat, hogy ez milyen hülyeség, de úgy néz ki, határidőkben jó vagyok. Augusztusban megfogant a kisbabánk (vagy kisbabáink) és ha az élet továbbra is úgy alakul, ahogy szeretnénk, május elején anya és apa leszünk.
Látom már Alizon a szenvedést, és ha valaki, ő nagyon akarta ezt a kisbabát. Tudom, hogy bármire képes lett volna érte, hogy megszülessen Dorka. De most már elfáradt. Nem alszik, egyfolytában fájásai vannak, már semmi sem jó. Dorka pedig eleven kislány lévén, még rá is tesz egy lapáttal izgő-mozgóságával. Ők hamarosan tényleg igazi családdá válnak, anyává, apává és Dorkává.
Azt hiszem jót tett az én lelkemnek is Aliz. Ahogy már korábban is írtam, nem sok tünetem van. Elmondtam Aliznak, hogy egyelőre olyan óvatosan kezelem ezt a terhességet, egyelőre még mindig hihetetlen és egy csoda és nem érzem át. Egyszerűen még nem tudom elképzelni, hogy egy (vagy kettő) új élet elkezdődött. Nem merem beleélni magam, de közben meg szeretném. Aztán ahogy így beszélgettünk róla, megnyugodtam, és talán kezdtem elhinni, átérezni, barátkozni az egésszel. Aliz azt mondta, hogy amennyire nem merek róla beszélni és beleélni magam, annyira mások a mozdulataim. Az arckifejezésem, az, hogy a kezem egyfolytában a hasamon van, stb. Aztán megbeszéltük, hogy majd jönni fog ez és erősödni, és ahogy múlnak a hetek és túl leszünk az első nehezebb időszakon, amikor majd megmozdul, minden más lesz. Úgyhogy köszi Aliz, jó volt beszélgetni és köszönöm a könyvet, újságokat is.
Aztán 1-2 órája András is felhívott. Mostanában elég olyan semmilyen, fáradt, életunt, nem tudom mi van vele. Nem éreztem úgy a törődését, ami most különösen rosszul esett. Aztán telefonban rögtön kérdezte mi újság, milyen napom van, meg vagyok-e fázva, mert rekedtes a hangom, és amúgy hogy vagyok, jól vagyok-e. Mondtam fájdogál a hasam, ami állítólag természetes és jó, erre éreztem a hangján az örömöt, hogy akkor az szuper! Szóval újra éreztem, hogy fontos vagyok. Tényleg valószínű csak egy nehéz időszak ez és amúgy nincs semmilyen probléma. Valószínű csak az hiányzik, hogy visszatérjen az életünk a napi kerékvágásba. Túl legyünk a lakásfelújításon, vége legyen a gyakorlatnak, újra mehessen rendszeresen edzeni, ne kelljen semmilyen hivatalos ügyet intézgetni. Talán lassan...
Ez a második hete, hogy András gyakorlaton van. Az elsőt könnyű volt elvészelni, mert itt volt anyukám péntekig, aztán hétvégére András is haza jött.
Néha szeretek egyedül lenni, ilyenkor fényképeket nézegetek, olvasok, csajos filmeket nézek. Ilyenkor a kajálásokat is lazábban veszek és nem nagyon főzök magamnak. Ezt persze most nem tehetem meg, muszáj főtt kaját ennem.
Most kettős érzés az egyedüllét. Egyrészt jó is, próbálom belakni az új lakást, másrészről néha magányosnak érzem magam. Hiányzik András reggeli ölelése, és jó lenne beszélgetni. A telefon nem ugyanolyan.
Ma elmentem délután a Győrszol-hoz pecsétet kérni a lakcímkártya bejelentéséhez szükséges nyomtatványra. Hazafelé másfele jöttem, hogy kicsit megismerjem a környéket. Először egy általános iskola mellett haladtam el, majd egy bölcsi mellett - a mi ablakunk pedig egy óvodára néz. Mindenhol gyerekzsivaj, pici és nagy gyerekek. Imádom! A nap még mindig melegen süt, még nem igazán érezni az őszt. Hazafelé betértem a Tesco-ba, hogy vegyek valami gyümölcsöt. Vettem 3 szem almát.... most már csak rá kell szánnom magam, hogy meg is egyem. Ebédre (délutáni ebédre) spenótot csináltam virslivel. Azt hiszem még holnapra is marad belőle.
Amúgy mellesleg jegyzem meg, kedd van, 6.-a. Kerek két hét múlva megyünk Kaáliba... :)
Gondoltam megnézem Google-ben mi az, amit ilyenkor kerülni kell és mi az amit nagyobb mennyiségben kell enni. Nem vagyok egy egyszerű eset, elég beszűkülten táplálkozom, de azért foglalkoztat a dolog, mégis mi az amin változtatnom kellene.
Azt eddig is tudtam, hogy alkohol, drog, cigi, kávé kerülendő, utóbbi kis mennyiségben még elfogadható. Tudtam azt is, hogy nem ilyenkor kell tatárbeafstek-et lakmározni a nyers hús miatt és a nyers tojás (lágy-, tükörtojás) is kerülendő. Nem ajánlják a majonézt, a pasztőrözetlen tejet, a penészes és lágy sajtokat, a felvágottat (helyette szalámit), kenőmájast, a májat és belsőségeket, teát, cukrot, sót, és nem is tudom még miket olvastam.
Gondoltam fasza, az előbb számomra vásárolt camembert sajt akkor Bandimra marad, és tök jó, hogy mostanában minden szendvicsre majonézt tennék. Ezenkívül tegnap kenőmájast ettem és a máj is elég gyakori kaja az étrendünkben. A sajtot imádom, de innentől kezdve abból is csak pasztőrözöttet ehetek. Még jó, hogy aputól meg tudom kérdezni, hogy milyen a pasztőrözött sajt....
Nem tudom mi lesz így velem, soha nem voltam egy egészséges evő.
Így is egyfolytában lesem a boltokban a zöldség-gyümölcs pultot, hogy barátkozzak a gondolattal, hogy lassan vásárolnom kellene onnan is.Paradicsom, paprika, retek, stb. kiesik, mert én ilyeneket nem eszem.
Azért ötleteket tanácsokat szívesen fogadok.... a penészes sajtot, nyers tojást, nyers húst minden gond nélkül ki tudom iktatni, de a többit....
Azt hiszem illene megemlítenem, hogy hogyan sikerült átvészelni az első hetet az új lakásban, amikor András már vasárnap hajnali 1-kor elindult gyakorlatra.
Anyukám már korábban kitalálta, hogy kivesz pár nap szabit, hogy segíthessen nekem, ne nekem kelljen emelnem, takarítanom. Ennek nagyon örültem, hiszen nagy félelmem volt, hogy egyedül kell mennem a Kaáliba az eredményt megtudni, és ezt nagyon nem akartam. Így anya úgy intézte, hogy aznap mindenképpen még Győrben legyen.
Hétfőn érkezett, délelőtt hozta meg a párja - aki Árpi (mint öcsém és apukám is). Előre szóltam neki, hogy ne lepődjön meg, doboz doboz hátán, mindenhol zsákok és kosz - hiszen szombat-vasárnap cipekedtünk csak át, és időnk nem volt még semmire a régi lakás leadási, kitakarítása miatt. Bár a telefonban szinte leintett, hogy ugyan, ne szabadkozzak, tudja ő hogy ez milyen, mégis láttam az arcán amikor megérkeztek, hogy ekkora káosszal nem számolt.
Megmutatom kb mi fogadta:
A képeken amúgy már látható (rákattintva nagyban is), hogy a nappalink fala zöld lett, a kisszobáé pedig lila (fantázianevén mesevirág). Mindkét színt együtt választottunk, és mindkettőnél féltem, hogy vajon tényleg tetszeni fog-e, de imádom! Mindkettő tök nyugtató és hangulatos.
