Megint depis időszakom van. Most kivételesen nem közvetlenül velem történnek rossz dolgok, csak a körülöttem élőkkel. De ez ugyanúgy kikészít. Tegnapelőtt Andrással egy olyan videót néztünk, ahol emberek figyelmetlensége miatt bekövetkező halálos autósbaleseteket mutattak be vagy épp imitáltak. Nem tudom. Azonban a videó vége fele már potyogtak a könnyeim. András vigasztalt, és azt mondta - megint - hogy ideggyenge vagy idegbeteg vagyok. Nem tudom melyiket használta. Igen, érzékeny vagyok, tudom. Sokszor talán túlságosan is. Bőgök egy idős ember látványán, bőgök egy éhező gyermeken, bőgök a szegénységen. Ez úgy általános, teszem ezt akkor is ha épp boldog időszakom van.
Én nem értem amúgy mi zajlik a világban, de hogy valami nem jó, az biztos.
Itt vannak azok az ismerőseim, akikkel Kaáli által ismerkedtem meg. Az elmúlt időszakban többeknek volt beültetésük. Azt, hogy egy lombik nem biztosíték arra, hogy valaki terhes is lesz, mindenki tudja. Nem véletlen hogy a sikeres beültetések aránya is csak 33 %-os (ez győri adat és a 2. legjobb az országban). Így bár az ember szomorú lesz és együtt érez másokkal 1-1 sikertelen beültetés után, de amikor azt kell látni, hogy valaki 5-7 -8 hetes terhesen veszítse el a magzatát, akár úgy, hogy kiírják abortuszra, akár úgy, hogy méhen kívüli terhességgel kórházba kerül, az már jobban elkeserít.
Aztán tegnap nagyban nézem a Fókuszt, amikor szóba kerül megint egy eset, ahol valaki kórházba kerül, nem kap megfelelő kezelést, nem veszik észre a problémát, majd hazamegy és meghal. Csak fél szemmel néztem a riportot, közben neteztem. Mutattak egy fényképet és megállapítottam, hogy milyen ismerős arca volt a srácnak, majd neteztem tovább. Aztán mondták a nevét, mutatták megint a képét, mondták a várost én pedig felkiáltottam: "Úristen, meghalt a Roland!!!" Leesett, összeállt és potyogtak a könnyeim. Andrásnak elő is vettem a fotóalbumot, hogy megmutassam a közös nyaraláson készült fényképeket. Anno, még az előző párommal nagyon sokat jártunk össze Rolanddal és az ő akkori barátnőjével. Együtt bioptron lámpáztunk, piacoztam velük, együtt nyaraltunk 4-esben Olaszországban. Igaz, nem találkoztunk évek óta (kb. 10 éve) és valószínű nem is nagyon hozott volna már minket össze a sors, most mégis nagyon megrázott a halálának a híre, hihetetlen, hogy 33 évesen így kell meghalnia valakinek, egy valakinek, akit én is ismertem. Amikor valakit ismersz, az már más...
Ma pedig András úgy jött haza, hogy a papája kórházba került. agyérelmeszesedés, félrebeszélt, hallucinált. Tudjuk, hogy már idős, egyedül él, de ő a Papa! Ő rokon, őt szeretjük!
Apa is aggódik, mert a munkahelyén szar a helyzet, visszaesett a termelés, visszavették mindenkinek a bérét, fél, nehogy elbocsátások legyenek, és nehogy ő is beleessen.
Aztán persze mindezek mellett elkezdtem aggódni a jövő miatt. Ahogy közeledik a lombik, egyre nagyobb felelősséget érzek. Mi lesz majd ha lesz egy kisbabánk, hogy fogunk róla gondoskodni - és itt most nem attól tartok, félek, hogy nem tudjuk majd megfürdetni, nem tudunk majd vigyázni rá, ne tudnánk eléggé imádni, ezektől nem félek. Viszont András beadta jelentkezését külszolgálatra. Ami augusztusban kezdődik 3 hónapos magyarországi felkészüléssel, majd 6 hónap külföldön. Persze ha bekerül. De ha most nekünk sikerül a lombik, akkor ő lehet itthon sem lesz velem az utolsó szülés előtti és majd az utáni első hónapokban. Akkor mi lesz velem? Ki fog engem szülni vinni, ki fogja a kezemet fogni, ki fog majd hazahozni és ki segít majd a fürdetésben. Az úgy nem család, ha ő nem lesz itt... Úgy döntöttem, hogy egyelőre nem mondom neki, mert a lombik csúszhat, vagy nem sikerülhet, és akkor ne legyen az, hogy ő emiatt megint nem adja be a jelentkezését. Ha úgy alakul, hogy sikerül és terhes leszek, akkor viszont elmondom neki is a félelmeimet. Több külszolgálati lehetőséget kihagyott már amiatt, mert én a babára hivatkoztam, hogy hogy leszek én úgy terhes, ha ő elmegy külföldre. Úgy döntöttem, hogy most már nem tartom vissza. Legalábbis addig nem, amíg valóban nem költözik be a pocakomba a mi kicsi kincsünk.
Hogy mit hoz a jövő? Meglátjuk....
Most csak azt szeretném, hogy a világ legyen kicsit jobb, vidámabb, történjenek örömtelibb események, az emberek több jót kapjanak mint mostanában kaptak. Én csak ezt szeretném!
