Megvan a szuri

Ma beszereztük a Gonal F szurit, mert nem akartam az utolsó pillanatra hagyni megint. Gondoltam, ha most sem lenne jó a vény, legalább időben intézkedni tudjak. 

Úgy beszéltük meg Andrással, hogy fél 6 körülre megy edzésre (én 6-ra mentem, de erről a következő posztban), és együtt elmegyünk előtte gyógyszertárba, ami 6-ig volt nyitva. Összekészítettem a kis hűtőtáskát, amit Aliztól kaptam kölcsön (kb. 3 hete - bocsi Aliz, most már visszaadom). Volt benne 2 jégakku, plusz vettünk még mi kettőt biztos ami biztos alapon. A gyógyszertárban szinte remegő kézzel tartottam a pénztárcámat és lestem a pénztárgép kijelzőjét, hogy vajon most mennyit fog mutatni. Addig András egy székre ülve várakozott rám. Végül a patikus közölte a szuri árát mely szerencsére "csak" 29.837 Ft volt. Egyből beraktam a kis hűtőtáskába, amit persze utána mindenki érdeklődve kérdezgetett, hogy mit cipelek benne - én meg nem kerteltem, elmondtam, hogy gyógyszert. Pont nem érdekel ki mit gondol. Sokan titkolják a lombikot ismerőseik, de még barátaik előtt is. Persze reklámozni én sem reklámozom, de simán tudok róla beszélni. Nem tudom, hogy valahol azt várom, hogy sajnáljanak, vagy együtt érezzenek, vagy egyszerűen csak tudatosítani akarom, hogy nem azért nem született még gyerekünk, mert én túl görcsös vagyok. Ezt még amúgy a mai napig megkapom néha. 

Szóval Gonal F beköltözött a hűtőnkbe, s míg régen a fogamzásgátlót kellett mindenhova cipelnem, most a szurikat fogom. Ez lesz az első és legfontosabb dolog, amit el fogok pakolni. Már csak egy hűtőtáskát kell vennünk - kis picikét, amiben az utazásaink során cipelni tudjuk a kis tüszőérlelőmet. Hmmm, fogy az idő!!!! De jó! :)

Ducktales

Újratervezés

Nehéz úgy a szabit kitalálni, megtervezni, hogy szeretnénk több helyre is menni (család), de igazából a lombikhoz kell igazítani mindent - amit nem is tudunk, hogy pontosan mikor lesz. Azt merem remélni, hogy 100 %, hogy lesz - valahogy azt érzem igen, remélhetőleg a TB keretbe bele fogunk férni.

Nem tudom mikor fog megjönni pontosan (most ugye 4 napot késett), nem tudom hogyan fog a szervezetem reagálni a szurikra, milyen gyakran kell UH-ra és vérvételre járni, mikor lesz a peteleszívás, majd a beültetés, ami után 2 napig feküdni kell ... Kb 2-3 hetes procedúra lesz az egész, de remélem egy teljes életet meghatározó procedúra. Álmomban elfelejtettem a beültetés után pihenni, csak rá egy napra jutott eszembe, hogy upsz, feküdni kellett volna.... Valószínű a valóságban ilyen nem lesz, úgy ahogy olyan sem lesz, hogy elfelejtek szólni, hogy megszületik a gyermekünk - mint ahogy azt egy korábbi álmomban tettem. :) 

Szóval most újra próbáljuk kitalálni, hogy mikor kit fogunk meglátogatni, mikor megyünk el szabira.... lassan csak összehozzuk!

Papa nézőben

Szombaton össznépileg (András testvérei, sógornőm és mi Andrással) Dombóvárra utaztunk. Papa - Andrásék anyukájának az édesapja - pár hete kórházba került agyi infarktussal, illetve kiderült, hogy parkinson és archeimer kórja is van. Onnan hazaengedték, Andrásék anyukája ápolta, de kezdett lelkileg rámenni így újra visszakerült papa a kórházba, amíg nem sikerül neki otthont találni.

Szombaton még csak Andrásék mentek be hozzá - hiszen ők sem tudták milyen állapotban lesz papa, de vasárnap már mi is csatlakoztunk Enikővel. Kicsit féltem tőle, hogy elérzékenyülök ha meglátom összeszakadva - nagyon szeretem én is! De szerencsére jól nézett ki, és bár néha zavaros dolgokat mondott, de lehetett vele normális beszélgetni. A szívem viszont majd megszakadt, amikor újra és újra visszakanyarodott a "haza fogok menni" témára. András és Gyuri próbálta vele megértetni, hogy nem lehet egyedül, felügyelet nélkül, amit meg-megértett, de mégis 10 percenként újra és újra ide lyukadtunk ki.