Anya hétfőn miután bevásárolt a hűtőbe neki is állt pakolni. Kezdett a konyhával, délután munka után csatlakoztam a ruhák szekrénybe pakolásával, másnap takarított, könyveket pakolt, aztán jött egy egész napos ablakpucolás, mely során kiderült, hogy sajna mind a konyhai, mind a háló ablaka meg van vetemedve, és nem lehet rendesen becsukni. Ráadásul a külső üveget szinte nulla gitt tartja. Andrásnak mondtam is, hogy ki kell hívni az inszolosokat, hogy csináljanak valamit az ablakokkal, mert így nem mehetünk bele a télbe, akármennyire is fűtenek durván a panelokban.
Anyával ittléte alatt voltunk moziban is és egy castingra is elkísért. Főzött nekem, és még azt sem engedte, hogy valamiért a magasba nyújtózzak. Pénteken és már az előtte való nap is hősiesen tűrte a feszültségemet és egyszer sem tett helyre, hogy ne vele legyek ingerült, amikor ő csak segít nekem. (Nem anyával volt gondom, hanem a feszült várakozás készített ki).
Nemcsak én örültem neki, hogy itt volt, de ő is nagyon jól érezte magát. Megbeszéltük, hogy lesz még ilyen alkalom, ha máskor nem, majd májusban.
Nagyon nagy segítség volt ő nekem mind fizikailag mind lelkileg. Nem is tudom mikor töltöttem ennyi időt egyhuzamban együtt anyukámmal. Talán igazán kettesben még soha.
Még egyszer köszönöm anyukám, hogy eljöttél, és bár Te nem szereted, ha ilyeneket megköszöngetek, mert ez természetes, azért én KÖSZÖNÖM!!!
Most, hogy már biztos voltam a sikerben, úgy döntöttem mégis csinálok egy terhességi tesztet. Hogy most már miért, amikor úgyis tudom az eredményt??? Mert nekem még soha nem volt pozitív teszt a kezemben, még korábban nem tapasztalhattam azt, hogy milyen amikor egy teszt két csíkossá válik. Ráadásul nem remegő kézzel, pusztán csak kíváncsisággal tartottam a kezemben a kis teszt csíkot.
Eljött az "igazság" napja, a várva várt vérvétel. Amennyire jól bírtam az elmúlt két hetet, úgy vált pokollá a tegnap és az éjszaka. Nem tudom mikor izgultam utoljára ennyire, totál parán voltam. Este már lefeküdtem fél 9-kor, reménykedve, hogy hamar elalszom és hamar reggel lesz. Elaludtam, mert fáradt voltam, de hajnali fél 4-kor felébredtem és nem tudtam visszaaludni vagy másfél órán keresztül. Tiszta ideg lettem, aludni akartam, átugrani pár órát, tudni végre az eredményt. Hajnalban gyorsan teszteltem a kezemmel, van-e lent nedvesség, és volt. A szívem majdnem megállt, alig mertem felkapcsolni a villanyt, hogy megnézzem, piros lett-e az ujjam. Végül villanyt kapcsoltam és megnyugodtam, hogy nem. Aztán 6-kor ébredtem újra, amikor is ébresztett a telefonom. Most kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, egészen addig amíg 7 óra nem lett és el nem indultunk a Kaáliba. Bóbita jött értünk, ő ma ment 2. vérvételre és ultrahangra, neki most lesz majd a petesejtleszívása jövőhéten. Nagyon örülök, hogy ott volt, rengeteget segített, próbált nyugtatni, és igazán éreztem, hogy tényleg neki is fontos, hogy a mai nap minden jól sikerüljön.
A vérvétel előtt már nagyon parán voltam. Bóbita előre engedett, kérték a TB kártyámat, majd hogy mondjam el a kúrámat. Először azt hittem, hogy arra gondolnak, hogy milyen protokollal volt a lombik, aztán leesett, hogy az alkalmazott gyógyszerekre gondoltak. Kicsit akadoztam, gondolkodnom kellett, mert nem számítottam a kérdésre, hirtelen azt sem tudom mit mikor rakok magamban reggel és este. Majd mondta, hogy mehetek fel. Kérdeztem, hogy mikorra kell jönnöm vissza..... ultrahangra... mondta szigorúan, hogy nem lesz ultrahang.... javítottam: konzutációra.... mire ő, nem lesz konzultáció.... öööö, eredményért, elnézést, nagyon izgulok - mondtam, de ekkor már ő is nevetett és mondta, hogy ne izguljak!
Felmentem, vártam, hogy sorra kerüljek vérvételre, majd 1-2 percen belül mentem is be. A főnővér vette le a vért, mosolygott, kérdezte hogy vagyok, van-e valami problémám. Mondtam neki, hogy nincsen, csak nagyon izgulok. Nevetett és azt mondta, akkor tuti terhes vagyok. Feszül-e a mellem. Mondtam neki, hogy nem, de remélem igaza van. Azt mondta, tutira, fogadjunk és már nyújtotta a kezét és közölte, hogy a fehér csokit szereti és a Szamos marcipánt. Azt mondta ő csinálta a TB-s adminisztrációt és látta a papírjaimat, és szép eredményeim voltak eddig. Hááát, gondoltam, legyen neki igaza, és álltam a fogadást, reménykedve, hogy elveszítem. Kifelé még hallottam, hogy mondja a másik hölgynek, hogy "tuti terhes! Fiatal, szépek az eredményei..." - és jegyzem meg, ekkor még nem volt a vérvételnek eredménye. Utánam Bóbitát is megcsapolták - szegénynek valahogy nem megy ez a vérvétel, annyiszor szúrták már az elmúlt időszakban, hogy a vénái már nehezen bírják a megpróbáltatásokat.
Vérvétel után elmentünk a Mekibe megreggelizni. Ahhoz képest, hogy a kezeimet egyfolytában tördeltem, a reggeli könnyen lecsúszott. Meki után vettünk a benzinkúton szamos marcipánt, reménykedve, hogy elveszítem a fogadást. Innentől megint olyan feszültség lett rajtam úrrá, hogy azt elmondani nem tudom. A szívem majd kiugrott e helyéről, izzadtam, kiszáradtam, minden bajom volt és már anyukámra is átragadt az egész. Próbált nyugtatni, de nem akartam beszélgetni, nem akartam semmit, csak tudni végre, hogy sikerült-e. Bóbita hamarabb végzett az ultrahanggal, mint ahogy én sorra kerültem volna, így megvárta velünk együtt az eredményt és közben olyan megnyugtatóan nézett és mosolygott... de azért én izgultam. A várakozás közben elmentem pisilni, ekkor már eléggé megcsappant a várakozók száma, és sikerült úgy magamra zárni a wc-t, hogy beragadtam. Egy darabig próbálkoztam, majd felhívtam a Bóbitát, hogy segítsen, mert beragadtam a wc-be. Ő szólt a recepción, így amikor kijutottam, mindenki a beragadásomon mosolygott, de jó is volt, egy kis időre feloldódtam. Közben behívták előttem az utolsó hölgyet is, és a főnővér keresve a tekintetem, rám mosolygott. Bár láttam a mosolyt, nem mertem elhinni, hogy esetleg ez annak szólt, hogy sikerült. Újabb negyed óra telt el, és már csak ketten voltunk. Már nem tudtuk elképzelni, hogy miért váratnak minket annyi ideig. Aztán az asszisztensnő két mappával a konzultációs iroda felé vette az irányt, és odaszólt nekünk: "Ne izguljanak! Nincs miért!" Anyukám ebben a pillanatban sírni kezdett és majdnem én is. Megölelgettem, és kezdtem megnyugodni - bár a főnővér szájából is szerettem volna hallani a pozitív eredményt. Majd szólított is és mosolyogva mondta - már a konzultációs szobában, hogy hallotta a kolléganő nem bírta ki, és kikotyogta a hírt.Én meg csak vigyorogtam, és mondtam, hogy rég nem izgultam ennyire. Ő is boldognak tűnt és ez jól esett! Elmondta, hogy 700 vmennyi lett a bétaHCG értékem és 60 feletti a progeszteronom, ami nagyon szép eredmény. Felírta nekem az újabb adag utrogestant és crinon-t (mindkettőből 2-2 dobozzal), majd a szeptember 20-i 11 órás terhes ultrahang időpontommal útjára engedett. Anyukám még mos is sírt, nagyon boldog volt!
3-asban még elmentünk a gyógyszertárba, kiváltottuk a kis adagjainkat Bóbitával, majd különváltak útjaink. Anyukám is mondta, de én is így gondolom, hogy Bóbita jelenléte rengeteget jelentett mindkettőnknek. Az ő nyugodtsága és támogatása nélkül sokkal nehezebb lett volna a délelőttöt átvészelni.
Innentől kezdve a nap nagy részét a telefonálgatás tette ki. Mindenkit próbáltam tájékoztatni, ők pedig mind-mind visszahívtak engem telefonon. A fórumos lányok végig izgulták a délelőttöt, és nagyon kedves dolgokat írtak nekem.
Most már Bandym is hazaért a gyakorlatról és végre jól megölelgethettem. A terhes ultrahangra már együtt megyünk!
Nekem kissé még mindig hihetetlen az egész, még nem jutott el a tudatomig, hogy kisbabánk lesz, sikerült! Pedig igaz! Szülők leszünk!
Más már ilyenkor rég tesztelt - én nem merek! Félek, hogy esetleg nem olyat mutatna amilyet szeretnék, amit szeretnénk, és akkor inkább tudjam meg később. Nem jó ez a hozzáállás tudom, de fel kell készülni arra is, hogy 2 út van a kimenetelt illetően. Persze ha meg sikerült, akkor már rég tudhatnám.... de én beszari vagyok! Szóval nagy a dilemma! Eddig a nem tesztelés mellett voltam, és nagyon kis nyugodtan éltem a mindennapokat! Ma meg már, hogy közeleg a vérvétel ideje, átváltottam "MIKOR LESZ MÁR PÉNTEK" görcskisasszonyba. Legszívesebben pisilnék egyet arra a kis pici csíkra....
2 nap múlva vérvétel, és nekem semmi különös jelem nincsen. Nem feszülnek a melleim, nem vagyok kívánós, és úgy ámblokk nem tudom mit kellene éreznem. Talán amit elmondhatok, hogy tegnap délután óta van enyhe - nagyon enyhe émelygésem, de ez nem hányinger és tényleg akár mástól is lehet. A hasamat ma kicsit éreztem, olyan menzesz előtti érzés volt, meg is ijedtem tőle, mert holnap vagyok a ciklusom 28. napján... De csak remélem, hogy mikulásmentes időszak következik!
Ez van, most már nehéz! Szeretném tudni, hogy laknak-e a pocakomban, mert addig nem tudom szeretni a pocakomat, amíg nem tudom biztosan, hogy van-e benne élet.
Ma van az én Bandym születésnapja. Sajna ez a szülinap nem igazán lett olyan mint amilyen szokott lenni, az ajándéka sem jött meg. Vacsizni is mentünk volna, de olyan hulla volt szegénykém, hogy végül az éttermet lefújtuk és rendeltünk a Zöld Elefántból. Holnapra remélem megérkezik a meglepije!
Ezt a 15 perces kis videót egy számomra nagyon kedves blogban találtam. Hihetetlen felvételek, érdemes megnézni, nekem rendesen potyogtak a könnyeim (főleg ahol beágyazódott az embrió, hiszen mi itt tartunk) - annyira csodálatos és.... minden nőnek, anyának és leendő anyának ajánlom!!! András is megnézte velem...
Sokan kérdezik meg tőlem az elmúlt napokban, hogy hogy vagyok, mi van velem, jó néhányan azt is, hogy érzek-e valamit??
Először is köszönöm szuperul vagyok és nem érzek semmit. Kellene???? Egy természetes fogantatásnál egy nőnek ilyenkor még gőze sincs róla, hogy a méhében egy új élet kezdődött. Az első jelek a menzesz (elmaradt menzesz) környékén jelentkeznek, vagy annál is később. Szerintem ez a lombiknál sincsen másképp. A beültetés után 1-2-3 nappal megtörténik a beágyazódás. amit talán érezhettem, mert szombat délutántól vasárnapig baromira szurkált jobb oldalt a hasam, de az is lehet, hogy nem is azt éreztem. Akkor még eleve érzékenyebb volt a hasam. Hétvégén még nagyon óvatos voltam, s bár nem feküdtem végig - sőt leginkább ültem - nem csináltam semmi megerőltetőt.
Hétfőn viszont már nem volt bennem aggodalom a mozgás iránt, mertem mosogatni, főzni, kocsikázni - bár minden egyes buckánál a hasamhoz kaptam, hogy remélem nem rázza nagyon a kocsi a bent lakókat.
Megkérdezik tőlem azt is, hogy mit érzek... mármint van-e bármilyen megérzésem a kimenetelt illetően.
Nem tudom, nem tudom merjek-e bármilyen találgatásba bocsátkozni. Nem merek és egyáltalán nem is akarok ezzel túlságosan foglalkozni szeptember 2-ig. Minden vágyam az, hogy azon a napon majd mosolyogva közöljenek velem egy magas bHCG értéket, de nem akarok egyelőre arra gondolni, nem akarom visszaszámolgatni a napokat, nem akarom körmöt rágva várni a szeptember 2-át.
Néha arra is gondolok, hogy nem foglalkozom-e túl keveset azzal a ténnyel, hogy beültettek két kis életet, és vajon ők hogy vannak. Nem érzik-e azt, hogy nem forog minden gondolatom körülöttük...
Andrást is foglalkoztatja a hogy létem. Tegnap megkérdezte, hogy érzek-e valamit, nincs-e hányingerem, nem undorodom-e a kávé szagától. Mosolyogtam és úgy szerettem, de úgy szerettem abban a pillanatban (máskor is), és mondtam neki, hogy még nem érzek semmit az még odébb van. Erre csak annyi volt a reakciója, de "érezzek!" Jól esik, mert ebből látom, hogy neki is mennyire fontos, hogy kisbabánk legyen. Tegnap a legnagyobb szekrényünket választotta ki a babának, magunknak meg a fele akkorát. Akik ismerik Andrást, tudják, hogy nem egy álmodozó típus, sőt ő előre soha nem örül semminek, ahhoz ő túlságosan realista.
Röviden összegezve: Nálam minden oké - zajlik az élet!
Szombaton reggel jött hozzánk András bátyja Gyuri, és kedvese Enikő, hogy segítsenek a költözködésben. Enikő az új lakásban takarított, meg a régiben csomagolta még össze a maradékot, Gyuri meg segített parkettázni és a nappalit festeni. Ez volt a szombat, vasárnap pedig sor került a bútorok transzportálására is. Aliz férje, Krisztián jött segíteni, ő hozta furgont is. Nagy,on ügyesen pakoltak, 2 fordulóval a cuccok 80%-át sikerült átvinni. Ami itt maradt, az már befér majd az opelba is.
Mindezalatt én feküdtem, ültem, néztem őket.... szóval kimaradtam az egészből. András még a cserepes virágot sem engedte megemelni.
Egyelőre még káosz minden, sok dolog van a lakással, és jövőhét vége felé legkésőbb tényleg teljesen át kell cuccolnunk, mert szeptember 1-jével költöznek be az újak, ráadásul András is megy 29-kével Szolnokra gyakorlatra.
Köszönjük szépen a hétvégi segítséget Gyurinak, Enikőnek, és Krisztiánnak, ezer meg ezer hála!!! és persze András anyukájának, aki a finom szombati ebédről gondoskodott! :)
Tegnap ott fejeztem be, hogy a biológus elmondta az embrióinkról amit tudni lehetett, kellett, aztán vissza kellett még ülnünk a váróba. Előtte amúgy annak ellenére, hogy félig telt - telt hólyaggal kellett a beültetésre mennem, elkéredzkedtem wc-re mert már nagyon kellett pisilnem. Megengedték, de mondták, utána igyak jó sokat. Megtettem 2 dl vizet még magamba toltam... András meg is kérdezte: "Ennyit pisiltél ki?" :)
Az az igazság, hogy bár délre volt tervezve a beültetés, csúsztunk. Nekem újra pisilnem kellett. Először András azt mondta, hogy kibírom, de aztán már fájt ülni és izzadt a tenyerem is, annyira kellett pisilnem. Nem mertem odamenni a recepcióhoz, féltem mit fognak gondolni, ráadásul előtte hoztak már egy gyógyszert is (izomgörcs oldót), szóval tudtam, hamarosan mi következünk. Eltelt újabb 5-10 perc és döntöttem, pisilek, különben a dokit fogom vizsgálat közben szemközt találni. Megengedte a hölgy, csak megkért utána igyak megint. Hát amint megittam az újabb 2 deci vizet, egyből szólítottak, hogy mehetek. Hát.... gondoltam, majd lassan öltözöm át, addig csak-csak leér a folyadék.