Rossz volt tőle elköszönni és otthagyni a kórházban. Ő pedig csak állt az az ajtóban, és nézte ahogy távolodunk. Visszafordultunk, integettünk - amit ő már akkor valószínűleg nem látott, a szürkehályog miatt, de azért ő ott állt rendületlenül a távolodó unokáit figyelve.

Ez is az is...

Nem igazán van kedvem mostanában írni, nincs ihlet. Szívesebben vagyok levegőn délutánonként, élvezem a jó időt. Sokszor elkísérem Andrást az edzésre, mert ott mindig vagy akad 1-1 beszélgetőtárs, vagy nekem az is jó, hacsak ülök és nézelődök.

Hiába lettek hosszabbak a nappalok, hiába sötétedik csak 9 után, nekem kevés a napi 24 óra mostanában. Valahogy úgy érzem semmire sincsen időm. A munka előtt - után próbálok tanulni, mert mindjárt lejár a tanfolyam ideje, aztán főzök - ha épp nem András teszi azt, kreatívkodok, és jóformán sokszor mégsem csinálok semmit. Hova tűnnek az órák???

A hétvége marha jó volt. Végig nyomnám így a nyarat. Verseny volt itt Győrben így a szombatot és a vasárnapot is a Duna parton töltöttük. Néha rájövök, hogy  nem értékelem eléggé Győr szépségét és lehetőségeit. Egyre jobban szeretem meg a várost, egyre inkább el tudom képzelni itt az életünk hátralevő részét, sőt egyre kevésbé tudom azt elképzelni, hogy haza költözzünk, úgy ahogy azt korábban terveztük. Biztos szerepet játszik az is, hogy egyre több számomra kedves embert ismerek meg András és az evezés révén, akikkel úgy érzem, hogy szorosabb barátságok is születhetnek. Ráadásul jelenleg igen jó helyen is lakunk (leszámítva a cigányokat) mindenhol családi házak, zöld és viszonylag csend, kevés autóval. Tőlünk csak 20 perc séta a belváros és az Aranypart. Egyre jobban érzem azt, hogy csak családi házban tudom elképzelni a jövőnket, vagy olyan társasházban, amelynek van egy min. 15 nm-es kis saját udvara.

A hétvégén 100 %-ban élhettem a hobbimnak, 700 fotót készítettem a versenyről és a szombat esti buliról. Lettek jobbak is és kevésbé jók, mindenesetre jó érzés volt, hogy vasárnap este már alig várták, hogy felöltsem a képeket a megszokott helyre. Viszonylag jó visszajelzéseket is kaptam, ami nagyon jól esett az erre sóvárgó lelkemnek.

A hétvége alatt eszembe sem jutott a lombik, a családtervezés... nem érdekelt. Nem gondoltam rá. És ez jó! Néha már fárasztónak érzem és egyfajta tehernek ezt a tervezett menetet, de persze máshogy nem megy, a véletlen nem igazán játszik szerepet e téren az életünkben. Mintha az utolsó nyaram lenne, úgy élem a mindennapokat. Furcsa, mert ezt nem tudatos. Egy olyan erő munkálkodik bennem, mely azt sugallja, hogy élvezzem ki, hogy most vagyunk utoljára kettecskén, utoljára tehetjük nyáron azt amit mi akarunk, nem alkalmazkodva senkihez. Nem tudom, hogy a jövő nyarat már valóban hármasban a gyermekünkkel fogjuk-e tölteni, de azt érzem, igen.

Egy éven belül család leszünk - ezt mondta a jósnő. Nem én mentem el jósnőhöz, hanem Dia kérdezett rá - persze nagy félelemmel, hisz félt a negatív választól, ami miatt én sem mertem soha rákérdezni. Akik nem hisznek benne, most inkább ne is figyeljenek ide, de nekem ez egy olyan fajta jelzés volt, mely teljesen megnyugtatott és talán ez is segít abban, hogy a nyarat vidáman, felhőtlenül és amennyire csak lehet a szép időt kihasználva töltsem el. Mert jövőre ezek az érzések és megélések másmilyenek lesznek. 