Az öltözőben ugyanazt a mintájú hálóinget választottam ki, de most már rutinosan tudtam hova kell nyúlni, mit kell csinálnom. Miután végeztem, kiültem a műtő elé, és az egyik lánynak a párjával beszélgettünk. Kb 15 perc múlva én következtem.
Kérdezték a pisit - elmondtam 2x is voltam, de muszáj volt. Szerintem ha azt mondták volna, hogy mindenképpen kell, tuti nem kellett volna ennyiszer, mert a srác is mondta, hogy a kedvese is 3x volt.
Felfeküdtem az ágyra, jött is a doki, kérdezte, hogy vagyok, fáj-e hasam, mi volt velem napokban, most mit érzek.... stb. Nagyon kedves volt és rendkívül kommunikatív. Én komolyan mondom olyan szeretetet éreztem tőle és a csapattól is... megsimogattak, mosolyogtak....
Közben lemosott "ott" meleg vízzel, letakart egy csak "ott" lyukas pléddel, majd elmondta, hogy a beültetés előtt csinál egy nőgyógyászati vizsgálatot, hogy megnézze minden oké-e ott bent, mert ennyi tüsző után a petefészkek hozzá nem értő számára ijesztően szoktak kinézni a normális állapotukhoz képest. De aztán mindent rendben talált és a biológussal együtt meg is kezdték a két kicsi felhelyezését. (András megkérdezte, miért nem azt mondom, hogy embrió, olyan furcsa, hogy azt mondom kicsi. Mondtam neki, hogy mert ez jön a számra, ettől emberibb. Tudom, hogy ő nálam még óvatosabb... szerintem az első szívverésig nem mer abba belegondolni, hogy apa lesz, nehogy csalódjon... ).
Íme az beültetésről egy rövid videó (animációs!)
Ráláttam a monitorra, így akár végig nézhettem volna a műveletet, de nem akartam látni, csak a végeredményt. Amit azonnal meg is tehettem, mert amikor kész volt a felhelyezéssel, nyomott egy gombot és már a kezembe is adta az első ultrahangos fotót már a méhemben lévő két kis embrióról.
Ezt a fotót kaptuk:
A fehér nyílnál a fehér kis vonalnál vannak ők, egymás mellett! Remélem nagyra nőnek és ők fogják a boldogságunkat jelenteni az elkövetkezendő években.
Miután Kőrösi doktor úr végzett, feltettem neki egy kérdést, kicsit félve, mert tudtam furcsát fogok kérdezni. Arra voltam kíváncsi, hogy a kb. 1 hete rám törő allergia okozta óriási, egész testemmel beleremegő tüsszentések, nem okozhatnak-e problémát, hiszen a hasamban érzem meg legjobban a tüsszentést. De megnyugtatott, hogy nem fognak kilökődni az embriók, sem a tüsszentéstől, sem a köhögéstől.
Ezután át kellett óvatosan másznom egy beteghordó ágyra és áttoltak a pihenőbe. Doktor úrtól elköszöntem, és nagyon szépen megköszöntem neki!
A pihenőben bekötöttek egy újabb infúziót, amit eleinte nem értettem, most már tudom, hogy valószínű kissé hiperstimuláltak, és ezért kaptam még most is infúziót. Megmérték a vérnyomásomat is, és a kezembe kaptam egy 3 oldalas olvasgatni valót azzal kapcsolatban, hogy az elkövetkezendő napokban mit hogyan csináljak.
- Sok folyadék, fehérjedús kaja
- Lehetőleg kávé, alkohol, dohányzás kerülése
- Pihenés, de 1-2 nap után már lehet dolgozni.
- Nincs jogging, aerobic, hegymászás, úszás, stb.
- Kerülni a betegeket, állatokat.
Valamint az is rá volt írva, hogy a köhögés és tüsszentés nem fogja kilökni az embriókat. :) Azt hiszem ezt már többen megkérdezhették.
Amúgy Kőrösi doki azt is elmondta, hogy végül is ejtőernyőzni is csak azért ne ejtőernyőzzek, mert hátha nem nyílik ki az ernyő... Röhögtetett miközben "műtött" - jó fej! :D
Közben András is bejött hozzám, megnézte ő is a "fehér vonalat" :) - majd álldogált mellettem, simogatta a kezem. Rávettem, hogy lesse meg, más is kapott-e infúziót, de annyira nem mert odanézni.
Kb. egy óra múlva elengedtek, felöltöztem és mehettünk is haza. Recepción még megnézték nem írt-e fel valamit doktor úr, de nem. Továbbra is maradt az a 2 progeszteron pótló hüvely gyogyi.
Kifele az intézetből csak mosolyogtam és mosolyogtam. Hazafelé felhívtam anyát, közben András minden egyes bukkanónál lelassított, óvatosan kikerülte amit lehetett.
Otthon le is dőltem az ágyra, Bandy pedig finom ebédet főzött nekem. Ő még elment át a másik lakásba kicsit dolgozni, pakolni, majd hazafelé bevásárolt a Tesco-ba. Vett nekem olyan gyümölcslét, melyben csak a 6-7 féle kifacsart gyümölcs volt, mindenféle hozzáadott adalék nélkül, illetve nagyon
egészséges gyümölcsleveket.
A tüsszentés őt még mindig nagyon zavarja... fél, nehogy tényleg bántsa a babákat. Most új módszerem van.... jól megcsavarom az orromat, így a tüsszentések számát 50 %-kal csökkenteni tudtam.
Ja, és a gyogyik:
Este 3 bogyó utrogestan-t kellett feldugnom a hüvelyembe, ma reggel pedig egy adag crinone-t.
Jobb mint a szuri, de azért kihagynám. Ha viszont sikerült a lombik- remélem - akkor vagy még 3 hónapig használnom kell majd. no problém, mindent az utódokért!
A mai nap nagy nap volt! Pocaklakóim lettek, akik remélem nagyon szépen megkapaszkodnak és 9 hónapig ki sem költöznek a pocakomból.
Furcsa érzés ám ez - furcsa, mert semmit nem érzek. Más már a petesejtjeivel is beszélget, én meg még fel sem fogtam, hogy már nem vagyok egyedül....Nem érzem - mert valószínű nem merem érezni. Azért végigénekeltem nekik a délutánt, zenét hallgattam és megmutattam nekik, hogy milyen hamisan tudok énekelni....
3/4 12-re kellett mennünk az intézetbe. Már fél előtt ott voltunk. Leadtam a papírokat, egyeztettük, majd felmehettünk az emeleti Kryo laborba érdeklődni az embriók felől. Sajnos pechünkre a kamera vagy mi elromlott, így a fagyasztott embriókat nem tudták megmutatni, de a hölgy elmondta, hogy 2 kis embriónk, akik a beköltözésre várnak gyönyörű 8 sejtessé osztódtak és már elkezdtek összeolvadni... ne kérdezze senki, mert nem tudom ez mit jelent... De a hölgy mosolya nagyon megnyugtató volt. Aztán folytatta: 8, szintén szépen fejlődő embriót pedig sikerült fagyasztani...
Elkezdtem számolni...2 megy a pocimba, 8 fagyasztva.... az nem 9, hanem 10! Rákérdeztem, hogy akkor mégsem 9, hanem 10 termékenyült meg???... Igen! Egy pici behozta a lemaradását és felzárkózott a testvérei mögé.
Nem lesz energiám ma már befejezni... holnap folytatom délelőtt!
Reggel telefonáltam Kaáliba, pontosabban 10 után. Kapcsolták a biológust - én mondjuk egy nővel beszéltem - aki elmondta, hogy a 16 petesejtből 9 termékenyült meg. Megkérdezte hányat kérünk vissza és hogy kérjük-e a többi fagyasztását. Ezenkívül elmondta, hogy holnap telefonáljak újra, hogy a pénteki beültetés idejét pontosítsuk.Remélem az a 9 kis préembrió szépen osztódik tovább.
A hasam már jobb, de olyan mintha lenyeltem volna egy focilabdát. Egyszerűen tele vagyok még mindig, feszít és csak remélem, hogy az ET-re olyan állapotba kerül, hogy jó helye legyen a kicsiknek.
Tegnap este már nehezen aludtam el. A cicim már nem fájt a hasam viszont egyre jobban puffadt.
Reggel 6-ra állítottuk az ébresztőórát (telefont), de már jóval előtte fent voltam. A hasam reggelre viszont már olyan szinten szurkált, hogy menni jóformán csak úgy tudtam, mint aki karót nyert. Nem kívánom senkinek.
Most, hogy már tudom, hogy nem basztam el semmit, elárulom, hogy tegnap jó nagy para lett rajtam úrrá. Ugyanis újra olvasgatva a kezelőlapomat, észrevettem, hogy a vasárnap reggel beadott szurimat délben kellett volna beadnom. Végigfutott az agyamon, hogy most rontottam el mindent, de nem mertem felhívni a Kaálit, mert féltem a lecseszéstől. Aztán Bóbita (kedves sorstársam és fórumos barátnőm) megnyugtatott, hogy szarjak bele, nem lesz itt semmi gond. Valahogy annyira jól csinálta, hogy tényleg meg is nyugodtam. Bóbita amúgy ma úgy intézte a munkáját, ha András nem tudott volna ott maradni velem, hazahozott volna az intézetből. Önzetlen, segítőkész, egy igazi őrangyal! Jó érzés, hogy ilyen rövid ismeretség után is így tudok rá számítani! Köszönöm!
Szóval ott tartottam, hogy reggel, indulás Kaáliba. Minden egyes bucka, apró kátyú fájdalom volt, annyira szurkált a hasam.
8-ra kellett mennünk, de mi már fél 8-ra ott voltunk. Leadtuk a papírokat, majd kicsit még vártunk a váróban. Aztán 8 után nem sokkal jöttek értem és mentem a műtős részlegbe. (Andrást pedig felküldték az emeletre, hogy majd megtehesse ő is, amit meg kell tennie).
Nagyon kis elveszett voltam. Az öltözőben egy kulcsos, zárható szekrénybe beraktam a ruháimat, felvettem a tüneményes kis hálóinget (fehér és rajta aranyos apró virágok), megkötöttem hátil, magam köré tekertem egy lepedőt (ami takarta a csupasz fenekem is), majd felvettem az eldobható neylon papucsot és sapkát. Egy darabig álldogáltam, üldögéltem, aztán végül úgy döntöttem, hogy kimegyek, megkérdezem hol kell várnom. Elküldtek wc-re majd az előtérben ültem le.
Pár perc múlva jött egy hölgy, hogy mehetek. Ahogy sétáltam befelé, kérdezte voltam-e már, majd megmutatta az ágyat és kérte feküdjek fel. Hiába nyomtam előre a fenekem, ahogy kérni szokták, hogy a szélén legyek, még és még előrébb kellett csúsznom.Miután elhelyezkedtem, letakartak a lepedővel, és megigazgatták a hálóingem is.
Bekötötték az infúziót majd megmérték a vérnyomásomat is, mely 154/ valamennyi lett. Kérdezték, hogy szokott-e probléma lenne a vérnyomásommal, de mondtam nekik, hogy ez csak az izgalom. Pár percig (kb. 10) még ott nézelődtem - leginkább az ágy fölé felhelyezett kis képet. Ugyanis a műtőben, a plafonra egy kedves kis kép van felrögzítve egy kisfiúval és egy kislánnyal.
Az altató orvos bemutatkozott, kérdezgetett, majd jött Kőrösi dr. úr is, és ő is üdvözölt, megkérdezte hogy vagyok. Mondtam neki, hogy most már azért fáj a hasam, amire azt válaszolta, hogy hát ez érthető is.
Ekkor az altatóorvos beadta az altatót (a kezembe helyeztek még egy branült az elején), majd mondta, hogy ne ijedjek meg, mert el fogok kezdeni szédülni. Aztán kérdezte, hogy szédülök-e már, de még nem szédültem. Aztán megkérdezte fél perc múlva újra és akkor már szédültem és meg is szűnt körülöttem a világ.
A következő kép a pihenőben volt (most már tele vannak fotóval a fali táblák), ott szembesültem a "Jó reggelt Dóra" ébresztéssel, ami valószínű már a műtétben megtörtént, mert ott át kellett mászni a másik ágyra.
Meglepetésemre semmi hányinger, szédülés. A kezemben még be volt kötve az infúzió és még az ujjamon is ott volt a vérnyomásmérő. 3-5 percenként jött valaki megnézni, hogy minden oké-e, nagyon figyeltek rám és persze a másik két hölgyre is, akik utánam következtek. Közben András is bejöhetett védőruhában, és már ő is tudta, amit én is: 16 kis petesejtet sikerült leszívni. Egy darabig ott volt velem, majd elment 1-2 dolgot elintézni, és mondta, majd hívjam ha kész vagyok.
Miután elment, még kicsit pihiztem, de aztán egyre jobban kellett pisilnem. Szóltam, hogy kimennék, így lecsatolták a már üres infúziót és kaptam is helyette egy másikat. Amikor végeztem, már nem feküdtem vissza az ágyba, helyette egy kényelmes, lábtartós fotelbe ültem (ültettek) át, ahová már oda volt készítve egy csomó limonádé. Megvártam míg lefolyt a másik infúzió is, kaptam még két gyógyszert, mértek vérnyomást, 15x ellenőrizték, megkérdezték, hogy jól vagyok-e, majd útnak engedtek. Felöltöztem, hívtam Andrást, aki a kocsiban várt és már jött is, hogy együtt menjünk fel Kőrösi dr. úrhoz.
A doktor úr elmondta, hogy az utolsó 2 ampulla szuri megtette a hatását, sok szép tüszőm lett. Felírta a kiváltandó gyógyszereket, elmondta, hogy igyak nagyon sok folyadékot, rostosat és fehérje-gazdagabban egyek.
Hazafelé kiváltottuk a gyógyszereket:
1 doboz Tinidazol-t
1 doboz crinone-t
3 doboz utrogestan-t
Ez utóbbi kettőt a beültetés (továbbiakban: ET azaz embrio transzfer) után kell majd alkalmaznom - mindkettő hüvelybe helyezendő.
A Tinidazolból pedig 4-et kellett bevennem, egyszerre, melyet a műtét utáni beavatkozás utáni fertőzések elkerülése végett kaptam.
Összesen 14.522 Ft-ot hagytunk ott a gyógyszertárból.
András hazahozott, majd ő elment dolgozni. Itthon le is feküdtem, próbáltam pihizni, mert ahogy telt az idő, egyre jobban émelyegni kezdtem, feszített a hasam. Szerencsére mostanra elmúlt, de akkor nem volt jó érzés.
András a munkából hazafelé vett nekem isostar port (citromosat), rostos üdítőt, és csirkét, hogy finom, fehérjedús vacsit főzzön nekem. Nagyon jól esett a gondoskodása!
Túl vagyunk a mai napon és holnap 10 után telefonálhatunk is, hogy hányan estek sikeresen szerelembe. Remélem minden ilyen szépen folytatódik, ahogy elkezdődött.
A mai nap szuri mentesen telt - VÉGRE! Viszont az előző esti szuri is megtette hatását. Reggel még annyira nem is, de délutánra már nagyon szurkált és fájt a hasam. A nadrág szorított, álmosság gyötört egész nap és persze mindezt tetézte az izgalom.
6-ra megfőzte András a könnyű vacsit (a Gyros annak számít?) megettem és a kajálásnak vége is mára és holnap délutánig. Még 8 előtt iszom egy pohár vizet, aztán azt is elfelejtem egy időre.