Dia valamelyik nap tett egy megállapítást miközben a székesfehérvári belvárosban sétált és azt egyből közölte is velem telefonon.... Szerinte nekünk indigó gyerekünk lesz. Nézzek körbe, csupa olyan helyre születnek le a gyerekek (tisztelet a kivételnek), ahol szerencsétlenek a szülők, nem dolgoznak, nincs normális párkapcsolatuk, stb. Ezek a gyerekek mind olyan karmát kapnak az élettől, mely szerint küzdeniük kell, esetleg szenvedniük. Viszont - szerinte - mi annyira harmonikusan élünk és annyira jó helye lesz majd a gyerekünknek, hogy hozzánk olyan karmájú gyerek fog leszületni, akinek csak az lesz a dolga, hogy boldog legyen, szeressen, jóságos legyen. (most is libabőrös a kezem). Ezek a gyerekek pedig kevesen vannak, és nem akarnak akárhová leszületni. Ez persze Dia megállapítása és persze ő szebben meg is fogalmazta, de azért jó volt ezt hallani. 

("Az indigógyerekeket gyakran nevezik a „fény gyermekeinek”, mivel azért születtek a Földre, hogy megmutassák a kiutat sérült világunkból a „fény” felé. Olyan problémák orvoslására hivatottak, amelyeket mi, felnőttek képtelenek vagyunk megoldani. Feladatuk, hogy a szeretet közvetítésével megtaláljuk életünk értelmét, az anyagiasság, az irigység és rosszindulat helyett meglássuk a pozitívumokat, és ismét felfedezzük belső harmóniánkat. Istenadta tehetségüknél fogva sokan művészek, gyógyítók, tanítók lesznek, de vannak, akik filozófussá, tudóssá vagy feltalálóvá válnak, késztetést érezve a Föld környezetvédelmi és szociális problémáinak megoldására, a természet rendjének visszaállítására. ")

Érdekes....Majd meglátjuk!

Egyedül

András ma nem alszik itthon, hazament Fehérvárra, hogy evezzen egyet a fehérvári társaival is, illetve, hogy 1-2 dolgot megbeszéljen a bátyjával nagypapáját illetően, aki sajnos nagyon beteg.

Néha szeretek egyedül lenni - ilyenkor nem kell főzni, nem zavar úgy, hogy szanaszét vannak a cuccaim, sokáig tévézhetek a nappaliban, pötyöghetek a laptopon, nasizhatok büntetlenül. Na jó, ez utóbbi nem igaz. Na jó, nem igaz, hogy nem igaz! Ettől függetlenül azért hiányzik András, megszoktam már, hogy este mindig összebújva nézzük a tévét és úgy alszunk el. Tegnap is kérte, hogy feküdjek a mellkasára miután lekapcsolatuk a tévét, és maradjak egy kicsit. Ez olyan jó érzés. Persze mindez tart kb. 5-10 percig, miután mindketten megunjuk a pózt, beáll a nyakam, melegünk lesz, és felvesszük inkább a kényelmesebb fekvésmódot.

Ma átmentem Alizhoz, hogy megcsodáljam Dorkájukat 4D-ben is. Mert ugye most már tudjuk, hogy kislány, aki Dorka, és aki egy igazi kis angyal - így ultrahangon keresztül is. Én voltam az első aki a videót láthatta - erre roppant büszke is voltam. Jó volt látni, hogy a 3 hetes kis magzatból (én ekkor tudtam meg a nagy hírt) egy ilyen szép kislány lett és hogy sikerült az eddig felmerült akadályokat ilyen szépen leküzdeni. Dorka egy stramm és klassz kiscsaj. Számomra ő egy kis csoda, olyan mintha már ott bent Aliz pocakjában is ezerszer bölcsebb lenne mindannyiunknál. Hihetetlenül tud küzdeni, és aki így küzd, az csak különleges lehet. 

Ma Kaáliban is voltam a vényt kijavíttatni - én azt hittem újat írnak, de csak beikszeltek tollal 2 rubrikát. Én meg csak néztem, majd közöltem, hogy ha mondják mit ikszeljek be, ezt otthon is megtehettem volna... Ráadásul állítólag a vényemet el kellett volna fogadni gyógyszertárnak, mert a szükséges 2 pecsét rajta volt. Azt javasolták, inkább a másik patikába járjak... és ehhez kaptam egy fura mosolyt is. 