Kitöltöttem még a kaális nyilatkozatokat, aláirattattam Andrással is a papírokat, aztán egy hosszú zuhany (nem forró vízben) hajmosás, és szőrtelenítés után azt hiszem be is bújok az ágyba. Hadd pihenjenek a tüszők, hiszen köztük valamelyikük a mi gyermekünk lesz - remélhetőleg!
Jó éjt mindenkinek, holnap délután-este jelentkezem....
Annyira már minden gondolatom a holnapi nap körül forog, hogy már álmomban is punkcióra (azaz: petesejtleszívásra) mentem. Ez pedig az alábbi képen nézett ki:
1. A Kaáli Fváron volt.
2. Reggel elmentünk Andrással, bementem egy nagy terembe - félig váró, ahol egy csomó régi iskolástársam is ott volt. András kint várt.
3. Pár óra múlva jött egy hapi, hogy bekösse az infúziót. Közben mondta, hogy akkor jöhet András is, aki addigra eltűnt.
4. Felhívtam, de nem ő vette fel a telefont, helyette Andi a sógornőm, otthonról. Közölte velem, hogy András otthon hagyta a telefonját úgy ment el. Én hisztérikusan kiabáltam, hogy kerítsék elő, mert nélküle nincs petesejtleszívás.
5. Közben a vénámba került a branül, majd a számba adták a infúziós cső végét, amiben vér volt és meg kellett innom.
6. Aztán az oldalamra feküdtem és jött egy hölgy, hogy leszívja a tüszőket.
7. De én nem aludtam el. Végig ez járt a fejembe, hogy DE ÉN NEM ALSZOM!!!!
8. Aztán a nő számolni kezdett, és mondta a számokat: 7mm, 4, 5, 8, és a legynagyobb 17 volt. A egyetlen ami alkalmas lett volna a megtermékenysítésre.
9. Én kértem csinálja újra, mert nem aludtam, és ha alszom, akkor biztos talál többet és nagyobbakat is.
10. Közben már ott volt a 2 sógornőm, Andi és Enikő, András bátyja.... De András még sehol.
Aztán megszólalt egy sziréna a közelben és felébredtem rá - szerencsére!
Ez nem az összes szuri, mert néhányat kidobtam - akkor még nem gondoltam arra, hogy érdemes lenne lefotózni őket.
A piros tollasból 5-ször, a kék tollasból 3-szor böktem, a középső szurikból 5-öt szúrtam.... az alsó kettő pedig a ma esti szurim volt. Ami pedig egy az egyben ki lett dobva, az a nem szeretem menopur szuri volt a maga 5 adagjával.
Reggel beadtam az utolsó Cetrotide-t, most este meg pontban 20:00-kor a 2 ampulla Otrivelle tüszőrepesztő szurit. Nos ennek a beadásáról nem sok mindent találtam a neten, így kissé féltem tőle. Végül az elsőt a jobb oldalamra, a másodikat a baloldalamra szúrtam be. Fájni nem fájt, csak vérzett.
36 óra múlva elbúcsúzom a kis tüszőimtől, de remélhetőleg a hét végére 2 kis angyalka beköltözik a pocakomba és 9 hónapig ki sem bújik onnan. Hogy 1 vagy 2, most nem fontos.... most csak az a fontos, hogy lassan tényleg igazi kis családdá válhassunk!
Úristen, mert azt sem tudom hol áll a fejem és kb 2-3 napba akarom besűríteni azt, amire egyébként lenne 2 hetem is, de most nem lesz.
Marha ügyesen már van 3 dobozunk - András azt mondta elég lesz.... AHA!!! Naná hogy nem! .... van egy ragasztó szalagunk és zsugorfóliánk.
Győrbe visszaérve gondoltam én megkezdem a csomagolást. Összeraktam a 3-ból 2 dobozt, és az elsőbe bepakoltam a tv-s szekrény tartalmát, a másodikba meg elkezdtem a könyveket pakolni. Tele! Aminek a végeredménye azt lett, hogy a dobozt nemhogy megemelni nem lehetett, de arrébb tolni sem. Én nem tudom más hogy szokott könyvekkel költözni, de én még keresem a megoldást. Visszapakoltam a doboz tartalmának a felét a könyvespolcra és hogy a doboz mégse legyen csak félig - az mégis milyen pazarlás lenne - ráraktam néhány ágynemű huzatot.
A pakolásom eddig terjedt, nem volt értelme tovább erőltetnem, mert nincs mibe csomagolni.
Mondtam Andrásnak, hogy holnap szigorúan be kell szereznünk építési törmelékekhez készített zsákokat és azt hiszem kisebb dobozokat. Igen, valószínű a sok, kisebb doboz lesz a megoldás...Azt viszont nem tudom, hogy honnan szerzünk ilyen dobozokat... András bátyja munkahelyéről adott volna még, de András azt mondta nem kell....
Jelenleg nem tudom mi hogy lesz. Nekem kedden megtörténik a petesejtek leszívása és valószínű 3-5 nap múlva visszakapunk 1 vagy 2 kis embriót. Onnantól kezdve pedig semmit nem tudok és nem is akarok csinálni... és bár valahol egyértelmű, hogy most a legfontosabb a pihenés lesz, mégis marha rossz lesz, hogy semmit nem tudok csinálni, és talán így csomó minden el is fog maradni. Szerettem volna a radiátorokat letisztítani, az erkélyt kiganyézni... stb. De valószínű már nem lesz rá lehetőségem és minden András nyakába szakad. A parkettázás, a tapéta leszedése, falfestés, előszoba+konyha leparkettázása (járólap szerű vmi kerül le), a konyha csempézése, az ajtók, radiátorok, ablak keretek lefestése, a konyhabútor régi elemeinek lefestése, a fürdő és wc lejárólapozása stb..... Akkor nem beszéltünk majd a dolgok helyére kerüléséről... András pedig augusztus 29-től 2 hét gyakorlatra megy Szolnokra.... Ez most tényleg az a "majd lesz ahogy lesz" helyzet.
Már a 10. napnál tartok, 9 napja mindennap szúrom magam. Túl vagyok 8 Gonal F-en, 4 Cetrotide-n, 2 (de 5 adag) Menopur-on.
Holnap reggel vár még rám egy Cetrotide és este 8-kor a 2 ampulla otrivelle tüszőrepesztő szuri.
A hasam már teljesen megdagadt, feszít, a cicijeim érzékenyek, de a hangulatom rendben van - vagy csak mindenki elvisel, és nem jelzi, hogy zizi vagyok/lennék.
Itthon vagyunk Fváron, így ma a családommal töltöttem az időmet - míg András Balatonföldvárra ment evezős versenyre. Szegénykéim biztos untak már, mert valahogy a beszélgetést mindig a lombikra tereltem vissza. Nem tudom miért, de valahogy nagyon igénylem, hogy a központban legyek. Nem is tudom, hogy tudtam volna megcsinálni amit eleinte terveztem - miszerint nem szólunk senkinek mikor kezdünk, csak ha már sikerült. Valamiért úgy érzem, büszke lehetek magamra, hogy ennyi mindent elviselve büszkén lépdelek előre, hogy a szurikat rendületlenül képes vagyok szúrni magamnak úgy, hogy a vérvételt közben meg nem merem megnézni. Jó érzéssel tölt el, hogy a család és a közeli barátok most mind értünk drukkolnak, és hisznek a mi kis csodánkban. Biztatnak, érdeklődnek, néhányan ugyanúgy izgulnak mint mi magunk.
Hamarosan pont kerül a történek végére, pontosabban remélem, hogy eme pár hét egy csodálatos új történet előszavává válik majd.
Nagyon vártam ezt a pénteket, kíváncsi voltam, hogy ezalatt a pár nap alatt mi játszódott le a szervezetemben, hatottak-e rendesen a hormonok.
András úgy mint kedden, reggel 7-re odavitt a Kaálihoz és ment is tovább dolgozni. Most is sétáltam egyet mielőtt bementem az intézetbe, csak most a másik irányba. Most reggel már nem én voltam az első, és még több nő gyűlt össze mint kedden.
Fél 8 után pár perccel elkezdték behívni vérvételre a várakozókat, harmadiknak kerültem sorra. Nyújtottam a bal kezemet, majd kitekertem a fejem. A hölgy még rá is kérdezett, hogy kezdheti-e, annyira nem mertem odanézni. Pikk-pakk végeztünk és volt 2 és fél órám a 10:15-ös ultrahangig. Besétáltam az evezőstelepig, vettem a közelben pékárut és teát, majd leültem egy parkba megreggelizni. Elővettem a laptopot, hallgattam rádiót, de az idő nagyon lassan telt. 9:20-kor indultam vissza a Kaáliba, szépen, komótosan. Először a lenti váróba ültem, gondoltam majd 10-kor felmegyek, miután pisiltem egyet. Ugyanis UH előtt elküldenek pisilni. Gondolom jobban látják így a tüszőket. 10:05-kor aztán fel is mentem, de mivel még sokáig nem kerültem sorra, újból pisiltem egyet.
Mellékesen szeretném megjegyezni, hogy az intézetben a WC példás! Nagyon tiszta - ami persze egy meddőségi központtól valahol elvárt is - mindig van bőven WC papír, törlőkendő, elegendő folyékony szappan, a wc ülőkéjét egy gombnyomásra megtisztítja a rendszer... A wc mellett van fürdőszoba - gyönyörű fürdőszoba - tusfürdővel és 2-3 csomag tisztasági betéttel, ha valakinek szüksége lenne rá. Tisztasági betét amúgy az öltözőben is van!
Szóval visszakanyarodva, olyan 3/4 11 körül kerültem be az ultrahangra. Most egy másik kedves hölgy volt ott, Nagy Annamária, recepciós. Levetkőztem alulról, felfeküdtem a vizsgálóasztalra és már jött is Kőrösi doktor úr. Kérdezte van-e panaszom, a hölgy bediktálta neki a vérvétel hormon eredményeit, amire mondta, hogy nagyon jó, aztán behelyezte a készüléket és számolni kezdett. Mivel képtelen vagyok megjegyezni a pontos számokat, ezért csak nagyjából tudom visszaadni azokat. Azt tudom - nagyjából - hogy a méhnyálkahártyám vastagsága 10 egész valamennyi volt. A jobb oldali petefészekben kb 8, a másikban kb 5 tüszőt számoltam össze, átlagban 14 mm-es nagyságúakat, Volt 1-2 nagyon kicsi is. Amikor végeztünk, átmentem a doki irodájába és már mondta is a teendőket.
Változtatott a gyógyszereken, hogy a kicsi tüszők is megnőjenek. Kaptam új gyógyszereket is és felírta ezek beadási idejét egy táblázatban feljegyezve.
Ha nem is táblázatosan, de így néz ki az adagom a hátralevő napokban:
Aug. 12.(péntek)
Gonal F 150 egység (utolsó)
Cetrotide 0,25 mg
este az új Menopour szuriból 2 adag.
Aug. 13. (szombat)
Cetrotide 0,25 mg
este az új Menpour szuriból 3 adag
Aug. 14. (vasárnap)
Cetrotide 0,25 mg
este pontban 20 órakor 2 ampulla Ovitrelle tüszőrepesztő injekció, melytől 36 óra múlva megrepednek a tüszők, és kedden reggel megtörténik a petesejtleszívás.
Szóval kedden nagy nap lesz! Legalábbis remélem az odáig is minden rendben lesz, hatnak a szurik, amiket már kezdek nagyon unni, és egyre rosszabb szájízzel adom be őket.
Kaptam egy rakat elolvasandó és aláírandó papírt a punkcióhoz (petesejt leszívás), elmondták, hogy hétfőn éjfél után ne egyek, ne igyak már. Minimum 2 maximum 5 nap szexmentesség, és kb. ennyi.
K. dokit megkérdeztem még, hogy vehetek-e be fájdalomcsillapítót, mert 2 napja baromira fáj a fejem, mire aranyosan mondta, hogy igen, nyugodtan "bármit", ne fájjon miattuk a fejem! :)
Hazafelé a gyógyszertár fele vettem az irányt, kiváltottam a gyógyszereket és otthagytam megint 43.000 Ft-ot. Hazaérve beadtam magamnak a Gonal F és a Cetrotide injekciókat (kb. fél 1-kor), este meg sógornőm, Kriszta segítségével az új szurit is, abból 2 adagot. Segítséget kértem, de igazából én csináltam mindent, még az összekeverést is, csak megnyugtatott a jelenléte, meg az útbaigazítása. A szuri nem volt kellemes, mondhatni fájt is. Nehezen tudtam beszúrni, sokáig tartott, csípett... Nem baj, már csak ma kell szúrnom és holnap, majd vége egy időre - a legjobb lenne ha többé nem is kellene...
Menopur új szurim... amihez tűt pluszban nekem kellett vennem. Ebből kellett tegnap 2-t, ma este meg majd 3-at beadnom. Oldószeres üveg tetejét lepattintani (letörni), fecskendővel kiszívni, másik poros üvegbe befecskendezni, vele port feloldani, fecskendővel kiszívni, tűt cserélni és szúrni.
A hasam egyre jobban feszít, és most már a cicijeim is nagyon érzékenyek, fájnak. Hát... közeleg az idő....
Ma reggel ismét beadtam a szurikat - most már sokkal könnyedebben mint tegnap és kevésbé kézremegésesen. Megint a cetrotide-vel kezdtem, még csak a papírját sem kellett elolvasnom - tudtam mit kell tennem. Igaz a légtelenítéssel most is szarakodtam, olyan nehezen lehet finoman megnyomni a szurit... A másik félelmem pedig az volt, hogy nehogy szúrás után vér jöjjön vissza a fecskendőbe, azaz nehogy eret (hajszáleret) szúrjak, mert akkor ki kellett volna dobnom az egészet, vagyis 10.000 Ft-ot az ablakon, ráadásul mehettem volna a Kaáliba újabb vényért, majd a gyógyszertárba újból ki kellett volna váltanom... ezzel együtt a szuri kb. 2 órával később került volna beadásra.
A gonal F-et már nem is említem, jó barátom lett, simán tudom bökni. Bár be kell vallanom, ahogy telnek a napok, és egyre több lyukat ejtek a hasamon, egyre rosszabb szájízzel szúrom meg a hasamat. Nem is tudom elképzelni, hogy a cukrosok ezt hogyan oldják meg, milyen lehet az ő hasuk....
Holnap ismét Kaáli, és nagyon várom már, hogy újabb híreket kapjak a tüszőimről. Remélem mindegyikben fejlődnek az egészséges kis petécskék.
Délután jövök friss hírekkel (vagy legkésőbb este).
.. és én idegbeteg vagyok! Érzem, hogy szétrobbanok. A tegnapi szomorúság átment feszültségbe. Dia egész nap kérdezte, hogy mi a bajom, nem tudtam neki megmagyarázni, és délutánra rájöttünk, hogy hát valószínű ezek már a hormonok.... Emellett álmos is vagyok és semmit nem akarok és mindenki hagyjon békén érzésem van, ugyanakkor mindenki szeressen is... Most biztos nem könnyű rajtam kiigazodni, úgyhogy aki teheti kerüljön ! :))) Érzem, hogy közeledek a bőgés határa felé. Nem tudom mit csináljak. Mert nem akarok sétálni, nem akarok itthon lenni, nem akarok sem ezt, sem azt... és mindemellett szerintem már túlzás amit csinálok - pontosabban amit érzek, mert azért arra figyelek, hogy senkit ne bántsak meg és senki ne szenvedje kárát a hangulatingadozásomnak. Ez van, agresszív kismalac lettem!
Ma beadtam reggel az újabb adagomat/adagjaimat. Őszinte leszek, féltem! Kikészítettem mindkét szurit és gondoltam kezdek az újjal (jobb oldali), amit még nem ismerek, legyek rajta túl mihamarabb.
Megint jött a kézremegés, de csináltam, mert csinálnom kellett.