Amíg vártam a vényre bejött egy család is az intézetbe. Apuka-anyuka, nagymama.... és egy 3 hónapos csecsemő. Egy lombikcsoda, akit elhoztak megmutatni, és megköszönni az intézetnek az áldozatos munkáját. Nagyon meghatódtam, olyan szép és kedves pillanat volt. Még jó hogy volt napszemüveg az arcomon...  :)

:)

Én most olyan boldog vagyok...... :)

Tovaszállt az előző bejegyzés érzése!

Majdnem mégis bassza meg....

Tudom nem szép a cím, de kb. ezt érzem... Reggel hívtam Kaálit, hogy elmondjam, tudom nem férek be a keretbe, de megjött vasárnap, amikor nem tudtam telefonálni az ünnep miatt, de mindegy is, mert tudtam előre, hogy nem fogok beférni és most tessék engem felírni, hogy nem fértem bele a keretbe.

Aztán rá egy órára csörgött a telefonom, a Kaáliból hívtak, hogy kezdhetek mégis ebben a hónapban, felszabadult egy hely. Ez kb olyan volt mint érettségi szóbelin, amikor beírtak első napra vizsgázni, végigizgultam egy éjszakát, aztán közölték reggel, hogy aznapra én már pont nem férek be, hazamentem tiszta idegben, hogy ezt miért csinálják velem, majd 1 óra múlva visszahívtak suliba, hogy mégis mehetek még aznap. A különbség sajnos annyi, hogy ez elúszott.... Mert nekem ez már a 3. napom, és 2. naptól kellett volna szúrnom magam és ráadásul egyelőre még nincs is mivel magamat szúrni.... Szomorú. Jobb lett volna ha nem mondják, mert most ott van a HA, meg a MILYEN JÓ LETT VOLNA! 

De.... no problem! Éljen a nyár, a hosszú nappalok, a napsütés és a szerelem! :)

Gonal F használata

Ha érdekel, hogy miért tartok attól a szuritól, akkor itt van róla egy kis videó. Az első 1 perc nem érdekes, húzz bele nyugodtan. Először elmondja és megmutatja a tartozékokat, utána beállítja a dózist.

 

A számok jelölik a dózisokat. Aztán fertőtlenítés, bőr összecsípés és szúrás. Több videót is megnéztem  és emberek olyan könnyedséggel szúrják a bőrükbe a tűt, hogy szinte hihetetlen. Biztos nem fáj, de mégis olyan ijesztő számomra, hogy belebökjek a bőrömbe. András szerint ha más kibírta, én is ki fogom bírni. Fordított helyzetben én is ezt mondanám, de nem vagyunk fordított helyzetben!

Amúgy ez az az injekció, ami támogatás nélkül 100e, normatívval 75e, kiemelt eü támogatással pedig 30e Forint. Nem hízik, szőrösödik tőle az ember, csak a tüszőkre hat. Ezt fogom használni a ciklus 2. napjától az 5. napig biztosan.

Már-már szokásos vasárnapi séta

Rábeszéltem Andrást, hogy délután menjünk el sétálni az Aranyparthoz, vigyük a gépet, fotózzunk, fagyizzunk. Be is lőttük a kb. 3 órás indulást - addigra a fél 2-kor elfogyasztott ebéd is leülepedett. András lecserélte az alap objektívet a telére és elindultunk. Nem volt túl beszédes, és bár néha jó és kell a csend, de van amikor zavaró tud lenni. Bökdöstem az oldalát, de hát nem sokat értem el vele, most ilyen kedve volt. Már az új hídhoz értünk - már a nevét is tudjuk: Jedlik-híd - át is mentünk rajta, amikor gondoltam ideje elővenni a fényképezőgépet. Abban a pillanatban amikor kinyitottam a táskát, bevillant hogy hoppá - András, ugye elraktad az aksit. Persze nézett rám furán, hogy nem mondtam, én meg dünnyögtem, hogy de mondtam - igaz nem olyan hangosan és nem nyomatékosítottam. Megálltam, tombolt bennem az ideg, legszívesebben visszafordultam volna - bár tudom, hogy akkor már nem indultam volna el újra otthonról az tuti. Lezártam egy morgós "Holnap is jönnünk kell!" kijelentéssel, és tovább sétáltunk. Kb. még egy percig bennem volt az "így nem is lehet semmit sem csinálni" érzés, aztán szép lassan elmúlott. Felfedeztük Győrnek egy számunkra eddig ismeretlen részét, a Dunának egy jobb oldali ágát, ahol szintén lehet fürödni és végig tiszta a part és a víz. Ki is találtuk, hogy viszünk majd kis bográcsot, horgászfelszerelést, nekem plédet, könyveket, fürdőruhát és majd jól jól érezzük magunkat. Hazafelé a belváros fele sétáltunk. Beülni nem akartunk sehova, de egy belvárosi éjjel-nappaliban vettünk egy üdítőt és egy sört, majd leültünk a sétálóutcán egy padra és ott megittuk. Így olcsóbb volt. Elég sokat üldögéltünk ott és konstatáltuk, hogy milyen jó ott üldögélni és nézni a járókelőket. Hazafelé még fagyiztunk egyet, illetve András felhívta anyukáját is. Még vár ránk egy Harry Potter - a 7. rész első részét még nem láttunk - és vége is lesz a napnak.

Sütöttünk szalonnát

Persze nem a lakásban - bár ott is tehettük volna egy tepsiben - hanem az evezős klubban. Itt a jó idő és 2-3 hetente jut egy délutáni-esti program, mely leginkább a sporttársakkal - András sporttársaival történik. Bár én nem vagyok nagy szalonna evő - inkább a sütés részét kedvelem - de azért ettem én is. Sangriát most a boltban hagytam, pedig András kérdezte, hogy nem akarok-e inni valamit, de nem akartam. Az igazat bevallva a menzeszem megint eljátszotta azt, amit minden évben megtesz egyszer, nyáron, és késett 4 napot. Ehhez még hozzájött, hogy napok óta émelyegtem, és bár elég kicsi az esélye, hogy természetes úton babánk legyen, én azért reménykedtem. Reménykedtem, hogy egy kisebb csoda történik velünk - de aztán ma reggelre kiderült, hogy a csodáért is sorba kell állni, és hosszú a sor nagyon. Nincs semmi baj, hiszen már csak 1 hónap REMÉLHETŐLEG - és kezdjük! Sajna így a peteleszívás július 20 körül lesz (ez nem pontos dátum), ami annyit tesz, hogy mivel a hónap végére esik, imádkoznom kell, hogy beleférjünk a TB keretbe. Kérlek Titeket szorítsatok Ti is, mert akkor viszont már kicsit elszontyolodnék, ha akkor sem kezdhetnénk.

Visszakanyarodva a szalonna sütésre, szép számmal összejöttünk, voltak kisebb gyerekek is, akik marhára élvezték, hogy minden sz@rt rádobálhattak a tűzre. Jó volt az idő is, jó büdösek lettünk, jól laktunk, végül jót sétáltunk hazafelé. Jó, hogy végre itt a nyár!

Így képzelem

Nem a legjobb rajz, de én így képzelem....  :)

Ajándék

Talán akik jobban ismernek, tudják, hogy nő létemre bolondulok a műszaki cuccokért. Engem ezzel lehet igazán meglepni, ez tesz boldoggá (meg a papír-írószer :) ).

Amikor tavaly szeptemberben teljesült egy álmom, és nagynénémtől megkaptam életem első komolyabb fényképezőgépét, nagyon boldog voltam. Aztán ahogy telt az idő, rájöttünk Andrással, hogy jó-jó, de az alap objektívvel nem lehet távolabbi dolgokat szépen fotózni. Az anyagiak miatt csak lassan érlelődött meg a gondolat, hogy beruházzunk egy teleobjektívre, de elég volt Andrásnak egyszer kimondania, hogy lejárt az áruhitelünk, akár havi 4000 Ft-os törlesztővel vehetnénk egy objektívet. Persze, hogy kaptam az ötletre, én akartam - azonnal!!! :) Tegnap megvettük az új csodát és el is kísértem Andrást az edzésre, hogy próbálgathassam az új objektívet.

Ő az:

és amikor eltekerem, hogy távolabbra is lehessen vele fotózni, akkor 2x ilyen hosszúvá válik. Kb. 25 centissé.... amúgy meg önmagában fél kiló.

Végül két kép, ami a kicsinyítés miatt nem adja ki a minőségét:

Ők messze repültek ám... :)

Most már lehet gyakorolni... boldogság!!!! :)


Mondtam Andrásnak, hogy akkor köszönöm, és ez a szülinapi ajándékom és mit szólna ha az övé is ez lenne.. Ezennel az ajándékozás tárgyi része letudva! Persze hangsúlyoztam :D , hogy valami meglepetés lehet (kell!) a szülinapokra, csak nem kell anyagilag túlzásba esni. De meglepetés legyen - és ezt vagy 5x elmondtam.....