Ebbe a kis üvegbe kellett első lépésként a fecskendőből a folyadékot beszúrnom. Óvatosan összekevertem a port a folyadékkal (nem szabadott rázni, nehogy buborékok keletkezzenek), majd vissza kellett szívnom a fecskendőbe a kész elegyet.
Itt jött az első probléma! Az első próbálkozásnál nem tudtam a teljes elegyet felszívni, mert rosszul tartottam ezt a kis üveget. Gondolkoztam mit csináljak, mind visszanyomtam, és újra megpróbáltam kiszívni. Másodjára sikerült.
Ezután tűt cseréltem és légtelenítenem kellett ezt a szurit is. Nos ez is nyögvenyelősen ment, mert féltem, hogy túl sok gyógyszer fogja bánni a légtelenítést. Nem mertem nyomni, mert ismerem a kezem, a kifinomult mozgásaimat... de nagy nehezen sikerült és egy kis elegy távozott a tű végéről.
Lefertőtlenítettem a hasamat, összecsíptem a bőrömet és 45 fokosan elkezdtem beszúrni a tűt. Azt írták a papíron, hogy a szúrás után engedjem el a bőrömet, kezdjem el kifele húzni a tűt és közben nyomjam be az elegyet. Hát én sikeresen teljesen kihúztam a tűt még a szúrás előtt (a finom mozgásom megint...) úgyhogy újra meg kellett böknöm magam. Nem fájt de már nagyon túl akartam lenni rajta. Sikerült befecskendeznem az anyagot, és ezzel megoldanom a feladatot. A bőröm bepirosodott, és felpúposodott, és kicsit csípett is, de ez a szuri ezzel jár, legalább biztos, hogy beadtam.
Ezután következett a már jól ismert, de új Gonal F, amit mivel először használtam, újból légtelenítettem kellett. Nem fogom részletezni, nagyon ügyes voltam! Simán ment minden... igaz, a végén vérzett a hasam és egy kevéske a gyógyszerből szerintem a bőrömön is megjelent. Nem tudom miért, de nem idegesítem magam, mert igazából felesleges.
Tegnap óta - este óta - elég szomorkás vagyok, és nem tudom megmagyarázni miért. Talán a hormonok okozzák, végülis elég nagy dózisban kapom... Nem jó ez az érzés, mert magányosnak érzem magam tőle. Remélem elmúlik hamar!
Reggel András elvitt Kaáliba. Kb. 7 körül már ott voltunk. Kirakott a kocsiból, majd egy nagy ölelés és sok-sok puszi után ő továbbment dolgozni. Mivel még volt fél órám, sétálgattam a környéken. Gyönyörű volt az idő, melegen sütött a napocska,a friss volt a levegő, én pedig az ott lévő szebbnél-szebb házakat csodáltam.... egyszer jó lenne egy ilyenben lakni érzéssel. A séta nem tartott sokáig, izgultam. Negyedre visszaértem a Kaáli épületéhez.
Ott álldogáltam, amikor megérkezett 3 nővér, akik közül az egyik kedvesen szólt, hogy menjek be nyugodtan várjak ott.
Az épületben, váróban még nem volt senki, és nem is jött vagy még 10 percig. Lassan telt az idő, de aztán el kezdtek szállingózni a velem egy cipőben járók. Vegyes volt a társaság... vékony, kövér, magas, sportmelegítős, vastag arany-nyakláncos, mosolygós, mogorva, férjjel jövő, barátnővel jövő.... stb. De mindenki egy célból jött.
Fél 8-kor szóltak, hogy lehet menni vérvételre. Bár én voltam az első, azért volt aki gyorsabban odapattant a recepcióhoz. Leadta a papírjait, majd én következtem. Elkérték a TB kártyát, leleteket (most adtam le a HIV, Hepatitis, altatásos, stb.) papírokat. Megkérdezték van-e még vérzésem, majd felküldtek a felső szintre vérvételre.
Bal kézből kértem, hamar levették. Hiába a sok szuri, a vérvételt nem tudom nézni... teljesen kitekertem a nyakam, véletlenül se kelljen néznem. Mikor végeztünk, leküldtek a váróba, hogy várjak a 8 órai hüvelytisztasági vizsgálatra. Azt hittem később lesz - majd csak 10-kor, de végülis logikus, addigra már eredményekkel vártak.
Engem hívtak be először, egy nagyon kedves hölgy, Anikó (biológus asszisztens) vizsgált meg. Megkérdezte voltam-e már ilyenen, elmondta mi fog történni és közben végig mosolygott, aranyos volt.
Hamar végeztem, így hívtam is Diát, aki eljött Székesfehérvárról, hogy velem töltse a napot. 10 órára kellett Kaáliba visszajönnöm, így addig együtt megreggeliztünk az Árkádban, majd visszakísért az intézetbe. Eléggé izgultam, de próbált megnyugtatni - és ez sikerült is.
A felső váróba mentünk, ahonnan kb. 10 perc várakozás után, pontosan 10-kor be is hívtak. Levetkőztem alulról, felfeküdtem a vizsgáló székbe. Ugyanaz a hölgy várt rám, aki reggel a hüvelytisztasági vizsgálatot is megcsinálta. Letakart amíg Kőrösi dr. megérkezett, addig néztem a babás fotókat, képeket a falon. Amikor bejött a doktor, megkérdezte van-e valami panaszom, majd egyből be is helyezte az készüléket a hüvelyembe (hüvelyi UH) és már mondta is az adatokat. Az első szám 8,5 volt, aztán a többi mind magasabb... 9, 9.2, 10,...stb. Azt hiszem összesen 10 számot mondott, talán az első, a legkisebb a méhnyálkahártya vastagsága volt. Nem tudom a számok milyennek számítanak, de ugye nem hasonlítgatunk senkihez, és ő azt mondta, hogy rendben van.
A vizsgálat után kiment a vizsgálóból és megkértek, hogy miután felöltöztem, menjek utána az irodájába. Vadul jegyzetelt a papírján, vagyis az én papírjaimon, majd mondta, hogy mi a teendő.
Írt fel újabb Gonal F-t, csak most már 450-eset (az első 900-as volt) illetve cetrotide-t, ebből kettőt. Eme új csodának a feladata, hogy meggátolja a petesejtek idő előtti kilökődését. A Gonal F-fel meg továbbra is növesztgetik őket.
Adagok:
Ciklus 6. nap: Gonal F - 150 egységgel (ezt még ma be is kellett adnom délután)
A képen jól látható, hogy ez már kicsit másfajta szuri, mint a Gonal F. Kicsit szurisabb kinézete van... DE eldöntöttem, hogy simán beadom holnap reggel... remélhetőleg!
A hüvelytisztasági vizsgálat eredménye kimutatta, hogy kicsit savas a hüvelyem, 1-2 bacit találtak, ami egyáltalán nem jelentős - ez biztos így is van, mert folyásom sincsen - de kaptam rá hüvelygélt, hogy minden teljesen rendben legyen és még véletlenül se vigyünk bacit a beültetésnél a .... nem tudom mit mondott, de gondolom a méhembe.
Megkérdeztem a konzultáció végén, hogy oda kell-e figyelnem valamire, pl, több folyadék, vmilyen vitamin szedése, de rázta a fejét, hogy nem igazán, ha akarok, szedhetek terhes vitamint, olyat,amilyet én gondolok.
Hazafelé Diával a gyógyszertár fele mentünk, és kiváltottam a recepteket. Vettem alkoholos törlőkendőt is Aliz és anyukám megnyugtatása végett... :) Mindössze 7 Ft volt darabja, úgyhogy kapásból kértem 20 darabot.
A gyógyszertárban hagytam 38. 418 Ft-ot, és az államat is. Na jó, sejtettem, hogy ennyi lesz!
Az újabb Gonal F 450: 15.052 Ft
Cetrotide 2 db: 19.760 Ft
Lactofeel hüvelygél: 3460 Ft
Alkoholos törlőkendő: 140 Ft
Kaáliban a hüvelytisztasági vizsgálat díja: 2000 Ft volt.
Pénteken megyek újabb ellenőrzésre. Reggel 7:30 vérvétel, 10:15 pedig UH.
Köszi Dia a mai napot! Sokat számított, hogy itt voltál! :)
